Csak azok érhetik el az igazi szabadságot, akik alávetik magukat a Teremtő szuverenitásának

Mivel az emberek nem ismerik Isten vezényléseit és Isten szuverenitását, mindig dacosan és lázadó hozzáállással néznek szembe a sorssal, és mindig le akarják vetni Isten hatalmát és szuverenitását, és azt, amit a sors tartogat számukra, hiába remélve, hogy megváltoztathatják jelenlegi körülményeiket és sorsukat. De ez soha nem sikerülhet nekik, és minden lépésnél kudarcot vallanak. Ez a küzdelem, amely a lelkük mélyén zajlik, mély fájdalmat okoz nekik, és ez a fájdalom a csontjaikba mar, és egyúttal arra sarkallja őket, hogy csak fecséreljék az életüket. Mi az oka ennek a fájdalomnak? Isten szuverenitása miatt van, vagy azért, mert valaki szerencsétlennek született? Nyilvánvalóan egyik sem igaz. Alapvetően az emberek által választott utak okozzák, az emberek életvezetési döntései. Lehet, hogy egyesek ezekre a dolgokra nem jöttek rá. De amikor valóban megtudod, amikor valóban felismered, hogy Isten szuverenitással rendelkezik az ember sorsa felett, amikor valóban megérted, hogy minden, amit Isten szuverenitása és intézkedései hoznak neked, nagy előnyt és védelmet nyújt, akkor érzed, hogy fájdalmad fokozatosan enyhül, és egész lényed fokozatosan ellazul, szabaddá és felszabadulttá válik. Az emberek többségének állapotából ítélve, objektív módon nem tudnak igazán megbirkózni a Teremtő emberi sors feletti szuverenitásának gyakorlati értékével és értelmével, még akkor sem, ha szubjektív szinten nem akarnak tovább úgy élni, ahogy korábban, és fájdalmaik enyhülését szeretnék; objektíven nem tudják igazán felismerni és alávetni magukat a Teremtő szuverenitásának, és még kevésbé tudják, hogyan leljenek rá és fogadják el a Teremtő vezényléseit és intézkedéseit. Ha tehát az emberek nem képesek valóban felismerni azt a tényt, hogy a Teremtő szuverenitással rendelkezik az ember sorsa és minden emberi dolog felett, ha nem képesek valóban alávetni magukat a Teremtő uralmának, akkor nehéz lesz számukra, hogy ne az a gondolat vezérelje és kösse őket béklyóba, hogy „az ember sorsa a saját kezében van”. Nehéz lesz számukra lerázni a sors és a Teremtő hatalma elleni intenzív küzdelmük fájdalmát, és mondanom sem kell, hogy nehéz lesz számukra az is, hogy valóban felszabaduljanak és szabaddá váljanak, hogy Istent imádó emberekké váljanak. Van azonban egy rendkívül egyszerű módja annak, hogy az ember megszabaduljon ettől az állapottól, mégpedig az, hogy búcsút vesz korábbi életmódjától; búcsút mond korábbi életcéljainak; összegzi és elemzi korábbi életmódját, életszemléletét, törekvéseit, vágyait és eszményeit; majd összeveti ezeket Isten szándékaival és emberrel szemben támasztott követelményeivel, és megnézi, hogy ezek közül bármelyik összhangban van-e Isten szándékaival és követelményeivel, hogy bármelyik az élet helyes értékeit közvetíti-e, elvezet-e az igazság jobb megértéséhez, és lehetővé teszi-e, hogy az ember emberi mivoltában és emberi lényhez való hasonlatossággal éljen. Amikor ismételten megvizsgálod és gondosan boncolgatod az emberek által hajszolt különféle életcélokat, és számtalanféle életmódjukat, azt fogod látni, hogy ezek közül egyik sem felel meg a Teremtő eredeti szándékának, amellyel az emberiséget teremtette. Ezek mindegyike eltávolítja az embereket a Teremtő szuverenitásától és gondoskodásától; mind olyan csapdák, amelyek az embereket züllötté teszik és a pokolba vezetik. Miután ezt felismered, az lesz a feladatod, hogy félretedd a régi életszemléletedet, távol maradj a különböző csapdáktól, hagyd, hogy Isten átvegye az irányítást az életed felett, és megszervezze a dolgaidat; csak igyekezz alávetni magad Isten vezényléseinek és útmutatásának, próbálj egyéni döntés nélkül élni, és olyan emberré válni, aki imádja Istent. Ez könnyűnek hangzik, de nehéz megtenni. Vannak, akik el tudják viselni ennek fájdalmát, mások nem. Vannak, akik hajlandóak engedelmeskedni, mások nem. Azokban, akik nem hajlandók, nincs meg a vágy és az elhatározás, hogy megtegyék; egyértelműen tisztában vannak Isten szuverenitásával, tökéletesen tudják, hogy Isten az, aki megtervezi és elrendezi az emberi sorsot, mégis rúgkapálnak és küzdenek, és továbbra sem békélnek meg azzal, hogy sorsukat Isten tenyerébe helyezzék és alávessék magukat Isten szuverenitásának; sőt, neheztelnek Isten vezényléseire és intézkedéseire. Mindig lesznek tehát olyan emberek, akik saját maguk akarják megtapasztalni, hogy mire képesek; saját kezükkel akarják megváltoztatni a sorsukat, vagy saját erejükből akarják elérni a boldogságot, hogy lássák, képesek-e átlépni Isten hatalmának határait, és Isten szuverenitása fölé emelkedni. Az ember tragédiája nem az, hogy boldog életre törekszik, nem az, hogy hajszolja a hírnevet és a vagyont, vagy hogy a ködben küzd saját sorsa ellen, hanem az, hogy miután meglátta a Teremtő létezését, miután megismerte azt a tényt, hogy a Teremtő szuverenitással rendelkezik az emberi sors felett, akkor sem képes visszafordulni a rossz útról, nem tudja kihúzni lábát a mocsárból, hanem megkeményíti a szívét és kitart a hibái mellett. Inkább tovább vergődik a sárban, makacsul harcol a Teremtő szuverenitása ellen, dacol vele a keserű végig, mindezt a bűnbánat legcsekélyebb jele nélkül. Csak akkor dönt végre úgy, hogy feladja és visszafordul, amikor megtört és vérző testtel fekszik. Ez az ember igazi tragédiája. Ezért azt mondom, hogy akik úgy döntenek, hogy alávetik magukat, bölcsek, azok pedig, akik a küzdelmet és a menekülést választják, tényleg bolondok.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.)