Jónás 3 Jahve igéje másodszor is szólt Jónáshoz: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet Én mondok neked! Jónás elindult, és elment Ninivébe Jahve szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: három nap kellett a bejárásához. Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el! Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg.

Az igaz bűnbánat a niniveiek szívében elnyeri számukra Isten irgalmát és megváltoztatja kimenetelüket

Volt bármi ellentmondás Isten szívének megváltozása és az Ő haragja között? Természetesen nem! Azért nem, mert abban az adott időpontban Isten hosszútűrésének megvolt az oka. Mi lehet ez az ok? Az, ami a Bibliában szerepel: „Mindenki megtért a maga gonosz útjáról”, és „felhagyott erőszakos tetteivel”.

Ez a „gonosz út” nem egy maréknyi gonosz cselekedetre utal, hanem a gonosz forrásra, amelyből az emberek viselkedése fakad. Ha valaki „megtér a maga gonosz útjáról”, az azt jelenti, hogy az illető soha többé nem követ el ilyen cselekedeteket. Más szóval: soha többé nem fog ezen a gonosz módon viselkedni; cselekedeteinek módszere, forrása, indítéka, szándéka és alapelve mind megváltozott; soha többé nem használja majd ezeket a módszereket és alapelveket, hogy örömet és boldogságot hozzon a szívének. „Felhagyni” abban a részben, hogy „felhagy erőszakos tetteivel”, azt jelenti, hogy megválni tőlük vagy félredobni őket, teljesen szakítani a múlttal és soha vissza nem nézni. Amikor Ninive népe felhagyott erőszakos tetteivel, ez bizonyította és képviselte igaz bűnbánatukat. Isten az emberek külső megjelenését éppúgy figyeli, mint a szívüket. Amikor Isten megfigyelte az igaz, megkérdőjelezhetetlen megbánást a niniveiek szívében, és azt is megfigyelte, hogy megtértek gonosz útjukról és felhagytak erőszakos tetteikkel, meggondolta Magát. Ez annyit tesz, hogy ezeknek az embereknek a viselkedése, magatartása és különféle cselekvési módjai, valamint igaz bűnvallásuk és bűnbánatuk a szívükben elérte, hogy Isten meggondolja Magát, megváltoztassa szándékait, visszavonja döntését, és ne büntesse meg vagy pusztítsa el őket. Így Ninive népe elérte, hogy sorsának végkimenetele megváltozzon. Megváltották saját életüket, ugyanakkor elnyerték Isten irgalmát és hosszútűrését, és ekkor Isten is visszavonta haragját.

Nem Isten irgalma és türelme ritka, hanem az ember igaz bűnbánata

Bármennyire haragudott is Isten a niniveiekre, mihelyt azok böjtöt hirdettek, zsákruhát öltöttek és hamuba ültek, az Ő szíve fokozatosan elkezdett meglágyulni, és kezdte meggondolni Magát. Közvetlenül azelőtt, hogy bejelentette nekik városuk elpusztítását – a bűnvallásukat és bűnbánatukat megelőző pillanatban –, még haragudott rájuk. Miután véghezvittek egy sor bűnbánó cselekedetet, Isten haragja Ninive népe iránt fokozatosan átalakult irántuk való irgalommá és toleranciává. Nincs semmi ellentmondás abban, hogy ugyanazon esemény során Isten természetének ez a két aspektusa időben egyszerre tárul fel. Akkor hát hogyan értsük és ismerjük meg ezt az ellentmondás-mentességet? Isten egymás után mindkét, egymással szöges ellentétben álló lényegét kifejezte és feltárta, mielőtt és miután Ninive népe bűnbánatot tartott, lehetővé téve, hogy az emberek meglássák Isten lényegének valódiságát és sérthetetlen voltát. Isten az Ő hozzáállása révén a következőket közölte az emberekkel: nem arról van szó, hogy Isten nem tűri az embereket, vagy hogy nem hajlandó irgalmat tanúsítani irántuk; inkább arról, hogy ők ritkán mutatnak igaz megbánást Isten előtt, és ritkán fordul elő, hogy emberek valóban elfordulnak gonosz útjaiktól, és felhagynak erőszakos cselekedeteikkel. Más szóval: amikor Isten haragszik az emberre, azt reméli, hogy az ember képes lesz az igaz bűnbánatra, és reméli, hogy láthatja az ember igaz megbánását, ez esetben pedig Ő továbbra is bőkezűen ajándékozza irgalmát és hosszútűrését az embernek. Ez annyit tesz, hogy az ember gonosz viselkedése kivívja Isten haragját, míg Isten irgalmában és hosszútűrésében azok részesülnek, akik hallgatnak Istenre és igaz bűnbánatot tartanak Előtte, akik képesek elfordulni gonosz útjaikról, és felhagynak erőszakos cselekedeteikkel. Isten hozzáállása teljesen egyértelműen feltárult abban, ahogy a niniveiekkel bánt: Isten irgalmát és hosszútűrését nem nehéz elnyerni, hiszen Ő mindössze igaz bűnbánatot vár el az embertől. Amíg az emberek elfordulnak gonosz útjaikról, és felhagynak erőszakosságukkal, Isten meg fogja gondolni magát, és megváltoztatja hozzáállását velük kapcsolatban.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló II.)