Meg kell ismernetek Isten munkájának vízióit, és meg kell értenetek munkájának általános irányát. Ez a pozitív belépés. Ha egyszer pontosan elsajátítottad a víziók igazságát, a belépésed biztos lesz; nem számít, hogyan változik Isten munkája, a szívedben állhatatos maradsz, tisztában leszel a víziókkal, és lesz célod a belépésedhez és a törekvésedhez. Így a benned lévő összes tapasztalat és tudás egyre mélyebbé és részletesebbé válik. Ha egyszer teljes egészében felfogtad a nagyobb képet, nem fogsz veszteségeket szenvedni az életben, és nem fogsz eltévedni. Ha nem ismered meg a munka e lépéseit, akkor minden egyes lépésnél veszteséget fogsz szenvedni, és néhány napnál több időbe fog telni, hogy megfordítsd a dolgokat, és még néhány hét alatt sem leszel képes a helyes útra lépni. Nem fog-e ez késedelmeket okozni? Sok minden van a pozitív belépés és gyakorlás terén, amit nektek el kell sajátítanotok. Ami Isten munkájának vízióit illeti, a következő szempontokat kell felfognod: az Ő hódító munkájának jelentőségét, a tökéletessé válás jövőbeli útját, azt, hogy mit kell elérni a próbatételek és nehézségek megtapasztalásán keresztül, az ítélet és a fenyítés jelentőségét, a Szentlélek munkája mögötti elveket, valamint a tökéletesség és a hódítás mögötti elveket. Ezek mind a víziók igazságához tartoznak. A többi a munka három szakasza a Törvény Korában, a Kegyelem Korában és a Királyság Korában, továbbá a jövőbeni bizonyságtétel. Ezek is a víziók igazságához tartoznak, és ezek a legalapvetőbbek, valamint a legfontosabbak. Jelenleg nagyon sok minden van, amibe nektek be kell lépnetek és amit gyakorolnotok kell, és ez most sokkal tagoltabb és részletesebb. Ha te nem ismered ezeket az igazságokat, az azt bizonyítja, hogy neked még el kell érned a belépést. A legtöbbször az emberek ismerete az igazságról túl sekélyes; képtelenek bizonyos alapvető igazságokat a gyakorlatba átültetni, és nem tudják, hogyan kell kezelni még a jelentéktelen dolgokat sem. Azért nem képesek az emberek az igazságot gyakorolni, mert lázadó a beállítottságuk, és mert túl felszínes és egyoldalú az ismeretük a mai munkáról. Ezért az embereknek nem könnyű feladat tökéletessé válni. Te túlságosan lázadó vagy, és túlságosan sokat őrzöl régi énedből; képtelen vagy az igazság oldalára állni, és még a legkézenfekvőbb igazságokat sem vagy képes gyakorolni. Az ilyen embereket nem lehet megmenteni, és ők azok, akiket nem hódítottak meg. Ha a te belépésednek nincsenek sem részletei, sem céljai, akkor csak lassan fog eljönni hozzád a gyarapodás. Ha a legcsekélyebb valóságtartalma sincs a belépésednek, akkor a törekvésed hiábavaló lesz. Ha nem vagy tisztában az igazság lényegével, változatlan maradsz. Az ember életében történő növekedés és a beállítottságában bekövetkező változások a valóságba való belépés, sőt, a részletes tapasztalatok megszerzése révén érhetők el. Ha sok részletes tapasztalatot szerzel a belépésed során, és sok tényleges tudással és belépéssel rendelkezel, akkor a beállítottságod gyorsan meg fog változni. Még ha jelenleg nem is vagy teljesen tisztában a gyakorlattal, legalább Isten munkájának vízióival tisztában kell legyél. Ha nem, akkor képtelen leszel a belépésre; a belépés csak akkor lehetséges, ha már rendelkezel az igazság ismeretével. Csak akkor nyerheted el az igazság mélyebb megértését és a mélyebb belépést, ha a Szentlélek megvilágosít téged a tapasztalatodban. Nektek meg kell ismernetek Isten munkáját.

Kezdetben, az emberiség megteremtése után az izraeliták voltak azok, akik Isten munkájának alapjául szolgáltak. Egész Izrael volt Jahve földi munkájának bázisa. Jahve munkája az volt, hogy közvetlenül vezesse és pásztorolja az embert a törvények megalkotásával, hogy az ember normális életet élhessen és normális módon imádhassa Jahvét a földön. Az ember nem láthatta és nem érinthette meg Istent a Törvény Korában. Mivel csak annyit tett, hogy a Sátán által megrontott legelső embereket vezette, tanította és pásztorolta, az Ő szavai csupán törvényeket, rendelkezéseket és az emberi viselkedés normáit tartalmazták, és nem látták el őket az élet igazságaival. Az Ő vezetése alatt álló izraelitákat nem rontotta meg mélységesen a Sátán. Az általa végzett törvény munkája csak az üdvösség munkájának legelső állomása, az üdvösség munkájának legeleje volt, és gyakorlatilag semmi köze nem volt az ember életmódjában bekövetkezett változásokhoz. Ezért az üdvösség munkájának kezdetén Neki nem volt szüksége arra, hogy testet öltsön az Izraelben végzett munkájához. Ezért szüksége volt egy médiumra – egy eszközre –, amelyen keresztül kapcsolatba léphetett az emberrel. Így bukkantak fel a teremtett lények között azok, akik Jahve nevében beszéltek és dolgoztak, vagyis így jöttek az ember fiai és a próféták, hogy az emberek között munkálkodjanak. Az ember fiai Jahve nevében dolgoztak az emberek között. Az, hogy Jahve „ember fiainak” nevezi őket, azt jelenti, hogy ezek az emberek Jahve nevében hozták meg a törvényeket. Izrael népe között papok is voltak, papok, akiket Jahve őrzött és védett, és akikben Jahve Szelleme munkálkodott; ők voltak a vezetők a nép között, és közvetlenül Jahvét szolgálták. A próféták viszont arra voltak hivatottak, hogy Jahve nevében beszéljenek minden ország és törzs népéhez. Ők továbbá megjövendölték Jahve munkáját. Legyenek akár az ember fiai, akár a próféták, mindegyiküket maga Jahve Szelleme támasztotta, és Jahve munkája volt bennük. Az emberek között ők voltak azok, akik közvetlenül képviselték Jahvét; csak azért végezték a munkájukat, mert Jahve emelte fel őket, és nem azért, mert ők voltak az a test, amelyben maga a Szentlélek testesült meg. Ezért, bár egyformák voltak abban, hogy Isten nevében beszéltek és munkálkodtak, a Törvény Korában az ember fiai és a próféták nem voltak a megtestesült Isten teste. Isten munkája a Kegyelem Korában és az utolsó szakasz pontosan az ellenkezője volt, mivel az ember üdvösségének és ítéletének munkáját egyaránt maga a megtestesült Isten végezte, és így egyszerűen nem volt szükség arra, hogy még egyszer prófétákat támasszon és az ember fiait, hogy az Ő nevében dolgozzanak. Az ember szemében nincs lényegi különbség a munkájuk lényege és módja között. És éppen ez az oka annak, hogy az emberek állandóan összekeverik a megtestesült Isten munkáját a próféták és az ember fiainak munkájával. A megtestesült Isten megjelenése alapvetően ugyanaz volt, mint a prófétáké és az ember fiaié. És a megtestesült Isten még a prófétáknál is normálisabb és valóságosabb volt. Ezért az ember képtelen különbséget tenni közöttük. Az ember kizárólag a külsőségekre összpontosít, és egyáltalán nincs tudatában annak, hogy bár a kettejük léte, munkája és beszéde egyforma, mégis van közöttük egy lényeges különbség. Mivel az embernek túl gyenge a képessége arra, hogy megkülönböztesse a dolgokat, képtelen különbséget tenni egyszerű dolgok között, még kevésbé ilyen bonyolultak között. Amikor a próféták és azok az emberek, akiket a Szentlélek használt, beszéltek és dolgoztak, ez az ember kötelességének teljesítése volt, a teremtett lény működését szolgálta, és ez olyasvalami volt, amit az embernek meg kellett tennie. A megtestesült Isten szavai és munkája azonban az Ő szolgálatát voltak hivatottak betölteni. Bár az Ő külső alakja egy teremtett lényé volt, az Ő munkája nem az volt, hogy az Ő működését, hanem hogy az Ő szolgálatát végezze. A „kötelesség” kifejezést a teremtett lényekre vonatkozóan használják, míg a „szolgálat” kifejezést a megtestesült Isten testére vonatkozóan. A kettő között lényegi különbség van; nem felcserélhetőek. Az ember munkája csak a kötelessége teljesítése, míg Isten munkája az irányítás, és az Ő szolgálatának végzése. Ezért, bár a Szentlélek számos apostolt használt, és sok próféta volt telve Vele, munkájuk és szavaik csupán arra szolgáltak, hogy a kötelességüket, mint teremtett lények teljesítsék. Lehet, hogy próféciáik meghaladták a megtestesült Isten által elmondott életmódot, és lehet, hogy emberi mivoltuk még a megtestesült Istenét is meghaladta, de ettől még mindig a kötelességüket teljesítették, és nem egy szolgálatot teljesítettek. Az ember kötelessége az ember rendeltetésére utal; ez az, amit az ember elérhet. A megtestesült Isten által végzett szolgálat azonban az Ő irányítására vonatkozik, és ez az ember számára elérhetetlen. Akár beszél, akár munkálkodik, akár csodákat tesz, a megtestesült Isten nagyszerű munkát végez az Ő irányítása során; ezt a munkát pedig ember nem végezheti el Őhelyette. Az ember munkája csak annyi, hogy teremtett lényként teljesítse kötelességét Isten irányítási munkájának egy adott szakaszában. Isten irányítása nélkül, vagyis, ha a megtestesült Isten szolgálata elveszne, a teremtett lény kötelessége is elveszne. Isten munkája az Ő szolgálatának teljesítése során az ember irányítása, míg az ember kötelességének teljesítése a saját felelősségének betöltése, hogy megfeleljen a Teremtő követelményeinek, és semmiképpen sem tekinthető az ember szolgálata teljesítésének. Isten eredendő szubsztanciája számára – az Ő Lelke számára – Isten munkája az Ő irányítása, de a megtestesült Isten számára, aki egy teremtett lény külső formáját viseli, az Ő munkája az Ő szolgálatának végzése. Bármilyen munkát végez is, az az Ő szolgálatának végrehajtása; az ember csak annyit tehet, hogy Isten irányításának keretein belül és az Ő vezetése alatt a legjobbat nyújtja.

Az ember kötelességének teljesítése valójában mindannak a megvalósítása, ami az emberben eredendően rejlik, vagyis ami az ember számára lehetséges. Ekkor teljesül a kötelessége. Az ember hibái a szolgálata során fokozatosan csökkennek a növekvő tapasztalatok és az őt érő bírálatok során; ezek nem akadályozzák és nem befolyásolják az ember kötelességét. Azok, akik felhagynak a szolgálattal, vagy meghátrálnak, és visszahúzódnak attól való félelmükben, hogy a szolgálatuknak hátrányai lehetnek, a leggyávábbak mind közül. Ha az emberek nem tudják kifejezni azt, amit a szolgálat során ki kellene fejezniük, vagy nem tudják elérni azt, ami eredendően lehetséges a számukra, és ehelyett inkább csak bolondoznak, és csak színlelik a dolgokat, akkor elvesztették azt a funkciójukat, amivel egy teremtett lénynek rendelkeznie kellene. Az ilyen embereket „középszerűeknek” nevezik; ők haszontalan söpredék. Hogyan lehet az ilyen embereket méltán teremtett lényeknek nevezni? Ők vajon nem romlott lények-e, akik kívülről ragyognak, de belülről rothadtak? Ha egy ember Istennek nevezi magát, de képtelen kifejezni az isteniség mibenlétét, nem képes Isten munkáját végezni, vagy Istent képviselni, akkor kétségtelenül nem Isten, mert nincs meg benne az Isten szubsztanciája, és az, amit Isten eredendően el tud érni, nem létezik benne. Ha az ember elveszíti azt, ami eredendően elérhető számára, akkor többé nem tekinthető embernek, és nem méltó arra, hogy teremtett lény legyen vagy Isten elé járuljon és szolgálja Őt. Sőt, nem méltó arra sem, hogy Isten kegyelmében részesüljön, vagy hogy Isten vigyázzon rá, megvédje és tökéletessé tegye. Sokan, akik elvesztették Isten bizalmát, elveszítik Isten kegyelmét is. Nemcsak, hogy nem vetik meg a vétkeiket, hanem szemtelenül azt terjesztik, hogy Isten útja helytelen, sőt a lázadók még Isten létezését is tagadják. Hogyan lehetnek az ilyen emberek, akik ilyen lázadókedvvel bírnak, jogosultak arra, hogy élvezzék Isten kegyelmét? Azok, akik nem teljesítik a kötelességüket, nagyon lázadók Istennel szemben, és bár sokkal tartoznak Neki, mégis hátat fordítanak, és azt sulykolják, hogy Isten téved. Hogyan lehet az ilyen ember méltó arra, hogy tökéletessé váljon? Nem ez-e az előjele a kitaszítottságnak és büntetésnek? Azok az emberek, akik nem teljesítik kötelességüket Isten előtt, már a legszörnyűbb bűnökben vétkesek, amelyekért még a halál is elégtelen büntetés, mégis van képük Istennel vitatkozni, és önmagukat Őhozzá mérni. Mi haszna van az ilyen emberek tökéletesítésének? Amikor az emberek kudarcot vallanak kötelességük teljesítésében, bűntudatot és lekötelezettséget kell érezniük; meg kellene vetniük gyengeségüket és haszontalanságukat, lázadásukat és romlottságukat, sőt, életüket Istennek kellene adniuk. Csak így lesznek olyan teremtett lények, akik igazán szeretik Istent, és csak az ilyen emberek méltók arra, hogy élvezzék Isten áldásait és ígéretét, és hogy általa tökéletessé váljanak. És mi a helyzet a többségetekkel? Hogyan bántok a közöttetek élő Istennel? Hogyan teljesítettétek előtte kötelességeteket? Megtettétek-e mindazt, amire hivatottak voltatok, akár a saját életetek árán is? Mit áldoztatok fel? Hát nem kaptatok sokat tőlem? Tudtok-e különbséget tenni? Mennyire vagytok hűségesek Hozzám? Hogyan szolgáltatok Engem? És mi van mindazzal, amit nektek adtam, és amit értetek tettem? Felmértétek már mindezt? Megítéltétek-e mindezt, és összevetettétek-e azzal a csekély lelkiismerettel, ami bennetek van? Kihez lehetnek méltók a szavaitok és tetteitek? Lehetséges-e, hogy a ti ily jelentéktelen áldozatotok méltó mindahhoz, amivel megajándékoztalak benneteket? Nincs más választásom, és teljes szívemből odaadó voltam irántatok, ti mégis gonosz szándékokat dédelgettek, és fél szívvel vagytok irántam. Ez a ti kötelességetek mértéke, a ti egyetlen feladatotok. Vajon ez nem így van? Hát nem tudjátok, hogy teljesen elbuktatok a teremtett lény kötelességének teljesítése során? Hogyan lehet teremtett lénynek tekinteni titeket? Nem világos számotokra, hogy mi az, amit kifejeztek és megéltek? Ti elbuktatok a kötelességetek teljesítésében, de igyekeztek elnyerni Isten toleranciáját és bőséges kegyelmét. Ez a kegyelem nem az olyan értéktelen és alantas embereknek készült, mint ti, hanem azoknak, akik nem kérnek semmit, és boldogan hoznak áldozatot. Az olyan emberek, mint ti, az ilyen középszerűek, teljesen méltatlanok arra, hogy élvezzék a mennyei kegyelmet. Csak megpróbáltatások és végtelen büntetés kíséri majd a napjaitokat! Ha nem tudtok hűségesek lenni hozzám, szenvedés lesz a sorsotok. Ha nem tudtok felelősséggel viseltetni az Én szavaim és az Én munkám iránt, akkor a ti sorsotok a büntetés lesz. Minden kegyelemben, áldásban és a királyság csodálatos életében nem lesz részetek. Ez az általatok megérdemelt vég, és a saját művetek következménye! A tudatlanságban és gőgben élők nemcsak, hogy nem próbálnak meg mindent megtenni, és nem teljesítik kötelességüket, hanem még kegyelemért is nyújtják a kezüket, mintha megérdemelnék azt, amit kérnek. És ha nem kapják meg, amit kérnek, akkor egyre kevésbé lesznek hűségesek. Hogyan lehet az ilyen embereket értelmeseknek tekinteni? Ti gyenge képességűek és oktalanok vagytok, teljesen alkalmatlanok arra, hogy teljesítsétek azt a kötelességet, amelyet az irányítás munkája során teljesítenetek kellene. A Ti értéketek már a mélybe zuhant. Az, hogy nem viszonoztátok Nekem, hogy ekkora kegyelmet tanúsítottam irántatok, már önmagában is a rendkívüli lázadás jele, ami elégséges ahhoz, hogy elítéljelek, és bizonyítsam gyávaságotokat, alkalmatlanságotokat, aljasságotokat és méltatlanságotokat. Mi jogosít fel titeket arra, hogy továbbra is kinyújtva tartsátok a kezeteket? Hogy ti képtelenek vagytok a legcsekélyebb segítséget nyújtani munkámhoz, képtelenek vagytok lojálisak lenni, és képtelenek vagytok tanúságot tenni értem, ezek a ti vétkeitek és hibáitok, de ti mégis inkább támadtok Engem, hazugságokat mondtok rólam, és panaszkodtok, hogy gonosz vagyok. Vajon ez az, ami a hűségeteket jelenti? Ez az, ami a szereteteteket jelenti? Milyen más munkát tudnátok ezen kívül végezni? Hogyan járultatok hozzá az összes elvégzett munkához? Mennyit áldoztatok arra? Én már azzal nagy türelmet tanúsítottam, hogy nem hibáztattalak benneteket, de ti mégis szégyentelenül szabadkoztok Nekem, és egymás között panaszkodtok Rám. Rendelkeztek-e az emberi mivolt legkisebb nyomával is? Bár az ember kötelességét beszennyezi az emberi elme és az ő elképzelései, nektek teljesítenetek kell a kötelességeteket és meg kell mutatnotok hűségeteket. Az ember munkájában lévő tisztátalanságok az ő mivoltáról árulkodnak, míg ha az ember nem teljesíti a kötelességét, az a lázadását mutatja. Nincs összefüggés az ember kötelessége és aközött, hogy áldott vagy átkozott-e. A kötelesség az, amit az embernek teljesítenie kell; ez az ő mennyei hivatása, és nem függhet ellentételezéstől, feltételektől vagy okoktól. Csak akkor teljesíti kötelességét. Áldottnak lenni az, amikor valaki tökéletessé válik, és az ítélet megtapasztalása után élvezi Isten áldásait. Átkozottnak lenni az, amikor valakinek nem változik a beállítottsága, miután megtapasztalta a fenyítést és az ítéletet, ez az, amikor nem azt tapasztalja, hogy tökéletessé vált, hanem hogy büntetést kapott. De függetlenül attól, hogy áldottak vagy átkozottak, a teremtett lényeknek teljesíteniük kell a kötelességüket, azt téve, amit tenniük kell, és azt, amire képesek; ez a legkevesebb, amit egy embernek, egy Istent követő személynek tennie kellene. Nem szabad csak azért teljesítened a kötelességedet, hogy áldott legyél, és nem szabad megtagadnod a cselekvést attól való félelmedben, hogy átkozott leszel. Hadd mondjam el nektek ezt az egy dolgot: az Ember kötelességének teljesítése az, amit tennie kell, és ha képtelen teljesíteni a kötelességét, akkor ez a lázadása. Az ember a kötelessége teljesítésének folyamata révén változik meg fokozatosan, és ezen folyamat során bizonyítja hűségét. Mint ilyen, minél inkább képes vagy teljesíteni a kötelességedet, annál több igazságot fogsz kapni, és annál valóságosabbá válik a kifejezésmódod. Azok, akik csupán a kötelességük teljesítésében járnak el, és nem keresik az igazságot, a végén ki lesznek taszítva, mert az ilyen emberek nem az igazság gyakorlásában teljesítik a kötelességüket, és nem gyakorolják az igazságot a kötelességük teljesítésében. Ők azok, akik változatlanok maradnak, és átkozottak lesznek. Nemcsak a kifejezéseik tisztátalanok, hanem minden, amit kifejeznek, gonosz.

A Kegyelem Korában Jézus is sok szót szólt és sok munkát végzett. Miben különbözött Ő Ézsaiástól? Miben különbözött Dánieltől? Vajon Ő próféta volt? Miért mondják, hogy Ő Krisztus? Mik a különbségek közöttük? Mindannyian emberek voltak, akik szavakat mondtak, és szavaik többé-kevésbé egyformának tűntek az ember számára. Mindannyian szavakat mondtak és munkát végeztek. Az Ószövetség prófétái jövendöléseket mondtak, és hasonlóképpen mondhatott Jézus is. Miért van ez így? A különbségtétel itt a munka természetén alapul. Ahhoz, hogy ezt a dolgot megkülönböztesd, nem szabad figyelembe venned a test természetét, ahogyan szavaik mélységét vagy felszínességét sem kellene figyelembe venned. Mindig először a munkájukat és a munkájuk által az emberben elért hatásokat kell figyelembe venned. Az akkori próféták által elmondott jövendölések nem az ember életét táplálták, és az olyanok által kapott sugallatok, mint Ézsaiás és Dániel, csupán jövendölések voltak, és nem az élet útja. Ha nem lett volna Jahve közvetlen kinyilatkoztatása, egyikük sem tudta volna elvégezni azt a munkát, ami halandók számára nem lehetséges. Jézus is sok szót szólt, de ezek a szavak az élet útját jelentették, amelyből az ember megtalálhatta az utat, amelyen járjon. Ez azt jelenti, hogy először is, Ő tudta táplálni az ember életét, mert Jézus az élet; másodszor, Ő tudta visszafordítani az ember eltévelyedéseit; harmadszor, az Ő munkája képes volt átvenni Jahve munkáját, hogy folytassa a korszakot; negyedszer, Ő meg tudta ragadni az emberben rejlő szükségleteket és megértette, hogy mi hiányzik az ember számára; ötödször, Ő képes volt egy új korszakot bevezetni és a régit lezárni. Ezért nevezik Őt Istennek és Krisztusnak; nemcsak Ézsaiástól, hanem minden más prófétától is különbözik. Vegyük Ézsaiást a próféták munkájának összehasonlítására. Először is, ő nem tudta táplálni az ember életét; másodszor, nem tudott egy új korszakot bevezetni. Ő ugyanis Jahve vezetése alatt dolgozott, és nem azért, hogy egy új korszakot vezessen be. Harmadszor, a szavak, amelyeket mondott, túlmutattak rajta. Közvetlenül Isten Lelkétől kapott kinyilatkoztatásokat, és mások nem értették volna meg, még ha meg is hallgatták volna őket. Már ez a néhány dolog is elegendő annak bizonyítására, hogy a szavai nem voltak többek jövendöléseknél, nem voltak mások, mint a Jahve helyett végzett munka egy vetülete. Ő azonban nem képviselhette teljesen Jahvét. Ő Jahve szolgája volt, egy eszköz Jahve munkájában. Csak a Törvény Korában és Jahve munkájának keretein belül végzett munkát; nem dolgozott a Törvény Korán túl. Ezzel ellentétben Jézus munkája más volt. Ő túllépett Jahve munkájának keretein; megtestesült Istenként dolgozott, és elszenvedte a keresztre feszítést, hogy megváltsa az egész emberiséget. Vagyis a Jahve által végzett munkán túlmenően új munkát végzett. Ez egy új korszak bevezetése volt. Ezenkívül képes volt beszélni arról, amit ember nem tudott elérni. Az Ő munkája Isten irányításán belüli munka volt, és az egész emberiségre kiterjedt. Nem csak néhány emberben munkálkodott, és nem is arra irányult a munkája, hogy korlátozott számú embert vezessen. Ami azt illeti, hogy miként testesült meg Isten emberként, hogy miként adott a Lélek kinyilatkoztatásokat abban az időben, és hogy a Lélek hogyan szállt le egy emberre, hogy munkát végezzen – ezek olyan dolgok, amelyeket az ember nem láthat vagy érinthet. Teljesen lehetetlen, hogy ezek az igazságok bizonyítékul szolgáljanak arra, hogy Ő a megtestesült Isten. Ilyenformán csak Isten szavai és műve között lehet különbséget tenni, amelyek az ember számára kézzelfoghatóak. Csak ez a valóságos. Ez azért van, mert a Lélek dolgai nem láthatóak számodra, és csak maga Isten ismeri őket világosan, és még Isten megtestesült teste sem tud mindent; te csak az általa végzett munkából tudod ellenőrizni, hogy Ő Isten-e. Az Ő munkájából látható, hogy először is képes egy új korszakot megnyitni; másodszor, képes táplálni az ember életét és megmutatni az embernek az utat, amelyet követhet. Ez elegendő annak megállapítására, hogy Ő maga Isten. Legalábbis az a munka, amit Ő végez, teljes mértékben képviselheti Isten Lelkét, és az ilyen munkából látható, hogy Isten Lelke benne van. Mivel a megtestesült Isten által végzett munka elsősorban egy új korszak bevezetésére, új munka vezetésére és egy új birodalom megnyitására irányult, ezek önmagukban elegendőek annak alátámasztására, hogy Ő Isten maga. Ez tehát megkülönbözteti Őt Ézsaiástól, Dánieltől és a többi nagy prófétától. Ézsaiás, Dániel és a többiek mind a magasan képzett és művelt emberek osztályához tartoztak; rendkívüli emberek voltak Jahve vezetése alatt. A megtestesült Isten is tájékozott volt, és nem volt híján az értelemnek, de az Ő embersége különösen normális volt. Ő egy közönséges ember volt, és a szabad szem nem vehetett észre rajta semmiféle különleges emberi mivoltot, és nem fedezhetett fel az Ő emberi mivoltában semmi olyat, ami különbözött volna a többiekétől. Egyáltalán nem volt természetfeletti vagy egyedi, és nem rendelkezett semmiféle felsőfokú végzettséggel, tudással vagy elmélettel. Az életet, amelyről beszélt, és az utat, amelyen járt, nem elmélet, nem tudás, nem élettapasztalat vagy családi nevelés útján szerezte. Ezek inkább a Lélek közvetlen munkái voltak, ami a megtestesült lény munkája. Mivelhogy az embernek nagyszerű elképzelései vannak Istenről – és különösen azért, mert ezek az elképzelések túl sok homályos és természetfeletti elemből állnak –, az ember szemében egy normális, emberi gyengeséggel rendelkező Isten, aki nem képes jeleket és csodákat tenni, bizonyosan nem Isten. Vajon nem az ember téves elképzelései ezek? Ha a megtestesült Isten teste nem egy normális ember volt, akkor hogyan mondható róla, hogy testet öltött? Húsból lenni azt jelenti, hogy közönséges, normális ember; ha Ő egy természetfeletti lény lett volna, akkor nem lett volna húsvér testből való. Annak bizonyítására, hogy Ő testből van, a megtestesült Istennek normális testtel kellett rendelkeznie. Ez egyszerűen a megtestesülés jelentőségének kiteljesítésére szolgált. Ám a próféták és az ember fiai esetében nem ez volt a helyzet. Ők a Szentlélek által használt, tehetséges emberek voltak; az ember szemében az ő emberi mivoltuk különösen nagyszerű volt, és sok olyan cselekedetet hajtottak végre, amelyek meghaladták a normális emberi mivoltot. Emiatt az emberek Istennek tekintették őket. Ezt most mindannyiótoknak világosan meg kell értenetek, mert ez volt az az a kérdés, amelyet az elmúlt korokban a legkönnyebben tévesztett össze minden ember. Ráadásul a megtestesülés a legtitokzatosabb minden dolog közül, és a megtestesült Isten a legnehezebben elfogadható az ember számára. Amit mondok, az elősegíti a feladatotok teljesítését és a megtestesülés misztériumának megértését. Mindez Isten irányításával, a látomásokkal kapcsolatos. Ha ezt megértitek, az nagyon hasznos lesz a látomásokkal kapcsolatos ismeretek elnyeréséhez, ami Isten irányítási munkája. Ily módon ti is sok ismeretet fogtok szerezni arról a kötelességről, amelyet a különböző típusú embereknek teljesíteniük kell. Bár ezek a szavak nem közvetlenül mutatják nektek az utat, mégis nagy segítséget jelentenek a belépésetekhez, mert az életetek jelenleg nagyon nélkülözi a látomásokat, és ez jelentős akadállyá válik majd, amely megakadályozza a belépéseteket. Ha képtelenek vagytok megérteni ezeket a kérdéseket, akkor nem lesz semmilyen motiváció, ami a belépéseteket mozgatja. És hogyan tenné egy ilyen törekvés leginkább lehetővé számotokra, hogy teljesítsétek a kötelességeteket?