Isten irányítási munkája a világ teremtésekor kezdődött, és középpontjában az ember áll. Mondhatjuk, hogy Isten minden dolgot az ember kedvéért teremtett. Mivel az Ő irányítási munkája évezredeken ível át, és nem pusztán percek vagy másodpercek leforgása, vagy nem egy szempillantás vagy egy-két év alatt zajlik, Neki más dolgokat is meg kellett teremtenie, amelyek szükségesek az emberiség fennmaradásához, például a napot, a holdat, mindenféle élő teremtményt, táplálékot és élhető környezetet. Ez volt Isten irányításának kezdete.

Ezután Isten átadta az emberiséget a Sátánnak, és az ember a Sátán hatalma alatt élt, ami fokozatosan elvezetett Isten munkájának első korszakához: a Törvény Korának történetéhez... A Törvény Korának több ezer éve folyamán az emberiség hozzászokott a Törvény Korának útmutatásához, és természetesnek vette azt. Az ember fokozatosan elhagyta Isten gondoskodását. Így, miközben a törvényt követték, egyúttal bálványokat is imádtak, és gonosztetteket követtek el. Nélkülözték Jahve védelmét, és csak élték az életüket a templomban az oltár előtt. Valójában Isten munkája már régen elhagyta őket, és bár az izráeliták továbbra is ragaszkodtak a törvényhez, Jahve nevét emlegették, sőt büszkén úgy hitték, hogy csakis ők Jahve népe és választottai, Isten dicsősége szép csendben elhagyta őket...

Amikor Isten a munkáját végzi, mindig csendben hagyja el az egyik helyet, és nesztelenül végzi a másik helyen megkezdett munkát. Ez az érzéketlenné vált emberek számára hihetetlennek tűnik. Az emberek mindig is megbecsülték a régit, az új, ismeretlen dolgokra pedig ellenséges szemmel néztek, vagy bosszúságnak tekintették azokat. Így bármilyen új munkát végez Isten, a kezdettől egészen a végig, minden dolog közül az ember az utolsó, aki tudomást szerez róla.

Mint mindig, Jahvénak a Törvény Korában végzett munkája után Isten megkezdte a második szakasz új munkáját: testet öltött – tíz-húsz évre emberként testesült meg –, és így beszélt és végezte munkáját a hívők között. Mégsem tudott erről senki, kivétel nélkül senki, és csak néhány ember ismerte el, hogy Ő a testté lett Isten, miután az Úr Jézust a keresztre szögezték és feltámadt. [...] Mihelyt Isten munkájának második szakasza befejeződött – a keresztre feszítés után –, bevégeztetett Isten munkája, az ember visszaszerzése a bűnből (vagyis az ember visszaszerzése a Sátán kezéből). Így ettől a pillanattól kezdve az emberiségnek csupán el kellett fogadnia Üdvözítőként az Úr Jézust, hogy bűnei bocsánatot nyerjenek. Elméletileg az embert bűnei többé nem korlátozták az üdvösség elérésében és az Isten elé jutásban, és többé nem jelentettek eszközt a Sátán számára, amelynek révén vádolhatta az embert. Ez azért van, mert maga Isten gyakorlati munkát végzett, a bűnös test hasonlatosságává és elővételezésévé vált, és maga Isten volt a vétekáldozat. Így szállt le az ember a keresztről, és így nyerte el a megváltást és megmenekülést Isten teste, e bűnös test hasonlatossága révén. Így, miután foglyul ejtette a Sátán, az ember egy lépéssel közelebb jutott ahhoz, hogy elfogadja az Ő szabadítását Isten előtt. Természetesen a munkának ez a szakasza mélyebb és fejlettebb volt, mint Istennek a Törvény Korában végzett irányítása.

Ilyen Isten irányítása: átadja az emberiséget a Sátánnak – az emberiséget, amely nem tudja, mi az Isten, mi a Teremtő, hogyan kell imádni Istent, vagy miért szükséges alávetnie magát Istennek –, és engedi, hogy a Sátán megrontsa azt. Ezután Isten lépésről lépésre visszaszerzi az embert a Sátán kezéből, míg az ember el nem jut odáig, hogy teljes mértékben Istent imádja, és elvesse a Sátánt. Ez Isten irányítása. Ez talán úgy hangzik, mint valami mítosz, és zavarbaejtőnek tűnhet. Az emberek úgy érzik, ez egy mitikus történet, mert fogalmuk sincs, mi minden történt az emberrel az elmúlt évezredek folyamán, és még kevésbé tudják, hány történet zajlott le a világegyetemben és az égbolton. Továbbá azért is így van ez, mert nem képesek értékelni azt a megdöbbentőbb, félelmetesebb világot, amely az anyagi világon túl létezik, de halandó szemük nem engedi, hogy lássák. Az ember számára ez felfoghatatlannak érződik, mert az ember nem érti az emberiség Isten általi megszabadításának jelentőségét, sem az Ő irányítási munkájának jelentőségét, és nem fogja fel, hogy Isten végső soron milyennek szeretné látni az emberiséget. Vajon azt szeretné, hogy teljesen mentesek legyenek a Sátán megrontásától, mint Ádám és Éva volt? Nem! Isten irányításának célja, hogy egy olyan embercsoportot nyerjen meg, akik imádják Őt, és alávetik magukat Neki. Bár ezeket az embereket megrontotta a Sátán, többé nem tekintik a Sátánt atyjuknak; felismerik a Sátán undorító arcát és elutasítják őt, és Isten elé járulnak, hogy elfogadják Isten ítéletét és fenyítését. Megismerik a rút és a szent közötti kontrasztot, és felismerik Isten nagyságát és a Sátán gonoszságát. Egy ilyen emberiség többé nem fogja a Sátánt szolgálni, nem imádja, vagy emeli piedesztálra a Sátánt. Ez azért van, mert ők olyan emberek csoportja, akiket Isten valóban megnyert. Ez a jelentősége Isten emberiséget irányító munkájának. Isten mostani irányítási munkája során az emberiség mind a Sátán megrontásának, mind Isten szabadításának tárgya, és az ember az a termék, amelyért Isten és a Sátán harca folyik. Ahogy Isten az Ő munkáját végzi, fokozatosan visszaszerzi az embert a Sátán kezéből, és így az ember egyre közelebb jut Istenhez...

Azután eljött a Királyság Kora, amely a munkának egy gyakorlatibb szakasza, ugyanakkor a legnehezebben elfogadható az ember számára. Azért van ez így, mert minél közelebb jut az ember Istenhez, annál közelebb kerül Isten vesszeje az emberhez, és annál világosabban feltárul az ember előtt Isten arca. Az emberiség megváltását követően az ember hivatalosan visszatér Isten családjába. Az ember úgy gondolta, most van az örvendezés ideje, erre teljes frontális támadás éri Isten részéről, amelyhez hasonlót soha senki nem láthatott előre. Mint kiderül, ez egy olyan keresztség, amelyet Isten népének „élveznie” kell. Ilyen bánásmód mellett az embereknek nincs más választásuk, mint megállni és elgondolkodni: „Én vagyok az évek óta elveszett bárány, akinek a visszavásárlására Isten olyan sokat költött, hát akkor miért bánik így velem Isten? Isten így nevet ki és így leplez le engem?...” Évek telnek el, és az ember viharvertté válik, miután megtapasztalta a finomítás és fenyítés nehézségét. Bár az ember elveszítette az elmúlt idők „dicsőségét” és „romantikáját”, tudtán kívül megértette az emberi viselkedés alapelveit, és megtanulta értékelni Isten oly sok éven át tartó fáradságos erőfeszítéseit az emberiség megmentése iránt. Az ember lassan megutálja saját barbárságát. Gyűlölni kezdi elvadult természetét, mindent, amiben félreértette Istent, és az észszerűtlen igényeket, amelyeket Vele szemben támasztott. Az órát már nem lehet visszaforgatni. Az elmúlt események az ember megbánással teli emlékeivé válnak, Isten szavai és szeretete pedig az ember új életének hajtóerejévé. Az ember sebei napról napra gyógyulnak, ereje visszatér, majd feláll és rátekint a Mindenható arcára... és akkor felfedezi: Ő mindig is mellettem állt, és az Ő mosolya és szépséges ábrázata még mindig oly megható. Szíve még mindig aggódik az emberiségért, amelyet teremtett, és keze még mindig éppoly meleg és hatalmas, mint kezdetben volt. Olyan, mintha az ember visszatért volna az Éden kertjébe, ezúttal azonban az ember nem hallgat többé a kígyó csábításaira, és nem fordul el többé Jahve arcától. Az ember Isten előtt térdel, felnéz Isten mosolygó arcára, és legértékesebb áldozatát ajánlja fel – Ó! Én Uram, én Istenem!

Isten szeretete és könyörülete átjárja az Ő irányítási munkájának minden egyes részletét, és függetlenül attól, hogy az emberek képesek-e megérteni Isten jó szándékait, Ő továbbra is fáradhatatlanul végzi a munkát, amelynek teljesítésébe belekezdett. Tekintet nélkül arra, hogy mennyit értenek az emberek Isten irányításából, a segítséget és előnyöket, amelyeket Isten munkája jelent az ember számára, mindenki értékelheti. Talán ezen a napon épp nem éreztél semmit az Isten által nyújtott szeretetből vagy életből, de ha nem hagyod el Istent, és nem adod fel elhatározásodat, hogy az igazságot keresed, egyszer majd eljön a nap, amikor Isten mosolya feltárul előtted. Mert Isten irányítási munkájának célja az, hogy visszaszerezze a Sátán hatalma alatt lévő embereket, nem pedig az, hogy magukra hagyja a Sátán által megrontott embereket, akik ellenszegülnek Istennek.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. 3. függelék: Az ember csak Isten irányításának közepette menthető meg)