Jób legyőzi a Sátánt és igaz emberré válik Isten szemében

Amikor Jób először ment keresztül a próbatételén, megfosztatott minden vagyonától és minden gyermekétől, de emiatt nem roskadt össze, és nem mondott semmi olyat, ami sértette volna Istent. Felülemelkedett a Sátán kísértésein, és felülemelkedett anyagi javain, utódain, és azon a próbatételen, hogy elveszítette minden külsődleges dolgát, ami azt jelenti, hogy képes volt alávetni magát Isten megvonásának, és képes volt hálát adni és dicsérni Istent azért, amit Isten tett. Ilyen volt Jób viselkedése a Sátán első kísértése alatt, és ilyen volt Jób bizonyságtétele is az Istentől kapott első próbatétel során. A második próbatételben a Sátán kinyújtotta kezét, hogy sanyargassa Jóbot, és bár Jób nagyobb fájdalmat élt át, mint amit valaha is érzett, a tanúságtétele mégis elég volt ahhoz, hogy az emberek megdöbbenjenek. Jób az állhatatosságát, hitét és Istennek való alávetettségét, valamint istenfélelmét használta fel arra, hogy még egyszer legyőzze a Sátánt, és a viselkedését és a bizonyságtételét Isten ismét jóváhagyta és elfogadta. E kísértés során Jób a tényleges viselkedését használta fel arra, hogy közölje a Sátánnal, hogy a test fájdalma nem változtathatja meg az Istenbe vetett hitét és alávetettségét, és nem veheti el az Istenhez való ragaszkodását és istenfélő szívét; nem tagadja meg Istent, és nem adja fel saját tökéletességét és becsületességét, mert szembenézett a halállal. Jób tántoríthatatlan elszántsága gyávává tette a Sátánt, hite tétovává és rémültté tette a Sátánt, az erő, amellyel élet-halál harcát vívta a Sátánnal, mély gyűlöletet és haragot keltett a Sátánban; tökéletessége és becsületessége miatt a Sátán semmit nem tudott többé tenni ellene, így a Sátán felhagyott a Jób elleni támadásokkal, és feladta a Jób elleni vádakat, amelyeket Jahve Isten elé terjesztett. Ez azt jelentette, hogy Jób legyőzte a világot, legyőzte a testet, legyőzte a Sátánt és legyőzte a halált; teljesen és tökéletesen Istenhez tartozó ember volt. E két próbatétel során Jób szilárdan megállt tanúságtételében, ténylegesen megélte tökéletességét és becsületességét, és kiszélesítette Istent félő és a rosszat kerülő életelveinek körét. Miután Jób keresztülment ezen a két próbatételen, gazdagabb tapasztalat született meg benne, és ez a tapasztalat érettebbé és edzettebbé tette őt, erősebbé és nagyobb meggyőződésűvé, valamint biztosabbá ama tisztesség helyességében és méltóságában, amelyhez szilárdan ragaszkodott. A Jahve Istentől kapott próbatételek révén Jób mélyen megértette és átérezte az Isten emberrel való törődését, és lehetővé tette számára, hogy megérezze Isten szeretetének értékességét, ettől kezdve pedig istenfélelme kiegészült az Isten iránti figyelemmel és szeretettel. A Jahve Istentől kapott próbatételek nemhogy nem idegenítették el Tőle Jóbot, hanem közelebb hozták a szívét Istenhez. Amikor a Jób által elszenvedett testi fájdalom elérte a tetőpontját, a Jahve Isten részéről érzett aggodalom nem hagyott számára más választást, mint hogy megátkozza születése napját. Ez a magatartás nem volt régóta tervezett, hanem az Isten iránti figyelem és szeretet szívből jövő, természetes megnyilatkozása volt, egy természetes megnyilatkozás, amely az Isten iránti figyelemből és szeretetből fakadt. Ez azt jelenti, hogy mivel utálta önmagát, és nem akarta és nem bírta elviselni, hogy gyötri Istent, ezért figyelme és szeretete elérte az önzetlenség pontját. Ekkor Jób az Isten iránt régóta meglévő imádatát és vágyakozását, valamint Isten iránti odaadását a figyelem és a szeretet szintjére emelte. Ugyanakkor az Istenbe vetett hitét, alávetettségét és istenfélelmét is a figyelem és a szeretet szintjére emelte. Nem engedte meg magának, hogy bármi olyat tegyen, ami kárt okozna Istennek, nem engedett meg magának olyan magatartást, ami bántaná Istent, és nem engedte meg magának, hogy saját okai miatt szomorúságot, bánatot vagy akár boldogtalanságot hozzon Istenre. Bár Isten szemében Jób még mindig ugyanaz a Jób volt, mint korábban, Jób hite, alávetettsége és istenfélelme teljes megelégedettséget és örömöt hozott Istennek. Ekkor Jób elérte azt a tökéletességet, amelyet Isten elvárt tőle; olyasvalakivé vált, aki valóban méltó arra, hogy Isten szemében „tökéletesnek és becsületesnek” neveztessen. Igaz cselekedetei lehetővé tették, hogy legyőzze a Sátánt, és szilárdan megálljon Isten melletti tanúságtételében. Így az ő igaz tettei is tökéletesítették őt, és lehetővé tették, hogy életének értéke felemelkedjen és magasabbra kerüljön, továbbá az első olyan emberré tették őt, akit a Sátán többé nem támadhat meg és nem kísérthet meg. Mivel Jób igaz volt, a Sátán megvádolta és megkísértette; mivel Jób igaz volt, átadták a Sátánnak; és mivel Jób igaz volt, felülkerekedett a Sátánon, legyőzte őt és szilárdan megállt tanúságtételében. Ezentúl Jób lett az első ember, akit soha többé nem adtak át a Sátánnak, ő valóban Isten trónja elé lépett, és a világosságban, Isten áldásai alatt élt, a Sátán kémkedése és sanyargatása nélkül... Igaz emberré vált Isten szemében; szabaddá vált...

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)