B. Alattomosak és könyörtelenek

A megrögzött hazudozáson kívül az antikrisztusoknak még milyen más megnyilvánulásai vannak? Épp az imént beszélgettünk a normális emberi mivolt alapvető tulajdonságairól, a jóindulatról és az őszinteségről, teljesen nyilvánvaló, hogy az antikrisztusokban egyáltalán nincsenek meg ezek a tulajdonságok. Minden, ami a normális emberi mivolt velejárója, az biztosan hiányzik az antikrisztusokból; amivel rendelkeznek, az mind-mind olyan dolog, ami ellentétes a normális emberi mivolttal, negatív dolgok. Mi tehát a jóindulat és az őszinteség ellentéte? (Az alattomosság és a könyörtelenség.) Így van, nagyon pontosan mondtad, az alattomosság és a könyörtelenség. Az antikrisztusokból hiányoznak az olyan tulajdonságok, mint a jóindulat és az őszinteség, ehelyett a jóindulattal és az őszinteséggel ellentétes, alattomos és könyörtelen elemekkel rendelkeznek. Van-e összefüggés aközött, hogy valaki alattomos és könyörtelen, és a megrögzött hazudozás között, amiről korábban beszéltünk? (Igen.) Van bizonyos összefüggés. Hogyan nyilvánítják ki az antikrisztusok az alattomosságukat és könyörtelenségüket? (Abban a képességükben, hogy hazugságokat találnak ki, és másokat megvádolnak.) A hazugságok kitalálása és mások megvádolása egyaránt magában foglalja a megrögzött hazudozást és azt is, hogy alattomosak és könyörtelenek; ez a két tulajdonság szorosan összefügg. Például, ha gaztettet követnek el, és nem akarják vállalni a felelősséget, akkor megtévesztő külsőségeket teremtenek, hazudoznak, és elhitetik az emberekkel, hogy azt valaki más tette, nem pedig ők maguk. Másra hárítják a felelősséget, hogy az viselje a következményeket. Ez nemcsak elvetemült és aljas, hanem annál is alattomosabb és könyörtelenebb. Milyen más megnyilvánulásai vannak az antikrisztusok alattomosságának és könyörtelenségének? (Képesek gyötörni és támadni az embereket, valamint bosszút állni rajtuk.) Könyörtelen dolog az, hogy képesek gyötörni az embereket. Mindent megtesznek, hogy támadják azokat, akik veszélyt jelentenek a státuszukra, hírnevükre, presztízsükre nézve, vagy akik kedvezőtlenek számukra, és hogy bosszút álljanak rajtuk. Néha még másokat is felhasználhatnak arra, hogy ártsanak az embereknek – ez alattomosság és könyörtelenség. Egyszóval, az „alattomosak és könyörtelenek” kifejezés jelzi, hogy az antikrisztusok különösen rosszindulatúak. Nem a lelkiismeret szerint bánnak az emberekkel, és nem is aszerint érintkeznek velük, nem élnek velük egyenrangúan, harmóniában; hanem minduntalan arra törekednek, hogy kihasználjanak, irányítsanak és manipuláljanak másokat a saját hasznukra. Nem normális és nem egyenes a hozzáállásuk a másokkal való érintkezésben; hanem bizonyos eszközöket és módszereket alkalmaznak arra, hogy félrevezessék az embereket, kihasználják őket, és finoman, a tudtuk nélkül fegyverként használják őket. Nincs semmiféle őszinteség abban, ahogyan bárkivel is bánnak, függetlenül attól, hogy az a bánásmód látszólag jónak vagy rossznak tűnik-e. Közelebb húzódnak azokhoz, akiket hasznosnak találnak, és eltávolodnak azoktól, akiket haszontalannak gondolnak, egyáltalán nem törődnek velük. Még a viszonylag jámbor vagy sebezhető emberekkel szemben is kitalálják, hogy miként használjanak különböző eszközöket és módszereket arra, hogy félrevezessék és tőrbe csalják őket, hogy hasznossá tegyék őket saját maguk számára. Amikor azonban az emberek gyengék, bajban vannak, vagy segítségre szorulnak, az antikrisztusok egyszerűen szemet hunynak, és közömbösek irántuk. Soha nem tanúsítanak szeretetet az ilyen emberek iránt, és nem nyújtanak segítséget nekik; ellenkezőleg, hajlamosak megfélemlíteni, félrevezetni őket, és még azt is kitalálják, hogyan használhatnák ki őket még jobban. Ha nem tudják kihasználni, akkor félredobják őket, nem tanúsítanak szeretetet és együttérzést irántuk – van ebben bármi nyoma is a jóindulatnak? Hát nem a rosszindulat megnyilvánulása ez? Az antikrisztusok módszere és filozófiája, amely szerint érintkeznek az emberekkel, az, hogy cselszövéseket és stratégiákat alkalmaznak a kihasználásukra és becsapásukra, hogy képtelenek legyenek átlátni ezeket, de mégis hajlandóak legyenek rabszolgaként dolgozni nekik és mindig a rendelkezésükre állni. Képesek megfélemlíteni és gyötörni azokat, akik felismerik őket, és akiket már nem tudnak kihasználni. Sőt, alkalmanként akár hibáztathatják is ezeket az embereket, aminek következtében a testvérek lemondanak róluk, majd kizárják és eltakarítják őket. Egyszóval, az antikrisztusok alattomosak és könyörtelenek, teljes mértékben hiányzik belőlük a jóindulat és az őszinteség. Soha nem segítenek őszintén másokon, nem tanúsítanak együttérzést és szeretetet, amikor mások nehézségekkel szembesülnek. Kapcsolataikban a saját hasznukra és előnyükre mesterkednek. Függetlenül attól, hogy ki fordul hozzájuk, vagy ki kér segítséget a nehézségben, mindig számításokat végeznek az illetővel kapcsolatban, és szívük mélyén arra gondolnak: „Ha segítek ennek az embernek, milyen hasznom származhat belőle a jövőben? Tud-e segíteni nekem? Hasznomra tud-e lenni? Mit nyerhetek belőle?” Hát nem önző és aljas dolog, hogy mindig ezeken gondolkodnak? (De igen, az.) Milyen módszereket fognak alkalmazni az antikrisztusok a gyülekezeti választásokkor? (Becsmérelni fognak másokat, és magasztalni fogják magukat, lealacsonyítva azokat, akik jobbak náluk.) Másokat becsmérelni és magukat felmagasztalni szintén alattomos és könyörtelen dolog. Az antikrisztusok apró szívességeket is felhasználhatnak arra, hogy behúzzák az embereket, illetve dicsekedhetnek a hozzájárulásukkal, hogy megbecsülésre tegyenek szert, és szavazatokat szerezzenek. Másvalami? (Nem képesek pártatlanul és objektíven értékelni a jelölteket; bele fogják vinni a saját elfogultságukat és előítéleteiket.) Ez maga után vonja azt, hogy hazugságokat találnak ki mások rágalmazására. Már korábban is beszélgettünk annak számos konkrét megnyilvánulásáról, hogy az antikrisztusok alattomosak és könyörtelenek. Az alattomosság azt jelenti, hogy rengeteget mesterkednek, és az alapelvük a magaviseletükben, a világhoz való viszonyulásukban, illetve bármiben, amit tesznek, az, hogy stratégiára támaszkodnak – őszinteségtől mentes, hamis és csalárd módon. A könyörtelenség elsősorban a cselekvési módszereik könyörtelenségére és a kegyetlenségére vonatkozik, nem tanúsítanak irgalmat, hiányzik belőlük az emberi érzés, ártanak másoknak, és céljaikat bárki kára árán is el akarják érni – ez a könyörtelenség, és ez szöges ellentétben áll az emberi jóindulattal. Ha valakinek az emberi mivoltában megvan a jóindulat, akkor, amikor hétköznapi dolgokkal szembesül, elnéző lesz másokkal, valahányszor csak tud, és meg fog bocsátani az embereknek. Az ilyen ember toleráns mások problémáival és hibáival szemben, nem szőrszálhasogató, és ha teheti, elnézi azokat. Továbbá könyörületes, és ha látja, hogy mások nehézségeken mennek keresztül, hajlandó segíteni, örömét leli abban, hogy másokon segít, és személyes felelősségének tekinti mások épülését – ez a jóindulat. Vajon az antikrisztusok rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal? (Nem.) Azt gondolják: „Ha nehéz helyzetben vagy, és segítek neked, annak ára van. Mi hasznom van abból, ha jót teszek veled? Ha együttérzek veled, velem ki fog együttérezni? Ha segítek neked, emlékezni fogsz-e a jóságomra? Ha arra kérsz, hogy áldozzam fel magam azért, hogy segítsek neked, akkor csak álmodsz! Milyen kapcsolatban állunk? Milyen hasznot tudsz nekem nyújtani? Segítettél már nekem valaha is? Ki vagy? Megéri-e neked segíteni? Ha a király lánya vagy egy gazdag ember fia lennél, akkor talán némi dicsőséget vagy hasznot hozna számomra az, hogy segítek neked. De te ezek egyike sem vagy. Miért kellene segítenem neked? Milyen hasznom származik abból, ha segítek neked?” Így gondolkodnak, ha látják, hogy valaki nehéz helyzetben van, gyenge, vagy segítségre van szüksége. Vajon ez kedvesség? Amikor ezek az emberek gyengének látnak valakit, nemcsak kigúnyolják és nevetségessé teszik, hanem a szívükben még számolgatnak is. Egyesek ezt még lehetőségnek is tekintik arra, hogy megmutassák magukat, illetve megnyerjék az illető szívét. Ezek egyike sem kedvesség. Az antikrisztusok gyakran kihasználják az ilyen lehetőségeket, hogy megmutassák magukat. Nem fognak cselekedni, hacsak nem származik belőle nyereségük, hacsak nincs valami céljuk és motivációjuk. Ha valakinek segítenek, azt meg akarják nyerni szövetségesnek. Ha két embernek segítenek, és kettővel éreznek együtt, akkor két szövetségest, két bizalmi embert akarnak szerezni. Máskülönben a kisujjukat sem mozdítják, és bizonyára nem tanúsítanak szeretetet a segítségre szorulók iránt sem.

Az antikrisztusok alattomosságának és könyörtelenségének elsődleges megnyilvánulása az, hogy minden cselekedetüknek különösen világos célja van. Az első dolog, amire gondolnak, az a saját érdekük; a módszereik pedig aljasak, durvák, hitványak, közönségesek és kétesek. Nincs őszinteség abban, ahogyan cselekednek, ahogyan az emberekkel bánnak, és az alapelvekben sem, amelyek szerint bánnak velük. Úgy bánnak az emberekkel, hogy kihasználják őket, és játszadoznak velük, amikor pedig már nem jelentenek számukra hasznos értéket, félredobják őket. Ha hasznos értéket képviselsz számukra, akkor úgy tesznek, mintha törődnének veled: „Hogy vagy? Voltak nehézségeid? Segíthetek megoldani a nehézségeidet. Szólj, ha bármilyen problémád van! Itt vagyok neked. Milyen szerencsések vagyunk, hogy ilyen jó a kapcsolatunk!” Olyan figyelmesnek tűnnek. Mégis, ha eljön a nap, amikor már nem jelentesz számukra semmilyen hasznos értéket, akkor elhagynak, félredobnak, és semmibe vesznek, mintha soha nem is találkoztak volna veled. Amikor valóban problémád van, és megkeresed őket segítségért, hirtelen megváltozik a hozzáállásuk, a szavaik már nem olyan kedvesek, mint amikor először ígérték, hogy segítenek neked – miért van ez így? Azért, mert nem jelentesz számukra hasznos értéket. Következésképpen, nem fordítanak többé figyelmet rád. És ez még nem minden. Ha rájönnek, hogy valamit rosszul csináltál, vagy ha találnak valamit, amit befolyásolásra tudnak használni, akkor hideg cinizmussal viszonyulnak hozzád, és akár el is ítélhetnek. Mi a véleményed erről a módszerről? A jóindulat és az őszinteség megnyilvánulása ez? Amikor az antikrisztusok ilyen alattomosságot és könyörtelenséget tanúsítanak a másokkal szembeni viselkedésükben, van-e abban bármi nyoma is az emberi mivoltnak? Van-e bennük a legcsekélyebb őszinteség is az emberek iránt? Egyáltalán nincs. Mindent a saját hasznukért, büszkeségükért és ismertségükért tesznek, hogy státuszt és hírnevet szerezzenek maguknak mások között. Ha tudnak, kihasználnak mindenkit, akivel csak találkoznak. Akiket nem tudnak kihasználni, azokat megvetik, és nem törődnek velük; még ha merészkedsz is megközelíteni őket, nem vesznek tudomást rólad, és még csak rád sem néznek. De ha eljön a nap, amikor szükségük van rád, akkor hirtelen megváltozik a hozzáállásuk veled szemben, nagyon figyelmesek és kedvesek lesznek, ami zavarba ejt téged. Miért változott meg a hozzáállásuk veled szemben? (Azért, mert most már hasznos értéket képviselsz számukra.) Így van. Amikor látják, hogy hasznos értéket képviselsz, megváltozik a hozzáállásuk. Vannak-e ilyen emberek a környezetetekben? Amikor ezek az emberek másokkal kapcsolatba lépnek, nem látszik azonnal, hogy valami nyilvánvalóan rosszat tesznek. A mindennapi megnyilvánulásaik, beszédük és viselkedésük alapján szintén nem tűnik úgy, mintha bármilyen nyilvánvaló probléma lenne. Ha azonban alaposan megfigyeled, hogyan érintkeznek az emberekkel, különösen, hogyan érintkeznek a hozzájuk legközelebb állókkal és a számukra legkedvesebbekkel, ha látod, hogyan használnak ki másokat, és hogyan bánnak velük utána, akkor ezen keresztül megfigyelheted az antikrisztusok szándékait, hozzáállását és módszereit a másokkal való kapcsolataikban. Mindannyian csak a személyes hasznot keresik, a Sátán filozófiája szerint élnek, és egyáltalán nincs normális emberi mivoltuk.

Az antikrisztusok emberi mivoltukban olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, mint az alattomosság és a könyörtelenség. Vajon ki tudnak jönni azokkal, akik becsületesek, kedvesek és őszinték az emberekhez és a dolgokhoz való viszonyulásukban? Hajlandóak-e közeledni az ilyen emberekhez? (Nem, nem hajlandóak.) Hogyan tekintenek ezekre az emberekre? Azt mondják: „Ezek az emberek mind nagy bolondok, és olyan nyíltan beszélnek. Jól meg kellene gondolnod, mielőtt megszólalsz – miért beszélsz olyan őszintén? Miért olyan egyenes mindig a beszéded?” Az antikrisztusok szemében ezek az emberek szánalmasan ostobák, és az antikrisztusok lenézik őket. Amikor ezek az emberek látnak valakit, aki kedves, és aki őszintén bánik az emberekkel, akkor nyíltan segítenek az illetőnek, ha nehézségei vannak, illetve segítségre szorul, reménykednek a jóllétében, valamint javakat, segítséget és épülést kívánnak nyújtani neki – az antikrisztusok ostobának és bolondnak tartják ezeket az embereket. Az antikrisztusok nem hisznek abban, hogy az emberi mivoltnak ezek a pozitív elemei olyan jó és szép dolgok, amelyekkel az embereknek rendelkezniük kellene. Ehelyett szívük mélyén undort, ellenszenvet és megvetést éreznek e tulajdonságok iránt, amelyek a normális emberi mivolthoz nélkülözhetetlenek. Ostobának nevezik a becsületes embereket; ugyanezt mondják a kedves emberekre, sőt, még az őszinte emberekre is. Akik viszonylag becsületesen hisznek Istenben, és akik viszonylag becsületesen végzik a kötelességeiket, akiknek jó szívük van, soha nem bántanak másokat, és nem is ártanak nekik, akik szeretnek másokat, és együttéreznek velük, akik képesek lemondani saját hasznukról és legyőzni saját nehézségeiket, hogy másokon segítsenek, akik terheltnek és felelősnek érzik magukat, amikor látják azokat, akik gyengék és segítségre szorulnak – az antikrisztusok mélyen legbelül még jobban meg is vetik ezeket az embereket. Ami azokat illeti, akik viszonylag őszintén hisznek Istenben, akiknek istenfélő szívük van, akik mindenben elfogadják Isten átvizsgálását, akik képesek őszintén, hűségesen és felelősségteljesen végezni a kötelességeiket, és akik őszinte hozzáállással közelítenek a kötelességeikhez – az antikrisztusok mélyen legbelül megvetik és gyűlölik az ilyen embereket, észrevehetően kerülik őket, és kívülről eltávolodnak tőlük. Az antikrisztusok szemében nem jelentenek semmi pozitívumot mindezek a pozitív elemek, amelyek a normális emberi mivolthoz nélkülözhetetlenek. Nem érdemelnek dicséretet vagy népszerűsítést. Ehelyett az antikrisztusok úgy gondolják, hogy saját cselszövéseik, stratégiáik, az emberekkel való belső bánásmódjuk és kegyetlenségük dicséretes. Mindig, bármit is tesznek, gondolatban mérlegelik és finomítják módszereiket és cselszövéseiket. A dolog súlyától függetlenül úgy vélik, hogy érdemes és szükséges így cselekedni, különben veszteségek lesznek, és csorbul a hírnevük. Tekintettel arra, hogy ezek az elemek az antikrisztusok emberi mivoltában is léteznek, vajon el tudják-e fogadni az igazságot? Tudják-e gyakorolni az igazságot? Semmiképpen sem. Bármennyire is hangsúlyozod a becsületességet, a jóindulatot és más pozitív dolgokat, megkövetelve az emberektől, hogy rendelkezzenek ezekkel az aspektusokkal, és e pozitív emberi mivoltnak megfelelően bánjanak az emberekkel, a kötelességeikkel, és eszerint intézzenek különböző ügyeket, az antikrisztusok szíve mélyén elutasítás, megvetés és ellenségeskedés van ezekkel a dolgokkal szemben. Vajon miért? Azért, mert az antikrisztusok egyáltalán nem rendelkeznek ezekkel a pozitív dolgokkal; ami a lényegükben megvan, az az alattomosság és könyörtelenség jelleme, ami démoni természetű. Van-e távolság e jellem és az Isten által megkövetelt becsületesség, kedvesség és őszinteség között? Nemcsak távolság van a kettő között, hanem pontosan egymás ellentétei – két, természetükben különböző jellem. Van-e bármi olyan megnyilvánulása és feltárulása az antikrisztusok alattomosságának és könyörtelenségének, amely összhangban van a normális emberi mivolttal? Összhangban van-e az igazsággal? Természetesen nem; ez mind-mind a Sátán ármánykodása és cselszövése. A Sátán ármánykodásai és cselszövései által megnyilvánuló természet pontosan alattomos és könyörtelen, ezek olyan elemek, amelyeknek nem szabadna létezniük a normális emberi mivoltban, ahogyan azt Isten megköveteli. Az alattomosság és könyörtelenség különböző megnyilvánulásai alapján, amelyekről beszélgettünk, gondolkodjatok el azon, hogy vannak-e olyan emberek a környezetetekben, akik ilyen emberi mivolttal rendelkeznek. Az antikrisztusok, akiknek ilyen alattomos és könyörtelen a jellemük, kétségtelenül képesek lennének a tettek mezejére lépni. Tetteik láthatóak, hallhatóak és mások számára is megközelíthetőek lennének. Ha megközelíthetőek, akkor az embereknek érzékelniük kellene őket, és képesnek kellene lenniük arra, hogy felismerjék és tisztán lássák az ilyen embereket. Az antikrisztusok alattomos és könyörtelen jelleme egy elég gyakori és egyértelmű megnyilvánulás kellene, hogy legyen. Ez nem egy rejtett eszme, gondolat vagy szándék, hanem felfedett emberi mivoltuk és tetteik módszerei, eszközei és stratégiái. Az embereknek képesnek kellene lenniük arra, hogy érzékeljék ezt az aspektust.