Közvetlenül azután, hogy megteremtette az emberiséget, Isten elkezdett foglalkozni és beszélgetni az emberrel, és a természete elkezdett kifejezésre jutni az ember felé. Más szóval, attól kezdve, hogy Isten először foglalkozott az emberiséggel, elkezdte megszakítás nélkül feltárni az ember számára az Ő lényegét, azt, amije van és ami Ő Maga. Függetlenül attól, hogy a korábbi emberek vagy a mai emberek képesek-e látni vagy megérteni, Isten beszél az emberhez és munkálkodik az emberek között, kinyilatkoztatva az Ő természetét és kifejezésre juttatva az Ő lényegét – ez tény, és senki sem tagadhatja. Ez azt is jelenti, hogy Isten természete, Isten lényege, továbbá az, amije van és ami Ő Maga, állandóan kiárad és feltárul, miközben munkálkodik és foglalkozik az emberrel. Soha semmit nem rejtett vagy dugott el az ember elől, hanem ehelyett felfedi és szabadjára engedi saját természetét, anélkül, hogy bármit is visszatartana. Ezért Isten azt reméli, hogy az ember megismerheti Őt és megértheti az Ő természetét és lényegét. Nem kívánja, hogy az ember az Ő természetét és lényegét örök rejtélyként kezelje, és azt sem akarja, hogy az emberiség úgy tekintsen Istenre, mint egy soha meg nem oldható rejtélyre. Az emberiség csak akkor ismerheti az előre vezető utat, és csak akkor tudja elfogadni Isten útmutatását, ha ismeri Istent, és csak egy ilyen emberiség élhet igazán Isten uralma alatt, a fényben, Isten áldásai közepette.

Az Isten által kimondott és kinyilatkoztatott szavak és természet képviselik az Ő szándékait és az Ő lényegét is. Amikor Isten az emberrel foglalkozik, függetlenül attól, hogy mit mond vagy tesz, vagy milyen természetet tár fel, és függetlenül attól, hogy az ember mit lát Isten lényegéből, tulajdonaiból és lényéből, az mind Isten emberre vonatkozó szándékait képviseli. Függetlenül attól, hogy az ember mennyire képes felismerni, felfogni vagy megérteni, ez mind Isten szándékait képviseli – Isten emberre vonatkozó szándékait. Ez minden kétséget kizáróan így van! Isten emberiségre vonatkozó szándékai azt jelentik, hogy az embereknek Szerinte milyennek kell lenniük, mit kell tenniük, hogyan kell élniük és hogyan kell képesnek lenniük arra, hogy eleget tegyenek Isten szándékainak. Elválaszthatatlanok ezek a dolgok Isten lényegétől? Más szavakkal, Isten ugyanakkor tárja fel az Ő természetét, tulajdonait és lényét, amikor az emberrel szemben követeléseket támaszt. Nincs hamisság, nincs színlelés, nincs eltitkolás és nincs szépítés. Miért van az, hogy az ember mégis képtelen a megismerésre, és miért nem volt képes az ember soha tisztán felismerni Isten természetét? Miért nem ismerte fel az ember soha Isten szándékait? Amit Isten kinyilatkoztat és kiad Magából, az az, amivel Maga Isten rendelkezik és ami Ő Maga; ez az Ő valódi természetének minden darabkája és vetülete – akkor hát miért nem látja az ember? Miért képtelen az ember az alapos megismerésre? Ennek fontos oka van. Mi ez az ok? A teremtés óta az ember soha nem kezelte Istent Istenként. A legkorábbi időkben, bármit is tett Isten az emberrel kapcsolatban – akit éppen csak megteremtett –, az ember úgy kezelte Istent, mint egy társat, olyasvalakit, akire támaszkodhat, és az embernek nem volt tudása vagy megértése Istenről. Ez azt jelenti, hogy az ember nem tudta, hogy amit ez a Lény – akire támaszkodott és akit társának tekintett – kiadott Magából, az Isten lényege, és azt sem tudta, hogy ez a Lény az Egyetlen, aki minden dolgok felett uralkodik. Egyszerűen fogalmazva, az akkori emberek egyáltalán nem ismerték fel Istent. Nem tudták, hogy az eget, a földet és minden dolgot Ő teremtett, és nem tudták, honnan jött, sőt, azt sem, hogy Ő micsoda. Természetesen akkoriban Isten nem követelte meg az embertől, hogy ismerje vagy megértse Őt, vagy hogy megértse mindazt, amit tesz, továbbá hogy ismerje az Ő szándékait, hiszen ezek az emberiség teremtését követő legkorábbi idők voltak. Amikor Isten megkezdte a Törvény Kora munkájának előkészítését, tett néhány dolgot az emberrel, és elkezdett bizonyos követelményeket is támasztani az emberrel szemben, közölve vele, hogyan kell áldozatokat bemutatnia és imádnia Istent. Csak ekkor tett szert az ember néhány egyszerű elképzelésre Istenről, és csak ekkor ismerte meg a különbséget ember és Isten között, valamint azt, hogy Isten az Egyetlen, aki az emberiséget megteremtette. Amikor az ember már tudta, hogy Isten Isten, az ember pedig ember, bizonyos távolság keletkezett közte és Isten között, de Isten mégsem kérte, hogy az embernek nagy tudása vagy mély megértése legyen Róla. Isten tehát az Ő munkájának szakaszai és körülményei alapján különböző követelményeket támaszt az emberrel szemben. Mit láttok ebben? Isten természetének milyen aspektusát érzékelitek? Vajon Isten valóságos? Vajon testhezállóak Isten emberrel szemben támasztott követelményei? Az emberiség Isten általi megteremtését követő legkorábbi időkben, amikor Isten még nem végezte el az emberen a hódítás és a tökéletesítés munkáját, és még nem intézett hozzá túl sok szót, keveset kért az embertől. Függetlenül attól, hogy az ember mit tett és hogyan viselkedett – még ha tett is olyan dolgokat, amelyek sértették Istent – Isten megbocsátott és elnézte ezeket. Azért volt így, mert Isten tudta, hogy mit adott az embernek és mi rejlett az emberben, ezért tudta, hogy milyen szintű követelményeket kell támasztania az emberrel szemben. Még ha a követelményeinek szintje abban az időben nagyon alacsony is volt, ez nem jelenti azt, hogy a természete nem volt nagyszerű, vagy hogy bölcsessége és mindenhatósága csak üres szavak voltak. Az ember számára csak egyetlen módja van annak, hogy megismerje Isten természetét és Magát Istent: ha követi Isten munkájának lépéseit, amely az emberiség irányítására és üdvösségére irányul, és elfogadja azokat a szavakat, amelyeket Isten az emberiségnek mond. Mikor az ember már tudja, hogy Istennek mije van és Ő Maga mi, és ismeri Isten természetét, vajon akkor is kérni fogja Istent, hogy mutassa meg neki az Ő valódi személyét? Nem, az ember nem kérné, és nem is merné kérni, mert miután megértette Isten természetét és azt, hogy mije van és Ő Maga mi, az ember már látta Magát az igaz Istent és az Ő valódi személyét. Ez az elkerülhetetlen kimenetel.

Ahogy Isten munkája és terve szüntelenül haladt előre, és miután Isten megkötötte a szivárvány szövetségét az emberrel annak jeleként, hogy soha többé nem fogja elpusztítani a világot özönvízzel, Istennek egyre sürgetőbb vágya volt, hogy megnyerje azokat, akik egy gondolkodásúak lehetnek Vele. Ugyanígy egyre sürgetőbb vágya volt, hogy megnyerje azokat, akik képesek az Ő akaratát követni a földön, sőt, hogy megnyerjen egy olyan embercsoportot, amely képes kiszabadulni a sötétség erőiből, és amely nem lesz többé a Sátán által megbéklyózva – egy olyan csoportot, amely képes lesz tanúságot tenni Mellette a földön. Egy ilyen embercsoport megnyerése régi vágya volt Istennek, erre várt a teremtés óta. Így, függetlenül attól, hogy Isten özönvízzel elpusztította a világot, vagy hogy szövetséget kötött az emberrel, Isten szándéka, gondolkodásmódja, terve és reményei mind ugyanazok maradtak. Amit tenni akart, amire már jóval a teremtés ideje előtt vágyott, az az volt, hogy megnyerje az emberiségből azokat, akiket meg akart nyerni – egy olyan embercsoportot, amely képes megérteni és megismerni az Ő természetét és képes megérteni az Ő szándékait – egy olyan csoportot, amely képes lesz imádni Őt. Egy ilyen embercsoport valóban képes lenne bizonyságot tenni Mellette, és mondhatjuk, hogy a bizalmasai lennének.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)