Keresztény dal 2022 – Isten ítélő munkájának jelentése az utolsó napokban

18 szeptember 2022

Az utolsó napok Krisztusa különböző igazságokat használ arra,

hogy tanítsa az embert, hogy feltárja az ember lényegét,

és hogy boncolgassa az ember szavait és tetteit.

Ezek a szavak különböző igazságokat tartalmaznak,

mint például az ember kötelessége, hogyan engedelmeskedjen az ember Istennek,

hogyan legyen az ember hűséges Istenhez,

hogyan kell az embernek megélnie normális emberi mivoltát,

valamint Isten bölcsessége és természete, és így tovább.

Ezek a szavak mind az ember lényegére

és romlott természetére irányulnak.

Különösen azok a szavak, amelyek leleplezik, hogyan utasítja el az ember Istent,

azzal kapcsolatban hangzanak el, hogy az ember a Sátán megtestesítője,

és ellenséges erő Istennel szemben.

Az ítélet munkája során

Isten nem egyszerűen világossá teszi az ember természetét néhány szóval,

hanem hosszasan feltárja, foglalkozik vele és megnyesegeti.

A feltárásnak, a foglalkozásnak és nyesegetésnek e különböző módszereit

nem lehet közönséges szavakkal helyettesíteni,

hanem az igazsággal, amelytől az ember teljesen megfosztatott.

Csak az ilyen módszereket lehet ítéletnek nevezni;

csak az ilyen ítélet által lehet az embert leigázni

és alaposan meggyőzni Istenről,

sőt, az Istenről való igaz ismeretre is szert tenni.

Amit az ítélet munkája eredményez,

az az, hogy az ember megérti Isten igazi arcát

és az igazságot saját lázadásáról.

Az ítélet munkája lehetővé teszi az ember számára, hogy sokat megértsen Isten akaratából,

Isten munkájának céljából

és a számára érthetetlen titkokból.

Azt is lehetővé teszi az ember számára, hogy felismerje és megismerje romlott lényegét

és romlottságának gyökereit,

valamint felfedezze az ember csúfságát.

Mindezeket a hatásokat az ítélet munkája hozza létre,

mert e munka lényege valójában az a munka,

amely megnyitja Isten igazságát, útját és életét mindazok számára,

akiknek van hitük Őbenne.

Ez a munka az Isten által végzett ítélet munkája.

Forrás: Kövesd a Bárányt és énekelj új dalokat

Több megtekintése

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Leave a Reply

Megosztás

Nem

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren