Az Én munkám hamarosan befejeződik, és a sok együtt töltött évből elviselhetetlen emlék lesz. Szüntelenül ismételgettem szavaimat, és folyamatosan göngyölítettem ki új munkámat. Természetesen a tanácsom szükséges alkotóeleme az általam végzett munka minden részének. Az Én tanácsom nélkül mindannyian eltévelyednétek, sőt, teljesen el lennétek veszve. A munkám a végéhez közeledik és az utolsó szakaszához ért. Folytatni kívánom a tanácsadói munkát, azaz tanácsot szeretnék nektek adni, hogy meghalljátok. Csak azt remélem, hogy képesek vagytok arra, hogy ne hagyjátok kárba veszni a fáradozásaimat, és hogy ezen túlmenően meg tudjátok érteni a figyelmes gondoskodást, amit tőlem kaptatok, és szavaimat emberi viselkedésetek alapjaként kezelitek. Függetlenül attól, hogy ezek olyan szavak-e, amelyeket hajlandók vagytok meghallgatni, függetlenül attól, hogy élvezettel vagy csak kínosan tudjátok őket elfogadni – komolyan kell vennetek őket. Máskülönben laza és nemtörődöm beállítottságotok és viselkedésetek komolyan fel fog idegesíteni Engem, valójában undorral fog eltölteni. Nagyon remélem, hogy mindannyian el tudjátok olvasni szavaimat újra és újra – több ezerszer –, és hogy akár kívülről is tudni fogjátok őket. Csak így lesztek képesek arra, hogy ne valljatok kudarcot a benneteket érintő elvárásaimmal szemben. Azonban egyikőtök sem így él most. Épp ellenkezőleg, egy romlott életben vagytok elmerülve – egy olyan életben, amelyben szívetek szerint esztek és isztok –, és egyikőtök sem használja szavaimat a szíve és lelke gazdagítására. Ezért levontam egy következtetést az emberiség igazi arculatát illetően: Az ember elárulhat Engem bármikor, és senki nem lehet teljesen hűséges a szavaimhoz.

„Sátán az embert úgy megrontotta, hogy már nem is látszik embernek.” Az emberek többsége most már valamilyen mértékben felismeri ezt a kifejezést. Azért mondom ezt, mert a „felismerés”, amire utalok, csupán egy felületes elismerés, szemben az igaz tudással. Mivel egyikőtök sem tudja magát pontosan kiértékelni, sem alaposan elemezni, továbbra is bizonytalanok lesztek az Én szavaim felől. De ez alkalommal tényeket használok fel arra, hogy elmagyarázzak egy bennetek rejlő nagyon komoly problémát. Ez a probléma az árulás. Mindannyian ismeritek az „árulás” szót, mert a legtöbb ember már tett olyat, amivel elárult valaki mást – például egy férj elárulja a feleségét, egy feleség elárulja a férjét, egy fiúgyermek elárulja az apját, egy lánygyermek elárulja az anyját, egy rabszolga elárulja a gazdáját, barátok elárulják egymást, rokonok elárulják egymást, eladók becsapják a vevőket, és így tovább. Mindegyik példában benne van az árulás lényege. Röviden: az árulás egy olyan magatartásforma, amely megszeg egy ígéretet, erkölcsi normákat sért, vagy az emberi etikával ellentétesen cselekszik, ami az emberi mivolt hiányáról tanúskodik. Általánosságban szólva mint emberi lény, aki e világra született, valami olyat fogsz tenni, ami az igazság megsértését jelenti, függetlenül attól, hogy emlékszel-e rá, hogy valaha is tettél olyasmit, amivel elárultál egy másik embert, vagy hogy korábban sokszor elárultál-e másokat. Mivel képes vagy elárulni a szüleidet vagy a barátaidat, ezért képes vagy elárulni másokat is, ezen túlmenően képes vagy elárulni Engem, és olyan dolgokat tenni, amelyeket megvetek. Másként mondva az árulás nem csupán egy felületesen erkölcstelen magatartás, hanem olyasvalami, ami ellentmond az igazságnak. Pontosan ez a forrása az emberiség ellenállásának és Ellenem való lázadozásának. Ezért foglaltam ezt össze a következő állításban: Az árulás az ember természete, és ez a természet a nagy ellensége minden ember Velem való összhangjának.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (1.))