Mi a ti személyes tapasztalatotok a becsületes emberi létről? (Becsületes embernek lenni igencsak nehéznek tűnik.) Miért érzitek nehéznek? (Tényleg becsületes ember akarok lenni. De minden nap, amikor megvizsgálom magam, rájövök, hogy nem vagyok őszinte, és a beszédemben sok a hamisság. Időnként érzéseket viszek a szavaimba, vagy bizonyos indíttatásból beszélek. Néha kis játszmákat játszom, vagy kerülgetem a forró kását, vagy olyasmiket mondok, amik szembe mennek a valósággal – megtévesztő dolgokat, féligazságokat, és egyéb hamisságokat – mindezt egy cél elérésre érdekében.) Minden ilyen viselkedés az emberek romlott beállítottságaiból származik; ezek az emberek romlott és csalárd részéhez tartoznak. Miért játszadoznak az emberek azzal, hogy csalárdak? Azért, hogy megvalósítsák saját szándékaikat, hogy elérjék saját céljaikat, és ezért titkos eszközökhöz folyamodnak. Amikor ezt teszik, nem nyíltak és őszinték, és nem becsületes emberek. Az emberek ilyenkor fedik fel alattomosságukat és ravaszságukat, illetve rosszindulatúságukat és megvetendő voltukat. Ebben áll a becsületes lét nehézsége: ezekkel a romlott beállítottságokkal az ember szívében valóban különösen nehéznek tűnik becsületes embernek lenni. Ám ha olyasvalaki vagy, aki szereti az igazságot, és aki képes elfogadni az igazságot, akkor nem lesz túl nehéz becsületes embernek lenned. Érezni fogod, hogy sokkal könnyebb. A személyes tapasztalattal bírók nagyon jól tudják, hogy a becsületes emberi lét legnagyobb akadályai az ember őszintétlensége, csalárdsága, gonoszsága, valamint megvetendő szándékai. Mindaddig, amíg ezek a romlott beállítottságok megmaradnak, túlságosan nehéz lesz becsületes embernek lenni. Mindannyian arra treníroztok, hogy becsületes emberek legyetek, van tehát némi tapasztalatotok ebben. Milyenek az eddigi tapasztalataitok? (Én mindennap leírom mindazt a szemetet, amit beszéltem, és a hazugságokat, amiket mondtam. Ezután megvizsgálom és boncolgatom magam. Arra jutottam, hogy e hazugságok többsége mögött rejlik valamilyen szándék, és hogy saját hiúságom kedvéért mondtam őket, valamint hogy ne szégyenüljek meg. Habár tisztában vagyok azzal, hogy amit mondok, nem felel meg a valóságnak, mégsem tudom megállni, hogy ne hazudjak és ne színleljek.) Ez az, ami olyan nehéz a becsületes emberi léttel kapcsolatban. Hogy tudatában vagy-e ennek, vagy sem, nem fontos; a lényeg az, hogy makacsul folytatod a hazudozást, tudva, hogy helytelen, amit teszel, hogy elérd céljaidat, hogy fenntartsd az imázsodat és a jó hírnevedet, bárminemű tudatlanságra hivatkozni pedig hazugság. A becsületes emberi lét kulcsa, hogy feloldd indítékaidat, szándékaidat és romlott beállítottságaidat. Ez az egyetlen módja, hogy a hazudozás problémáját már annak forrásánál megoldjuk. A személyes célok elérése, vagyis a személyes haszonszerzés, egy helyzet kihasználása, saját magunk jó színben való feltüntetése, vagy mások jóváhagyásának elnyerése – ezek az emberek szándékai és céljai, amikor hazudnak. Az efféle hazudozás romlott beállítottságot fed fel, és erre a tisztánlátásra van szükségetek a hazudozással kapcsolatban. Hogyan kellene hát megoldani ezt a romlott beállítottságot? Mindez azon múlik, hogy szereted-e az igazságot vagy sem. Ha el tudod fogadni az igazságot és tudsz anélkül beszélni, hogy önmagad szószólója legyél; ha képes vagy felhagyni azzal, hogy a saját érdekeidet tartod szem előtt, és helyette a gyülekezet munkájára, Isten szándékaira és Isten kiválasztott népe érdekeire vagy tekintettel, akkor befejezed a hazudozást. Képes leszel őszintén és egyenesen beszélni. Enélkül az érettség nélkül nem tudsz majd őszintén beszélni, bebizonyítva, hogy érettséged hiányos és képtelen vagy az igazságot gyakorolni. Így tehát, a becsületes emberi lét megköveteli az igazság megértésének folyamatát, az érettségben való növekedés folyamatát. Ha így nézzük, lehetetlenség becsületes embernek lenni nyolc-tíz évnyi tapasztalat nélkül. Ez az időszak az ember életében a növekedés folyamata, az igazság megértésének és elnyerésének a folyamata. Néhányan talán megkérdezik: „Tényleg ilyen nehéz lenne megoldani a hazudozás problémáját és becsületes emberré válni?” Ez attól függ, hogy kiről beszélsz. Ha olyasvalakiről, aki szereti az igazságot, akkor az illető képes lesz felhagyni a hazugsággal bizonyos dolgok tekintetében. Ám ha olyasvalakiről van szó, aki nem szereti az igazságot, akkor neki annál nehezebb lesz lemondani a hazudozásról.

Hogy valaki becsületes emberré képezze ki magát, ahhoz főként a hazudozás problémáját kell megoldani, valamint az illető romlott beállítottságát kell helyrehozni. Ez magában foglal egy kulcsfontosságú gyakorlatot: amikor felismered, hogy hazudtál valakinek és becsaptad őt, meg kell nyílnod neki, ki kell tárulkoznod, és bocsánatot kell kérned. Ez a gyakorlat nagyon hasznos a hazudozás problémájának megoldása tekintetében. Például, ha átvertél valakit, vagy volt némi hamisság vagy személyes indíték a hozzá intézett szavaid mögött, akkor oda kell menned az illetőhöz és alaposan meg kell vizsgálnod önmagadat. Azt kell mondanod: „Amit neked mondtam, hazugság volt, ami a saját büszkeségemet volt hivatott megvédeni. Kényelmetlenül éreztem magam, miután ezt mondtam, ezért most bocsánatot kérek tőled. Kérlek, bocsáss meg nekem.” Az illető számára ez igencsak üdítően fog hatni. Azon fog tűnődni, hogyan létezhet olyan ember, aki, miután hazudott, bocsánatot kér érte. Az efféle bátorság olyasvalami, amit igazán csodálnak. Milyen haszna származik valakinek abból, hogy ilyen gyakorlatban vesz részt? Ennek célja nem mások csodálatának elnyerése, hanem az, hogy az ember hatékonyabban féken tartsa és gátolja önmagát a hazudozásban. Ezért miután hazudtál, gyakorolnod kell, hogy bocsánatot kérsz érte. Minél inkább felkészíted magad arra, hogy gyakorold az önvizsgálatot, a kitárulkozást, és a másoktól való bocsánatkérést ily módon, annál jobbak lesznek az eredmények, a hazugságaid száma pedig egyre inkább csökkenni fog. Annak gyakorlása, hogy ízekre szedd önmagad és kitárulkozz a becsületes emberi lét érdekében és azért, hogy visszatartsd magad a hazugságtól, bátorságot követel, ahhoz pedig még nagyobb bátorság kell, hogy bocsánatot kérj másoktól, miután hazudtál nekik. Ha egy-két évig gyakoroljátok ezt – vagy akár három-öt éven át –, akkor garantáltan világos eredményeket láttok majd, és nem lesz nehéz megszabadulnotok a hazugságoktól. A hazugságoktól való megszabadulás az első lépés afelé, hogy valaki becsületes emberré váljon, és ez nem történhet meg három-öt évnyi erőfeszítés nélkül. Miután a hazudozás problémája megoldódott, a második lépés a csalárdság és csalás problémájának orvoslása. Van, amikor a trükközéshez és csalárdsághoz nem kell hazudnia az embernek – ezek megvalósíthatók csupán tettek által. Lehet, hogy kívülről valaki nem hazudik, de attól még dédelgethet csalárdságot és csalást a szívében. Az illető mindenki másnál jobban tudja ezt, mert mélyen elgondolkodott rajta és alaposan megfontolta. Egy későbbi önvizsgálat során könnyen fel fogja ismerni. Amint megoldódott a hazugság problémája, ahhoz képest valamivel könnyebb lesz megoldani a csalárdság és csalás problémáit. De ehhez istenfélő szívre van szükség, mert az embert valamilyen szándék vezérli, amikor csalárdságba vagy trükközésbe bonyolódik. Az emberek nem érzékelhetik ezt kívülről, és fel sem ismerik. Egyedül Isten tudja ezt alaposan megvizsgálni, és egyedül Ő tud róla. Ezért a csalárdság és trükközés problémáját egyedül úgy oldhatja meg valaki, ha imádságban Istenre támaszkodik és elfogadja az Ő vizsgálatát. Ha valaki nem szereti az igazságot vagy nem féli Istent a szívében, akkor az ő csalárdságát és csalását nem lehet megoldani. Imádkozhatsz Isten előtt és beismerheted a hibáidat, bűnvallást tarthatsz és megtérhetsz, vagy boncolgathatod a romlott beállítottságodat – őszintén elmondva, hogy mire gondoltál akkor, mit mondtál, mi volt a szándékod, és miként vettél részt a csalárdságban. Mindezt viszonylag könnyű megtenni. Azonban, ha arra kérnek, hogy tárulkozz ki egy másik személy előtt, lehet, hogy elillan a bátorságod és az elszántságod, mert meg akarod őrizni a hírnevedet. Ez esetben nagyon nehéz lesz azt gyakorolnod, hogy megnyílj és kitárulkozz. Talán általánosságban képes vagy beismerni, hogy időnként azon kapod magad, hogy a saját személyes céljaid és szándékaid alapján beszélsz vagy cselekszel; hogy van egy bizonyos szintű megtévesztés, hamisság, hazugság vagy csalás azokban a dolgokban, amiket teszel vagy mondasz. De aztán, amikor történik valami és alaposan meg kell vizsgálnod magad, leleplezve a dolgok alakulását az elejétől a végéig, elmagyarázva, hogy mely kimondott szavaid voltak megtévesztőek, milyen szándék állt mögöttük, mi járt a fejedben, és hogy rosszindulatú és vészjósló voltál-e akkor, nem akarsz belemenni a konkrétumokba vagy kitérni a részletekre. Vannak olyanok, akik így beszélve még el is kendőzik a dolgokat: „Egyszerűen így vannak a dolgok. Egyszerűen egy igencsak csalárd, ármánykodó és megbízhatatlan ember vagyok.” Ez mutatja, hogy képtelenek megfelelően szembenézni romlott lényegükkel, vagy azt, milyen csalárdok és ármánykodók. Ezek az emberek mindig kitérő „üzemmódban” és állapotban vannak. Önmagukkal szemben mindig megbocsátóak és készségesek, és képtelenek szenvedni vagy megfizetni az árat azért, hogy gyakorolják a becsületes emberi lét igazságát. Sokan évek óta prédikálják a doktrínák szavait, mindig ezt mondva: „Olyan csalárd és alattomos vagyok, a cselekedeteimben gyakran csalás van, egyáltalán nem bánok őszintén az emberekkel.” De miután oly sok éven át kiabálták ezt, ugyanolyan csalárdok maradnak, mint azelőtt, mert sosem lehet őszinte önvizsgálatot vagy megbánást hallani tőlük, amikor felfedik ezt a csalárd állapotot. Soha nem tárulkoznak ki mások előtt vagy kérnek bocsánatot, miután hazudtak vagy becsaptak valakit, még kevésbé vállalnak közösséget az önvizsgálattal és önismerettel kapcsolatos tapasztalati tanúságtételükről az összejöveteleken. Soha nem mondják el azt sem, hogyan jutottak el önmaguk megismeréséhez, vagy hogyan tartottak bűnbánatot az ilyen dolgokkal kapcsolatban. Egyiket sem teszik e dolgok közül, ami azt bizonyítja, hogy nem ismerik önmagukat, és nem tértek meg igazán. Amikor azt mondják, hogy csalárdok és becsületes emberek akarnak lenni, csupán szlogeneket kiáltoznak és doktrínát prédikálnak, semmi többet. Lehetséges, hogy azért teszik ezeket, mert próbálnak úszni az árral és követni a nyájat. Vagy lehet, hogy a gyülekezeti élet környezete arra készteti őket, hogy megszokásból tegyenek meg dolgokat és színleljenek. Bárhogy is, az ilyen szlogenkiabálók és a doktrínák prédikátorai soha nem fognak igazi bűnbánatot tartani, és bizonyosan nem lesznek képesek elnyerni Isten üdvösségét.

Minden igazság, amelynek gyakorlását Isten megköveteli az emberektől, egy ár megfizetésével jár, hogy gyakorlatiasan gyakorolják és megtapasztalják azokat a valós életükben. Isten nem azt kéri az emberektől, hogy szájhősködjenek a szavak és doktrínák puszta visszamondásával, az önismeretről való beszéddel, elismerve csalárdságukat, hogy hazugok, hogy elvetemültek, csalárdak és furfangosak, vagy hogy pár alkalommal hangosan kimondják ezeket a dolgokat, és azzal el legyen intézve. Ha valaki elismeri mindezt, de ezután a legkisebb mértékben sem változik meg; ha továbbra is hazudik, csal és csalárdul viselkedik; ha ugyanazokhoz a sátáni trükkökhöz folyamodik, ugyanazokhoz a sátáni módszerekhez, amikor valamivel szembesül; ha eszközei és módszerei soha nem változnak, akkor ez az illető vajon képes belépni az igazságvalóságba? Képes lesz valaha is megváltoztatni a beállítottságát? Nem, soha! Képesnek kell lenned az önvizsgálatra és önmagad megismerésére. Kell legyen bátorságod megnyílni és kitárulkozni a testvérek jelenlétében, és beszélni a valódi érettségedről a közösségben. Ha nem mersz kitárulkozni vagy ízekre szedni romlott beállítottságodat; ha nincs merszed beismerni a hibáidat, akkor nem az igazságot követed, még kevésbé vagy olyan ember, aki ismeri saját magát. Ha mindenki olyan, mint azok a vallásos emberek, akik azért feltűnősködnek, hogy kivívják mások elismerését, akik tanúságot tesznek arról, mennyire szeretik Istent, mennyire alávetik magukat Neki, milyen hűségesek Iránta és Ő mennyire szereti őket, mindezt csak azért, hogy mások tiszteletét és csodálatát elnyerjék; és ha mindenki a saját egyéni terveit dédelgeti és a szívében fenntart egy privát helyet, akkor hogyan beszélhet bárki valódi tapasztalatokról? Hogy lehetnének bárkinek valós tapasztalatai, amiről másokkal kommunikálhat? A tapasztalataid megosztása és közlése azt jelenti, hogy közlöd a tapasztalatodat és Isten szavairól való ismeretedet. Ez arról szól, hogy hangot adsz szíved minden gondolatának, az állapotodnak, és a benned feltáruló romlott beállítottságnak. Arról szól, hogy hagyod, hogy mások tisztán lássák ezeket a dolgokat, majd az igazsággal való közösségvállalás által megoldod a problémát. Csak akkor fog mindenki profitálni ebből, és learatni a jutalmakat, amikor a tapasztalatokról ily módon beszéltek. Egyedül ez az igazi gyülekezeti élet. Ha csak üresen fecsegsz Isten szavaival vagy egy himnusszal kapcsolatos meglátásaidról, majd beszélsz kedvedre anélkül, hogy tovább vinnéd a beszélgetést, anélkül, hogy szóba hoznád a tényleges állapotaidat vagy problémáidat, akkor az efféle közösségnek semmi haszna. Ha mindenki doktrínán alapuló vagy elméleti tudásról beszél, de semmit nem mond a tényleges tapasztalatokból nyert ismeretről; és ha – amikor az igazságot kommunikálják – kerülik a személyes életükről, a valós problémáikról és saját belső világukról való beszédet, akkor hogyan lehetne őszinte a kommunikáció? Hogyan létezhetne bármilyen valódi bizalom? Nem létezhet! Ha egy feleség soha nem mondja ki a férjének a szívében rejlő szavakat, az bensőséges kapcsolatnak minősül? Módjukban áll tudni, mi jár a másik fejében? (Nem, nem áll.) Feltételezzük hát, hogy folyamatosan ezt mondják: „Szeretlek.” Csak ezt mondják, de soha nem tárulkoznak ki, vagy nem mondják el egymásnak, hogy mélyen belül valójában mit gondolnak, mit várnak a társuktól, vagy éppen milyen problémáik vannak. Soha nem vetik bizalmukat egymásba, és amikor együtt vannak, felszínes örömökön kívül semmit nem tartogatnak egymás számára. Valóban férj és feleség lennének hát? Biztosan nem! Hasonlóképpen, ha a testvérek képesek akarnak lenni arra, hogy megbízzanak egymásban, kisegítsék egymást és gondoskodjanak egymásról, akkor mindenkinek beszélnie kell a saját igaz tapasztalatairól. Ha semmit sem mondasz a saját igaz tapasztalataidról – ha csak az ember által megértett szavakat és doktrínákat hirdeted, ha csak egy kevés doktrínát prédikálsz az Istenbe vetett hitről, és elcsépelt közhelyekkel jössz, azzal kapcsolatban pedig, ami a szívedben van, nem nyílsz meg – akkor nem vagy becsületes ember, és képtelen vagy arra, hogy becsületes ember legyél. Hogy ugyanazzal a példával éljek: több éves együttélésük során a férj és feleség igyekszik megszokni egymást, időnként összeakaszkodva. De ha mindketten normális emberi mivolttal bírtok, és mindig szívből szólsz a társadhoz és ő is hozzád az életben vagy a munkában felmerülő bármely nehézségeddel kapcsolatban, vagy azzal kapcsolatban, amit legbelül gondolsz, és ahogy rendezni tervezed a dolgokat, vagy arról, hogy milyen ötleteid vagy terveid vannak a gyermekeitek jövőjét illetően, és elmondod a társadnak mindezeket a dolgokat, akkor nem fogtok vajon különös meghittséget érezni egymás társaságában? Ám ha a férjed sosem mondja el neked a legbensőbb gondolatait, és csak hazaviszi a fizetését; ha te soha nem beszélsz neki a saját gondolataidról és soha nem vetitek egymásba bizalmatokat, nem lesz-e akkor egy érzelmi távolság kettőtök között? Biztosan lesz, mert nem értitek egymás gondolatait és terveit. Végül nem fogod majd tudni megmondani, miféle személy a férjed, és ő sem fogja tudni megmondani, hogy te milyen ember vagy. Nem fogod megérteni az ő szükségleteit, és ő sem fogja érteni a tiéidet. Ha az emberek között nincs szóbeli vagy szellemi kommunikáció, akkor nincs lehetőség intimitásra közöttük, és nem tudnak gondoskodni egymásról, illetve segíteni egymást. Ti megtapasztaltátok ezt, nem igaz? Ha a barátod mindenben a bizalmába fogad téged, hangot adva mindannak, amit gondol és mindannak a szenvedésnek vagy boldogságnak, amit dédelget, nem fogod akkor különösen közel érezni magad az illetőhöz? Azért hajlandó elmondani neked ezeket a dolgokat, mert te is bizalmasan megosztottad vele a legbensőbb gondolataidat. Kimondottan közel vagytok egymáshoz, és emiatt tudtok olyan jól kijönni és kisegíteni egymást. Az ilyen kommunikáció és a testvérek közötti beszélgetés nélkül a gyülekezetben ők nem tudnának harmóniában élni egymással, és lehetetlennek tartanák, hogy jól együtt tudjanak működni kötelességük teljesítése közben. Az igazság közlése ezért kívánja meg a szellemi kommunikációt és azt a képességet, hogy szívből beszéljünk. Ez az egyik alapelv, amellyel rendelkezni kell ahhoz, hogy valaki becsületes ember legyen.

Néhányan, amikor azt hallják, hogy a becsületes emberi léthez az igazságot kell szólni és szívből kell beszélni, ha pedig valaki hazudik vagy megtéveszti a másikat, akkor meg kell nyílnia, ki kell tárulkoznia, és be kell ismernie hibáit, ezt mondják: „Nehéz becsületesnek lenni. Mindent el kell mondanom másoknak, amit gondolok? Nem elég az, ha pozitív dolgokat kommunikálok? Ugye nem kell beszélnem másoknak a sötét és romlott oldalamról?” Ha nem csupaszítod le magad mások előtt, és nem szeded ízekre önmagad, akkor soha nem fogod megismerni magad. Soha nem fogod felismerni, miféle dolog vagy, mások pedig soha nem fognak tudni megbízni benned. Ez egy tény. Ha azt szeretnéd, hogy mások bízzanak benned, először is becsületesnek kell lenned. Ahhoz, hogy becsületes ember légy, először is le kell vetkőztetned a szívedet, hogy mindenki belenézhessen és láthassa mindazt, amire gondolsz, és megnézhesse a valódi arcodat. Nem szabad megpróbálnod álcázni magad, vagy leplezni magad. Csak akkor fognak megbízni benned mások, és akkor tartanak majd becsületes embernek. Ez a legalapvetőbb gyakorlat, és előfeltétele a becsületes emberi létnek. Ha mindig tettetsz, mindig szentséget, nemességet, nagyságot és erős jellemet színlelsz; ha nem hagyod, hogy az emberek lássák romlottságodat és hibáidat; ha hamis képet festesz az embereknek, hogy azt higgyék, feddhetetlen vagy, nagyszerű vagy és önmegtagadó, igaz és önzetlen – ez vajon nem csalárdság és hamisság? Vajon idővel az emberek nem tudnak majd átlátni rajtad? Ezért ne ölts magadra álcát, és ne leplezd magad. Helyette tárd ki fedetlenül, önmagadat és szívedet, hogy a többiek lássák. Ha képes vagy lecsupaszítani a szívedet, hogy mások láthassák, ha minden gondolatodat és tervedet – mind a pozitívokat, mind a negatívokat képes vagy kiteríteni takargatás nélkül, az nem becsületesség? Ha képes vagy kitárulkozni mások előtt, akkor Isten is látni fog téged. Ezt mondja majd: „Ha kitárulkoztál mások előtt, hogy lássanak, akkor Előttem is bizonyára becsületes vagy.” Azonban, ha egyedül Isten előtt tárulkozol ki, amikor más emberek nem látnak, az ő társaságukban pedig mindig nagyszerűnek, nemesnek és önzetlennek tetteted magad, mit fog gondolni rólad Isten? Mit fog mondani? Azt mondja majd: „Teljes mértékben csalárd ember vagy. Teljes mértékben képmutató és aljas vagy, és nem vagy becsületes ember.” Így fog Isten elítélni téged. Ha becsületes ember kívánsz lenni, akkor függetlenül attól, hogy Isten vagy más emberek előtt vagy-e éppen, képes kell legyél tisztán és nyíltan számot adni belső állapotodról és a szívedben rejlő szavakról. Könnyű elérni ezt? Kell hozzá egy felkészülési idő, ahogy gyakori imádság és Istenre való hagyatkozás is. Képezned kell magad arra, hogy minden dologban egyszerűen és nyíltan kimondd a szívedben lévő szavakat. Ha így képzed magad, akkor tudsz fejlődni. Ha egy nagyobb nehézséggel találkozol, imádkoznod kell Istenhez és az igazságot keresni; harcolnod kell a szívedben, hogy legyőzd a testet, amíg képes nem vagy az igazságot gyakorolni. Ha így képzed magad, akkor a szíved apránként, fokozatosan meg fog nyílni. Egyre tisztább leszel, szavaid és cselekedeteid pedig más hatást érnek majd el, mint azelőtt. Egyre kevesebbet fogsz hazudni és trükközni, és képes leszel Isten előtt élni. Akkor megvalósul, hogy alapvetően becsületes emberré váltál.

A Sátán által megrontva az egész emberiség sátáni természetben él. A Sátánhoz hasonlóan az emberek is minden tekintetben álcázzák és becsomagolják magukat, és minden dologban csaláshoz és játszmázáshoz folyamodnak. Nincs semmi, amiben ne folyamodnának csalárdsághoz és játszmákhoz. Néhányan még az olyan hétköznapi tevékenységekben is, mint a vásárlás, csalárd játékokat játszanak. Például, talán megvették a legdivatosabb öltözéket, de – habár nagyon szeretik – nem merik felvenni a gyülekezetbe, mert félnek attól, hogy a testvéreik majd kibeszélik és felszínesnek nevezik őket. Ezért csak a többiek háta mögött viselik azokat a ruhákat. Miféle viselkedés ez? Ez egy csalárd és csaló beállítottság kinyilatkoztatása. Miért venne meg valaki egy divatos öltözetet, amit aztán nem mer felvenni a testvérei előtt? A szívében szereti a divatos dolgokat, és a világ irányzatait követi, akárcsak a nem hívők. Fél attól, hogy a testvérek átlátnak rajta, meglátják, hogy milyen sekélyes, meglátják, hogy nem tiszteletreméltó és becsületes ember. Szívében a divatos dolgokat hajszolja és nehezére esik elengedni azokat, ezért csak otthon veheti fel őket, és fél, hogy a testvérei meglátják azokat. Ha azok a dolgok, amiket kedvel, nem láthatnak napvilágot, akkor miért nem tud lemondani róluk? Nem egy sátáni beállítottság uralja őt? Folyamatosan a szavakat és doktrínákat mondja, és látszólag érti az igazságot, mégis képtelen a gyakorlatba ültetni az igazságot. Ez egy olyan ember, aki sátáni beállítottság szerint él. Ha valaki beszédben és cselekedetben mindig csaló, ha nem hagyja, hogy mások meglássák, milyen is ő valójában, és ha mások előtt mindig egy jámbor személy képét mutatja, akkor miben különbözik a farizeusoktól? Egy szajha életét akarja élni, de egyúttal a szűziességének is emlékművet akar emeltetni. Pontosan tisztában volt azzal, hogy nyilvános helyen nem veheti fel egzotikus öltözetét, akkor hát miért vette meg? Nem pénzkidobás volt? Csak azért, mert szereti az olyasmit, és vágyott arra az öltözékre, ezért úgy érezte, muszáj megvennie. De amint megvette, nem tudja elhordani. Néhány év elteltével megbánja, hogy megvette, és hirtelen felismerésre jut: „Hogy lehettem olyan ostoba, olyan gusztustalan, hogy ezt tegyem?” Még ő is iszonyodik attól, amit tett. De nem tudja kontrollálni cselekedeteit, mert képtelen elengedni azokat a dolgokat, amiket szeret és hajszol. Ezért kétszínű taktikákat és trükközést sajátít el, hogy eleget tegyen saját magának. Ha egy ilyen jelentéktelen ügyben csalárd beállítottságot tár fel valaki, vajon képes lesz gyakorolni az igazságot, amikor valami nagyobbról van szó? Az lehetetlen lenne. Nyilvánvalóan az a természete, hogy csalárd legyen, és a csalárdság az Achilles-ínja. Volt egy hat-hét éves gyermek, aki egyszer evett valami finomat a családjával. Amikor a többi gyerek megkérdezte, hogy mi volt az, a gyermek pislogva azt mondta: „elfelejtettem”, miközben igazából csak nem akarta elmondani nekik. Tényleg elfelejtette volna, hogy mit evett nem sokkal előtte? Ez a hat-hét év körüli gyermek képes volt a hazudozásra. Olyasvalami volt ez, amire a felnőttek tanították meg? Az otthoni környezetének a hatása volt vajon? Nem – ez az ember természete, az öröksége; az ember csalárd beállítottsággal születik. Valójában, bármilyen finomságot is evett a gyermek, normális dolog volt, hogy megette. A szülei neki készítették; nem másvalaki ételét lopta el. Ha ez a gyermek ilyen körülmények között képes volt hazudni, amikor erre egyáltalán semmi szükség nem volt, akkor vajon nem még nagyobb valószínűséggel hazudna-e egyéb dolgokban? Milyen problémát illusztrál ez? Nem a természetével kapcsolatos probléma ez? Ez a gyermek már teljesen felnőtt, a hazudozás pedig a természetévé vált. Ő valóban csalárd ember; egészen fiatal korától látható volt ez benne. A csalárd emberek nem tudják megállni, hogy ne hazudjanak és ne csapjanak be másokat, hazugságaik és csalásuk pedig bármely időpontban és bárhol megmutatkozhat. Nincs szükség rá, hogy megtanulják, hogyan tegyék e dolgokat, vagy hogy valaki felbujtsa őket erre – azzal a képességgel születtek, hogy így tegyenek. Ha ez a gyermek ilyen fiatalon képes volt hazugságokat fabrikálni, hogy becsapja az embereket, akkor a hazugsága tényleg lehet egy egyszeri vétek? Biztosan nem. Ez azt mutatja, hogy ő a természetlényegét tekintve egy csalárd ember. Hát nem könnyű felismerni egy ilyen egyszerű dolgot? Ha valaki gyermekkorától kezdve hazugságokat beszél, gyakran hazudik, még egyszerű dolgok kapcsán is hazudik és becsapja az embereket, amik miatt nem kellene hazudnia, és ha a hazudozás a természetévé vált, akkor nem lesz könnyű megváltoznia. Az illető csakugyan egy csalárd ember. Miért mondjuk, hogy csalárd embereket nem lehet megváltani? Mert nem valószínű, hogy elfogadják az igazságot, ezért nincs rá mód, hogy megtisztuljanak és átalakuljanak. Azok, akik képesek elfogadni Isten üdvösségét, másmilyenek. Ők kezdettől fogva viszonylag őszinték, és ha csak egy kis hazugságot is mondanak, valószínűleg elpirulnak és nyugtalanok lesznek. Egy ilyen személynek könnyebb becsületes emberré válnia: ha arra kérnéd őket, hogy hazudjanak vagy csaljanak, nehezükre esne. Amikor hazudnak, nem tudnak minden szót kimondani, és ezt mindenki azonnal észreveszi. Ők viszonylag egyszerű emberek, és nagyobb valószínűséggel fogják elérni az üdvösséget, ha el tudják fogadni az igazságot. Ez az embertípus csak különleges körülmények között hazudik, amikor sarokba van szorítva. Általánosságban véve mindig képes igazat mondani. Mindaddig, ameddig az igazságot keresi, néhány évnyi erőfeszítéssel képes lesz levetni a romlottságnak ezt az aspektusát, és akkor nem lesz nehéz becsületes emberré válnia.

Mi az a mérce, amit Isten megkövetel a becsületes embertől? Hogyan fogalmazza meg Isten követelményeit a Három intelem, Isten szavainak ez a fejezete? („A becsületesség azt jelenti, hogy Istennek adjátok a szíveteket, mindenben őszinték vagytok Hozzá, mindenben nyitottak vagytok Felé, soha nem rejtitek el a tényeket, nem próbáljátok megtéveszteni a fölöttetek és alattatok lévőket, és nem tesztek dolgokat csak azért, hogy hízelgéssel elnyerjétek Isten jóindulatát. Röviden, becsületesnek lenni nem más, mint cselekedeteidben és szavaidban tisztának lenni, és nem téveszteni meg sem Istent, sem embert. [...] Ha a szavaid tele vannak kifogásokkal és értéktelen magyarázkodással, akkor azt mondom, olyan vagy, aki gyűlöli a gyakorlatba ültetni az igazságot. Ha sok olyan titkod van, amelyeket vonakodsz megosztani, ha nagyon idegenkedsz attól, hogy a titkaidat – a nehézségeidet – felfedd mások előtt, hogy a világosság útját keresd, akkor azt mondom, olyan vagy, aki nem fogja könnyen elérni az üdvösséget, és aki nem fog könnyen kiemelkedni a sötétségből” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája).) Van ebben egy különösen fontos mondat. Látjátok, hogy mi az? (Isten azt mondja: „Ha sok olyan titkod van, amelyeket vonakodsz megosztani, ha nagyon idegenkedsz attól, hogy a titkaidat – a nehézségeidet – felfedd mások előtt, hogy a világosság útját keresd, akkor azt mondom, olyan vagy, aki nem fogja könnyen elérni az üdvösséget, és aki nem fog könnyen kiemelkedni a sötétségből.”) Igen, így van. Isten azt mondja: „Ha sok olyan titkod van, amit vonakodsz megosztani.” Az emberek sok olyat tettek, amiről nem mernek beszélni, és túl sok sötét oldaluk van. Mindennapos cselekedeteik egyike sincs összhangban Isten szavával, és nem lázadnak fel a test ellen. Azt tesznek, amit csak akarnak, és még azután is, hogy oly sok éven át hittek Istenben, nem léptek be az igazságvalóságba. „Ha nagyon idegenkedsz attól, hogy a titkaidat – a nehézségeidet – felfedd mások előtt, hogy a világosság útját keresd, akkor azt mondom, olyan vagy, aki nem fogja könnyen elérni az üdvösséget, és aki nem fog könnyen kiemelkedni a sötétségből.” Isten itt a gyakorlás egy útja felé terelte az embereket. Ha nem ily módon gyakorolsz, és pusztán szlogeneket és doktrínákat kiabálsz, akkor olyasvalaki vagy, aki nem könnyen fog üdvösséget kapni. Ez valóban összefügg az üdvösséggel. Az üdvözülés minden egyes ember számára nagyon fontos. Említette Isten bárhol máshol azt, hogy „nem könnyen érni el az üdvösséget”? Másutt ritkán tesz utalást arra, hogy milyen nehéz üdvözülni, de amikor a becsületességről van szó, akkor beszél róla. Ha nem vagy becsületes ember, akkor olyasvalaki vagy, akit nagyon nehéz megmenteni. „Nem könnyen érni el az üdvösséget” azt jelenti, hogy ha nem fogadod el az igazságot, akkor számodra nehéz lesz üdvözülni. Képtelen leszel rátérni az üdvösséghez vezető helyes útra, ezért lehetetlen lesz számodra, hogy üdvözülj. Isten azért használja ezt a megfogalmazást, hogy egy kis mozgásteret adjon az embereknek. Vagyis: téged nem könnyű megmenteni, de ha Isten szavait gyakorlatba ülteted, akkor van rá remény, hogy elérd az üdvösséget. Ez az ellenkező jelentése. Ha nem gyakorolsz Isten szavai szerint, és soha nem szeded ízekre a titkaidat és a kihívásaidat, és soha nem nyílsz meg mások felé a közösségben, és nem is közlöd velük, nem boncolgatod és nem hozod napvilágra a romlottságodat és végzetes hibáidat közöttük, akkor nem lehet téged megmenteni. És miért van így? Ha nem tárulkozol ki vagy nem vizsgálod meg magadat ily módon, nem fogod gyűlölni a romlott beállítottságodat, és így a romlott beállítottságod sosem fog megváltozni. Ha pedig képtelen vagy változni, egyáltalán hogy juthat eszedbe az, hogy üdvözülj? Isten szavai világosan megmutatják ezt, és e szavak igazolják Isten szándékát. Miért hangsúlyozza mindig Isten, hogy az embereknek becsületesnek kellene lenniük? Mert becsületesnek lenni nagyon fontos – közvetlen hatással van arra, hogy valaki képes-e alávetni magát Istennek vagy sem, és hogy képes-e elérni az üdvösséget, vagy sem. Néhányan azt mondják: „Arrogáns vagyok és önelégült, és gyakran megharagszom és romlottságot fedek fel.” Mások ezt mondják: „Nagyon sekélyes vagyok, és hiú, és szeretem, ha az emberek hízelegnek nekem.” Ezek mind olyasmik, amit az emberek kívülről láthatnak, és nem nagy problémák. Nem szabadna vég nélkül ezekről beszélned. Bármilyen is a beállítottságod vagy a jellemed, ameddig képes vagy Isten elvárása szerinti becsületes embernek lenni, addig meg lehet menteni téged. Mit mondtok tehát? Fontos dolog becsületesnek lenni? Ez a legfontosabb dolog, ezért beszél Isten a becsületes létről az Ő szavainak Három intelem c. fejezetében. Más fejezetekben rendszeresen említi, hogy a hívőknek normális szellemi élete kell legyen, és megfelelő gyülekezeti élete, és leírja, hogyan kellene megélniük a normális emberi mivoltot. Szavai ezekről a dolgokról általánosak; nem tárgyalja őket túl konkrétan vagy túlságosan részletesen. Ám amikor Isten a becsületes létről beszél, kijelöli a követendő utat az emberek számára. Elmondja az embereknek, hogyan gyakoroljanak, és nagy részletességgel, világosan szól. Isten azt mondja: „Ha sok olyan titkod van, amelyeket vonakodsz megosztani, ha nagyon idegenkedsz attól, hogy a titkaidat – a nehézségeidet – felfedd mások előtt, hogy a világosság útját keresd, akkor azt mondom, olyan vagy, aki nem fogja könnyen elérni az üdvösséget.” Becsületesnek lenni összefügg az üdvösség elnyerésével. Mit mondtok hát, miért követeli Isten az emberektől, hogy becsületesek legyenek? Ez az emberi viselkedés igazságát érinti. Isten megmenti a becsületes embereket, azok pedig, akiket az Ő királyságába akar, becsületes emberek. Ha képes vagy hazugságokra és csalásra, akkor csalárd, elvetemült és alattomos ember vagy; nem vagy becsületes ember. Ha nem vagy becsületes ember, akkor nincs rá esély, hogy Isten megmentsen, és nem is lehetséges, hogy megmenekülj. Azt mondod, hogy nagyon jámbor vagy most, hogy nem vagy arrogáns vagy önelégült, hogy kötelességed végzése során képes vagy árat fizetni, vagy hogy képes vagy terjeszteni az evangéliumot és sok embert megtéríteni. De nem vagy becsületes, még mindig csalárd vagy, és semmit nem változtál, megmenekülhetsz tehát? Egyáltalán nem. És így Isten e szavai mindenkit emlékeztetnek, hogy ahhoz, hogy üdvözüljenek, először is becsületesnek kell lenniük Isten szavaival és követelményeivel összhangban. Meg kell nyílniuk, feltárni romlott beállítottságaikat, szándékaikat és titkaikat, és a fény útját kell keresniük. Mit jelent „a fény útját keresni”? Azt jelenti, hogy az igazságot keresed annak érdekében, hogy romlott beállítottságod problémáját megoldd. Amikor feltárod romlott beállítottságodat, a cselekedeteid mögött meghúzódó célokat és szándékokat, önvizsgálatot is tartasz, ami után ezt kérdezed: „Miért tettem azt a dolgot? Van alapja ennek Isten szavaiban? Összhangban van ez az igazsággal? Azáltal, hogy ezt teszem, tudatosan rosszat cselekszem? Megtévesztem Istent? Ha megtévesztem Istent, akkor nem szabadna ezt tennem; azt kellene néznem, amit Isten követel, és amit Isten mond, és megtudni, hogy melyek az igazságalapelvek.” Ezt jelenti az igazságot keresni; ezt jelenti a világosságban járni. Amikor az emberek képesek rendszeresen gyakorolni ezt, képesek igazán megváltozni, és így képesek elérni az üdvösséget.