Jób mindennapi életében látjuk tökéletességét, becsületességét, istenfélelmét és azt, hogy kerüli a rosszat

Ha Jóbról akarunk beszélni, akkor a róla szóló, Isten saját szájából elhangzó értékeléssel kell kezdenünk: „Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.”

Először is ismerjük meg Jób tökéletességét és becsületességét.

Mit értetek a „tökéletes” és „becsületes” szavak alatt? Hisztek-e abban, hogy Jób feddhetetlen és tisztességes volt? Ez természetesen a „tökéletes” és a „becsületes” szavak szó szerinti értelmezése és felfogása lenne. A valós élet kontextusa azonban szerves része Jób valódi megértésének – szavak, könyvek és az elmélet önmagukban nem adnak választ. Azzal kezdjük, hogy megvizsgáljuk Jób otthoni életét, azt, hogy milyen volt a normális viselkedése élete során. Ez mesél nekünk az elveiről és életcéljairól, valamint személyiségéről és törekvéseiről. Most olvassuk el Jób könyvéből az 1:3 versének utolsó szavait: „Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél.” Ezek a szavak azt mondják, hogy Jób státusza és tekintélye nagyon magas volt, és bár azt nem tudjuk meg, hogy bőséges vagyona miatt volt-e a legtekintélyesebb keleti ember, vagy azért, mert tökéletes és becsületes volt, és félte Istent, miközben kerülte a rosszat, összességében tudjuk, hogy Jób státusza és tekintélye igen nagyrabecsült volt. A Bibliában leírtak szerint az emberek első benyomása Jóbról az volt, hogy tökéletes volt, hogy félte Istent és kerülte a rosszat, valamint nagy vagyonnal és tiszteletreméltó státusszal rendelkezett. Egy normális ember számára, aki ilyen környezetben és ilyen körülmények között él, Jób étrendje, életminősége és személyes életének különféle aspektusai a legtöbb ember figyelmének középpontjában állnának; ezért tovább kell olvasnunk a Szentírást: „Fiai lakomát szoktak tartani, mindegyik a maga házában és a maga napján. Ilyenkor üzentek három nővérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek-igyanak. Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal” (Jób 1:4-5). Ez a passzus két dolgot árul el nekünk: az első az, hogy Jób fiai és lányai rendszeresen lakomáztak, sokat ettek és ittak; a második, hogy Jób gyakran mutatott be égőáldozatot, mert gyakran aggódott fiaiért és lányaiért, félt, hogy vétkeztek, hogy a szívükben megtagadták Istent. Ebben két különböző típusú ember élete van leírva. Az első Jób fiai és lányai, akik jólétükben gyakran lakmároztak, pazarul éltek, kedvükre ettek-ittak, és élvezték az anyagi gazdagság nyújtotta magas életminőséget. Ilyen életet élve elkerülhetetlen volt, hogy gyakran vétkeztek és megbántották Istent – mégsem vették fel a szentséget, és nem mutattak be égőáldozatot. Látjátok tehát, hogy a szívükben nem jutott hely Istennek, hogy nem gondoltak Isten kegyeire, és nem féltek attól, hogy megbántják Istent, még kevésbé attól, hogy megtagadják Istent a szívükben. Természetesen nem Jób gyermekein van a hangsúly, hanem azon, hogy mit tett Jób, amikor ilyen dolgokkal szembesült; ez a másik dolog, amit a Jób mindennapi életét és emberi mivoltának lényegét érintő passzus leír. Ahol a Biblia leírja Jób fiainak és lányainak lakomáit, Jóbról nem esik említés; csak azt mondja el, hogy fiai és lányai gyakran ettek-ittak együtt. Más szóval, Jób nem tartott lakomákat, és nem csatlakozott fiaihoz és lányaihoz a pazar étkezéseken. Bár jómódú volt, sok vagyontárgya és szolgája volt, Jób élete nem volt fényűző. Gazdagsága nem késztette arra, hogy elszédítsék a felsőbbrendű életkörülményei, hogy elmerüljön a testi élvezetekben, vagy hogy elfelejtsen égőáldozatokat bemutatni, és mindez még kevésbé vezetett ahhoz, hogy szívében fokozatosan elkerülje Istent. Nyilvánvaló tehát, hogy Jób életstílusa fegyelmezett volt, Isten áldásai miatt nem lett kapzsi vagy hedonista, és nem ragaszkodott az életminőséghez. Ehelyett alázatos és szerény volt, nem hivalkodott, valamint óvatos és körültekintő volt Isten előtt. Gyakran gondolt Isten kegyeire és áldásaira, és állandóan Istent félő szívet ápolt magában. Mindennapi életében Jób gyakran korán kelt, hogy égőáldozatot mutasson be fiaiért és lányaiért. Más szóval, Jób maga nemcsak hogy félte Istent, de remélte, hogy gyermekei is félni fogják Istent, és nem vétkeznek Ellene. Jób szívében nem volt helye az anyagi javainak, és azok nem is helyettesítették az Isten által elfoglalt helyet; akár saját maga, akár gyermekei érdekében, Jób mindennapi cselekedetei mind az istenfélelemhez és a rossz kerüléséhez kapcsolódtak. Jahve Istentől való félelme nemcsak szavakban nyilvánult meg, hanem tettekre is váltotta, és mindennapi életének minden egyes részében tükröződött. Jóbnak ez a tényleges magatartása azt mutatja, hogy őszinte volt, és olyan lényeggel rendelkezett, amely szerette az igazságot és a pozitív dolgokat. Az, hogy Jób gyakran elküldte és megszentelte fiait és lányait, azt jelenti, hogy nem büntette vagy helyeselte gyermekei viselkedését; ehelyett a szívében idegenkedett viselkedésüktől és elítélte őket. Arra a következtetésre jutott, hogy fiainak és lányainak viselkedése nem tetszik Jahve Istennek, ezért gyakran felszólította őket, hogy járuljanak Jahve Isten elé, és vallják meg bűneiket. Jób cselekedetei megmutatják emberi mivoltának egy másik oldalát, ahol soha nem járt egy úton azokkal, akik gyakran vétkeztek és bántották Istent, hanem inkább kerülte és hanyagolta őket. Bár ezek az emberek a fiai és lányai voltak, nem adta fel saját magatartási elveit, mert a saját rokonairól volt szó, és nem egyezett ki az ő bűneikkel a saját érzelmei miatt. Inkább arra buzdította őket, hogy gyónjanak és nyerjék el Jahve Isten elnézését, valamint figyelmeztette őket, hogy ne hagyják el Istent a saját mohó élvezetük kedvéért. Annak alapelvei, ahogy Jób másokkal bánt, elválaszthatatlanok istenfélelmének és a rossz kerülésének alapelveitől. Szerette azt, amit Isten elfogadott, és gyűlölte azt, amit Isten elutasított; szerette azokat, akik szívükben félték Istent, és gyűlölte azokat, akik gonoszságot követtek el vagy vétkeztek Isten ellen. Ez a szeretet és utálat mutatkozott meg mindennapi életében, és ez volt Jób becsületessége, amit Isten szemei láttak. Természetesen ez Jób igazi emberi mivoltának kifejeződése és megélése is a másokkal való kapcsolataiban mindennapi élete során, amiről tanulnunk kell.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)