Az ember munkája bizonyos határok között marad, és korlátozott. Egy ember csak egy bizonyos szakasz munkáját végezheti, és nem végezheti az egész korszak munkáját – máskülönben a szabályok közé vezetné az embereket. Az ember munkája csak egy adott korra vagy szakaszra vonatkozhat. Ez azért van így, mert az ember tapasztalatának megvan a maga hatóköre. Az ember munkáját nem lehet összehasonlítani Isten munkájával. Az ember gyakorlati módjai és az igazságról való tudása mind-mind egy bizonyos hatókörre vonatkoznak. Nem mondhatod, hogy az ember által taposott út teljesen a Szentlélek szándéka, mert az ember csak megvilágosodhat a Szentlélek által, de nem lehet teljesen betelve a Szentlélekkel. Az ember által megtapasztalható dolgok mind a normális emberi mivolt határain belül vannak, és nem haladhatják meg a normális emberi elme gondolatainak hatókörét. Mindazok, akik képesek megélni az igazságvalóságot, ezen a tartományon belül tapasztalnak. Amikor megtapasztalják az igazságot, az mindig a Szentlélek által megvilágosított normális emberi élet megtapasztalása, nem pedig a normális emberi élettől eltérő megtapasztalási mód. A Szentlélek által megvilágosított igazságot a saját emberi életük megélése alapján tapasztalják meg. Ráadásul ez az igazság személyenként változik, és mélysége a személy állapotával függ össze. Csak azt lehet mondani, hogy az út, amelyen járnak, az igazságot kereső ember normális emberi élete, és ezt nevezhetjük a Szentlélek által megvilágosított normális ember által járt útnak. Nem mondhatjuk, hogy az út, amelyen ők járnak, az a Szentlélek útja. A normális emberi tapasztalat szerint, mivel a törekvő emberek nem egyformák, a Szentlélek munkája sem egyforma. Ráadásul, mivel a környezet, amelyet az emberek megtapasztalnak, és a tapasztalataik terjedelme nem azonos, valamint az elméjük és gondolataik belekeveredése miatt, a tapasztalataik különböző mértékben keverednek. Az igazságot minden ember a saját egyéni körülményei szerint értelmezi. Megértésük az igazság valódi értelméről nem teljes, hanem annak csak egy vagy több aspektusa. Az ember által megtapasztalt igazság hatóköre személyenként eltérő, az egyes emberek körülményeinek megfelelően. Ily módon ugyanannak az igazságnak a különböző emberek által kifejezett ismerete nem azonos. Ez azt jelenti, hogy az ember tapasztalata mindig behatárolt, és nem képviselheti teljes mértékben a Szentlélek szándékait, továbbá az ember munkája nem fogható fel Isten munkájaként, még akkor sem, ha az ember által kifejtett dolgok nagyon is megfelelnek Isten szándékainak, és még akkor sem, ha az ember tapasztalata nagyon közel áll ahhoz a tökéletesítő munkához, amelyet a Szentlélek végez. Az ember csak Isten szolgája lehet, végezve azt a munkát, amelyet Isten rábíz. Az ember csak a Szentlélek által megvilágosított tudást és a személyes tapasztalataiból nyert igazságokat tudja kifejezni. Az ember alkalmatlan, és nem felel meg a feltételeknek, hogy a Szentlélek csatornája legyen. Nincs joga azt mondani, hogy az ő munkája Isten munkája. Az embernek emberi működési elvei vannak, továbbá minden embernek különböző tapasztalatai vannak, és különböző körülményekkel rendelkezik. Az ember munkája magában foglalja az összes tapasztalatát a Szentlélek megvilágosítása alatt. Ezek a tapasztalatok csak az ember lényét képviselhetik, és nem képviselik Isten lényét vagy a Szentlélek szándékait. Ezért az ember által járt út nem mondható a Szentlélek által járt útnak, mert az ember munkája nem képviselheti Isten munkáját, és az ember munkája és az ember tapasztalata nem a Szentlélek teljes szándéka. Az ember munkája hajlamos szabályokba bonyolódni, munkamódszere pedig könnyen egy szűk körre korlátozódik, és képtelen az embereket szabad útra terelni. A legtöbb követő korlátozott hatókörön belül él, és a tapasztalásmódjuk is korlátozott hatókörű. Az ember tapasztalata mindig korlátozott; munkájának módszere is csak néhány típusra korlátozódik, és nem hasonlítható össze a Szentlélek munkájával vagy magának Istennek a munkájával. Ez azért van, mert az ember tapasztalata végső soron korlátozott. Bárhogyan is végzi Isten a munkáját, azt nem kötik szabályok; bárhogyan is végzi, nem korlátozódik egyetlen módszerre. Isten munkájában nincsenek semmiféle szabályok – minden munkája kötetlen és szabad. Bármennyi időt is tölt az ember az Ő követésében, nem tud olyan törvényeket kiszűrni, amelyek Isten munkamódszereit szabályozzák. Bár az Ő munkája elvszerű, mindig új módon történik, és mindig új fejleményekkel jár, és ez az ember számára elérhetetlen. Egyetlen időszakban Istennek többféle típusú munkája lehet, és különböző módjai az emberek vezetésére, ezáltal az embereknek mindig új lehetőségeik vannak a belépésre és változásra. Nem tudod megkülönböztetni az Ő munkájának törvényeit, mert mindig új utakon munkálkodik, és Isten követői csak ezért nem válnak a szabályok rabjaivá. Maga Isten munkája mindig megkerüli az emberek elképzeléseit, és szembemegy velük. Csak azoknak a beállítottsága alakulhat át, és azok képesek szabadon élni, nem korlátozva semmilyen szabálytól és semmilyen vallásos elképzeléstől, akik igaz szívvel keresik és követik Őt. Az ember munkája a saját tapasztalatai alapján támaszt követelményeket az emberekkel szemben, és az alapján, amit ő maga el tud érni. Ezeknek a követelményeknek a színvonala egy bizonyos hatókörre korlátozódik, és a gyakorlati módszerek is nagyon korlátozottak. A követők így öntudatlanul is e korlátozott hatókörön belül élnek; az idő múlásával pedig ezek a dolgok szabályokká és rituálékká válnak. Ha egy időszak munkáját olyan valaki vezeti, aki nem ment át Isten személyes tökéletesítésén, és nem részesült ítéletben, akkor követői mind vallásos fanatikusokká és az Istennek való ellenállás szakértőivé válnak. Tehát, ha valaki alkalmas vezető, akkor annak a személynek már át kellett esnie az ítéleten, és el kellett fogadnia a tökéletesítést. Akiknek nem volt részük ítéletben, még ha a Szentlélek munkája jelen is van bennük, csak homályos és gyakorlatiatlan dolgokat fejeznek ki. Ők idővel homályos és természetfeletti szabályokhoz fogják vezetni az embereket. Az a munka, amelyet Isten végez, nem egyezik az ember testiességével. Nincs összhangban az ember gondolataival, hanem ellenkezik az ember elképzeléseivel; azt nem fertőzték meg homályos vallási színezetek. Isten munkájának eredményeit nem érheti el az, akit Ő nem tökéletesített; azok az emberi gondolkodás számára elérhetetlenek.

Az ember elméjében végzett munka túl könnyen elérhető az ember számára. A lelkipásztorok és a vallási világ vezetői például az adottságaikra és a pozíciójukra támaszkodva végzik a munkájukat. Akik hosszú ideig követik őket, megfertőződnek az ő adottságaiktól, és lényük egy része hatással lesz rájuk. Ők az emberek adottságaira, képességeire és tudására összpontosítanak, és természetfeletti dolgokra és sok mélyreható, a valóságtól elrugaszkodott doktrínára figyelnek (természetesen ezek a mélyreható doktrínák elérhetetlenek). Nem az emberek természetének megváltoztatására összpontosítanak, hanem inkább arra, hogy az embereket prédikálásra és munkára képezzék, fejlesztve az emberek ismereteit és rengeteg vallási doktrínájukat. Nem arra összpontosítanak, hogy mennyit változik az emberek természete, sem arra, hogy mennyit értenek meg az igazságból. Nem törődnek az emberek lényegével, és még kevésbé próbálják megismerni az emberek normális és abnormális állapotát. Nem fordulnak szembe az emberek elképzeléseivel, és nem is tárják fel azokat, és még kevésbé metszik meg az emberek hiányosságait vagy romlottságát. A legtöbben, akik követik őket, az adottságaikkal szolgálnak, és csak vallásos elképzeléseket és teológiai elméleteket bocsátanak ki, amelyek távol állnak a valóságtól, és egyáltalán nem képesek életet adni az embereknek. Valójában munkájuk lényege a tehetséggondozás, a semmivel nem rendelkező emberből tehetséges szemináriumi diplomást nevelnek, aki később munkába áll és vezet. Meg tudsz-e különböztetni bármilyen törvényt Isten hatezer éves munkájában? Az ember munkájában sok szabály és korlátozás van, és az emberi agy túlságosan dogmatikus. Amit tehát az ember kifejez, az olyan tudás és felismerések, amelyek a tapasztalatai hatókörén belül vannak. Ezen kívül az ember képtelen bármit is kifejezni. Az ember tapasztalatai vagy tudása nem a veleszületett adottságaiból vagy az ösztöneiből fakad; ezek Isten vezetése és közvetlen pásztorlása folytán keletkeznek. Az embernek csak az a képessége van meg, hogy elfogadja ezt a pásztorlást, és nincs olyan képessége, amely közvetlenül ki tudná fejezni, hogy mi az isteni mivolt. Az ember nem képes arra, hogy ő legyen a forrás; ő csak egy edény lehet, amely befogadja a vizet a forrásból. Ez tehát az emberi ösztön, a képesség, amellyel az embernek emberi lényként rendelkezni kell. Ha valaki elveszíti azt a képességet, amellyel elfogadja Isten szavát, és elveszíti az emberi ösztönt, az a személy elveszíti azt is, ami a legértékesebb, és elveszíti a teremtett ember kötelességét. Ha egy személynek nincs ismerete vagy tapasztalata Isten szavát vagy az Ő munkáját illetően, akkor az a személy elveszíti a kötelességét, azt a kötelességet, amelyet teremtett lényként teljesítenie kellene, és elveszíti a teremtett lény méltóságát. Isten ösztöne az, hogy kifejezze, mi az isteni mivolt, akár a test, akár közvetlenül a Lélek fejezi ki; ez Isten szolgálata. Az ember a saját tapasztalatait vagy tudását fejezi ki (vagyis azt fejezi ki, ami ő maga) Isten munkája közben vagy utána; ez az ember ösztöne és az ember kötelessége, és ez az, amit az embernek el kell érnie. Bár az, amit az ember kifejez, messze elmarad attól, amit Isten kifejez, és bár az ember kifejezésmódját sok szabály köti, az embernek vállalnia kell a kötelességét, amit teljesítenie kell, és tennie kell azt, amit meg kell tennie. Az embernek mindent meg kell tennie, ami emberileg lehetséges, hogy teljesítse kötelességét, és a legkisebb fenntartása sem lehet.

Az ember éveken át tartó munkálkodás után összefoglalja sokéves munkájának tapasztalatait, valamint az általa felhalmozott bölcsességet és szabályokat. Aki sokáig munkálkodott, az tudja, hogyan kell érzékelni a Szentlélek munkájának mozgását; tudja, mikor munkálkodik a Szentlélek, és mikor nem; tudja, hogyan kell közösséget vállalni, miközben terhet hordoz; és tisztában van a Szentlélek munkájának normális helyzetével, valamint az emberek életben való növekedésének normális helyzetével. Ilyen az a személy, aki évek óta munkálkodik, és ismeri a Szentlélek munkáját. Akik hosszú ideje munkálkodnak, azok magabiztosan és nyugodtan beszélnek; még akkor is nyugodtak, amikor nincs mondanivalójuk. Belül, imádkozva tovább tudják keresni a Szentlélek munkáját. Tapasztaltak a munkában. Aki hosszú ideje munkálkodik, akinek sok tapasztalata van, és sok leckét megtanult, abban sok minden van, ami akadályozza a Szentlélek munkáját; ez az ő hosszú távú munkájának a hibája. Aki most kezdett el munkálkodni, azt még nem hamisították meg az emberi tanulságok vagy tapasztalatok, és különösen tájékozatlan a Szentlélek munkájának módjával kapcsolatban. A munka során azonban fokozatosan megtanulja érzékelni, hogyan munkálkodik a Szentlélek, és tisztában lesz azzal, hogy mit kell tennie, hogy a Szentlélek munkáját megkapja, mit kell tennie, hogy pontosan rátapintson mások gyengeségeire, és más hasonló általános ismereteket is megszerez, amelyekkel rendelkeznie kell azoknak, akik munkálkodnak. Idővel úgy megismeri az ilyen bölcsességet és a munkavégzéssel kapcsolatos általános tudást, mint a tenyerét, és láthatólag könnyedén használja munka közben. Amikor azonban a Szentlélek megváltoztatja saját munkálkodásának módját, ő még mindig ragaszkodik a munkával kapcsolatos régi tudásához és a munka régi szabályaihoz, és nagyon keveset tud a munka új dinamikájáról. A munkával töltött évek és a Szentlélek jelenlétével és vezetésével való elteltség egyre több leckét és egyre több tapasztalatot adnak neki a munkáról. Ezek a dolgok olyan önbizalommal töltik el, amely nem azonos a büszkeséggel. Más szóval, egészen elégedett a saját munkájával, és elégedett azzal az általános ismerettel, amit a Szentlélek munkájáról szerzett. Különösen az, hogy elnyerte vagy megértette azokat a dolgokat, amelyeket mások nem, még nagyobb önbizalmat ad neki; úgy tűnik, hogy a Szentlélek munkáját soha nem lehet kioltani benne, míg mások nem élvezhetik ezt a különleges bánásmódot. Csak a hozzá hasonló emberek, akik évek óta munkálkodnak, és akiknek a szolgálata jelentős értéket képvisel, jogosultak arra, hogy ezt élvezzék. Ezek a dolgok nagy akadállyá válnak a Szentlélek új munkájának elfogadásában. Még ha el is tudja fogadni az új munkát, nem tudja ezt egyik napról a másikra megtenni. Biztos, hogy több fordulón kell keresztülmennie, mielőtt elfogadja azt. Ezt a helyzetet csak fokozatosan lehet megfordítani, miután régi elképzeléseit megmetszették, és régi beállítottsága megítélésre került. Anélkül, hogy végigmenne ezeken a lépéseken, egykönnyen nem engedi el a régit, és nem fogad el olyan új tanítást és munkát, amely nincs összhangban a régi elképzeléseivel. Ez a legnehezebben kezelhető dolog az emberben, és ezt nem könnyű megváltoztatni. Ha munkásként egyszerre képes a Szentlélek munkájának megértésére és dinamikájának összefoglalására, továbbá, ha képes arra, hogy ne korlátozzák a munkával kapcsolatos tapasztalatai, és képes az új munkát a régi munka fényében elfogadni, akkor ő bölcs ember és megfelelő munkás. Az emberek gyakran ilyenek: több évig dolgoznak anélkül, hogy képesek lennének összefoglalni a munkával kapcsolatos tapasztalataikat, vagy miután összegezték a munkával kapcsolatos tapasztalataikat és bölcsességüket, akadályoztatva vannak az új munka elfogadásában, és nem tudják megfelelően megérteni vagy helyesen kezelni a régi és az új munkát. Az embereket tényleg nehéz kezelni! A legtöbben ilyenek vagytok. Azok, akik már évek óta tapasztalták a Szentlélek munkáját, nehezen fogadják el az új munkát, és mindig tele vannak olyan elképzelésekkel, amelyeket nem tudnak félretenni, míg egy olyan ember, aki csak most kezdett el munkálkodni, nem rendelkezik a munkával kapcsolatos általános ismeretekkel, és még a legegyszerűbb ügyeket sem tudja kezelni. Ti, emberek tényleg nehéz esetek vagytok! Azok, akik már némi szolgálati idővel rendelkeznek, annyira büszkék és önteltek, hogy elfelejtették, honnan jöttek. Mindig lenézik a fiatalabbakat, de képtelenek elfogadni az új munkát és elengedni az évek során összegyűjtött és megőrzött elképzeléseiket. Bár ezek a fiatal, tudatlan emberek képesek elfogadni egy keveset a Szentlélek új munkájából, és elég lelkesek, mindig összezavarodnak, és nem tudják, mit tegyenek, amikor problémák merülnek fel. Lelkesek, de tudatlanok. Csak kevés ismeretük van a Szentlélek munkájáról, és képtelenek használni azt az életükben; ez csupán teljesen haszontalan doktrína. Túl sok olyan ember van, mint ti; hányan alkalmasak a használatra? Hányan vannak, akik képesek alávetni magukat a Szentlélek megvilágosításának és megvilágításának, és sikerül megfelelniük Isten szándékainak? Úgy tűnik, hogy közületek azok, akik eddig követők voltak, nagyon engedelmesek voltak, de valójában nem adtátok fel az elképzeléseiteket, még mindig a Bibliában kutattok, a bizonytalanságban hisztek, vagy elképzelések között tévelyegtek. Nincs senki, aki a mai gyakorlati munkát alaposan megvizsgálja, vagy a mélyére hatol. A mai utat a régi elképzeléseitekkel együtt fogadjátok el. Mit nyerhettek egy ilyen hittel? Azt lehetne mondani, hogy bennetek sok olyan elképzelés van elrejtve, amely nem került feltárásra, és ti egyszerűen rendkívüli erőfeszítéssel próbáljátok elrejteni őket, anélkül hogy könnyen feltárnátok. Nem fogadjátok el őszintén az új munkát, és nem tervezitek, hogy feladjátok a régi elképzeléseiteket; túl sok a világi ügyekre vonatkozó filozófiátok, és ezek túlságosan is lényegesek. Nem adjátok fel a régi elképzeléseiteket, és vonakodva viszonyultok az új munkához. A szívetek túlságosan baljóslatú, és egyszerűen nem veszitek komolyan az új munka lépéseit. Az ilyen semmirekellők, mint ti, végezhetik-e az evangélium terjesztésének munkáját? Képesek vagytok-e vállalni az evangélium terjesztésének munkáját az egész világegyetemben? Ezek a gyakorlataitok meggátolnak benneteket a beállítottságotok átalakításában és Isten megismerésében. Ha így folytatjátok, akkor ki lesztek iktatva.

Tudnotok kell, hogyan különböztessétek meg Isten munkáját az ember munkájától. Mit láthatsz az ember munkájában? Az ember munkájában az ember tapasztalatának számos eleme van; amit az ember kifejez, az ő maga. Isten saját munkája is azt fejezi ki, ami Ő, de az Ő lénye különbözik az emberétől. Az ember lénye az ember tapasztalatait és életét képviseli (amit az ember az életében megtapasztal, vagy amivel találkozik, vagy a világi ügyekre vonatkozó filozófiái), és a különböző környezetben élő emberek különböző lényeket fejeznek ki. Az, hogy vannak-e társadalmi tapasztalataid, és hogy ténylegesen hogyan élsz a családodban, és miket tapasztalsz benne, az látható abból, amit kifejezel, míg a megtestesült Isten munkájában nem láthatod, hogy Neki vannak-e társadalmi tapasztalatai. Ő jól ismeri az ember lényegét, és fel tud tárni mindenféle gyakorlatot, mindenféle emberre vonatkozólag. Ő még inkább képes feltárni az emberek romlott beállítottságát és lázadó viselkedését. Ő nem világi emberek között él, de tisztában van a halandók természetével és a világiak minden romlottságával. Ez az Ő lénye. Bár Ő nem a világgal foglalkozik, mégis ismeri a világgal való bánásmód szabályait, mert teljesen megérti az emberi természetet. Tud a Lélek munkájáról, amit az ember szeme nem láthat, és az ember füle nem hallhat, mind a jelenlegiről, mind pedig a múltbeliről. Ez magában foglalja a bölcsességet, amely nem világi ügyekre vonatkozó filozófia, és a csodákat, amelyeket az embereknek nehéz felfogni. Ez az Ő lénye, amely nyitott az emberek előtt, ugyanakkor rejtve van előlük. Amit Ő kifejez, az nem egy rendkívüli személy lénye, hanem a Lélek eredendő tulajdonságai és lénye. Nem járja a világot, de mindent tud róla. Kapcsolatba lép az „emberszabásúakkal”, akiknek nincs tudásuk vagy belátásuk, de Ő olyan szavakat fejez ki, amelyek magasabbak a tudásnál és a nagy embereké felett állnak. Tompa és érzéketlen emberek csoportjában él, akiknek nincs emberi mivoltuk, és akik nem értik az emberiség konvencióit és életét, de Ő képes arra kérni az emberiséget, hogy megélje normális emberi mivoltát, ugyanakkor feltárja az emberiség alantas és gyenge emberi természetét. Mindez az Ő lénye, amely fölötte áll bármely hús-vér ember lényének. Számára szükségtelen a bonyolult, nehézkes és hitvány társadalmi élet megtapasztalása ahhoz, hogy elvégezze azt a munkát, amit el kell végeznie, és alaposan feltárja a romlott emberiség lényegét. A szennyes társadalmi élet nem építi az Ő testét. Munkája és szavai csak az ember lázadó mivoltát tárják fel, és nem nyújtanak az embernek tapasztalatot és leckéket a világgal való bánásmódhoz. Nincs szüksége arra, hogy a társadalmat vagy az ember családját vizsgálja, amikor az embert ellátja élettel. Az ember leleplezése és megítélése nem az Ő teste tapasztalatainak kifejeződése; ez az Ő kinyilatkoztatása az ember igazságtalanságáról, miután hosszú időn keresztül megismerte az ember lázadó mivoltát, és megutálta az emberiség romlottságát. Az Általa végzett munka mind azt a célt szolgálja, hogy kinyilatkoztassa az ember számára az Ő természetét, és kifejezze az Ő lényét. Ezt a munkát csak Ő képes elvégezni; ez nem olyasmi, amit egy hús-vér ember el tudna érni. Az Ő munkájából az ember nem tudja megállapítani, hogy Ő milyen személy. Az ember az Ő munkája alapján nem is tudja Őt teremtett személyként besorolni. Az Ő lénye is besorolhatatlanná teszi Őt teremtett személyként. Az ember csupán nem-embernek tekintheti Őt, de nem tudja, hogy melyik kategóriába sorolja, ezért az ember kénytelen Őt az Isten kategóriába sorolni. Nem észszerűtlen, hogy az ember így tesz, hiszen Isten sok olyan munkát végzett az emberek között, amire az ember képtelen.

A munka, amelyet Isten végez, nem az Ő hús-vér testének tapasztalatát képviseli; az ember által végzett munka az ő tapasztalatát képviseli. Mindenki a személyes tapasztalatáról beszél. Isten közvetlenül ki tudja fejezni az igazságot, míg az ember csak azt a tapasztalatot tudja kifejezni, amely megfelel az általa megtapasztalt igazságnak. Isten munkájának nincsenek szabályai, és nem kötik időbeli vagy földrajzi korlátok. Bármikor és bárhol kifejezheti azt, ami Ő. Úgy munkálkodik, ahogyan neki tetszik. Az ember munkájának feltételei és keretei vannak; ezek nélkül nem tudna munkálkodni, és nem tudná kifejezni az Istenről való ismeretét vagy az igazság megtapasztalását. Ahhoz, hogy megállapítsd, hogy valami Isten saját munkája vagy az ember munkája, egyszerűen össze kell hasonlítanod a kettő közötti különbségeket. Ha nincs olyan munka, amelyet maga Isten végez, és csak az ember munkája van, akkor egyszerűen tudni fogod, hogy az ember tanításai magas szintűek, meghaladják bárki más képességeit; a beszédtónusuk, a dolgok kezelésében alkalmazott elveik, a tapasztalt és szilárd munkamódszerük meghaladja másokét. Mindannyian csodáljátok ezeket a kiváló képességű és magasztos tudású embereket, de Isten munkájából és szavaiból nem láthatod, milyen magasrendű az Ő emberi mivolta. Ehelyett Ő hétköznapi, és amikor munkálkodik, normális és gyakorlati, ugyanakkor a halandók számára mérhetetlen, emiatt az emberekben egyfajta félő szív alakul ki Iránta. Lehet, hogy egy személynek különösen nagy a tapasztalata a munkájában, vagy különösen fejlett a képzelőereje és az észjárása, és különösen jó az emberi mivolta; az ilyen tulajdonságok csak csodálatot válthatnak ki az emberekből, de nem kelthetnek bennük félelmet és rettegést. Az emberek mind csodálják azokat, akik jól tudnak munkálkodni, akik különösen mély tapasztalattal rendelkeznek, és akik gyakorolni tudják az igazságot, de az ilyen emberek soha nem válthatnak ki félelmet, csak csodálatot és irigységet. De azok az emberek, akik megtapasztalták Isten munkáját, nem csodálják Istent; ehelyett úgy érzik, hogy az Ő munkája meghaladja az emberi határokat, és az ember számára kifürkészhetetlen, új és csodálatos. Amikor az emberek megtapasztalják Isten munkáját, az első ismeretük Róla az, hogy Ő kifürkészhetetlen, bölcs és csodálatos, és öntudatlanul félik Őt, és érzik az Ő munkájának titokzatosságát, amely meghaladja az emberi elme határait. Az emberek csak az Ő követelményeinek akarnak megfelelni, az Ő szándékainak akarnak eleget tenni; nem akarják Őt felülmúlni, mert az a munka, amit Ő végez, meghaladja az emberi gondolkodást és képzeletet, és ember nem tudná elvégezni helyette. Még maga az ember sem ismeri saját alkalmatlanságát, Isten mégis új utat készített, és eljött, hogy az embert egy újabb és szebb világba vezesse, és így az emberiség újabb fejlődésen ment át, és új kezdetet kapott. Amit az emberek Isten iránt éreznek, az nem csodálat, vagy inkább nem csak csodálat. A legmélyebb élményük a félelem és a szeretet; azt érzik, hogy Isten valóban csodálatos. Ő olyan munkát végez, amelyre az ember képtelen, és olyan dolgokat mond, amelyeket az ember képtelen mondani. Azok az emberek, akik megtapasztalták Isten munkáját, mindig egy leírhatatlan érzést éreznek. A kellően mély tapasztalattal rendelkező emberek megértik Isten szeretetét; érzik az Ő szeretetreméltóságát, azt, hogy az Ő munkája olyan bölcs, olyan csodálatos, és ezáltal végtelen erő keletkezik közöttük. Ez nem rettegés vagy alkalmi szeretet és tisztelet, hanem Isten ember iránti együttérzésének és türelmének mélységes érzése. Ugyanakkor azok az emberek, akik megtapasztalták az Ő fenyítését és ítéletét, érzik az Ő fenségét és azt, hogy nem tűri a sértést. Még azok az emberek is, akik sokat tapasztaltak az Ő munkájából, képtelenek kifürkészni Őt; mindazok, akik igazán félik Őt, tudják, hogy az Ő munkája nincs összhangban az emberek elképzeléseivel, hanem mindig ellentétes azokkal. Neki nincs szüksége arra, hogy az emberek teljes mértékben csodálják Őt, vagy a Neki való alávetettség látszatát keltsék; inkább valódi félelmet és valódi alávetettséget kell elérniük. Az Ő munkájának oly nagy részében bárkiben, aki valódi tapasztalattal rendelkezik, kialakul az Őt félő szív, ami magasabb rendű, mint a csodálat. Az emberek látták az Ő természetét az Ő fenyítő és ítélő munkája révén, és ezért van Őt félő szívük. Istent félni kell, és alá kell vetnünk magunkat Neki, mert az Ő lénye és az Ő természete nem azonos a teremtett lényekével, és felülmúlja a teremtett lényekét. Isten önmagában létező és örökkévaló, Ő egy nem-teremtett lény, és csak Isten méltó a félelemre és az alávetettségre; az ember nem jogosult erre. Tehát mindazokban, akik megtapasztalták az Ő munkáját, és valóban megismerték Őt, kialakul az Őt félő szív. Azokból viszont, akik nem engedik el a Róla alkotott elképzeléseiket – akik egyszerűen nem tekintik Őt Istennek –, hiányzik az Őt félő szív, és bár követik Őt, nincsenek meghódítva; ők természetüknél fogva lázadó emberek. Azt akarja elérni az így végzett munkával, hogy minden teremtett lénynek a Teremtőt félő szíve legyen, imádja Őt, és feltétel nélkül megadja magát az Ő uralmának. Ez a végeredmény, amelyet valamennyi munkája elérni hivatott. Ha az ilyen munkát megtapasztaló emberekben nincs Istent félő szív, még csak egy kicsit sem, és ha a múltbeli lázadó mivoltuk egyáltalán nem változik, akkor biztos, hogy ki lesznek iktatva. Ha valaki úgy viszonyul Istenhez, hogy csak távolról csodálja vagy tiszteli Őt, és a legkevésbé sem szereti, akkor ez az eredmény, amire az Istent szerető szív nélküli ember jutott, és az ilyen embernél hiányoznak a tökéletesítés feltételei. Ha ennyi munka nem képes elnyerni egy személy igaz szeretetét, akkor az a személy nem nyerte meg Istent, és nem törekszik őszintén az igazságra. Aki nem szereti Istent, az nem szereti az igazságot, és így nem nyerheti meg Istent, még kevésbé kaphatja meg Isten jóváhagyását. Az ilyen emberek, mindamellett, hogy tapasztalják a Szentlélek munkáját, és mindamellett, hogy tapasztalják az ítéletet, képtelenek arra, hogy Istent félő szívük legyen. Ezek olyan emberek, akiknek a jelleme megváltoztathatatlan, és akik rendkívül gyűlöletes beállítottságúak. Mindazok, akiknek nincs Istent félő szívük, ki lesznek iktatva, büntetés tárgyai lesznek, és büntetést kapnak, akárcsak a gonoszt cselekvők, és még jobban fognak szenvedni, mint azok, akik gonosz dolgokat követtek el.