Isten természete soha nem volt rejtve az ember elől – az ember szíve távolodott el Istentől

A teremtés óta Isten természete összhangban van a munkájával. Soha nem volt elrejtve az ember elől, hanem teljes mértékben nyilvánosságra hozta és világossá tette az ember számára. Az idő múlásával azonban az ember szíve egyre távolabb került Istentől, és ahogy az ember romlottsága egyre mélyült, úgy távolodott el egymástól ember és Isten. Az ember lassan, de biztosan eltűnt Isten szeme elől. Az ember képtelenné vált arra, hogy „lássa” Istent, ami miatt nincs „híre” Istenről; így nem tudja, hogy létezik-e Isten, sőt odáig megy, hogy teljesen tagadja Isten létezését. Következésképpen az ember nem azért nem érti meg Isten természetét, tulajdonait és lényét, mert Isten elrejtőzik az ember elől, hanem azért, mert a szíve elfordult Istentől. Bár az ember hisz Istenben, Isten nincs az ember szívében, és nem tudja, hogyan szeresse Istent, nem is akarja szeretni Istent, mert a szíve soha nem kerül közel Istenhez, és mindig elkerüli Istent. Ennek eredményeként az ember szíve távol van Istentől. Hol van hát az ember szíve? Valójában az ember szíve nem került sehová: ahelyett, hogy Istennek adta volna vagy feltárta volna Isten előtt, megtartotta magának. Ez annak ellenére így van, hogy egyesek gyakran imádkoznak Istenhez, mondván: „Ó, Istenem, nézz a szívemre – Te tudsz mindenről, amire gondolok”, és egyesek még meg is esküsznek, hogy Isten rájuk tekinthet, és vállalják a büntetést, ha megszegik az esküjüket. Bár az ember megengedi Istennek, hogy belenézzen a szívébe, ez nem jelenti azt, hogy az ember képes lenne alávetni magát Isten vezényléseinek és intézkedéseinek, sem azt, hogy sorsát, kilátásait és mindenét Isten irányítása alá helyezte. Így, függetlenül attól, hogy milyen esküt teszel Istennek, vagy mit nyilatkozol Neki, Isten szemében a szíved még mindig zárva van Előtte, mert csak azt engeded meg Neki, hogy belenézzen a szívedbe, de azt nem, hogy irányítsa azt. Más szóval, egyáltalán nem adtad át a szívedet Istennek, és csak szép szavakat mondasz, hogy Isten hallja; közben elrejted Isten elől különböző álnok szándékaidat, intrikáiddal, cselszövéseiddel és terveiddel együtt, és kapaszkodsz kilátásaidba és sorsodba, rettegve attól, hogy Isten elveszi őket. Ezért Isten soha nem látja az ember Iránta való őszinteségét. Bár Isten megfigyeli az ember szívének mélységeit, és látja, hogy az ember mit gondol és mit akar tenni a szívében, továbbá látja, hogy milyen dolgokat őriz a szívében, az ember szíve nem tartozik Istenhez, és nem adta át azt Isten irányításának. Ez azt jelenti, hogy Istennek joga van megfigyelni, de nincs joga irányítani. Az ember szubjektív tudatában nem akarja és nem is szándékozik ráhagyatkozni Isten vezénylésére. Az ember nemcsak elzárkózott Istentől, de még olyanok is vannak, akik kitalálják, hogyan csomagolják be szívüket, hogy mézesmázos szavakkal és hízelgéssel hamis benyomást keltsenek, elnyerjék Isten bizalmát és elrejtsék valódi arcukat Isten elől. Azzal, hogy nem engedik meg Istennek, hogy lássa, az a céljuk, hogy ne engedjék meg Neki, hogy meglássa, milyenek is ők valójában. Nem akarják a szívüket Istennek adni, hanem meg akarják tartani maguknak. Ez a sorok között azt jelenti, hogy amit az ember tesz és akar, azt maga az ember tervezi el, számítja ki és dönti el; nincs szüksége Isten részvételére vagy beavatkozására, még kevésbé van szüksége Isten vezényléseire és intézkedéseire. Így akár Isten parancsairól, megbízatásáról, akár Isten emberrel szemben támasztott követelményeiről van szó, az ember döntései saját szándékain és érdekein, saját pillanatnyi állapotán és körülményein alapulnak. Az ember mindig az általa ismert tudást és felismeréseket, valamint saját intellektusát használja arra, hogy megítélje és kiválassza az utat, amelyen járnia kell, és nem engedi, hogy Isten beavatkozzon vagy irányítsa. Ilyen az ember szíve, amit Isten lát.

A kezdetektől napjainkig csak az ember volt képes beszélgetni Istennel. Vagyis Isten minden élőlénye és teremtménye közül az emberen kívül senki más nem volt képes beszélgetni Istennel. Az embernek van füle, amellyel hallhat, és szeme, amellyel láthat; van nyelve, saját gondolatai és szabad akarata. Rendelkezik mindazzal, ami ahhoz szükséges, hogy hallja Isten beszédét, megértse Isten szándékait és elfogadja Isten megbízatását, ezért Isten minden kívánságát ráruházza az emberre, mert olyan társává akarja tenni az embert, aki Vele egy lélek és Vele tud tartani. Amióta csak irányít, Isten arra várt, hogy az ember Neki adja a szívét, hogy Isten megtisztíthassa és felvértezhesse azt, hogy az ember Istennek megfelelő és Isten által szeretett legyen, félje Istent és kerülje a rosszat. Isten mindig is örömmel várta ezt a kimenetelt.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)