Az emberek hajlamosak a tapasztalatok alapján meghatározni Istent (Válogatott szakasz)

Amikor Isten megismerésének témájáról beszéltek, észrevettetek valamit? Észrevettétek, hogy az Ő hozzáállása ezekben a napokban átalakult? Változatlan az Ő hozzáállása az emberekhez? Mindig így fog tűrni, a végtelenségig kiterjesztve minden szeretetét és irgalmát az emberekre? Ez a kérdés Isten lényegét is magában foglalja. [...] Mivel tudják, hogy Isten szereti az emberiséget, a szeretet szimbólumaként határolják Őt le: hiszik, hogy bármit is tesznek az emberek, bárhogyan is viselkednek, bárhogyan is bánnak Istennel, és bármennyire is lázadnak, mindez nem igazán számít, mert Isten szeretettel teli, és az Ő szeretete korlátlan és mérhetetlen; Isten szeretettel teli, ezért elfogadó tud lenni az emberekkel szemben; és Isten szeretettel teli, ezért irgalmas tud lenni az emberekkel szemben, irgalmas tud lenni az éretlenségükkel, irgalmas a tudatlanságukkal és irgalmas a lázadó mivoltukkal szemben. Tényleg így van ez? Egyesek, miután egyszer vagy akár néhányszor megtapasztalták Isten türelmét, ezeket a tapasztalatokat tőkeként kezelik abban, ahogy Istent ismerik, és azt hiszik, hogy Ő örökké türelmes és irgalmas lesz velük szemben, majd életük során Isten effajta türelmét veszik alapul és ezt tekintik mércének, amely szerint Ő bánik velük. Vannak olyanok is, akik miután egyszer megtapasztalták Isten elfogadását, örökké toleránsnak fogják Őt lehatárolni – és az ő elméjükben ez a tolerancia korlátlan, feltétel nélküli, sőt, teljesen elvtelen is. Helyesek az ilyen hiedelmek? Minden alkalommal, amikor Isten lényegével vagy Isten természetével kapcsolatos kérdések kerülnek szóba, bizonytalannak tűntök. Engem nagyon nyugtalanít, amikor ilyennek látlak titeket. Sok igazságot hallottatok már Isten lényegéről; sok vitát hallgattatok már meg az Ő természetéről is. Azonban az elmétekben ezek a kérdések és ezen aspektusok igazsága csak elméleten és írott szavakon alapuló emlék; a mindennapi életetekben egyikőtök sem képes olyannak megtapasztalni vagy látni Isten természetét, amilyen az valójában. Így mindannyian zavartak vagytok a hitetekben; vakon hisztek, olyannyira, hogy tiszteletlenül viszonyultok Istenhez, sőt félre is söpritek Őt. Mihez vezet az efféle hozzáállásotok Istennel szemben? Ahhoz vezet, hogy folyton lehatároljátok Istent. Ha már megszereztél egy kis tudást, akkor nagyon elégedettnek érzed magad, mintha megszerezted volna Istent az Ő teljességében. Utána arra a következtetésre jutsz, hogy Isten ilyen, és nem hagyod, hogy szabadon mozogjon. Továbbá, amikor Isten valami újat tesz, egyszerűen nem vagy hajlandó elismerni, hogy Ő Isten. Egy nap, amikor Isten azt mondja: „Nem szeretem többé az emberiséget; nem nyújtok többé irgalmat az embereknek; nincs Bennem többé elfogadás vagy türelem irántuk; csordultig vagyok kimondhatatlan utálattal és ellenszenvvel irántuk”, az ilyen kijelentések konfliktust fognak okozni az emberek szíve mélyén. Néhányan közülük még azt is mondják majd: „Nem vagy többé az én Istenem; nem vagy már az az Isten, akit követni akarok. Ha ezt mondod, akkor már nem vagy alkalmas arra, hogy az én Istenem légy, és nem kell tovább követnem Téged. Ha nem adsz nekem többé irgalmat, szeretetet és elfogadást, akkor nem követlek többé Téged. Ha a végtelenségig elfogadó vagy velem, mindig türelmes vagy velem, és hagyod, hogy lássam, hogy Te vagy a szeretet, Te vagy a türelem és Te vagy az elfogadás, csak akkor tudlak követni Téged, és csak akkor lesz bizalmam, hogy a végsőkig kövesselek Téged. Mivel enyém a Te türelmed és irgalmad, lázadásom és vétkeim a végtelenségig megbocsáthatók és elnézhetők, és bármikor és bárhol vétkezhetek, bármikor és bárhol meggyónhatok és megbocsátást nyerhetek, és bármikor és bárhol feldühíthetlek. Te nem alkothatsz véleményt vagy nem vonhatsz le következtetéseket rólam.” Bár talán egyikőtök sem gondolkodik ilyen szubjektíven vagy tudatosan az ilyen kérdésekről, de valahányszor Istent eszköznek tekinted, akit arra kell használni, hogy megbocsássa a bűneidet, vagy tárgynak, amit egy szép rendeltetési hely eléréséhez kell használnod, akkor az élő Istent ellenségedként finoman szembeállítottad magaddal. Én ezt látom. Mondogathatsz továbbra is olyan dolgokat, hogy „hiszek Istenben”, „az igazságra törekszem”, „meg akarom változtatni a beállítottságomat”, „meg akarok szabadulni a sötétség befolyásától”, „meg akarok felelni Istennek”, „alá akarom vetni magamat Istennek”, „hű akarok lenni Istenhez és jól akarom teljesíteni a kötelességemet”, és így tovább. Azonban bármennyire is jól hangzanak a szavaid, bármennyi elméletet is ismersz, és bármennyire is impozáns vagy méltóságteljes ez az elmélet, tény, hogy sokan vagytok, akik már megtanultátok, miként használjátok az általatok elsajátított szabályokat, doktrínákat, elméleteket arra, hogy következtetéseket vonjatok le Istenről, ezáltal természetesen szembeállítva Őt magatokkal. Bár lehet, hogy elsajátítottad a szavakat és a doktrínákat, de valójában nem léptél be az igazság valóságába, ezért nagyon nehéz számodra, hogy közel kerülj Istenhez, megismerd és megértsd Őt. Ez annyira siralmas!

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Hogyan lehet megismerni Isten természetét és az eredményeket, amelyeket munkája el fog érni?)