A munka, amelyet Isten végez, nem az Ő hús-vér testének tapasztalatát képviseli; az ember által végzett munka az ő tapasztalatát képviseli. Mindenki a személyes tapasztalatáról beszél. Isten közvetlenül ki tudja fejezni az igazságot, míg az ember csak azt a tapasztalatot tudja kifejezni, amely megfelel az általa megtapasztalt igazságnak. Isten munkájának nincsenek szabályai, és nem kötik időbeli vagy földrajzi korlátok. Bármikor és bárhol kifejezheti azt, ami Ő. Úgy munkálkodik, ahogyan neki tetszik. Az ember munkájának feltételei és keretei vannak; ezek nélkül nem tudna munkálkodni, és nem tudná kifejezni az Istenről való ismeretét vagy az igazság megtapasztalását. Ahhoz, hogy megállapítsd, hogy valami Isten saját munkája vagy az ember munkája, egyszerűen össze kell hasonlítanod a kettő közötti különbségeket. Ha nincs olyan munka, amelyet maga Isten végez, és csak az ember munkája van, akkor egyszerűen tudni fogod, hogy az ember tanításai magas szintűek, meghaladják bárki más képességeit; a beszédtónusuk, a dolgok kezelésében alkalmazott elveik, a tapasztalt és szilárd munkamódszerük meghaladja másokét. Mindannyian csodáljátok ezeket a kiváló képességű és magasztos tudású embereket, de Isten munkájából és szavaiból nem láthatod, milyen magasrendű az Ő emberi mivolta. Ehelyett Ő hétköznapi, és amikor munkálkodik, normális és gyakorlati, ugyanakkor a halandók számára mérhetetlen, emiatt az emberekben egyfajta félő szív alakul ki Iránta. Lehet, hogy egy személynek különösen nagy a tapasztalata a munkájában, vagy különösen fejlett a képzelőereje és az észjárása, és különösen jó az emberi mivolta; az ilyen tulajdonságok csak csodálatot válthatnak ki az emberekből, de nem kelthetnek bennük félelmet és rettegést. Az emberek mind csodálják azokat, akik jól tudnak munkálkodni, akik különösen mély tapasztalattal rendelkeznek, és akik gyakorolni tudják az igazságot, de az ilyen emberek soha nem válthatnak ki félelmet, csak csodálatot és irigységet. De azok az emberek, akik megtapasztalták Isten munkáját, nem csodálják Istent; ehelyett úgy érzik, hogy az Ő munkája meghaladja az emberi határokat, és az ember számára kifürkészhetetlen, új és csodálatos. Amikor az emberek megtapasztalják Isten munkáját, az első ismeretük Róla az, hogy Ő kifürkészhetetlen, bölcs és csodálatos, és öntudatlanul félik Őt, és érzik az Ő munkájának titokzatosságát, amely meghaladja az emberi elme határait. Az emberek csak az Ő követelményeinek akarnak megfelelni, az Ő szándékainak akarnak eleget tenni; nem akarják Őt felülmúlni, mert az a munka, amit Ő végez, meghaladja az emberi gondolkodást és képzeletet, és ember nem tudná elvégezni helyette. Még maga az ember sem ismeri saját alkalmatlanságát, Isten mégis új utat készített, és eljött, hogy az embert egy újabb és szebb világba vezesse, és így az emberiség újabb fejlődésen ment át, és új kezdetet kapott. Amit az emberek Isten iránt éreznek, az nem csodálat, vagy inkább nem csak csodálat. A legmélyebb élményük a félelem és a szeretet; azt érzik, hogy Isten valóban csodálatos. Ő olyan munkát végez, amelyre az ember képtelen, és olyan dolgokat mond, amelyeket az ember képtelen mondani. Azok az emberek, akik megtapasztalták Isten munkáját, mindig egy leírhatatlan érzést éreznek. A kellően mély tapasztalattal rendelkező emberek megértik Isten szeretetét; érzik az Ő szeretetreméltóságát, azt, hogy az Ő munkája olyan bölcs, olyan csodálatos, és ezáltal végtelen erő keletkezik közöttük. Ez nem rettegés vagy alkalmi szeretet és tisztelet, hanem Isten ember iránti együttérzésének és türelmének mélységes érzése. Ugyanakkor azok az emberek, akik megtapasztalták az Ő fenyítését és ítéletét, érzik az Ő fenségét és azt, hogy nem tűri a sértést. Még azok az emberek is, akik sokat tapasztaltak az Ő munkájából, képtelenek kifürkészni Őt; mindazok, akik igazán félik Őt, tudják, hogy az Ő munkája nincs összhangban az emberek elképzeléseivel, hanem mindig ellentétes azokkal. Neki nincs szüksége arra, hogy az emberek teljes mértékben csodálják Őt, vagy a Neki való alávetettség látszatát keltsék; inkább valódi félelmet és valódi alávetettséget kell elérniük. Az Ő munkájának oly nagy részében bárkiben, aki valódi tapasztalattal rendelkezik, kialakul az Őt félő szív, ami magasabb rendű, mint a csodálat. Az emberek látták az Ő természetét az Ő fenyítő és ítélő munkája révén, és ezért van Őt félő szívük. Istent félni kell, és alá kell vetnünk magunkat Neki, mert az Ő lénye és az Ő természete nem azonos a teremtett lényekével, és felülmúlja a teremtett lényekét. Isten önmagában létező és örökkévaló, Ő egy nem-teremtett lény, és csak Isten méltó a félelemre és az alávetettségre; az ember nem jogosult erre. Tehát mindazokban, akik megtapasztalták az Ő munkáját, és valóban megismerték Őt, kialakul az Őt félő szív. Azokból viszont, akik nem engedik el a Róla alkotott elképzeléseiket – akik egyszerűen nem tekintik Őt Istennek –, hiányzik az Őt félő szív, és bár követik Őt, nincsenek meghódítva; ők természetüknél fogva lázadó emberek. Azt akarja elérni az így végzett munkával, hogy minden teremtett lénynek a Teremtőt félő szíve legyen, imádja Őt, és feltétel nélkül megadja magát az Ő uralmának. Ez a végeredmény, amelyet valamennyi munkája elérni hivatott. Ha az ilyen munkát megtapasztaló emberekben nincs Istent félő szív, még csak egy kicsit sem, és ha a múltbeli lázadó mivoltuk egyáltalán nem változik, akkor biztos, hogy ki lesznek iktatva. Ha valaki úgy viszonyul Istenhez, hogy csak távolról csodálja vagy tiszteli Őt, és a legkevésbé sem szereti, akkor ez az eredmény, amire az Istent szerető szív nélküli ember jutott, és az ilyen embernél hiányoznak a tökéletesítés feltételei. Ha ennyi munka nem képes elnyerni egy személy igaz szeretetét, akkor az a személy nem nyerte meg Istent, és nem törekszik őszintén az igazságra. Aki nem szereti Istent, az nem szereti az igazságot, és így nem nyerheti meg Istent, még kevésbé kaphatja meg Isten jóváhagyását. Az ilyen emberek, mindamellett, hogy tapasztalják a Szentlélek munkáját, és mindamellett, hogy tapasztalják az ítéletet, képtelenek arra, hogy Istent félő szívük legyen. Ezek olyan emberek, akiknek a jelleme megváltoztathatatlan, és akik rendkívül gyűlöletes beállítottságúak. Mindazok, akiknek nincs Istent félő szívük, ki lesznek iktatva, büntetés tárgyai lesznek, és büntetést kapnak, akárcsak a gonoszt cselekvők, és még jobban fognak szenvedni, mint azok, akik gonosz dolgokat követtek el.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember munkája)