C. Becsületérzet és szégyenérzet nélküliek

A normális emberi mivoltban van egyszerűség, de egyszerű emberek-e az antikrisztusok? Nyilvánvalóan nem. Az alattomosság, könyörtelenség és megrögzött hazudozás, amiről az imént beszélgettünk, ellentétben áll az egyszerűséggel. Az egyszerűség könnyen érthető, ezért nem fogunk beszélgetni róla. Beszélgessünk a becsületérzet meglétéről. A becsületérzet olyasvalami, aminek a normális emberi mivoltban meg kell lennie; ez azt jelenti, hogy van józan eszünk. Mi az ellentéte annak, hogy valakinek van becsületérzete? (A szégyenérzet nélküliség.) Szégyenérzet nélkülinek lenni azt jelenti, hogy valaki szégyentelen. Vagyis, becsületérzet nélküliként összegezhető. Milyen cselekedeteket hajtanak végre az antikrisztusok, és milyen konkrét megnyilvánulások vagy gyakorlatok jelzik becsületérzet és szégyenérzet nélküliségüket? Az antikrisztusok nyíltan versengenek Istennel a státuszért, ami becsületérzet és szégyenérzet nélküli viselkedés. Csak az antikrisztusok képesek nyíltan versengeni Istennel a státuszért és az Ő választott népéért. Függetlenül attól, hogy az emberek akarják-e vagy sem, az antikrisztusok irányítani akarják őket. Függetlenül attól, hogy megvan-e a képességük rá, az antikrisztusok státuszra akarnak törekedni, és miután megszerezték azt, a gyülekezetből élnek, Isten választott népéből esznek és isznak, hagyva, hogy Isten választott népe eltartsa őket anélkül, hogy ők maguk bármit is csinálnának. Egyáltalán nem látják el élettel Isten választott népét, mégis hatalmuk alá akarják vonni őket, hogy rájuk hallgassanak, nekik szolgáljanak, nekik robotoljanak, és meg akarják alapozni a saját pozíciójukat az emberek szívében. Ha jót mondasz másokról, ha dicsőíted Isten nagy jóságát, kegyelmét, áldásait és mindenhatóságát, akkor boldogtalannak és elégedetlennek érzik magukat. Mindig azt akarják, hogy elismerően beszélj róluk, hogy legyen hely számukra a szívedben, hogy tiszteld őket és felnézz rájuk, és ennek hamisítatlannak kell lennie. Mindent, amit teszel, értük és rájuk való tekintettel kell tenned. Minduntalan, minden szavadban és cselekedetedben őket kell előtérbe helyezned, figyelembe véve gondolataikat és érzéseiket. Hát nem becsületérzet és szégyenérzet nélküliség ez? Nem az antikrisztusok viselkednek így? (De igen.) Még milyen más megnyilvánulásaik vannak? Ellopják és elherdálják az adományokat, kisajátítják maguknak Isten adományait. Ez is becsületérzet és szégyenérzet nélküliség – ez túlságosan is nyilvánvaló!

Ha már az adományok ellopásáról van szó, történt egy különös eset. Néhány testvér tárgyakat ajánlott fel, amelyeket átadtak egy bizonyos gyülekezetnek, az adományok őrzéséért felelős személy pedig észrevette, hogy volt két üveg, amely nem volt felcímkézve, hogy a Fennvalónak szánták, és nem voltak rajta konkrét utasítások. Mivel nem tudta, hogy mik ezek, engedély nélkül megtartotta őket, és nem adta tovább a Fennvalónak. Később, amikor megkérdeztem, hogy nála vannak-e ezek a dolgok, azt mondta, hogy van nála két üveg. Megkérdeztem, honnan szerezte őket, mire ő elmagyarázta a helyzetet: „Mivel ez a két üveg úgy érkezett, hogy nem volt felcímkézve, hogy mi az, és hogy a fennvalóé, ezért itt tartottuk őket. Ha olyasvalamiként lettek volna felcímkézve, amire szükségünk van, akkor megtartottuk volna és használtuk volna őket. Ha el lehetett volna adni őket, akkor eladtuk volna.” Mit gondoltok, mi itt a probléma? Különböző helyekről ideszállítanak néhány értékes árut, némelyiket útmutatással, sokukat pedig útmutatás és címke nélkül. Rendes körülmények között, ha racionális elemzést alkalmaztok, kinek kellene odaadni ezeket a dolgokat? (Istennek kellene odaadni adományként.) A normális racionalitással rendelkező embereknek így kellene gondolkodniuk. Ez a valaki azonban azt mondta: „Ezek a dolgok nincsenek felcímkézve, hogy a fennvaló számára vannak.” Értelemszerűen ez az ember azt akarta mondani, hogy „Ezek nem neked vannak. Mi közöd van hozzájuk? Mivel nem számodra vannak felcímkézve, jogom van rendelkezni velük. Nem adom oda neked. Ha el akarom adni, akkor eladom őket. Ha használni akarom, akkor használom őket. Ha nem akarom használni vagy eladni, akkor csak otthagyom, és elpazarolom őket!” Ez volt a felelős személy álláspontja. Mi a véleményetek erről az álláspontról? Vannak-e olyanok, akik messziről hozzák a gyülekezetnek ezeket az értékes dolgokat, vagy magánszemélyeknek adják át anélkül, hogy megmondanák, kinek szánják? (Nincsenek.) Ki mutatna olyan nagy szeretetet, hogy értékes dolgokat adjon a gyülekezetnek, Isten házának vagy a testvéreknek? Eddig még nem láttam senkit, akinek ilyen nagy szeretete lenne, illetve aki ilyen felajánlást vagy adományt adna. Még a hétköznapi és olcsó dolgokért is fizetni kell. Tehát, ami ezeket az értékes javakat illeti, van-e bárki is, aki lazán ingyen odaadja őket? (Nincs.) Bár azok, akik ezeket a dolgokat küldték, nem határozták meg, hogy kinek szánták, az embereknek tudniuk kellene, hogy kinek kell megkapnia azokat; ez az a racionalitás, amelynek az emberi mivoltban meg kellene lennie. A felelős személynek hogyan kellene kezelnie ezt az ügyet? Hogyan kellene foglalkoznia ezekkel a dolgokkal? A legkevesebb, hogy meg kellene kérdeznie a Fennvalótól: „Kéred ezeket a dolgokat? Ha nem, akkor mit csináljunk velük?” Csupán ezzel a két kérdéssel meg lehetett volna oldani a problémát; ez a két kérdés azt jelezné, hogy az illető személy jelleme normális racionalitással rendelkezik. Az adományok őrzéséért felelős személy még ezt a két egyszerű kérdést sem tudta feltenni, és a legalapvetőbb racionalitással sem rendelkezett, amellyel egy embernek rendelkeznie kellene. Hogyan gondolhatta, hogy ezek a dolgok a gyülekezetnek szólnak? Még azt is hozzátette: „Nincsenek a fennvaló számára felcímkézve.” Hát nem probléma ez? Mire utal az, hogy „Nincsenek a fennvaló számára felcímkézve”? Miért tette ezt a kijelentést? (Hogy okot találjon arra, hogy könnyelműen elherdálja az Istennek szánt adományokat.) Pontosan erről van szó. Emberi mivoltában valóban rendelkezhet-e becsületérzettel az, aki ilyen dolgokat tesz? Nyilvánvalóan nem. Milyen emberi mivolttal rendelkezik egy olyan ember, akiből hiányzik ez a jellem? Hát nem becsületérzet nélküli-e? Tényleg nem tudta, hogy ezek adományok voltak? Tudta, hogy adományok voltak, de mivel az ő emberi mivolta becsületérzet nélküli, képes volt szégyenérzet nélkül kimondani ilyen szavakat, és utána természetesen és könnyelműen élvezhette, megkaparinthatta és elherdálhatta az adományokat, sajátjának tekintve azokat. Csak az antikrisztusok emberi mivoltával rendelkező emberek mutatnak ilyen megnyilvánulásokat.

Az antikrisztusok híján vannak a lelkiismeretnek és a józan észnek; vajon még hogyan nyilvánítják ki azt, hogy becsületérzet és szégyenérzet nélküliek? Ha valami rosszat tesznek, nem képesek lelkiismeretfurdalást érezni, és nem hordoznak bűntudatot a szívükben. Nem gondolkodnak azon, hogyan tegyék jóvá vagy bánják meg, sőt, még azt is hiszik, hogy tetteik jogosak. Amikor azzal szembesülnek, hogy megmetszik vagy elbocsátják őket, úgy érzik, hogy igazságtalanul bánnak velük. Folyamatosan vitatkoznak és szofisztikába bocsátkoznak – ez a becsületérzet nélküliség. Nem végeznek semmilyen valós munkát; minduntalan kioktatnak másokat, és üres elméletekkel vezetik félre az embereket, elhitetve másokkal, hogy ők lelki emberek és megértik az igazságot. Gyakran dicsekednek azzal is, hogy mennyit dolgoztak és szenvedtek, mondván, hogy megérdemlik, hogy élvezzék Isten kegyelmét, a testvérek vendéglátását és gondoskodását, ezáltal pedig magától értetődően a gyülekezetből élnek, emellett finomságokat akarnak enni és inni, és különleges bánásmódot élvezni. Ez a becsületérzet és szégyenérzet nélküliség. Továbbá, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan gyenge képességűek, nem értik meg az igazságot, és képtelenek megtalálni a gyakorlás alapelveit, valamint képtelenek bármilyen munkát elvégezni, mégis azzal dicsekednek, hogy mindenben rátermettek és jók. Hát nem szégyenérzet nélküliség ez? Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan senkik, úgy tesznek, mintha mindent tudnának, hogy az emberek megbecsüljék őket és felnézzenek rájuk. Ha valakinek problémái vannak, de nem tőlük kér tanácsot, hanem másokat kérdez meg, akkor dühösek és féltékenyek lesznek, neheztelnek és minden lehetséges módot megtalálnak, hogy gyötörjék az illetőt. Hát nem szégyenérzet nélküliség ez? Nyilvánvaló, hogy gyakran hazudnak, különböző romlott beállítottságokkal rendelkeznek, de úgy tesznek, mintha nem lennének romlott beállítottságaik, mintha Isten kedvezően tekintene rájuk és szeretné őket; minduntalan úgy tesznek, mintha nagyon is képesek lennének elviselni a szenvedést, mintha képesek lennének alávetni magukat, mintha el tudnák fogadni az igazságot és a metszést, mintha nem félnének a kemény munkától vagy a kritikától, és mintha soha nem panaszkodnának – de valójában tele vannak nehezteléssel. Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan képtelenek bármilyen megértést is közölni, illetve világosan beszélni bármilyen igazságról, és hogy nincs tapasztalati tanúságtételük, mégis színlelésbe és csalásba bocsátkoznak, semmitmondóan beszélnek az önismeretükről, hogy az emberek nagyon lelkinek és nagy megértéssel rendelkezőnek lássák őket. Hát nem szégyenérzet nélküliség ez? Nyilvánvalóan számos problémájuk és rossz emberi mivoltuk van, mindenféle hűség nélkül teszik a kötelességüket, és bármilyen munkát is végeznek, kizárólag a saját értelmükre és leleményességükre támaszkodnak, egyáltalán nem keresik az igazságot, mégis azt hiszik, hogy terhet viselnek, hogy nagyon lelki emberek és képességgel rendelkeznek, és hogy magasabb rendűek az emberek többségénél. Hát nem szégyenérzet nélküliség ez? Nem az emberi mivolt antikrisztusokra jellemző hiányának megnyilvánulásai ezek? Nem fednek-e fel gyakran ilyen dolgokat? Nyilvánvaló, hogy nem értik meg az igazságalapelveket, és bármilyen munkát is végeznek, nem találják a gyakorlásnak semmilyen alapelvét, de nem hajlandóak keresni vagy beszélgetni; saját ügyességükre, tapasztalatukra és értelmükre támaszkodnak, hogy elvégezzék a munkát. Sőt, még vezetők is szeretnének lenni, hogy másokat irányítsanak, és elérjék, hogy mindenki rájuk hallgasson, dühösek és mérgesek lesznek, ha valaki nem úgy tesz. Hát nem szégyenérzet nélküliség ez? Mivel vannak ambícióik, adottságaik, és rendelkeznek egy kis leleményességgel is, mindig ki akarnak tűnni Isten házában, és el akarják érni, hogy Isten háza fontos pozíciókba helyezze és művelje őket. Ha nem művelik őket, zaklatottak és neheztelnek, illetve arra panaszkodnak, hogy Isten háza igazságtalan, hogy nem tudja felismerni a tehetséges embereket, és hogy Isten házában nincsenek jó ítészek, akik felfedeznék a tehetségek kivételes képességeit. Ha nem művelik őket, akkor nem akarnak keményen dolgozni, hogy végezzék a kötelességeiket, nem akarják elviselni a nehézségeket, illetve megfizetni az árat; inkább csak a ravaszságukat akarják bevetni, hogy megússzák a munkát. Szívük mélyén azt remélik, hogy valaki Isten házában megbecsüli és felemeli őket, lehetővé téve számukra, hogy felülmúljanak másokat és megvalósítsák nagyszabású terveiket. Hát nem ambíciók és vágyak ezek? Nem szégyenérzet nélküliség? Nem ez az antikrisztusok leggyakoribb megnyilvánulása? Ha valóban vannak képességeid, akkor törekedned kell az igazságra, arra kell összpontosítanod, hogy jól végezd a kötelességeidet, és Isten választott népe természetes módon becsülni fog téged. Ha semmilyen igazsággal sem rendelkezel, és mégis mindig ki akarsz tűnni, akkor az túlságosan észszerűtlen! Ha vannak ambícióid és vágyaid is, és mindig mindent ki akarsz adni magadból, akkor biztosan elbuksz. Miután egykor bizonyos státusszal és tekintéllyel rendelkeztek a társadalomban, egyesek fitogtatni akarják a hatalmukat, azt akarják, hogy övék legyen a végső szó, és hogy mindenkit rávegyenek arra, hogy az ő parancsaikat kövesse, miután eljutnak oda, hogy higgyenek Istenben és belépjenek az Ő házába. Ki akarják teregetni a képzettségüket és a bizonyítványaikat, mindenkit alacsonyabb rendűnek tartanak maguknál, és úgy gondolják, hogy mindenkinek alá kell vetnie magát a hatalmuknak. Hát nem szégyenérzet nélküliség ez? De az. Ha egyesek eredményeket érnek el, és hozzájárulásokat tesznek, miközben Isten házában végzik kötelességeiket, mindig azt akarják, hogy a testvérek nagy tisztelettel bánjanak velük, mint idősebbekkel, magas rangú személyekkel és különleges személyiségekkel. Sőt, még azt is akarják, hogy az emberek felnézzenek rájuk, kövessék őket, és hallgassanak rájuk. Arra törekednek, hogy a gyülekezet vezető személyiségévé váljanak; mindenben ők akarnak dönteni, ítéletet mondani, és azt akarják, hogy minden kérdésben övék legyen a végső szó. Ha senki nem hallgatja meg, illetve nem fogadja el, amit mondanak, akkor el akarják hagyni a munkájukat, és mindenki mást aláásnak és kinevetnek. Hát nem szégyenérzet nélküliség ez? Amellett, hogy szégyenérzet nélküliek, még különösen rosszindulatúak is – ezek az antikrisztusok.

A szégyenérzet nélküliségnek ez a megnyilvánulása az antikrisztusok jellemében túlságosan is gyakori. A legtöbb embernél ez valamilyen mértékben megjelenik, de az antikrisztusoknál nemcsak hogy megvan ez a megnyilvánulás, hanem soha nem is ismerik fel, hogy milyen súlyos természetű, és nem is bánják meg, nem próbálják megismerni, illetve lázadni ellene. Ehelyett természetesnek tartják, ami azt jelenti, hogy nem hajlandóak elfogadni az igazságot. Függetlenül attól, hogy mennyire szégyenérzet nélküli, észszerűtlen, undorító és megvetendő a viselkedésük, azt hiszik, hogy az természetes és jogos. Úgy gondolják, hogy észszerű, és hogy adottságaiknak és képességeiknek köszönhetően megérdemlik, hogy ők vezessenek, hogy rangidősségüknek érvényt kell szerezniük, és hogy hozzájárulásaik miatt másoknak hallgatniuk kell rájuk, ezt nem tekintik olyasvalaminek, ami szégyenérzet nélküli. Hát nem reménytelenek? Ez nem normális emberi mivolt; ez az antikrisztusok jelleme. A hétköznapi romlott emberek kisebb-nagyobb mértékben és különböző súlyossággal rendelkezhetnek ezekkel a megnyilvánulásokkal és gondolatokkal, de Isten szavainak olvasása, valamint az igazság elfogadása és megértése révén felismerik, hogy az ilyen dolgok nem tartoznak a normális emberi mivolthoz. Azt is felismerik, hogy ha ilyen eszmék, gondolatok, tervek vagy irracionális követelések merülnek fel, akkor fel kell lázadniuk azok ellen, el kell engedniük őket, meg kell változtatniuk, meg kell tanulniuk bűnbánatot tartani, elfogadni az igazságot, és az igazságnak megfelelően gyakorolni. Mi a különbség az antikrisztusok és a hétköznapi romlott emberek között? Az, hogy az antikrisztusok soha nem fogják elhinni, hogy eszméik, gondolataik és vágyaik helytelenek, Isten elítéli azokat és irtózik tőlük, illetve hogy ezek negatív dolgok, amelyek a Sátántól valók. Következésképpen soha nem engedik el ezeket a gondolatokat és hiedelmeket. Ehelyett kitartanak mellettük, nem lázadnak ellenük, és semmiképpen sem fogadják el azt, ami helyes és pozitív, és hagyják, hogy ez váljon a gyakorlássá, amelyet követniük kell, és az alapelvekké, amelyekhez ragaszkodniuk kell. Ez a különbség az antikrisztusok és a hétköznapi romlott emberek között. Nézzetek csak körül: aki ennyire szégyenérzet nélküli, de ezt soha nem ismeri fel, illetve egyáltalán nem is tud róla, az tipikus antikrisztus.

Az antikrisztusoknak van egy másik jellegzetes tulajdonságuk is, amelyet az emberek nagyon könnyen felismerhetnek: nincs szégyenérzetük. Ahogy a Bibliában meg van írva: „Szemtelen képet vág a bűnös ember” (Példabeszédek 21:29) – csak az antikrisztusok valóban gonosz emberek. Az antikrisztusok szégyentelenek; bármennyi szégyenérzet nélküli, az emberek érzéseivel szemben közönyös és az igazsággal ellentétes dolgot is tesznek, nem tudatosul bennük, és nem is ismerik fel. Nem fogadják el azt, ami helyes és pozitív, és nem engedik el helytelen nézeteiket és gyakorlataikat, hanem a végsőkig kitartanak mellettük. Ilyenek az antikrisztusok. Veletek mi a helyzet? Amikor ilyen észszerűtlen követeléseitek, szégyentelen gondolataitok, valamint olyan szándékaitok és elgondolásaitok vannak, amelyeket Isten megvet, tudatosul-e bennetek, hogy Isten gyűlöli ezeket, és ennek következtében képesek vagytok-e fellázadni ellenük és elengedni őket? Vagy miután meghallottátok az igazságot, nem vagytok hajlandóak elengedni őket, kitartotok mellettük, és azt hiszitek, hogy igazatok van? (Ha tudatosulnak bennem ezek, akkor összefüggésbe tudom hozni Isten szavaival, és érzem, hogy ezek a gondolatok meglehetősen aljasak és szégyenérzet nélküliek, és képes vagyok imádkozni és fellázadni ellenük.) Azok, akik képesek tudatosan imádkozni és fellázadni ellenük, nem antikrisztusok; akik soha nem imádkoznak, illetve nem lázadnak fel ellenük, hanem a saját gondolataikat követik, szívük mélyén szembeszegülnek Istennel, és nem hajlandóak elfogadni az igazságot, azok tipikus antikrisztusok. Bármennyire is szégyentelenek azok a dolgok, amelyeket tettek, nem hajlandóak beismerni, illetve elismerni azokat. Hát nem nyilvánvaló, hogy ezek az emberek nem fogadják el a pozitív dolgokat, hanem a negatív és elvetemült dolgokat szeretik? Képtelenek vagytok megkülönböztetni, hogy melyik kategóriába tartoztok, vagy soha nem voltak ilyen szégyenérzet nélküli gondolataitok? (Nekem voltak ilyen gondolataim, és miután tudatosultak bennem, képes voltam imádkozni Istenhez, és fellázadni ellenük. Néha nem is voltam tudatában ezeknek, úgy cselekedtem, illetve beszéltem, hogy nem érzékeltem, hogy szégyenérzet nélküliek, és csak később ismertem fel, amikor lelepleződtem, akkor voltam képes imádkozni és fellázadni ellenük.) Ha nem tudatosul bennetek, hogy ezek a dolgok szégyentelenek, az nem gond; ha tudatában vagytok, mégsem fogadjátok el az igazságot, és nem lázadtok magatok ellen, akkor az komoly probléma. Többnyire tompultak vagytok, képtelenek vagytok ezt összefüggésbe hozni Isten szavával, és nem tudjátok, hogy mi a problémátok. Ha azonban szívetek mélyén azonnal bűntudatot és szemrehányást éreztek, amikor tudatára ébredtek ennek, és túlságosan szégyellitek magatokat ahhoz, hogy bárkivel is találkozzatok, ha megvetendőnek, alantasnak és tisztességtelennek gondoljátok, és ezért gyűlölitek magatokat, és undorodtok magatoktól, akkor tűnődjetek azon, hogyan változzatok meg, és hogyan engedjétek el ezeket a dolgokat, ez a normális helyzet. Ha képesek vagytok fellázadni önmagatok ellen, amint tudatára ébredtek, akkor van reményetek az üdvösségre. Ha tudatára ébredtek, és mégsem lázadtok fel önmagatok ellen, akkor nincs reményetek az üdvösségre. Hogy valaki üdvözülhet-e, az attól függ, hogy el tudja-e fogadni az igazságot. Lehet, hogy egyesek azt mondják: „El vagyok tompulva, és nehéz felfogású, gyenge képességű vagyok, ha azonban egy keveset is megértek abból, amit hallok, akkor képes vagyok Isten szavai szerint gyakorolni, és fel tudok lázadni önmagam ellen.” Az ilyen emberek üdvözülhetnek. Bármilyen jó képességű is valaki, illetve bármennyit is ért meg az igazságból, ha nem lázad fel önmaga ellen, ha ragaszkodik ahhoz, hogy ne gyakorolja, illetve ne fogadja el az igazságot, és szíve mélyén ellenáll neki és szembeszegül azzal, akkor azzal vége – reménytelen. A szégyenérzet nélküliség szintén tipikus jellemzője az antikrisztusok jellemének. Figyeljétek meg, hogy vannak-e ilyen emberek a környezetetekben, majd vizsgáljátok meg magatokat, hogy megállapítsátok, ebbe a kategóriába tartoztok-e – állandóan úgy érzitek-e, hogy tökéletesek és nagyszerűek vagytok, mindig szabadítónak tartjátok-e magatokat, arra törekedtek-e folyton, hogy mindenki fölé kerekedjetek, égtek-e a vágytól, hogy minden csoportban összehasonlítsátok magatokat másokkal, hogy lássátok, milyen magasan álltok, és függetlenül attól, hogy végül felül tudtok-e múlni másokat, vagy sem, vágytok-e arra, hogy kiemelkedőek legyetek, és akarjátok-e, hogy mások nagyra becsüljenek, hogy kitűnjetek a tömegből, és a csoport különleges tagjává váljatok. Mi tesz téged különlegessé? Szarvak nőnek a fejeden, három szemed, vagy három fejed és hat karod van? Nincs benned semmi különleges, akkor miért érzed mindig úgy, hogy kiemelkedő és egyedülálló vagy? Ez a szégyenérzet nélküliség. Egyrészt nincs semmi különleges a veleszületett testi adottságaidban, másrészt a képességeidben sincs semmi különleges. Ami még fontosabb, hogy te is, mint mindenki más, tele vagy romlott beállítottságokkal, nem érted meg az igazságot, és a Sátán fajtájához tartozol, amely ellenáll Istennek. Mi az, amivel dicsekedhetsz? Nyilvánvaló, hogy nincs mivel dicsekedni. Az a kevés készség, képesség, adottság és tehetség, amivel rendelkezel, említésre sem méltó, mert nem a normális emberi mivoltot képviseli, és nem kapcsolódik pozitív dolgokhoz. Mégis ragaszkodsz ahhoz, hogy olyasmiket helyezz előtérbe, amik említésre sem méltók, saját érdemérmedként kezeled őket, dicsőségedként és tőkédként hivalkodsz velük mindenütt, hogy elnyerd az emberek megbecsülését és tiszteletét, sőt, tőkeként használod azokat, hogy másokat rávegyél arra, hogy gondoskodjanak rólad, és élvezed az ő megbecsülésüket és kedvező bánásmódjukat. Hát nem szégyenérzet nélküliség ez? Ezek az irracionális követelések, gondolatok, szándékok, eszmék és más hasonló dolgok, amelyeket az abnormális emberi mivolt és józan ész hoz létre, mind-mind a szégyenérzet nélküliség megnyilvánulásai. Ha a szégyenérzet nélküliség ezen megnyilvánulásai uralják valakinek az emberi mivoltát, és olyan fő jellemzőjévé válnak, amely megakadályozza abban, hogy elfogadja és megértse az igazságot, akkor ez az antikrisztusok tipikus jellemzője.

Vannak, akik arra költik az adományokat, hogy finom, jó minőségű és divatos dolgokat vásároljanak a testvéreknek, azt állítva, hogy a testvérek iránti figyelmességből teszik, hogy boldogan és gondtalanul élhessenek Isten házában, majd pedig hálásak legyenek Isten szeretetéért. Mi a véleményetek erről az elgondolásról? Eléggé humánus? (Nem, nem az. Isten adományait saját pénzükként kezelik, és arra költik, amire csak akarják, ahelyett, hogy normálisan és észszerűen, Isten házának alapelvei szerint használnák fel.) Az emberi mivolt melyik problémája ez? (A szégyenérzet nélküliségé.) Az ilyen emberek, amint státuszra tesznek szert, tipikus antikrisztussá válnak. Az adományokat arra használják, hogy mások kegyeibe férkőzzenek, mondván: „A testvéreknek nincs ruhájuk, és nélkülözésben élnek. Sok a nehézségük, és ez senkit sem érdekel. Én észrevettem, és vállalom érte a felelősséget. Isten házának némi pénzt kell költenie, hogy megkönnyítse a testvérek dolgát, hogy lehetővé tegye számukra isten melegségének, isten hatalmas szeretetének és isten kegyelmének megtapasztalását, mialatt az ő házában élnek, hogy életük minden területén elégedettek legyenek. Ezért jobban át kell gondolnom, és alaposan meg kell fontolnom, hogy miben szenvednek hiányt a testvérek, illetve mire van szükségük. Termoszokat kell vásárolni, hogy a testvéreknek kényelmes legyen vizet inni, és magukkal vinni azt, amikor kimennek. Székeket kell venni a testvéreknek. A székeknek puha háttámlával kell rendelkezniük, hogy a hosszú ideig tartó ülés ne ártson a hátuknak. A székeknek kényelmesnek, megfelelő magasságúnak, dőlésszögűnek és puhaságúnak kell lenniük. Függetlenül attól, hogy milyen költségekkel jár, nem szabad spórolnunk a testvéreken, hiszen ők isten házának oszlopai, isten háza munkája terjesztésének tőkéi és támaszai. Ezért, ha jól gondoskodunk a testvérekről, akkor isten házának munkája is javul.” A testvérek többsége ezt hallva könnyekben tör ki, elönti őket a hála, és folyamatosan ujjonganak, hogy ez Isten hatalmas szeretete. Akik ezzel az üggyel foglalkoztak, melegséget éreznek legbelül, amikor ezt hallják, és azt gondolják: „Végre vannak, akik megértik a szívemet.” Vajon mi ez? (Szégyenérzet nélküliség.) Hogyan lehet a testvérekért tett ilyen nagy jótéteményt szégyenérzet nélküliségnek tekinteni? Hát nem rágalom ez? (Nem, nem rágalom.) Isten házának pénzét arra használják fel, hogy ilyen nagylelkűséget mutassanak, hogy megnyerjék az emberek szívét, és úgy tesznek, mintha figyelmet és szerető gondoskodást tanúsítanának a testvérek iránt. Mi a valódi céljuk? Hogy finoman fogalmazzak, az, hogy a testvérekkel együtt élvezzék ezeket a javakat. Durvábban fogalmazva, az a céljuk, hogy az emberek kegyeibe férkőzzenek, biztosítva, hogy azok mindig emlékezzenek rájuk, hogy mindig legyen helyük a szívükben, és felidézzék, hogy ők milyen jók voltak. Vajon ugyanígy bánnának-e a testvérekkel, ha a saját pénzüket költenék? (Egész biztosan nem.) Feltárulna az igazi arcuk, és nem bánnának így az emberekkel. Abból ítélve, hogy meggondolatlanul, saját kívánságaik szerint használják Isten adományait, tisztességtelen emberek, akiknek nincsenek erkölcsi normáik, aljas és szégyentelen emberek. Képesek-e valóban jóindulatúan bánni másokkal? Miféle emberek ők? (Antikrisztusok, akik szégyenérzet nélküliek.) Van még valami alattomos és könyörtelen is ebben a szégyenérzet nélküliségben, amellyel az antikrisztusok rendelkeznek, és ami az emberi mivoltukban megnyilvánul – hazugságokat használnak fel személyes céljaik elérésére. Melyek azok a szavak, amelyek az ő szájukból hangzanak el, és igazak? Miközben úgy tűnik, hogy nagyon figyelmesek az emberekkel szemben, hogy valóban szeretik őket, és sokat gondolnak rájuk, a színfalak mögött valójában rosszindulatú szándékokat rejtegetnek. Ők maguk nem fizetik meg az árat; adományokat költenek el, és végül Isten háza az, amely veszteséget szenved, míg ők maguk jól járnak. Ezt teszik az antikrisztusok – nem csak hogy szégyenérzet nélküliek, hanem alattomosak és könyörtelenek is. Megrögzötten hazudoznak, úton-útfélen hazudnak és becsapják az embereket, egyetlen igaz szót sem ejtenek ki. Ez önmagában is undorító, mégis azzal dicsekednek, hogy jámborak, kedvesek, jók másokhoz, szeretőek, együttérzőek, képtelenek bárkivel is keményszívűnek lenni, illetve rávenni magukat arra, hogy bosszút álljanak azokon, akik piszkálják őket. Sőt, dicsekednek is azzal, hogy tökéletes és tisztességes emberek, egy képet akarnak kialakítani magukról, és helyet akarnak foglalni az emberek szívében. Hát nem szégyenérzet nélküliség ez? Ez az antikrisztusok természete; az emberi mivoltuk tele van ilyen dolgokkal.

Ami azokat illeti, akik ámokfutóként rossz dolgokat tesznek és szégyenérzet nélküliek, az emberek valamennyire fel tudják ismerni őket, nem könnyű azonban felismerni, hogy az antikrisztusok szégyenérzet nélküliek. Láttam egy antikrisztus szégyenérzet nélküliségének különleges megnyilvánulását. Gyakran viselkedett vadul és elbizakodottan, megrögzötten hazudozott, és rendszerezett, szervezett és jól felépített beszédmódja volt. Amikor azonban a feladatokkal való megbirkózásról volt szó, nem tudta befejezni, amit elkezdett, ámokfutást folytatott rossz dolgokat cselekedve, és minden alapelve csődöt mondott. Miután egy ideig Isten házában végezte a kötelességeit, rosszul sült el minden, amit tett, és semmit sem tett jól. A legéletbevágóbb probléma az volt, hogy még mindig félre akarta vezetni az embereket, hogy jó benyomást keltsen bennük, és folyton arról érdeklődött, hogy mások mit gondolnak róla, és hogy nagyra tartják-e. Végül, amikor világossá vált, hogy folyamatosan hibázik a kötelességeiben, és semmit sem tud jól megcsinálni, Isten háza elküldte őt. Nemcsak, hogy nem ismerte fel ezeket a szemmel látható megnyilvánulásokat, de még különösen ártatlan látszatot is keltett, amikor elküldték. Vajon mit jelent ez az ártatlan látszat? Azt jelenti, hogy soha nem ismerte el múltbeli gonosz tetteit – hazugságait, csalásait és azt, hogy félrevezetett másokat, valamint azt, hogy hogyan hozott létre egy független királyságot, és hogyan vonta a saját családja irányítása alá a gyülekezetet, hogyan folytatott ámokfutást rossz dolgokat művelve, és hogyan cselekedett alapelvek nélkül, hogy soha nem kereste az igazságot, sőt, azt csinált, amit akart, egyéb gonosz tettek mellett –, és hogy egyáltalán nem volt képes felismerni ezeket a gonosz tetteket. Éppen ellenkezőleg, úgy vélte, hogy annyi éven át tette a kötelességét Isten házában, annyit szenvedett, olyan nagy árat fizetett, olyan sok időt töltött el, és annyi energiát áldozott rá, és végül mégis odajutott, hogy rossz híre lett, és mindenki lenézte, senki sem sajnálta, senki sem érzett együtt vele, és senki sem állt ki érte. Hát nem ártatlan látszat ez? Vajon miféle emberi mivoltnak a megnyilvánulása ez az ártatlan látszat? (A józan ész hiányának és a szégyenérzet nélküliségnek.) Pontosan. Saját érdemének tekintette a dolgokat, amiket tett, és a kötelességeket, amelyeket végre kellett hajtania. Teljességgel tagadta, hogy bármi olyat tett volna, ami nem felelt meg az igazságalapelveknek, illetve ami zavaró vagy bomlasztó lett volna, végül pedig ártatlan látszatot keltett. Ez a szégyenérzet nélküliség, és ő tipikus antikrisztus. Találkoztatok-e már valaha ilyen emberekkel? Függetlenül attól, hogy mivel bízzátok meg őket, vagy milyen feladatokat adtok nekik, azon igyekeznek, hogy erőket toborozzanak, független királyságot hozzanak létre, és másokat távol tartsanak a reflektorfénytől, hogy ők maguk lehessenek benne. Mindenkit felül akarnak múlni, senkinek sem mondanak igazat, kétségek közt hagyják azokat, akik hallgatják őket, hogy melyik állításuk igaz és melyik hamis. Amikor végül elküldik őket, még különösen ártatlannak is érzik magukat, és remélik, hogy valaki majd megvédi őket. Mit gondoltok, megvédené-e őket valaki? (Nem, nem védené meg.) Ha valaki mégis megtenné, az csakis olyasvalaki lehetne, aki nem ismeri a valós tényeket, egy tökfilkó, akit félrevezettek, vagy valaki, aki az ő fajtájukhoz tartozik.

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.