Volt egy csúcspont Péter tapasztalásaiban, amikor teste szinte teljesen megtört, de belül Jézus ekkor is bátorította őt. És egyszer Jézus megjelent Péternek. Amikor Péter borzasztóan szenvedett, és úgy érezte, megszakad a szíve, Jézus így okította: „Velem voltál a földön, és Én itt voltam veled. És bár korábban együtt voltunk a mennyben – ez végső soron a szellemi birodalom része. Most én visszatértem a szellemi birodalomba, és te a földön vagy, ugyanis Én nem vagyok a földről való, és bár te sem vagy a földről való, be kell töltened földi szerepedet. Mivel szolga vagy, teljesítened kell a feladatodat.” Péternek vigaszt nyújtott az, hogy visszatérhet majd Isten oldalára. Akkoriban Péter annyira gyötrődött, hogy szinte az ágyat nyomta – akkora lelkiismeret-furdalása volt, hogy így szólt: „Oly romlott vagyok, hogy nem vagyok képes megelégíteni Istent.” Jézus megjelent neki, és így szólt: „Péter, lehetséges, hogy megfeledkeztél a fogadalmadról, amelyet egyszer előttem tettél? Valóban elfelejtettél mindent, amit Én mondtam? Megfeledkeztél a Nekem tett fogadalmadról?” Jézust látva Péter felkelt ágyából, és Jézus így vigasztalta őt: „Nem vagyok a földről való, ezt már mondtam neked – ezt meg kell értened; de megfeledkeztél másról is, amit mondtam neked? »Te sem vagy a földről való, nem vagy világi.« Most dolgod van, amit el kell végezned. Nem búslakodhatsz így. Nem szenvedhetsz így. Bár az emberek és Isten nem létezhetnek együtt ugyanabban a világban, nekem megvan a Magam dolga, és neked is megvan a magad dolga, és egy nap, amikor a munkád beteljesült, együtt leszünk egy birodalomban, és Én vezetni foglak téged, hogy örökké Velem legyél.” Pétert megvigasztalták és megnyugtatták e szavak. Tudta, hogy ezt a szenvedést el kell viselnie és meg kell tapasztalnia, és ettől kezdve ihletet kapott. Jézus megjelent neki minden kulcsfontosságú pillanatban, különleges megvilágosodást és útmutatást nyújtott neki, és sokat munkálkodott rajta. És mit bánt Péter a legjobban? Nem sokkal azután, hogy Péter azt mondta: „Te az élő Isten Fia vagy”, Jézus egy másik kérdést tett fel Péternek (bár ez a Bibliában nem így szerepel). Jézus ezt kérdezte tőle: „Péter! Szerettél te Engem valaha?” Péter megértette, mire gondol, és így szólt: „Uram! Valamikor szerettem a mennyei Atyát, de elismerem, hogy Téged soha nem szerettelek.” Jézus ekkor így szólt: „Ha az emberek nem szeretik az Atyát a mennyben, hogyan szerethetik a Fiút a földön? És ha az emberek nem szeretik az Atyaisten által küldött Fiút, hogyan szerethetik az Atyát a mennyben? Ha az emberek igazán szeretik a Fiút a földön, akkor igazán szeretik az Atyát a mennyben.” Péter e szavak hallatán rájött, mit mulasztott el. Mindig könnyfakasztó lelkiismeret-furdalása volt amiatt, hogy azt mondta: „Valamikor szerettem a mennyei Atyát, de Téged soha nem szerettelek.” Jézus feltámadása és mennybemenetele után még jobban marta őt a lelkiismeret-furdalás és bánat e szavak miatt. Múltbéli munkáját és mostani állapotát felidézve gyakran járult Jézus elé imában, állandó megbánással és adósnak érezve magát azért, mert nem tett eleget Isten szándékainak, és nem felelt meg Isten irányadó mértékeinek. E kérdések váltak a legnagyobb terhévé. Így szólt: „Egy nap Neked fogok szentelni mindent, amim van, és mindent, ami vagyok, és Neked fogom adni azt, ami a legértékesebb.” Így szólt: „Istenem! Csak egy hitem és egy szeretetem van. Az életem semmit nem ér, és a testem semmit nem ér. Csak egy hitem és egy szeretetem van. Elmémmel hiszek Benned, és szívemmel szeretlek Téged – csak e két dolgot adhatom Neked, semmi mást.” Pétert igen bátorították Jézus szavai, mert mielőtt keresztre feszítették, Jézus így szólt Péterhez: „Nem e világról való vagyok, és te sem vagy e világról való.” Később, amikor Péter nagy fájdalmat érzett, Jézus emlékeztette: „Péter, elfelejtetted? Én nem vagyok világi, és csak a munkám miatt távoztam korábban. Te sem vagy világi, elfelejtetted? Kétszer mondtam neked, nem emlékszel?” Ennek hallatán Péter így szólt: „Nem felejtettem el!” Jézus ekkor így szólt: „Valamikor boldogan időztél Velem a mennyben, és boldogan időztél az Én oldalamon. Hiányzom neked, és te hiányzol Nekem. Bár a teremtett lények a szememben említésre sem méltók, hogyan tudnék egy ily ártatlan és szeretetreméltó valakit nem szeretni? Elfelejtetted az Én ígéretemet? El kell fogadnod az Én megbízásomat a földön; el kell végezned a feladatot, amit rád bíztam. Egy napon biztosan úgy vezetlek, hogy Mellettem légy.” Ennek hallatára Péter még jobban felbátorodott, és még több ihletet kapott, olyannyira, hogy amikor ő volt a kereszten, képes volt ezt mondani: „Isten! Nem szerethetlek Téged eléggé! Még ha Te arra is kérsz engem, hogy haljak meg, akkor sem szerethetlek Téged eléggé. Bárhová küldöd az én lelkem, akár teljesíted múltbéli ígéreteidet, akár nem, bármit is teszel később, én szeretlek Téged és hiszek Benned.” Amibe kapaszkodott, az a hite és az igaz szeretet volt.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan ismerte meg Péter Jézust?)