A hódítás munkája mindenekelőtt azt a hatást hivatott elérni, hogy az ember teste ne lázadjon többé; vagyis az ember elméje új ismeretet nyerjen Istenről, az ember szíve teljességgel alávesse magát Istennek, és az ember vágyjon Istenért létezni. Az emberek nem számítanak meghódítottnak akkor, amikor vérmérsékletük vagy testük megváltozik; amikor az ember gondolkodása, tudata és érzékelése megváltozik, tehát amikor a teljes mentális hozzáállásod megváltozik, akkor valósul meg az, hogy Isten meghódított téged. Amikor elhatároztad, hogy aláveted magad és elsajátítottál egy új mentalitást, amikor többé a saját elképzeléseid és szándékaid egyikét sem teszed hozzá Isten szavaihoz és munkájához, és amikor az elméd képes normálisan gondolkodni – azaz, amikor teljes szíveddel tudsz fáradozni Istenért – akkor olyan ember vagy, aki teljesen meg lett hódítva. A vallásban sokan rengeteget szenvednek életük során: testüket leigázzák és hordozzák keresztjüket, és még akkor is tovább szenvednek és tűrnek, amikor már a halál küszöbén állnak! Vannak, akik még a haláluk reggelén is böjtölnek. Egész életükben megtagadják maguktól a finom ételeket és ruházatot, csak a szenvedésre fókuszálnak. Képesek leigázni testüket és fellázadni ellene. Szellemük dicséretre méltó a szenvedés elviseléséért. Azonban gondolkodásukkal, elképzeléseikkel, mentális beállítottságukat és régi természetüket valóban a legcsekélyebb mértékben sem metszették meg. Semmilyen igaz ismeretük nincs önmagukról. Istenről alkotott mentális képük a homályos Isten tradicionális képe. Azon elhatározásuk, hogy Istenért szenvedjenek, buzgóságukból és emberi mivoltuk jó jelleméből ered. Habár hisznek Istenben, sem Őt nem értik, sem a szándékait nem ismerik. Csak vakon munkálkodnak és szenvednek Istenért. A tisztánlátást egyáltalán nem értékelik, keveset törődnek azzal, hogyan biztosíthatnák be, hogy szolgálatuk valójában beteljesítse Isten szándékait, és még kevésbé vannak tisztában azzal, hogyan érjék el Isten megismerését. Az Isten, akit ők szolgálnak, nem az Ő eredendő képmásában rejlő Isten, hanem egy olyan Isten, akit elképzeltek, egy Isten, akit csak hallomásból ismernek, vagy akiről csak írásos legendákat olvastak. Majd élénk fantáziájukat és ájtatosságukat arra használják, hogy Istenért szenvedjenek, és magukra vegyék Isten munkáját, amit Isten akar elvégezni. A szolgálatuk túl pontatlan, olyannyira, hogy gyakorlatilag egyikük sem képes igazán Isten szándékaival összhangban szolgálni. Függetlenül attól, hogy milyen örömmel szenvednek, a szolgálatról alkotott eredeti perspektívájuk és az Istenről alkotott mentális képük változatlan marad, mivel nem estek át Isten ítéletén, fenyítésén, finomításán és tökéletesítésén, és senki sem vezette őket az igazság által. Még ha hisznek is Jézusban, a Megváltóban, egyikük sem látta soha a Megváltót. Csak legendákból és szóbeszédekből tudnak Róla. Ennek eredményeként szolgálatuk nem ér többet, mintha véletlenszerűen, csukott szemmel szolgálnának, ahogy egy vak ember szolgálja saját apját. Végső soron mit lehet elérni ilyen szolgálattal? És ki hagyná ezt jóvá? Szolgálatuk elejétől a végéig ugyanolyan marad; csak ember alkotta leckéket kapnak, és szolgálatukat kizárólag saját természetességükre és az általuk előnyben részesített dolgokra alapozzák. Milyen jutalma lehet ennek? Még Péter sem tudta – aki látta Jézust –, hogyan szolgáljon Isten szándékai szerint; csak a legvégén, idős korában tudta meg. Mit árul el ez azokról a vak emberekről, akiket a legkisebb mértékben sem metszettek meg, és akiket senki sem vezetett? Közületek sokak mai szolgálata vajon nem olyan-e, mint ezeké a vak embereké? Mindazok, akik nem részesültek ítéletben, akiket nem metszettek meg, és akik nem változtak meg – vajon nem igaz-e rájuk, hogy egyikőjük sem lett teljesen meghódítva? Mi haszna az ilyen embereknek? Ha a gondolkodásodban, az élettel kapcsolatos ismereteidben, és Istenről való tudásodban nem mutatkozik új változás és igazából nem nyersz semmit, akkor soha semmi rendkívülit nem fogsz elérni a szolgálatodban! Látás és Isten munkájának új ismerete nélkül nem vagy meghódítva. Akkor a te Isten-követésed olyan lesz, mint azok, akik szenvednek és böjtölnek: keveset érő! Pontosan azért mondom, hogy szolgálatuk hiábavaló, mert nagyon kevés bizonyságtétel van abban, amit tesznek! Azok az emberek életük során szenvednek és börtönben időznek; örökké béketűrők és szeretetteljesek, és folyton cipelik a keresztet, a világ gúnyolja és elutasítja őket, mindenféle nehézséget megtapasztalnak, és bár a legvégsőkig engedelmesek, mégsincsenek meghódítva, és nem tudnak bizonyságot tenni a meghódítottságról. Nagyon sokat szenvedtek, ám legbelül egyáltalán nem ismerik Istent. Nem metszették meg régi gondolkodásuk, régi elképzeléseik, vallásos gyakorlataik, emberalkotta ismereteik és emberi eszméik egyikét sem. Az új ismeretnek a leghalványabb nyoma sincs meg bennük. Istenről alkotott tudásuk egyetlen szikrája sem igaz vagy pontos. Félreértették Isten szándékait. Szolgálja ez vajon Istent? Bármilyen ismerettel rendelkeztél is Istenről a múltban, ha az ma is változatlan, és Isten-ismeretedet továbbra is saját elképzeléseidre és eszméidre alapozod függetlenül attól, hogy mit tesz Isten, vagyis ha nincs új, igaz ismereted Istenről és nem ismered meg Isten valódi képét és természetét, ha még mindig hűbéri, babonás gondolkodás vezérli az Istenről alkotott tudásodat, és az még most is emberi képzelődésből és elképzelésekből fakad, akkor nem lettél meghódítva. Mindez a sok szó, amelyeket most szólok hozzád, azt a célt szolgálja, hogy tudassam veled, hogy ez a tudás egy újabb, pontos ismeretre vezessen téged; továbbá azt, hogy lemetssze a benned lévő régi elképzeléseket és régi tudást, hogy így új ismeret birtokába kerülhess. Ha valóban eszed és iszod az Én szavaimat, akkor tudásod jelentősen meg fog változni. Mindaddig, amíg alávetett szívvel eszed és iszod Isten szavait, a nézőpontod irányt fog váltani. Ameddig képes vagy elfogadni az ismétlődő fenyítéseket, a régi mentalitásod folyamatosan változni fog. Amíg régi gondolkodásodat teljesen felváltja az új, addig a gyakorlatod is ennek megfelelően fog változni. Így szolgálatod egyre inkább célba fog találni, egyre inkább képes lesz megfelelni Isten szándékainak. Ha meg tudod változtatni az életedet, az emberi életről alkotott ismeretedet, és Istennel kapcsolatos számos elképzelésedet, akkor a természetességed fokozatosan csökkenni fog. Ez, és nem kevesebb a hatása annak, amikor Isten meghódítja az embereket, ez az a változás, amely végbemegy bennük. Ha Istenbe vetett hitedben csak a test alávetéséről tudsz és a szenvedés eltűréséről, és nem tudod, hogy ez helyes-e vagy helytelen, még kevésbé azt, hogy kinek a kedvéért történik, akkor az ilyen gyakorlat hogyan hozhat változást?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A hódítás munkájának belső igazsága (3.))