A Sátán először kísérti meg Jóbot (ellopják a jószágait, és szerencsétlenség éri a gyermekeit) (Válogatott szakaszok)

a. Az Isten által mondott szavak

Jób 1:8 Erre ezt mondta Jahve a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.

Jób 1:12 Jahve ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán Jahve elől.

b. A Sátán válasza

Jób 1:9-11 A Sátán így felelt Jahvénak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! Hiszen Te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még Téged!

Isten megengedi a Sátánnak, hogy megkísértse Jóbot, hogy Jób hite tökéletessé váljon

A Jób 1:8 passzusa az első feljegyzés, amelyet a Bibliában Jahve Isten és a Sátán közötti szóváltásról találunk. Nos, mit mondott Isten? Az eredeti szöveg a következőképpen számol be: „Erre ezt mondta Jahve a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.” Így értékelte Isten Jóbot a Sátán előtt; Isten azt mondta, hogy tökéletes és becsületes ember, aki féli Istent és elkerüli a gonoszt. Az Isten és a Sátán között elhangzott szavakat megelőzően Isten elhatározta, hogy a Sátánt használja fel Jób megkísértésére: átadja Jóbot a Sátánnak. Egyrészt ez bizonyítaná, hogy Isten megfigyelése és értékelése Jóbról pontos és hibátlan volt, és Jób tanúságtétele által megszégyenítené a Sátánt; másrészt tökéletessé tenné Jób Istenbe vetett hitét és istenfélelmét. Így amikor a Sátán Isten elé állt, Isten nem beszélt mellé. Egyenesen a lényegre tért, és megkérdezte a Sátánt: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.” Isten kérdésében a következő jelentés rejlik: Isten tudta, hogy a Sátán mindenfelé bolyongott és gyakran kémkedett Jób után, aki Isten szolgája volt. Gyakran kísértette és támadta Jóbot, próbálta megtalálni a módját, hogy romlásba döntse, hogy bebizonyítsa, hogy az Istenbe vetett hite és istenfélelme nem tart ki. A Sátán szívesen kereste az alkalmat arra is, hogy tönkretegye Jóbot, hogy Jób megtagadja Istent, és hogy kiragadhassa őt Isten kezéből. Isten azonban belenézett Jób szívébe, és látta, hogy Jób tökéletes és becsületes, valamint féli Istent és elkerüli a gonoszt. Isten egy kérdést használt arra, hogy elmondja a Sátánnak, hogy Jób tökéletes és becsületes ember, aki féli Istent és elkerüli a gonoszt, hogy Jób soha nem tagadná meg Istent és nem követné a Sátánt. Miután meghallotta Isten értékelését Jóbról, a Sátánban harag támadt a megaláztatásból fakadóan, és egyre dühösebb és türelmetlenebb lett, hogy elragadja Jóbot, mert a Sátán soha nem hitte el, hogy valaki lehet tökéletes és becsületes, vagy hogy félheti Istent és elkerülheti a gonoszt. Ugyanakkor a Sátán utálta a tökéletességet és a becsületességet is az emberben, és gyűlölte azokat az embereket, akik képesek félni Istent és elkerülni a gonoszt. Ezért írja a Jób 1:9-11, hogy „A Sátán így felelt Jahvénak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! Hiszen Te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még Téged!” Isten behatóan ismerte a Sátán rosszindulatú természetét, és jól tudta, hogy már régóta tervezi Jób romlásba döntését, ezért Isten azzal, hogy még egyszer elmondta a Sátánnak, hogy Jób tökéletes és becsületes, hogy féli Istent és elkerüli a gonoszt, bátorítani akarta a Sátánt, hogy felfedje valódi arcát, megtámadja és megkísértse Jóbot. Más szóval, Isten szándékosan hangsúlyozta, hogy Jób tökéletes és becsületes, féli Istent és elkerüli a gonoszt, s ezzel elérte, hogy a Sátán megtámadja Jóbot, mert a Sátán gyűlölte és haragudott amiatt, hogy Jób tökéletes és becsületes ember volt, aki félte Istent és elkerülte a gonoszt. Ennek eredményeként Isten szégyent hozott a Sátánra azáltal, hogy Jób tökéletes és becsületes ember volt, aki félte Istent és elkerülte a gonoszt, a Sátán pedig teljesen megalázottá és legyőzötté vált. Ezután a Sátán többé nem kételkedett és nem vádaskodott azzal kapcsolatban, hogy Jób tökéletes, becsületes, féli Istent és elkerüli a gonoszt. Így Isten próbatétele és a Sátán kísértése szinte elkerülhetetlen volt. Az egyetlen, aki képes volt kiállni Isten próbatételét és a Sátán kísértését, az Jób volt. Ezt az eszmecserét követően a Sátán engedélyt kapott, hogy megkísértse Jóbot. Így elkezdődött a Sátán első támadássorozata. E támadások célpontja Jób vagyona volt, mivel a Sátán a következő vádat emelte Jób ellen: „Megvan rá az oka, azért féli az Istent! [...] Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön.” Ennek eredményeképpen Isten megengedte a Sátánnak, hogy mindent elvegyen Jóbtól – éppen ez volt a célja annak, hogy Isten beszélt a Sátánnal. Mindazonáltal Isten támasztott egy követelést a Sátánnal szemben: „Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet!” (Jób 1:12). Ezt a feltételt szabta Isten, miután megengedte a Sátánnak, hogy megkísértse Jóbot, és a Sátán kezébe adta őt, valamint ezt a határt szabta meg a Sátánnak: megparancsolta neki, hogy ne bántsa Jóbot. Mivel Isten felismerte, hogy Jób tökéletes és becsületes, és mivel hitt abban, hogy Jób tökéletességéhez és becsületéhez nem fér kétség, továbbá hogy kiállja a próbát, ezért megengedte a Sátánnak, hogy megkísértse Jóbot, de egy korlátot szabott neki: megengedte a Sátánnak, hogy elvegye Jób minden vagyonát, de Jóbhoz egy ujjal sem nyúlhatott. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Isten abban a pillanatban nem adta át Jóbot teljesen a Sátánnak. A Sátán bármilyen eszközzel megkísérthette Jóbot, de magát Jóbot nem bánthatta – egy hajszála sem görbülhetett –, mert az embernek mindenét Isten irányítja, és mert az ember életéről vagy haláláról Isten dönt. A Sátánnak nincs erre felhatalmazása. Miután Isten elmondta ezeket a Sátánnak, a Sátán alig várta, hogy hozzáfogjon. Minden eszközt bevetett, hogy megkísértse Jóbot, és Jób nemsokára elveszített egy hegynyi juhot és ökröt, valamint minden vagyonát, amit Isten adott neki... Így érkeztek el hozzá Isten próbatételei.

Bár a Biblia beszámol Jób megkísértésének eredetéről, vajon maga Jób, aki ki volt téve ezeknek a kísértéseknek, tudatában volt annak, ami történik? Jób csak egy halandó ember volt; természetesen semmit sem tudott a körülötte kibontakozó történetről. Mindazonáltal istenfélelme, tökéletessége és becsületessége ráébresztette, hogy Isten próbatételei érték utol. Nem tudta, hogy mi történt a szellemi világban, sem azt, hogy Istennek mi volt a szándéka e próbatételek mögött. De tudta, hogy bármi is történik vele, hűnek kell maradnia tökéletességéhez és becsületességéhez, és az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útján kell maradnia. Jób hozzáállását és reakcióját ezekben az ügyekben Isten világosan látta. Mit látott Isten? Látta Jób istenfélő szívét, mert a kezdetektől egészen addig, amíg Jóbot próbára tette, Jób szíve nyitott maradt Isten előtt, kitárult Isten előtt, és Jób nem tagadta meg tökéletességét vagy becsületességét, nem vetette el az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útját és nem tért le róla – semmi sem volt ennél jólesőbb Istennek.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)