Egyesek akkor kezdenek hinni Istenben, mikor rájönnek, hogy az Isten által kijelentett szavak valóban az igazság. Ugyanakkor, amikor eljutnak Isten házába és látják, hogy Isten hétköznapi ember, a szívükben elképzelések születnek. Szavaik és tetteik féktelenné válnak, léhák lesznek és felelőtlenül beszélnek, ítélkeznek és rágalmaznak, ahogy nekik tetszik. Így mutatkoznak meg a gonosz emberek. Ezek az emberi mivolt nélküli teremtmények gyakran hajtanak végre gonosz cselekedeteket és zavarják az egyház munkáját és semmi jóra nem számíthatnak! Nyíltan ellenállnak Istennek, rágalmazzák, megítélik és sértegetik, nyíltan káromolják Őt és ellenszegülnek Neki. Az ilyen emberek súlyos büntetés elszenvedői lesznek. Egyesek a hamis vezetők közül valók és miután elbocsátották őket, állandó neheztelést éreznek Isten iránt. Megragadják a gyülekezés lehetőségét, hogy terjesszék elképzeléseiket és kiadják magukból panaszaikat; kemény szavak vagy olyan szavak is kicsúszhatnak a szájukon, melyekkel kiadják gyűlöletüket. Nem démonok az ilyen emberek? Miután elzavarták őket Isten házából, bűntudatot éreznek, azt állítva, hogy valami rosszat mondtak egy ostoba pillanatban. Egyesek nem veszik észre őket, mondván: „Egészen szánalomra méltóak és szívükben bűntudat ébredt. Azt mondják, lekötelezettek Istennek és nem ismerik Őt, ezért bocsássunk meg nekik.” Jöhet-e a megbocsátás ilyen könnyen? Az embereknek van méltósága, hát még Istennek! Miután ezek az emberek befejezték istenkáromlásukat és rágalmazásukat, egyesek számára bűnbánónak tűnnek, akik megbocsátanak nekik és azt mondják, hogy egy ostoba pillanatban cselekedtek – de valóban egy ostoba pillanat volt ez? Mindig van valamennyi szándék beszédükben, és még Istent is meg merik ítélni. Isten házából elküldték őket, és elvesztették státuszuk előnyeit, a kirekesztéstől való félelmükben sokat panaszkodnak majd ezután, valamint keservesen és bűnbánóan sírnak. Származik ebből bármi jó? Miután szavaidat kimondtad, olyanok, mint a földre locsolt víz, visszanyerni már nem lehet. Elviselné-e Isten, hogy az emberek ellenálljanak Neki, megítéljék és káromolják Őt, ahogy nekik tetszik? Egyszerűen figyelmen kívül hagyná? Istennek nem lenne méltósága, ha így tenne. Egyesek, miután ellenálltak, azt mondják: „Istenem, a te drága véred megváltott engem. Te azt mondtad, bocsássunk meg az embereknek hetvenszer hétszer is – neked is meg kellene bocsátanod nekem!” Milyen szégyentelen! Egyesek pletykákat terjesztenek Istenről és félni kezdenek, miután rágalmazták Őt. Félve a büntetéstől, gyorsan letérdelnek és így imádkoznak: „Istenem! Ne hagyj el, ne büntess engem! Bevallom, megbánom bűnömet, adósod vagyok, hibáztam.” Mondd meg Nekem, meg lehet bocsátani az ilyen embereknek? Nem! Miért nem? Amit tettek, az sérti a Szentlelket, és az istenkáromlás bűnét a Szentlélek sosem fogja megbocsátani: sem ebben az életben, sem az eljövendő világban! Isten hű marad az Ő szavaihoz. Méltósága, haragja és igaz természete van. Azt gondolod, hogy Isten olyan, mint az ember, hogy ha valaki egy kicsit is kedvesebb Hozzá, elnézi majd a korábbi vétkeit? Szó sincs erről! Jól fognak alakulni a dolgok számodra, ha ellenállsz Istennek? Érthető, ha pillanatnyi ostobaságból valami rosszat teszel, vagy alkalmanként némi romlott beállítottságot fedsz fel. De ha közvetlenül ellenállsz, lázadsz Isten ellen vagy ellenszegülsz Neki, és ha rágalmazod, káromlod Őt, valamint pletykákat terjesztesz Róla, teljesen elkárhoztál. Nincs szükség arra, hogy az ilyen emberek tovább imádkozzanak; csak várniuk kell, hogy megbűnhődjenek. Nem lehet nekik megbocsátani! Amikor eljön az idő, ne mondjátok szégyentelenül: „Istenem, kérlek bocsáss meg nekem!” Nem számít, hogy esedezel, hasztalan lesz, sajnálatos, hogy ezt kell mondanom. Ha az emberek szándékosan vétkeznek, miután megértettek valamit az igazságból, nem nyerhetnek bocsánatot. Korábban elhangzott, hogy Isten nem emlékszik az ember vétkeire. Ez olyan kisebb vétkekre utalt, melyekbe Isten adminisztratív rendeletei nem tartoznak bele, és amelyek nem sértik meg Isten természetét. Az istenkáromlás és Isten rágalmazása nem tartozik közéjük. De ha csak egyszer is káromolnád, megítélnéd vagy rágalmaznád Istent, az olyan maradandó folt lesz, melyet nem lehet lemosni. Az emberek úgy akarják káromolni és gyalázni Istent, ahogy nekik tetszik, aztán pedig ki akarják használni Őt, hogy áldásokat nyerjenek. Semmi a világon nem kapható ilyen olcsón! Az emberek mindig azt gondolják, hogy Isten irgalmas és kedves, hogy Ő jóindulatú, hogy hatalmas és határtalan szíve van; hogy nem emlékszik az emberek vétkeire, és fátylat borít az emberek múltbéli vétkeire és tetteire. A múltra való fátyolborítás jelentéktelen dolgokkal történik. Isten sosem bocsát meg azoknak, akik nyíltan ellenállnak Neki és káromolják Őt.

Bár a legtöbb ember a gyülekezetben igazán hisz Istenben, nincs Istent félő szívük. Ez azt mutatja, hogy a legtöbb embernek nincs valódi tudása Isten természetéről, ezért nehéz számukra félni Istent és kerülni a rosszat. Ha az emberek nem félik Istent és nem rettegnek Tőle a hitükben, és azt mondanak, ami nekik tetszik, mihelyt Isten munkája a saját érdekeiket érinti, akkor amikor befejezik a beszédet, ezzel vége is? Azután kell majd megfizetniük az árát annak, amit mondanak és ez nem egyszerű dolog. Mikor egyesek káromolják Istent, mikor megítélik Istent, tudják a szívükben, hogy mit mondanak? Mindazok, akik ezeket mondják, tudják a szívükben, hogy mit mondanak. Eltekintve azoktól, akiket gonosz lelkek szálltak meg és akiknek értelme rendellenes, a hétköznapi emberek tudják szívükben, hogy mit mondanak. Ha azt mondják, hogy nem tudják, akkor hazudnak. Amikor beszélnek, azt gondolják: „Tudom, hogy te vagy isten. Azt mondom, nem cselekszel helyesen, tehát mit tehetsz velem? Mit fogsz tenni, ha már nem beszélek?” Szándékosan teszik ezt, hogy megzavarjanak másokat, hogy a maguk oldalára állítsanak másokat, hogy hasonló dolgokat mondassanak másokkal, hogy rávegyenek másokat, hogy hasonló dolgokat tegyenek. Tudják, hogy amit mondanak, az nyílt ellenszegülés Istennek, hogy ez Isten ellen való, Isten káromlása. Miután töprengtek ezen, azt gondolják, amit tettek, hiba volt: „Mit mondtam? Egy heves pillanatban történt, és nagyon bánom!” Megbánásuk bizonyítja, hogy pontosan tudják, mit tettek akkor; nem úgy volt, hogy nem tudták. Ha azt gondolod, hogy egy pillanatra tudatlanok és zavartak voltak, hogy nem értették egészen, akkor ez nem teljesen igaz. Lehet, hogy az emberek nem teljesen értették, de ha hiszel Istenben, akkor kell legyen egy minimális józan eszed. Hogy Istenben higgy, félned kellene Istent és rettegned Tőle. Nem káromolhatod Istent, nem ítélheted meg vagy rágalmazhatod Őt, ahogy neked tetszik. Tudod, mit értenek „megítélés”, „istenkáromlás” vagy „rágalmazás” alatt? Amikor mondasz valamit, nem tudod, hogy megítéled-e Istent vagy sem? Egyesek mindig arról a tényről beszélnek, hogy vendégül látták Istent, hogy gyakran látják Istent és hogy személyesen hallgatták Isten közlését. Bárkivel beszélnek ezekről a dolgokról, akibe belebotlanak, hosszasan, mindent elmondva a külsőségekről; de valódi tudásuk egyáltalán nincs. Talán nincs rossz szándékuk, mikor ezeket a dolgokat mondják. Jót akarnak a testvéreknek és mindenkit bátorítani kívánnak. De miért ezeket a dolgokat választják, hogy beszéljenek róluk? Ha tettre készen felhozzák ezt az ügyet, akkor van valamiféle szándékuk: legfőképpen, hogy hivalkodjanak és az emberek felnézzenek rájuk. Ha bizakodóvá tennék az embereket és bátorítanák őket Istenbe vetett hitükben, többet olvasnák nekik az Ő szavait, amelyek az igazságot jelentik. Akkor miért ragaszkodnak ahhoz, hogy ilyen külsőségekről beszéljenek? Annak, hogy ezeket a dolgokat mondják, az a gyökere, hogy egyszerűen Istent félő szív nélkül valók. Nem félik Istent. Hogyan viselkedhetnek illetlenül és jártathatják a szájukat Isten előtt? Istennek van méltósága! Ha az emberek felfognák ezt, tennének ilyen dolgokat? Az embereknek nincs Istent félő szívük. Önkényesen mondják, hogy Isten ilyen és olyan, a saját indítékaik miatt, hogy elérhessék személyes céljaikat és hogy mások nagyra tartsák őket. Ez egyszerűen Isten megítélése és Isten káromlása. Ezeknek az embereknek egyáltalán nincs Istentől való félelem a szívükben. Ők mindannyian olyanok, akik ellenállnak Istennek és káromolják Őt. Ők mindannyian gonosz lelkek és démonok. Egyesek néhány évig hittek Istenben, de miután foglyul ejtette őket a nagy vörös sárkány, Júdássá lettek, és a nagy vörös sárkányt az istenkáromlásban is követik. Vannak, akik prédikálják az evangéliumot, a vallásos embereket visszhangozzák olyan dolgok kimondásában, melyek megítélik Isten munkáját és elítélik Istent. Tudják, ha így beszélnek, az ellenállás Istennek és Isten káromlása, de közönyösek. Így beszélni nem helyénvaló, nem számít, mik az indítékaid. Nem tudnál egyszerűen mást mondani? Miért kell ezeket a dolgokat mondanod? Nem Isten káromlása ez? Ha ilyen beszéd hagyja el a szádat, akkor káromlod Istent. Ez istentelen, kimondani ezeket a dolgokat, akár szándékosan teszel így, akár nem. Egyáltalán nincs Istent félő szíved. Egyetértesz másokkal és istenkáromló szavakat mondasz, hogy másoknak kedvére tegyél és megnyerd őket. Milyen istentelen vagy; az ördöggel cimborálsz! Játszadozhatsz Vele, megítélheted, behatárolhatod és káromolhatod Istent önkényes módon? Szörnyű, ha így teszel! Ha valami rosszat mondasz és az sérti Isten természetét, akkor sorsod megpecsételődik. Ez végzetes dolog! Egyesek azt gondolják, „A vallásban az embereket félrevezetik a lelkészek és a vének, és a legtöbben közülük mondtak olyan dolgokat, melyek káromolják Istent és megítélik és elítélik a munkáját. Egyesek elfogadták Isten munkáját az utolsó napokban és megbánták bűneiket. Akkor megmentik őket? Ha Isten mindannyiukat elhagyná, túl kevés ember maradna, akiket megmentenek; alig néhányukat mentenék meg.” Nem látod ezt a dolgot tisztán, ugye? Isten természete az igazságosság, és Ő mindenkihez igaz. Noé napjaiban csak nyolc embert mentettek meg a bárkán; a többieket elpusztították. Mered azt mondani, hogy Isten igazságtalan? Az emberiség mélyen romlott. Mindannyian a Sátánhoz tartoznak; mindannyian ellenállnak Istennek, mindannyian hitványak és értéktelenek. Ha nem tudják elfogadni Isten munkáját, elpusztulnak mindörökre. Egyesek azt gondolhatják magukban: „Ha Isten egyikünket sem tudja megmenteni, akkor Isten munkája nem hiábavaló? Nekem úgy tűnik, Isten nem tudja megmenteni az emberiséget az ember nélkül. Ha Isten elhagyja az embert, Isten irányítása megszűnik.” Rosszul gondolod. Isten mindenképpen folytatni fogja irányítási tervét, akár az ember nélkül is. Az emberek túlértékelik magukat. Az embereknek nincs Istent félő szívük, egyáltalán nem jámborak Isten színe előtt és nem viselkednek jól. Mivel az emberek a Sátán hatalma alatt élnek és a Sátánhoz tartoznak, bárhol és bármikor megítélhetik és káromolhatják Istent. Ez szörnyű dolog, – Isten természete elleni sértés!