Amint a mai utat járod, vajon mi a legmegfelelőbb törekvés? A törekvésedben miféle embernek kellene látnod magad? Kötelességed megismerni, hogyan kellene hozzáállnod mindahhoz, ami ma reád hárul, legyenek azok próbatételek vagy nehézségek, vagy irgalmatlan fenyítés és átok. Mindezekkel a dolgokkal szembesülve, minden esetben alaposan el kellene gondolkodnod rajtuk. Miért mondom ezt? Azért mondom ezt, mert a ma rád háruló dolgok végül is rövid ideig tartó próbatételek, amelyek újra és újra előfordulnak; talán, ami téged illet, ezek nem különösebben megterhelőek a léleknek, és ezért hagyod a dolgokat a maguk természetes útján sodródni, és nem tekinted őket a fejlődésre való törekvés értékes eszközének. Milyen meggondolatlan vagy! Olyannyira, hogy úgy gondolsz erre az értékes eszközre, mintha csak egy felhő lebegne a szemed előtt, és nem becsülöd meg ezeket a kemény csapásokat, amelyek újra meg újra lezúdulnak – a rövid és számodra jelentéktelennek tűnő csapásokat –, hanem inkább hűvös távolságtartással tekintesz rájuk, nem veszed őket a szívedre és csupán véletlen csapásként kezeled őket. Olyan arrogáns vagy! E vad támadások, a viharokhoz hasonló támadások iránt, amelyek időről időre lecsapnak, csak könnyelmű nemtörődömséget mutatsz; néha még odáig is elmész, hogy hűvös mosolyra húzod a szád, ami a teljes közöny megnyilvánulásáról árulkodik – ugyanis egyszer sem gondoltál arra, hogy miért szenvedsz folyton ilyen „szerencsétlenségeket”. Lehet, hogy szörnyen igazságtalan vagyok az emberrel? Vajon magamra vállalom-e, hogy bíráljalak? Még ha a mentalitásoddal kapcsolatos problémák talán nem is olyan súlyosak, mint amilyennek leírtam, külső higgadtságod révén már régóta tökéletes képet festesz a belső világodról. Nincs szükség Rám, hogy elmondjam neked, hogy a szíved mélyén csakis indokolatlan bántó szavak rejtőznek és a szomorúság halvány nyomai, amelyek mások számára aligha észrevehetőek. Mivel igazságtalannak érzed, hogy ilyen próbatételeket szenvedtél el, átkozódsz; és mivel e próbatételek a világ sivárságának érzetét váltják ki belőled, mélabú tölt el. Távolról sem tekintesz ezekre az ismétlődő csapásokra és fegyelmező cselekedetekre a legjobb védelemként, hanem az Ég értelmetlen bajkeverésének vagy pedig rád mért megtorlásnak látod őket. Oly tudatlan vagy! A jó időket irgalmatlanul a sötétség korlátai közé szorítod; a csodálatos próbatételeket és fegyelmező cselekedeteket újra és újra ellenségeid támadásainak tekinted. Nem tudod, hogyan alkalmazkodj a környezetedhez, és még kevésbé akarsz megpróbálkozni vele, mivel nem akarsz semmit sem nyerni ebből az ismétlődő – és számodra kegyetlen – fenyítésből. Nem próbálkozol sem kereséssel, sem felfedezéssel, és egyszerűen beletörődve a sorsodba, arra mész, amerre az vezet. A számodra talán kegyetlen fenyítésnek tűnő cselekedetek nem változtatták meg a szívedet, nem is foglalták el a szívedet; ehelyett szíven szúrnak. E „kegyetlen fenyítést” csupán ellenségednek tekinted ebben az életben, és így semmit sem nyertél. Oly önelégült vagy! Csak ritkán hiszed el, hogy az ilyen megpróbáltatásokat a saját hitványságod miatt szenveded el; ehelyett szerencsétlennek tartod magad, ráadásul azt mondod, hogy Én bírállak. És most, hogy a dolgok idáig jutottak, vajon mennyit tudsz valójában arról, amit mondok és teszek? Ne hidd, hogy született zseni vagy, aki csak egy kicsit alacsonyabb az egeknél, de mérhetetlenül magasztosabb a földnél. Messze nem vagy okosabb bárki másnál – sőt, azt is mondhatnánk, hogy egyszerűen bámulatos, mennyivel ostobább vagy, mint bármelyik ember a földön, akinek van esze, mert túlságosan nagyra tartod magad, és soha nem volt benned kisebbrendűségi érzés – mintha a legapróbb részletekig képes lennél átlátni a tetteimet. Ami azt illeti, olyasvalaki vagy, akiből alapvetően hiányzik az értelem, mert fogalmad sincs arról, hogy mit szándékozom tenni, és még kevésbé vagy tisztában azzal, hogy mit teszek most. És ezért mondom, hogy még egy földön gürcölő öreg földműveshez sem érsz fel, egy olyan földműveshez, akinek halvány fogalma sincs az emberi életről, és mégis minden bizalmát az Ég áldásaiba helyezi, miközben a földet műveli. Ügyet sem vetsz az életedre, semmit sem tudsz az elismertségről és még kevésbé van bármilyen önismereted. Annyira „mindenek felett állsz”!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Azok, akik nem tanulnak és tudatlanok maradnak: nem fenevadak-e?)