Isten ígérete Ábrahámnak (Válogatott szakaszok)

1Mózes 22:16-18 Magamra esküszöm, így szól Jahve, hogy mivel így tettél, és nem tagadtad meg Tőlem a fiadat, a te egyetlenedet, azért gazdagon megáldalak, és úgy megszaporítom utódaidat, hogy annyian lesznek, mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe, mert hallgattál szavamra.

Ez egy teljes terjedelmű beszámoló arról, hogy Isten megáldotta Ábrahámot. Bár rövid, tartalma gazdag: tartalmazza Isten Ábrahámnak adott ajándékának okát és hátterét, valamint azt, hogy mit adott Ábrahámnak. Átitatja az az öröm és izgalom, amellyel Isten kimondta ezeket a szavakat, valamint az a sürgető vágy, hogy megnyerje azokat, akik képesek meghallgatni a szavait. Ebben meglátjuk Isten féltését és gyengédségét azok iránt, akik alávetik magukat az Ő szavainak és követik parancsait. Így azt is látjuk, hogy milyen árat fizet azért, hogy megnyerjen embereket, és milyen gondossággal és megfontoltan nyeri meg őket. Sőt, ez a passzus, amely tartalmazza a „Magamra esküszöm” szavakat, erőteljesen érzékelteti velünk azt a keserűséget és fájdalmat, amelyet Isten és egyedül Isten hordoz Magában az Ő irányítási tervének e munkája mögött. Ez egy elgondolkodtató passzus, amely különleges jelentőséggel bírt az utána következők számára, és messzemenő hatással volt rájuk.

Az ember az őszintesége és alávetettsége miatt nyeri el Isten áldásait

Nagy volt az Isten által Ábrahámnak adott áldás, amelyről itt olvasunk? Milyen nagy volt? Van itt egy kulcsfontosságú mondat: „És a te utódod által nyer áldást a föld minden népe.” Ez a mondat azt mutatja, hogy Ábrahám olyan áldásokat kapott, amilyeneket sem előtte, sem utána senki más. Amikor Isten kérésének megfelelően Ábrahám visszaadta egyetlen fiát – egyetlen, szeretett fiát – Istennek (itt nem használhatjuk a „felajánlotta” szót; azt kell mondanunk, hogy visszaadta a fiát Istennek), Isten nemcsak hogy nem engedte meg Ábrahámnak, hogy felajánlja Izsákot, de még meg is áldotta őt. Milyen ígérettel áldotta meg Ábrahámot? Azzal az ígérettel áldotta őt meg, hogy megsokszorozza utódait. És mennyivel fogja megsokszorozni? A Szentírás a következő adatot közli: „mint égen a csillag, vagy mint a homokszemek a tengerparton. A te utódod birtokolni fogja ellenségei kapuját, és a te utódod által nyer áldást a föld minden népe”. Milyen összefüggésben mondta ki Isten ezeket a szavakat? Vagyis hogyan kapta meg Ábrahám Isten áldásait? Úgy kapta meg őket, ahogy Isten mondja a Szentírásban: „mert hallgattál szavamra”. Vagyis mivel Ábrahám betartotta Isten parancsát, a legkisebb zokszó nélkül megtett mindent, amit Isten mondott, kért és parancsolt, Isten ilyen ígéretet tett neki. Van egy döntő mondat ebben az ígéretben, amely Isten akkori gondolatait érinti. Láttátok? Lehet, hogy nem sok figyelmet fordítottatok Isten e szavaira: „Magamra esküszöm.” Azt jelentik, hogy amikor Isten kimondta ezeket a szavakat, akkor önmagára esküdött. Mire esküsznek az emberek, amikor esküt tesznek? Az égre esküsznek, vagyis esküt tesznek Istennek és Istenre esküsznek. Az emberek talán nem nagyon értik azt a jelenséget, amellyel Isten önmagára esküdött, de képesek lesztek megérteni, ha megadom nektek a helyes magyarázatot. Egy olyan emberrel szembesülve, aki csak a szavait hallotta, de a szívét nem értette, Isten ismét magányosnak és tanácstalannak érezte magát. Kétségbeesésében – és mondhatjuk, hogy tudat alatt – Isten valami nagyon természetes dolgot tett: a szívére tette a kezét, és önmagát szólította meg, amikor Ábrahámnak ezt az ígéretet tette, és ebből az ember azt hallotta, hogy Isten azt mondja: „Magamra esküszöm.” Isten cselekedetein keresztül magadra gondolhatsz. Amikor a szívedre teszed a kezed, és magadhoz beszélsz, világos elképzelésed van arról, hogy mit mondasz? Őszinte a hozzáállásod? Nyíltan, a szívedből szólsz? Itt tehát azt látjuk, hogy amikor Isten Ábrahámhoz beszélt, komoly és őszinte volt. Ugyanakkor, amikor Ábrahámhoz beszélt és megáldotta őt, Isten Önmagához is beszélt. Így szólt Magához: megáldom Ábrahámot, és oly sok utódja lesz, mint égen a csillag, és oly bőséges, mint homokszemek a tengerparton, mert engedelmeskedett szavaimnak, és Én őt választottam. Amikor Isten azt mondta: „Magamra esküszöm”, Isten elhatározta, hogy Ábrahámmal megteremti Izráel választott népét, majd ezt a népet rohamléptekkel viszi előre az Ő munkájával. Ez azt jelenti, hogy Isten Ábrahám leszármazottaival viseltetné Isten irányításának munkáját, illetve Isten munkája és az Isten által kifejezésre juttatott munka Ábrahámmal kezdődne, majd Ábrahám leszármazottaiban folytatódna, így valósulna meg Isten kívánsága, hogy megmentse az embert. Mit szóltok, hát nem áldott dolog ez? Az ember számára nincs ennél nagyobb áldás; mondhatjuk, hogy ez a legáldásosabb dolog. Az Ábrahám által elnyert áldás nem utódainak megsokszorozódása volt, hanem az, hogy Isten véghez vitte irányítását, megbízatását és munkáját Ábrahám leszármazottaiban. Ez azt jelenti, hogy az Ábrahám által elnyert áldások nem ideiglenesek voltak, hanem Isten irányítási tervének előrehaladtával folytatódtak. Amikor Isten beszélt, amikor Isten megesküdött Magára, már elhatározásra jutott. Igaz volt ennek az elhatározásnak a folyamata? Valós volt? Isten elhatározta, hogy attól kezdve az Ő erőfeszítéseit, az árat, amit fizetett, azt, amije van és ami Ő Maga, mindenét, sőt az életét is, Ábrahámnak és Ábrahám leszármazottainak adja. Isten azt is elhatározta, hogy ezt az embercsoportot követően kinyilvánítja tetteit, és lehetővé teszi, hogy az emberek meglássák bölcsességét, hatalmát és erejét.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)