„Isten káromlása és rágalmazása olyan bűn, amely nem nyer bocsánatot sem ebben az életben, sem az eljövendő világban, és akik elkövetik ezt, azok soha nem fognak újra megtestesülni.” Ez azt jelenti, hogy Isten természete nem tolerálja, ha az ember megsérti. Kétségtelen, hogy Isten káromlása és rágalmazása sem ebben az életben, sem az eljövendő világban nem lesz megbocsátva. Isten káromlása, akár szándékos, akár nem, sérti Isten természetét, és bármilyen okból is istenkáromló szavakat szólni Isten ellen, minden bizonnyal kárhoztatással jár majd. Egyesek azonban elítélendő, istenkáromló szavakat mondanak olyan helyzetekben, amikor nem értik ezt, vagy amikor mások félrevezették, irányították és elnyomták őket. Miután kimondják ezeket a szavakat, nyugtalanok lesznek, úgy érzik, hogy megvádolták őket, és nagyon bűnbánóak. Ezek után elegendő jó cselekedetet készítenek elő, miközben ismereteket szereznek és változnak ebben, így Isten többé már nem emlékszik korábbi vétkeikre. Nektek pontosan kell ismernetek Isten szavait, nem pedig önkényesen alkalmazni azokat elképzeléseitek és képzelgéseitek szerint. Meg kell értenetek, hogy kikhez szólnak az Ő szavai, és milyen kontextusban mondja ezeket. Nem szabad önkényesen használnotok vagy véletlenszerűen értelmeznetek Isten szavait. Azok az emberek, akik nem tudják, hogyan kell tapasztalni, semmivel kapcsolatban nem tartanak önvizsgálatot, és nem tartják magukat Isten szavaival szemben, míg azok, akik szereztek némi tapasztalatot és betekintést, hajlamosak a túlérzékenységre, önkényesen szembeszállva Isten szavaival, amikor az Ő átkairól olvasnak, vagy arról, hogy megveti és kirekeszti az embereket. Ezek az emberek nem értik Isten szavait, és mindig félremagyarázzák Őt. Egyesek nem olvasták Isten aktuális szavait, nem tanulmányozták aktuális munkáját, nem is szólva a Szentlélek megvilágosodásának elnyeréséről. Ítélkezve beszéltek Istenről, majd valaki hirdette nekik az evangéliumot, amit elfogadtak. Ezután sajnálják, amit tettek, és hajlandóak megbánni is azt. Ez esetben meglátjuk, hogyan viselkednek, és milyen megnyilvánulásaik lesznek a továbbiakban. Ha viselkedésük különösen rossz, miután elkezdenek hinni, és azzal tetézik a bajt, hogy azt gondolják: „Nos, én már szóltam istenkáromló, rágalmazó és ítélkező szavakat Isten felé, és ha Isten elítéli az ilyen embereket, akkor az én törekvéseim hiábavalók”, akkor teljesen végük van. Megadták magukat a kétségbeesésnek, és megásták saját sírjukat.

A legtöbb ember már vétkezett, és bizonyos módokon beszennyezte magát. Például egyesek ellenálltak Istennek, és istenkáromló dolgokat mondtak; egyesek elutasították Isten megbízatását, nem teljesítették kötelességüket, és Isten visszautasította őket. Néhány ember elárulta Istent, amikor kísértésekkel szembesült. Egyesek elárulták Istent azzal, hogy aláírták a „Három levelet”, amikor letartóztatták őket. Mások ellopták a felajánlásokat; némelyek eltékozolták a felajánlásokat. Egyesek gyakran megzavarták a gyülekezet életét, és kárt okoztak Isten választott népének. Egyesek klikkeket hoztak létre, másokkal pedig durván bántak, romhalmazt csinálva a gyülekezetből. Voltak, akik gyakran elképzeléseket és a halált terjesztették, ártva a testvéreknek; néhányan pedig paráznaságba és szexuális szabadosságba keveredtek, és szörnyű hatást gyakoroltak. Elég annyit mondani, hogy mindenkinek megvan a maga vétsége és szégyenfoltja. Egyesek azonban képesek elfogadni az igazságot és megtérni, míg mások nem képesek, és meg is halnak, mielőtt megtérnének. Tehát az embereket természetlényegüknek és következetes viselkedésüknek megfelelően kell kezelni. Akik tudnak megbánást gyakorolni, azok hisznek valóban Istenben, de ami a valóban megátalkodottakat illeti, akiket ki kell közösíteni és ki kell űzni, azok ki lesznek közösítve és ki lesznek űzve. Egyesek gonoszak, egyesek tudatlanok, egyesek ostobák, és vannak, akik fenevadak. Mindenki különböző. Néhány gonosz embert gonosz szellemek szálltak meg, míg mások a Sátán és az ördögök talpnyalói. Vannak, akik természetüknél fogva különösen vészjóslóak, míg egyesek különösen csalárdak, vannak, akik különösen kapzsik, ha pénzről van szó, mások pedig élvezik, hogy szexuálisan kicsapongóak. Mindenki viselkedése eltérő, ezért minden embert természetének és következetes viselkedésének megfelelően, átfogóan kell szemlélni. Az ember halandó testének ösztönei szerint mindenkinek szabad akarata van, függetlenül attól, hogy kiről van szó. Emberi elképzelések szerint tud gondolkodni a dolgokról, és nincs képessége arra, hogy közvetlenül behatoljon a szellemi birodalomba, vagy bármilyen módon megismerje annak igazságát. Például, amikor hiszel az igaz Istenben, és el akarod fogadni az Ő új munkájának ezt a szakaszát, mégsem jött senki, hogy hirdesse neked az evangéliumot, és csak a Szentlélek munkája világosít meg téged, és vezet el valahova, akkor a tudásod nagyon korlátozott. Lehetetlen azt megtudnod, hogy Isten milyen munkát végez most, és mit fog véghezvinni a jövőben. Az emberek nem tudják kifürkészni Istent; nincs meg a képességük arra, hogy ezt megtegyék, sem arra, hogy közvetlenül felfogják a szellemi birodalmat vagy alaposan megértsék Isten munkáját, arra pedig még kevésbé, hogy mint egy angyal, készségesen szolgálják Őt. Ha Isten először meg nem hódítja, meg nem menti és meg nem újítja az embereket szavai által, vagy meg nem öntözi, és el nem látja őket az Általa kifejezett igazságokkal, az emberek képtelenek elfogadni az új munkát, elnyerni az igazságot és az életet, vagy megismerni Istent. Ha Isten nem végzi el ezt a munkát, akkor ezek a dolgok nem lesznek meg bennük; ezt a hajlamuk dönti el. Így egyesek ellenállnak vagy lázadnak, s ezzel Isten haragját és gyűlöletét vonják magukra, de Isten minden esetet másként kezel, és mindenkivel külön foglalkozik, az illető hajlama szerint. Minden Isten által végzett munka helyénvaló. Tudja, mit és hogyan kell csinálni, és biztosan nem fogja az embereket olyasmire késztetni, amit ösztönösen ne tudnának megtenni. Isten minden embert azon az alapon kezel, hogy milyen az illető aktuális körülményeinek és hátterének tényleges helyzete, milyenek a cselekedetei, a viselkedése és a természetlényege. Isten soha senkivel nem fog rosszul bánni. Ez Isten igazságának egyik oldala. Például a kígyó bűnre csábította Évát, hogy egye meg a gyümölcsöt a jó és rossz tudásának fájáról, de Jahve nem tett neki szemrehányást azzal, hogy: „Megmondtam, hogy ne egyél a gyümölcsből! Mégis miért tetted? Meg kellett volna értened! Tudnod kellett volna, hogy a kígyó csak azért mondta, hogy bűnbe vigyen téged.” Jahve nem feddte meg így Évát. Mivel az emberek Isten teremtményei, Ő tudja, hogy milyenek az ösztöneik, mire képesek ezek az ösztönök, milyen mértékben tudnak az emberek uralkodni magukon, és meddig mehetnek el. Isten mindezt egészen világosan tudja. Ahogy Isten kezeli az embert, az nem olyan egyszerű, mint azt az emberek képzelik. Amikor utálattal vagy ellenérzéssel viszonyul egy személyhez, vagy ha arról van szó, hogy az illető mit mond egy adott helyzetben, akkor Ő jól érti az állapotát. Ez azért van, mert Isten átvizsgálja az ember szívét és lényegét. Az emberek mindig azt gondolják: „Istennek csak az Ő isteni mivolta van. Ő igaz, és nem tűr sértést az embertől. Nem veszi figyelembe az ember nehézségeit, és nem képzeli magát az emberek helyébe. Ha valaki ellenáll Istennek, akkor Ő meg fogja büntetni.” A dolgok egyáltalán nem így állnak. Ha valaki így érti az Ő igazságát, az Ő munkáját és az emberekkel való bánásmódját, akkor súlyosan téved. Isten döntése az egyes emberek sorsáról nem az illető elképzelésein és képzelgésein alapszik, hanem Isten igazságos természetén. Ő mindenkinek a tettei alapján fog megfizetni. Isten igazságos, és előbb vagy utóbb gondoskodni fog arról, hogy minden ember teljesen meggyőződjön.