D. Önzőek és aljasak

Az antikrisztusoknak nincs lelkiismeretük, józan eszük és emberi mivoltuk. Nemcsak hogy szégyenérzet nélküliek, hanem van egy másik jellemzőjük is: szokatlanul önzőek és aljasak. „Önzésük és aljasságuk” szó szoros értelmét nem nehéz felfogni: a saját érdekeiken kívül semmi mást nem látnak. A teljes figyelmüket felkelti minden, ami a saját érdekeiket érinti, és hajlandóak szenvedni érte, megfizetni az árat, belefeledkezni és annak szentelni magukat. Szemet hunynak minden felett, ami nem a saját érdekeikkel kapcsolatos, és nem vesznek tudomást róla; mások azt csinálhatnak, amit csak akarnak – az antikrisztusokat nem érdekli, ha valaki akadályozó vagy zavaró, nekik ahhoz semmi közük. Udvariasan fogalmazva, a saját dolgukkal törődnek. Pontosabb lenne azonban azt mondani, hogy az ilyen ember aljas, közönséges és hitvány; mi úgy jellemezzük, hogy „önző és aljas”. Hogyan nyilvánul meg az antikrisztusok önzése és aljassága? Igyekeznek megtenni, illetve kimondani, ami csak szükséges bármivel kapcsolatban, ami a státuszukra vagy a hírnevükre nézve előnyös, és bármilyen szenvedést hajlandóak elviselni ezekért. Ha azonban az Isten háza által szervezett munkáról van szó, illetve olyan munkáról, amely Isten választott népének életben való növekedését szolgálja, teljesen figyelmen kívül hagyják azt. Sőt, amikor a gonosz emberek bomlasztanak, megzavarnak és mindenféle gonoszságot elkövetnek, súlyosan befolyásolva ezzel a gyülekezet munkáját, ők még akkor is érzéketlenek és közömbösek maradnak, mintha ennek semmi köze sem lenne hozzájuk. Ha pedig valaki felfedezi és jelenti egy gonosz ember gonosz tetteit, azt mondják, hogy nem láttak semmit, és tudatlanságot színlelnek. Ha azonban valaki feljelenti őket, és leleplezi, hogy nem végeznek valós munkát és csak a hírnévre, a haszonra és a státuszra törekednek, akkor dühbe gurulnak. Sietve összejöveteleket hívnak össze, hogy megbeszéljék, hogyan reagáljanak, vizsgálatokat tartanak, hogy kiderítsék, ki intézkedett a hátuk mögött, ki volt a főkolompos, és kik voltak benne. Nem esznek és nem alszanak addig, amíg a végére nem járnak a dolognak, és teljesen le nem zárják az ügyet – sőt, csak akkor fogják boldognak érezni magukat, ha mindenkit leszereltek, aki csak részt vett a feljelentésükben. Ez az önzés és az aljasság megnyilvánulása, nemde? Gyülekezeti munkát végeznek-e? Egyszerűen csak a saját hatalmuk és státuszuk érdekében cselekszenek. A saját vállalkozásukkal foglalkoznak. Függetlenül attól, hogy milyen munkára vállalkoznak, az antikrisztusok soha nem törődnek Isten házának érdekeivel. Csak arra gondolnak, hogy az a munka a saját érdekeikre hatással lesz-e, csak arra az előttük lévő kis munkára gondolnak, amely a hasznukra van. Számukra a gyülekezet elsődleges munkája pusztán olyasvalami, amit ők a szabadidejükben végeznek. Egyáltalán nem veszik komolyan. Csak akkor mozdulnak, amikor cselekvésre ösztökélik őket, csak azt teszik, ami nekik tetszik, és csak olyan munkát végeznek, amely a saját státuszuk és hatalmuk fenntartásának érdekét szolgálja. Az ő szemükben bármely, Isten háza által elrendezett munka, az evangéliumterjesztési munka és Isten választott népének életbe való belépése lényegtelen. Nem számít, milyen nehézségeik vannak másoknak a munkájuk terén, hogy milyen problémákat azonosítottak ők maguk vagy jelentettek nekik, hogy mennyire őszinték a szavaik, az antikrisztusok nem foglalkoznak vele, nem avatkoznak bele, mintha annak semmi köze sem lenne hozzájuk. Akármilyen nagy problémák merülnek is fel a gyülekezeti munkában, az teljesen hidegen hagyja őket. Még ha közvetlenül előttük következik is be egy probléma, felületesen foglalkoznak csak vele. Csak akkor fognak vonakodva egy kis valóságos munkát végezni és valami láthatót produkálni a Fennvalónak, amikor közvetlenül megmetszi és egy probléma elrendezésére utasítja őket a Fennvaló; nem sokkal később már újra a saját dolgaikkal foglalkoznak. Ami a gyülekezet munkáját és a szélesebb körben fontos dolgokat illeti: ezek nem érdeklik őket, és figyelmen kívül hagyják ezeket a dolgokat. Még az általuk felfedezett problémákról sem vesznek tudomást; felületes válaszokat adnak vagy hímeznek-hámoznak, amikor a problémákról kérdezik őket, és csak nagy vonakodással foglalkoznak velük. Ez az önzés és az aljasság megnyilvánulása, nemde? Azonkívül bármilyen kötelességet is végeznek, az antikrisztusok csak arra gondolnak, hogy az vajon lehetővé teszi-e számukra, hogy reflektorfénybe kerüljenek; amíg növeli a jó hírüket, törik a fejüket, hogy rájöjjenek, miként tanulhatnák meg elvégezni és végrehajtani azt; csak azzal törődnek, hogy az a kötelesség vajon majd megkülönbözteti-e őket. Bármit is tesznek vagy gondolnak, csak a saját hírnevükkel, nyereségükkel és státuszukkal törődnek. Bármilyen kötelességet is végeznek, csak azon versengenek, hogy ki áll jobban és ki rosszabbul, ki győz és ki veszít, kinek van nagyobb jó híre. Csak azzal törődnek, hogy hány ember imádja őket és néz fel rájuk, hány ember engedelmeskedik nekik és hány követőjük van. Soha nem beszélnek az igazságról vagy oldanak meg valódi problémákat. Soha nem mérlegelik, hogy a kötelességük végzése során miként tegyék a dolgokat elvszerűen, és azon sem tűnődnek, hogy hűségesek voltak-e, teljesítették-e a feladataikat, voltak-e eltérések vagy tévedések a munkájukban, vagy hogy létezik-e bármilyen probléma, továbbá még kevésbé gondolnak arra, amit Isten kér, illetve arra, hogy mik Isten szándékai. A legkisebb figyelmet sem fordítják mindezen dolgokra. Csak lehajtják a fejüket, és a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében cselekednek, hogy eleget tegyenek a saját ambícióiknak és vágyaiknak. Ez az önzés és az aljasság megnyilvánulása, nem igaz? Ez teljesen leleplezi, hogy a szívük mennyire csordultig van a saját ambícióikkal, vágyaikkal és irracionális követeléseikkel; mindent, amit tesznek, az ambícióik és a vágyaik uralnak. Bármit is tesznek, a motivációt és a forrást a saját ambícióik, vágyaik és az irracionális követeléseik jelentik. Ez az önzés és az aljasság archetipikus megnyilvánulása.

Egyes vezetők nem végeznek valós munkát; azért, hogy a Fennvalónak jelenthessenek, és hogy elkerüljék a metszést és az elbocsátást, valamint hogy biztosítsák saját státuszukat, mindent megtesznek, hogy rávegyék a testvéreket arra, hogy szolgálatot végezzenek nekik. Munkájuk során csak szavakat és doktrínákat mondanak, nem az igazságalapelvek szerint beszélnek tényleges problémákat oldva meg, szerető szívvel segítve másokon, figyelembe véve mások nehézségeit, soha nem foglalkoznak azokkal a valós nehézségekkel, amelyekkel az emberek kötelességeik végzése és életbe való belépésük során szembesülnek. Nem támogatnak senkit, aki negatív. Az elnyomás és a dorgálás mellett csak doktrínákat mondanak és harsogják a szlogenjeiket. Mi a céljuk? Nincsenek tekintettel Isten terhére, hanem inkább ki akarják használni a testvérek által végzett kötelességek eredményét, hogy szépítsék magukat és biztosítsák a saját státuszukat. Ha a testvérek jó eredményeket mutatnak fel a kötelességvégzésben, akkor elégedettek. Jó pontot szereznek a Fennvaló előtt, dicsérik magukban saját erényeiket, és azt hiszik, hogy egész jól végezték a kötelességeiket. Ezen kívül beszámolnak a Fennvalónak arról, hogy milyen sok nehézségbe ütköztek e munka során, hogyan nyitott számukra Isten kiutat, hogyan vezették a testvéreket, hogy együtt dolgozzanak a nehézségek leküzdésén, hogyan segítettek nekik befejezni ezt a munkát, hogyan tartották be az alapelveket, és hogyan takarították el a gonosz embereket. Arra is ügyelnek, hogy kiemeljék az általuk fizetett árat és a munkájukhoz való hozzájárulásukat, tudtára adva a Fennvalónak, hogy a saját erőfeszítéseiknek köszönhető, hogy jól végezték a munkát. Implicit módon azt mondják a Fennvalónak: „A vezetői képességem méltó a nevéhez, és helyesen döntöttetek, amikor engem választottatok vezetőnek.” Hát nem az önzés és aljasság megnyilvánulása ez? Az önző és aljas emberi mivoltot tanúsító embereknek gyakran van néhány jelmondatuk. Például, miután elintézik számukra, hogy vezessenek egy gyülekezetet, mindig azt mondják: „Az én gyülekezetemben olyan jó, olyan csodálatos a gyülekezeti életünk. Testvéreimnek csodálatos és mély életbe való belépésük volt, tele élettapasztalatokkal. Nézd, mennyire szeretik istent, és milyen jól végezzük a munkánkat.” Ezek az antikrisztusok jelmondatai. A jelmondataikból ítélve nyilvánvaló, hogy úgy kezelik a gyülekezetben élő testvéreket, akikért felelősek, mint a saját juhaikat, és a saját tulajdonuknak tekintenek mindent, ami az általuk irányított gyülekezetben van. Hát nem szégyenérzet nélküliség ez? Miért szégyenérzet nélküliség? Az önzés és az aljasság minden megnyilvánulása a szégyenérzet nélküliségből fakad. Önzőnek és aljasnak lenni tehát annyi, mint szégyenérzet nélkülinek lenni. Ezek az emberek, akik az önzés és aljasság megnyilvánulásait mutatják, egyértelműen szégyenérzet nélküliek. Amikor rájuk bízzák a vezetést és felelősek egy gyülekezetért, amikor Isten választott népét vezetik, hogy végrehajtsák kötelességeiket, és amikor konkrét munkát végeznek, akkor ezeket a dolgokat saját tulajdonukként kezelik. Senki sem avatkozhat közbe; mindenben övék a végső szó. Az antikrisztusok Isten választott népét, a gyülekezet munkáját, valamint a gyülekezet eszközeit és vagyonát saját magántulajdonuknak tekintik. Ez önmagában is problematikus. Céljuk, hogy megkaparintsák Isten házának vagyonát és uralkodjanak Isten választott népe felett. Ráadásul ezeket a dolgokat tőkének tekintik, hogy versengjenek másokkal, még attól sem riadnak vissza, hogy elárulják Isten házának érdekeit, és kárt okozzanak Isten választott népének. Mit gondoltok, az antikrisztusok rendelkeznek-e lelkiismerettel és józan ésszel? Van-e helye Istennek a szívükben? Van-e szívükben istenfélelem és Istennek való alávetettség? Egyáltalán nincs. Ezért semmi esetre sem túlzás az antikrisztusokat a Sátán szolgáinak vagy gonosz, földi démonoknak nevezni. Az antikrisztus szívében nincs Isten vagy gyülekezet, és bizonyosan nem tiszteli Isten választott népét sem. Mondjátok meg Nekem, hogyan lehet nem Isten házának nevezni azokat a helyeket, ahol testvérek vannak, és ahol Isten munkálkodik? Milyen értelemben nem gyülekezetek? Az antikrisztusok azonban csak a saját hatáskörükön belüli dolgokra gondolnak. Nem törődnek és nem foglalkoznak más helyekkel. Még ha fel is fedeznek egy problémát, nem fordítanak figyelmet arra. Ami még rosszabb, hogy amikor valami rosszul megy egy bizonyos helyen, és veszteségeket okoz a gyülekezet munkájában, akkor sem figyelnek oda. Amikor megkérdezik, hogy miért hagyják figyelmen kívül, abszurd téveszméket hoznak fel, mondván: „Ne üsd az orrod olyasmibe, ami nem tartozik rád!” A szavaik racionálisan hangzanak, úgy tűnik, hogy értik a határokat abban, amit csinálnak, és úgy tűnik, hogy nincsenek külső problémáik, de mi a lényeg? Ez az önzésük és aljasságuk megnyilvánulása. Csak magukért teszik a dolgokat, csak a saját hírnevükért, nyereségükért és státuszukért. Egyáltalán nem végzik a kötelességeiket. Ez az antikrisztusok másik archetipikus jellemzője – önzőek és aljasak.

Az antikrisztusok önzésének és aljasságának lényege nyilvánvaló; ilyen jellegű megnyilvánulásaik különösen szembetűnőek. A gyülekezet megbízza őket egy munkával, és ha az hírnévvel és haszonnal jár, illetve lehetővé teszi számukra, hogy megmutassák magukat, akkor nagyon érdekli őket, és hajlandóak elfogadni. Ha olyan munkáról van szó, amely hálátlan, vagy azzal jár, hogy embereket kell megbántaniuk, vagy nem teszi lehetővé számukra, hogy megmutassák magukat, illetve nem szolgálja a hírnevüket, a nyereségüket vagy a státuszukat, akkor nem érdekli őket, és nem fogadják el, mintha ennek a munkának semmi köze nem lenne hozzájuk, és nem az a munka lenne, amelyet nekik kellene elvégezniük. Ha nehézségekbe ütköznek, semmi esély sincs arra, hogy keressék az igazságot, hogy megoldják azokat, még kevésbé arra, hogy megpróbálják meglátni az összefüggéseket, és bármilyen figyelmet is fordítsanak a gyülekezet munkájára. Például Isten háza munkájának keretein belül, az általános munkaszükségletek alapján, előfordulhat néhány személyi áthelyezés. Ha egy gyülekezetből néhány embert áthelyeznek, mi lenne az észszerű módja annak, hogy a gyülekezet vezetői kezeljék a kérdést? Mi a probléma akkor, ha csak a saját gyülekezetük érdekeit tartják szem előtt, nem pedig az általános érdekeket, és ha egyáltalán nem hajlandóak áthelyezni ezeket az embereket? Miért nem képesek gyülekezeti vezetőként alávetni magukat Isten háza központosított intézkedéseinek? Figyelembe veszi-e az ilyen ember Isten szándékait? Szem előtt tartja-e a munka egészét? Ha nem összességében gondol Isten háza munkájára, hanem csak a saját gyülekezete érdekeire, akkor vajon nem nagyon önző és aljas? A gyülekezeti vezetőknek feltétel nélkül alá kell vetniük magukat Isten szuverenitásának és intézkedéseinek, valamint Isten háza központosított intézkedéseinek és koordinációjának is. Ez az, ami összhangban van az igazságalapelvekkel. Ha Isten házának munkája megkívánja, mindenkinek alá kell vetnie magát Isten háza koordinációjának és rendelkezéseinek, függetlenül attól, hogy ki az illető, és semmiképpen sem szabad, hogy bármelyik vezető vagy dolgozó úgy irányítsa, mintha hozzá tartozna, vagy dönthetne felette. Isten választott népének engedelmessége Isten házának központosított rendelkezései iránt teljesen természetes és indokolt, és senki sem szegülhet ellen ezeknek az intézkedéseknek, kivéve, ha egy-egy vezető vagy dolgozó önkényesen, az alapelvekkel nem összhangban lévő áthelyezést hajt végre, amely esetben ez az intézkedés megszeghető. Ha egy normális áthelyezés az alapelveknek megfelelően történik, akkor Isten minden kiválasztott népének engedelmeskednie kell, és egyetlen vezetőnek vagy dolgozónak sincs joga vagy bármilyen oka arra, hogy bárkit is megpróbáljon irányítani. Mondanátok-e azt, hogy van olyan munka, amely nem Isten házának munkája? Van-e olyan munka, amely nem foglalja magában Isten királysága evangéliumának terjesztését? Ez mind Isten házának munkája, minden munka egyenlő, és nincs olyan, hogy „tiéd” és „enyém”. Ha az áthelyezés összhangban van az alapelvekkel és a gyülekezeti munka követelményein alapul, akkor ezeknek az embereknek oda kell menniük, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. És mégis, mi az antikrisztusok válasza, amikor ilyen helyzettel szembesülnek? Különböző ürügyeket és kifogásokat találnak arra, hogy ezeket az alkalmas embereket maguk mellett tartsák, és csak két hétköznapi embert ajánlanak fel, majd találnak valami ürügyet, hogy sarokba szorítsanak, azt mondják, hogy nagyon sok a munka, vagy hogy munkaerőhiány van, nehéz embereket találni, és ha ezt a kettőt áthelyezik, a munka visszaesik. Majd megkérdezik, hogy mit kellene tenniük, és azt az érzést keltik benned, hogy az emberek áthelyezése azt jelentené, hogy adósa lennél nekik. Hát nem az ördögök működnek így? A nem hívők teszik így a dolgokat. Azok az emberek, akik mindig a saját érdekeiket próbálják védeni a gyülekezetben – vajon jó emberek? Olyan emberek-e ők, akik alapelv szerint cselekszenek? Egyáltalán nem. Nem hívők és álhívők. Hát nem önző és aljas dolog ez? Ha egy jó képességű embert áthelyeznek egy antikrisztus alól, hogy más kötelességet végezzen, az antikrisztus a szíve mélyén kitartóan ellenáll és elutasítja ezt – be akarja dobni a törölközőt, és nem lelkesedik azért, hogy vezető vagy csapatvezető legyen. Milyen probléma ez? Miért nem engedelmeskednek a gyülekezet rendelkezéseinek? Úgy gondolják, hogy a „jobbkezük” áthelyezése befolyásolni fogja munkájuk eredményeit és annak előrehaladását, és hogy ennek következtében a státuszuk és a hírnevük is sérülni fog, ami arra kényszeríti majd őket, hogy keményebben dolgozzanak és többet szenvedjenek az eredmények garantálása érdekében – ami a legutolsó dolog, amit tenni akarnak. Hozzászoktak a kényelemhez, és nem akarnak többet dolgozni vagy szenvedni, ezért nem akarják elengedni az illetőt. Ha Isten háza ragaszkodik az áthelyezéshez, akkor rengeteget panaszkodnak, és még a saját munkájukat is fel akarják adni. Hát nem önző és aljas dolog ez? Isten választott népét központilag Isten házának kellene elosztania. Ennek semmi köze nincs semmilyen vezetőhöz, csapatvezetőhöz vagy egyénhez. Mindenkinek az alapelvek szerint kell cselekednie; ez Isten házának szabálya. Az antikrisztusok nem Isten házának alapelvei szerint cselekednek, hanem folyton saját érdekeik és státuszuk érdekében mesterkednek, és jó képességű testvéreket használnak arra, hogy őket szolgálják, hogy megszilárdítsák hatalmukat és státuszukat. Hát nem önző és aljas dolog ez? Kívülről nézve úgy tűnik, hogy azért tartanak maguk mellett jó képességű embereket, és azért nem engedik, hogy Isten háza áthelyezze azokat, mert a gyülekezet munkájára gondolnak, valójában azonban csak a saját hatalmukra és státuszukra gondolnak, és egyáltalán nem gondolnak a gyülekezet munkájára. Attól félnek, hogy rosszul végzik majd a gyülekezeti munkát, elbocsátják őket, és elveszítik a státuszukat. Az antikrisztusok nem törődnek Isten házának szélesebb körű munkájával, csak a saját státuszukra gondolnak, védelmezik a saját státuszukat, nem törődve azzal, hogy Isten házának érdekei mennyibe kerülnek, védik a saját státuszukat és érdekeiket a gyülekezet munkájának kárára. Ez önző és aljas dolog. Amikor valaki ilyen helyzettel szembesül, az a legkevesebb, hogy a lelkiismeretével kell gondolkodnia: „Ezek az emberek mind Isten házához tartoznak, nem az én személyes tulajdonaim. Én is Isten házának tagja vagyok. Milyen jogon akadályozhatom meg, hogy Isten háza embereket helyezzen át? Isten házának általános érdekeit kellene szem előtt tartanom, ahelyett, hogy csak a saját felelősségi körömön belüli munkára összpontosítanék.” Ilyen gondolataik kellene, hogy legyenek azoknak, akik lelkiismerettel és józan ésszel rendelkeznek, és ilyen józan ésszel kellene rendelkezniük azoknak, akik hisznek Istenben. Isten háza az egész munkájával foglalkozik, a gyülekezetek pedig a részek munkájával. Ezért, amikor Isten házának különleges szükséglete van, a vezetők és a dolgozók számára az a legfontosabb, hogy engedelmeskedjenek Isten háza rendelkezéseinek. A hamis vezetők és az antikrisztusok nem rendelkeznek ilyen lelkiismerettel és józan ésszel. Mindannyian nagyon önzőek, csak magukra gondolnak, és nem gondolnak a gyülekezet munkájára. Csak a saját közvetlen előnyeiket veszik figyelembe, nem gondolnak Isten házának szélesebb körű munkájára, így pedig teljesen képtelenek engedelmeskedni Isten háza rendelkezéseinek. Rendkívül önzőek és aljasak! Sőt, még ahhoz is van elég merszük, hogy Isten házában akadályozóak legyenek, még a sarkukat is meg merik vetni; ezekből az emberekből hiányzik a leginkább az emberi mivolt, gonosz emberek. Ilyen emberek az antikrisztusok. Mindig úgy kezelik a gyülekezet munkáját, a testvéreket, sőt Isten házának az ő felelősségi körükbe tartozó összes vagyonát is, mintha a saját magántulajdonuk volna. Úgy gondolják, hogy rajtuk múlik, hogyan osztják el, ruházzák át és használják fel ezeket a dolgokat, és hogy Isten házának nincs joga beleavatkozni. Ha már egyszer a kezükben vannak, olyan, mintha a Sátán birtokába kerültek volna, senki sem nyúlhat hozzájuk. Ők a nagykutyák, a főmuftik, aki pedig az ő területükre lép, annak jólnevelten és simulékonyan engedelmeskednie kell a parancsaiknak és a rendelkezéseiknek, illetve igazodnia kell az arckifejezéseihez. Ez az antikrisztusok jellemében az önzés és aljasság megnyilvánulása. Nem veszik figyelembe Isten házának munkáját, a legkevésbé sem követik az alapelveket, csak a saját érdekeikre és státuszukra gondolnak – mindezek az antikrisztusok önzésének és aljasságának jellemzői.

Van egy másik helyzet is. Akár pénzről, akár a testvérek által felajánlott dolgokról van szó, normális körülmények között, függetlenül az összegtől, mindet át kell adni Isten házának. Néhány antikrisztus azonban tévesen azt hiszi, hogy „A gyülekezetünkhöz tartozó testvérek által felajánlott pénz a mi gyülekezetünké, és azt a gyülekezetünknek kell megőriznie és felhasználnia. Senkinek sincs joga beleszólni abba, hogy hogyan használjuk fel vagy osztjuk szét, és biztosan nincs felhatalmazva arra, hogy elvegye.” Ezért, ha megkérdezed tőlük, hogy mennyi adományt kapott a gyülekezet, attól fognak félni, hogy elveszed azt, és nem fogják megmondani a tényleges összeget. Egyesek talán elgondolkodnak: „Mit jelent az, hogy attól félnek, hogy elveszik? Vajon ők maguk akarják elkölteni?” Nem feltétlenül. Azt gondolják: „A mi gyülekezetünknek is szüksége van pénzre. Ha elveszik, hogyan tudjuk elvégezni a munkánkat?” A Fennvalónak megvannak az alapelvei ezekre az ügyekre vonatkozóan, akkor miért nem követed ezeket az alapelveket, amikor ezeket kezeled? Félretesznek annyit, amennyit a munkádhoz használsz, a többit pedig egységesen Isten háza rendezi. Ezek az anyagi javak nem a gyülekezet vezetőségének magántulajdona; ezek Isten házának tulajdonát képezik. Néhány antikrisztus azonban, hogy kielégítse ambícióit és vágyait, valamint saját munkája érdekében, és hogy biztosítsa a befolyási körébe tartozó anyagi javakat, visszatartja ezeket a dolgokat, sajátjaként tulajdonítja el, és nem engedi, hogy bárki más használja őket. Hát nem az önzés és aljasság megnyilvánulása ez? Ez szintén az antikrisztusok jellemének tipikus és sajátos megnyilvánulása.

Ezek az antikrisztusok rosszak és gonoszak, rútak, elvetemültek, közönségesek és aljasak. Már az is undorító és dühítő, ha beszélünk róluk. Lehet, hogy kívülről emberi lényeknek tűnnek, és kellemesen beszélnek, látszólag megértve mindenféle doktrínát és elsajátítva azt, amint azonban tesznek valamit, lelepleződik rút és gonosz emberi mivoltuk, és sérti a szemet. Mivel minden antikrisztus rendelkezik ezekkel a rút és gonosz tulajdonságokkal a jellemében, ezért képesek ilyen gonosz tetteket elkövetni. Ezért hívják őket antikrisztusoknak. Érthető ez a logika? (Igen.) Más szóval, ezeknek az ádáz és gonosz beállítottságoknak a jelenléte a jellemükben lehetővé teszi számukra, hogy az antikrisztusok gonosz tetteit elkövessék, ezáltal antikrisztusként jellemezve őket. Ez így működik. Ha valaki antikrisztus, akkor helyes lenne-e, ha az emberi mivoltát kedvesnek, egyenesnek, becsületesnek és őszintének írnánk le? Egész biztosan nem. Ha valaki megrögzötten hazudozik, az antikrisztusi tulajdonságokkal rendelkezik. Ha valaki alattomos és könyörtelen, akkor az is antikrisztusi tulajdonságokkal rendelkezik. Ha valaki önző, aljas, csak a személyes haszonszerzés vezérli, ámokfutást folytat rossz dolgokat elkövetve, és szégyenérzet nélküli, akkor gonosz ember. Ha egy ilyen gonosz ember hatalomra kerül, akkor antikrisztussá válik.