Amikor Isten munkája elér egy bizonyos pontra, és az Ő irányítása eljut egy bizonyos pontig, akkor azok, akik összhangban Vannak az Ő szándékaival, mind képesek megfelelni az Ő követelményeinek. Isten az Ő saját normái szerint támaszt követelményeket az emberrel szemben, illetve az alapján, amit az ember képes megvalósítani. Amíg az Ő irányításáról beszél, az utat is kijelöli az ember számára, és egy ösvényt bocsát az ember rendelkezésére a túléléshez. Isten irányítása és az ember gyakorlata egyaránt a munka ugyanazon szakaszához tartoznak, és egyidejűleg zajlanak. Az Isten irányításáról szóló beszéd az ember beállítottságában történő változásokkal van összefüggésben, az arról való beszéd pedig, amit az embernek kell elvégeznie, és az ember beállítottságának változásairól szóló beszéd Isten munkájára vonatkozik; nincs olyan idő, amikor ezt a kettőt külön lehetne választani. Az ember gyakorlata lépésről lépésre változik. Ez azért van, mert Isten követelményei az emberrel szemben szintén változnak, és azért, mert Isten munkája folyton változik és fejlődik. Ha az ember gyakorlata a doktrína kelepcéjében marad, ez azt bizonyítja, hogy az ember nélkülözi Isten munkáját és útmutatását; ha az ember gyakorlata soha nem változik vagy nem hatol mélyebbre, akkor az annak bizonyítéka, hogy az ember gyakorlata az emberi akarat szerint kerül végrehajtásra, és nem az igazság gyakorlata; ha az ember számára nincs ösvény, amelyet taposson, akkor már a Sátán keze közé került, és a Sátán irányítja őt, ami azt jelenti, hogy gonosz szellemek irányítják. Ha az ember gyakorlata nem hatol mélyebbre, akkor Isten munkája nem fog fejlődni, ha pedig nincs változás Isten munkájában, akkor az ember belépése is megtorpan; ez elkerülhetetlen. Isten teljes munkáján keresztül, ha az embernek mindig Jahve törvényét kellene betartania, akkor Isten munkája nem tudna fejlődni, még kevésbé lenne lehetséges az egész korszakot lezárni. Ha az ember mindig a kereszthez ragaszkodna, és türelmet meg alázatot gyakorolna, akkor lehetetlen lenne, hogy Isten munkája továbbra is előrehaladjon. Az irányítás hatezer évének egyszerűen nem lehet olyan emberek között véget vetni, akik csak a törvényhez tartják magukat, vagy csak a keresztbe kapaszkodnak türelmet és alázatot gyakorolva. Ehelyett Isten irányításának egész munkája az utolsó napok emberei között fejeződik be, akik ismerik Istent, akik kiszabadultak a Sátán karmai közül, és akik teljesen levetkőzték magukról a Sátán befolyását. Ez Isten munkájának szükségszerű iránya. Miért mondják azt, hogy a vallásos gyülekezetekben lévők gyakorlata elavult? Azért, mert amit ők a gyakorlatba ültetnek, az elkülönül a mai munkától. A Kegyelem Korában helyénvaló volt az, amit gyakorlatba ültettek, de ahogy a kor elmúlt, Isten munkája pedig megváltozott, a gyakorlatuk fokozatosan idejétmúlt lett. Az új munka és az új világosság maga mögött hagyta azt. Az eredeti alapjára épülve a Szentlélek munkája jónéhány lépéssel mélyebbre haladt már. Azok az emberek mégis továbbra is leragadnak Isten munkájának eredeti szakaszánál, és még mindig a régi gyakorlatokhoz és a régi világossághoz ragaszkodnak. Isten munkája nagyot tud változni három vagy öt év alatt, vajon nem történnének még nagyobb átalakulások 2000 év leforgása alatt? Ha az embernek nincs új világossága vagy gyakorlata, az azt jelenti, hogy nem tartott lépést a Szentlélek munkájával. Ez az ember kudarca; Isten új munkájának léte nem tagadható amiatt, hogy ma azok, akiknél korábban a Szentlélek munkája volt, még mindig az elavult gyakorlatokhoz tartják magukat. A Szentlélek munkája mindig előre mozdul, és mindazoknak, akik a Szentlélek áramlatában vannak, szintén mélyebbre kell jutniuk és lépésről lépésre változniuk kell. Nem szabadna megállniuk egyetlen szakasznál. Csak azok, akik nem ismerik a Szentlélek munkáját, maradnának az Ő eredeti munkája közepette és nem fogadnák el a Szentlélek új munkáját. Egyedül a lázadók lennének képtelenek elnyerni a Szentlélek munkáját. Ha az ember gyakorlata nem tart lépést a Szentlélek új munkájával, akkor az ember gyakorlata bizonyosan elkülönült a jelen munkától, és biztosan nem egyeztethető össze a mai munkával. Az ezekhez hasonló idejétmúlt emberek egyszerűen képtelenek teljesíteni Isten akaratát, még kevésbé válhatnának olyan emberekké, akik végül bizonyságot tesznek Istenről. Továbbá, a teljes irányítási munkát nem lehetne befejezni egy ilyen embercsoport között. Mert ha azok, akik egykor Jahve törvényét tartották be, és azok, akik egykor szenvedtek a keresztért, nem tudják elfogadni az utolsó napok munkájának szakaszát, akkor mindaz, amit tettek, hiábavaló és hasztalan lesz. A Szentlélek munkájának legtisztább kifejeződése az „itt és most” elfogadása, nem pedig a múlthoz való ragaszkodás. Azok, akik nem tartottak lépést a mai munkával, és akik elkülönültek a jelen gyakorlatától, ők azok, akik ellenállnak és nem fogadják el a Szentlélek munkáját. Az ilyen emberek dacolnak Isten jelenlegi munkájával. Habár ragaszkodnak a múlt világosságához, tagadhatatlan, hogy nem ismerik a Szentlélek munkáját. Miért esett annyi szó az ember gyakorlatában bekövetkezett változásokról, a múlt és a jelen gyakorlatának különbségeiről, arról, hogy hogyan végezték a gyakorlatot az előző korban, és hogy hogyan zajlik ma? Azért beszélünk mindig az ilyen megosztásokról az ember gyakorlatában, mert a Szentlélek munkája folyamatosan halad előre, és így az ember gyakorlatának is folyamatosan változnia kell. Ha az ember leragad az egyik szakaszban, akkor ez azt bizonyítja, hogy képtelen lépést tartani Isten új munkájával és új világosságával; nem azt bizonyítja, hogy Isten irányítási terve nem változott. Azok, akik a Szentlélek áramlatán kívül vannak, mindig úgy vélik, hogy igazuk van, de valójában Isten munkája bennük már rég megszűnt, és a Szentlélek munkája távol van tőlük. Isten munkája már régen át lett helyezve egy másik embercsoporthoz, egy olyan csoporthoz, akiken Ő be akarja teljesíteni új munkáját. Mivel azok, akik a vallásban vannak, képtelenek elfogadni Isten új munkáját, és csak a múlt régi munkájához ragaszkodnak, így Isten elhagyta ezeket az embereket, és olyan embereken végzi az új munkáját, akik elfogadják ezt az új munkát. Ezek olyan emberek, akik közreműködnek az Ő új munkájában, és egyedül ily módon teljesedhet be az Ő irányítása. Isten irányítása mindig előre halad, az ember gyakorlata pedig folyton magasabbra emelkedik. Isten folyton munkálkodik, az ember pedig mindig szükségben van, olyannyira, hogy mindketten elérik a csúcspontjukat, és Isten és az ember teljes egységre jut. Ez Isten munkája beteljesedésének kifejeződése, és ez a végső kimenetele Isten egész irányításának.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata)