Isten munkája az emberek között elválaszthatatlan az embertől, mert az ember ennek a munkának a tárgya és Isten egyetlen olyan teremtménye, aki bizonyságot tehet Istenről. Az ember élete és az ember valamennyi tevékenysége elválaszthatatlan Istentől, és teljesen Isten keze irányítja őket, és még az is elmondható, hogy egyetlen személy sem létezhet Istentől függetlenül. Ezt senki sem tagadhatja, mert ez egy tény. Mindaz, amit Isten tesz, az emberiség hasznára van, és a Sátán mesterkedései ellen irányul. Minden, amire az embernek szüksége van, Istentől jön, és Isten az ember életének forrása. Így az ember egyszerűen képtelen elválni Istentől. Továbbá, Istennek sosem állt szándékában különválni az embertől. Isten az egész emberiség érdekében végzi munkáját, és az Ő gondolatai mindig kedvesek. Az ember számára tehát Isten munkája és Isten gondolatai (azaz Isten szándékai) egyaránt „látomások”, amelyeket az embernek meg kellene ismernie. Az ilyen látomások Isten irányítását is jelentik, és olyan munkát, amit ember képtelen elvégezni. Eközben a követelményeket, amelyeket Isten a munkája során az emberrel szemben támaszt, az ember „gyakorlatának” nevezzük. A látomások Magának Istennek a munkái, vagyis az Ő szándékai az emberiség számára, avagy az Ő munkájának célja és jelentősége. A látomásokat az irányítás részének is hívhatjuk, mert ez az irányítás Isten munkája, és az emberre irányul, ami azt jelenti, hogy ez az a munka, amit Isten végez az emberek között. Ez a munka a bizonyíték és az ösvény, amelyen át az ember megismeri Istent, és amely az ember számára a lehető legnagyobb jelentőséggel bír. Ha az emberek ahelyett, hogy Isten munkájának megismerésére figyelnének, csak az Istenben való hit doktrínáira figyelnek, vagy jelentéktelenül csekély részletekre, akkor egyszerűen nem fogják megismerni Istent, sőt mi több, nem lesznek összhangban Isten szándékaival. Isten ama munkáját, amely mérhetetlenül nagy segítségére van az embernek Isten megismerésében, látomásoknak hívjuk. E látomások képezik Isten munkáját, Isten szándékait, valamint Isten munkájának céljait és jelentőségét; ezek mind hasznosak az ember számára. A gyakorlat arra utal, amit az embernek kell elvégeznie, amit az Istent követő teremtett lényeknek kell megtenniük, és ez egyúttal az ember kötelessége is. Amit az embernek tennie kell, az nem olyasmi, amit az ember már kezdettől fogva értett, hanem az, amit Isten az Ő munkája során megkövetel az embertől. Ezek a követelmények fokozatosan egyre mélyebbek és egyre emelkedettebbek lesznek, ahogy Isten munkálkodik. A Törvény Korában például az embernek a törvényt kellett követnie, a Kegyelem Korában pedig a keresztet kellett hordoznia. A Királyság Kora más: az emberrel szemben támasztott követelmények magasabbak, mint a Törvény Korában és a Kegyelem Korában voltak. Ahogy a látomások egyre emelkedettebbé válnak, úgy az emberrel szemben támasztott követelmények egyre magasabbak, egyre tisztábbak és gyakorlatibbak lesznek. Ugyanígy a látomások is egyre gyakorlatibbá válnak. E sok gyakorlati látomás nem csupán azt mozdítja elő, hogy az ember alávesse magát Istennek, hanem ezen túlmenően ahhoz is hozzájárul, hogy megismerje Istent.

Az előző korokkal összehasonlítva Isten munkája a Királyság Korában reálisabb, még inkább az ember lényegét és a beállítottságában bekövetkező változásokat célozza meg, és még inkább képes bizonyságot tenni Magáról Istenről mindazok számára, akik Őt követik. Más szóval, a Királyság Kora alatt, munkálkodása során Isten jobban megmutatkozik az embernek, mint a múltban bármikor, ami azt jelenti, hogy az ember által megismerendő látomások magasabbak, mint bármely előző korban voltak. Mivel Isten munkája az emberek között eddig példa nélküli területekre lépett be, az ember által megismert látomások az egész irányítási munka során a Királyság Korában a legmagasabbak. Isten munkája precedens nélküli területekre lépett be, és így az ember által megismerendő látomások lettek minden látomás közül a legmagasabb rendűek, és az ember ebből eredő gyakorlata szintén magasabb, mint bármely előző korban, mert az ember gyakorlata a látomásokkal lépést tartva változik, a látomások tökéletesítése pedig az emberrel szemben támasztott követelmények tökéletesítését is jelenti. Amint Isten teljes irányítása megáll, úgy az ember gyakorlata is megszűnik, és Isten munkája nélkül az embernek nem lesz más választása, mint az, hogy a múlt doktrínáihoz ragaszkodjon, máskülönben egyszerűen nem lesz hová fordulnia. Új látomások nélkül nem lesz több új emberi gyakorlat; teljes látomások nélkül nem lesz tökéletes emberi gyakorlat; magasabb látomások nélkül az embernek nem lesz magasabb szintű gyakorlata. Az ember gyakorlata Isten lépései mentén változik, és hasonlóképpen az ember tudása és tapasztalata is Isten munkája mentén változik. Függetlenül attól, hogy az ember mi mindenre képes, továbbra is elválaszthatatlan Istentől, és ha Isten akár csak egy pillanatra is abbahagyná a munkát, az ember azonnal meghalna haragjától. Az embernek nincs mivel dicsekednie, mert nem számít, milyen magas szintű az ember mai ismerete, nem számít, milyen mélyek a tapasztalatai, ő elválaszthatatlan Isten munkájától, mivel az ember gyakorlata és az, amire Istenben való hitében törekednie kellene, elválaszthatatlanok a látomásoktól. Isten munkájának minden esetében vannak olyan látomások, amelyeket az embernek meg kell ismernie, és ezeket követve megfelelő követelményeket támasztanak az emberrel szemben. Ha e látomások nem szolgálnának alapul, az ember egyszerűen képtelen lenne a gyakorlatra, és arra sem lenne képes, hogy megingathatatlanul kövesse Istent. Ha az ember nem ismeri Istent vagy nem érti Isten szándékait, akkor mindaz, amit az ember tesz, hiábavaló, és nem alkalmas Isten jóváhagyására. Mindegy, milyen bőségesek az ember ajándékai, ő akkor is elválaszthatatlan Isten munkájától és Isten útmutatásától. Nem számít, milyen jók az ember cselekedetei, vagy hogy hány tettet visz véghez az ember, azok akkor sem helyettesíthetik Isten munkáját. És így az ember gyakorlata semmilyen körülmények között nem választható el a látomásoktól. Azoknak, akik nem fogadják el az új látomásokat, nincs új gyakorlatuk. Az ő gyakorlatuknak semmi köze az igazsághoz, mert doktrínát követnek, és a halott törvényhez ragaszkodnak; egyáltalán nincsenek új látomásaik, és ennek eredményeként az új korból semmit nem ültetnek a gyakorlatba. Elvesztették a látomásokat, eközben a Szentlélek munkáját is elveszítették, és elveszítették az igazságot. Azok, akik nélkülözik az igazságot, az abszurditás ivadékai, a Sátán megtestesítői ők. Nem számít, hogy milyen személy az illető, nem lehet meg Isten munkájának látomásai nélkül, nem létezhet a Szentlélek jelenlététől megfosztva; amint valaki elveszti a látomásokat, rögtön az alvilágba száll alá, és sötétség közepette él. A látomás nélküli emberek azok, akik bolond módon követik Istent, ők azok, akik nélkülözik a Szentlélek munkáját, és ők a pokolban élnek. Az ilyen emberek nem az igazságra törekszenek, hanem inkább kifüggesztik Isten nevét, mint valami jelzőtáblát. Azok, akik nem ismerik a Szentlélek munkáját, akik nem ismerik a megtestesült Istent, akik nem ismerik a munka három szakaszát Isten irányításának teljességében, azok nem ismerik a látomásokat, és így az igazság nélkül vannak. És vajon nem mind gonosztevők azok, akik nem rendelkeznek az igazsággal? Azok, akik hajlandóak a gyakorlatba ültetni az igazságot, akik hajlandóak Isten ismeretét keresni, és akik igazán együttműködnek Istennel, azok az emberek, akik számára a látomások alapként szolgálnak. Ők elnyerik Isten jóváhagyását, mert együttműködnek Istennel, és ez az együttműködés az, amit az embernek a gyakorlatba kellene ültetnie.

A látomások sok, a gyakorlathoz vezető ösvényt tartalmaznak. Az emberrel szemben támasztott gyakorlati követelményeket szintén magukba foglalják a látomások, ahogy Isten munkáját is, amit az embernek meg kell ismernie. A múltban a különböző helyeken tartott különleges összejövetelek vagy nagyszabású összejövetelek alatt a gyakorlat ösvényének csupán egyetlen aspektusáról esett szó. Ilyen gyakorlat volt az, amelyet a Kegyelem Korában kellett gyakorlatba ültetni, és ennek igen ritkán volt bármi köze Isten ismeretéhez, mivel a Kegyelem Korának látomása csak Jézus keresztre feszítésének látomása volt, és nem léteztek ennél nagyobb látomások. Az embernek nem kellett többet tudnia, mint az Ő keresztre feszítés általi munkáját az emberiség megváltása érdekében, és így a Kegyelem Korában nem voltak más látomások, amiket az embernek meg kellett volna ismernie. Ily módon az ember csak hiányos tudással rendelkezett Istenről, és Jézus szeretetének és könyörületességének ismeretén kívül csak néhány egyszerű és szánalmas dolog állt a rendelkezésére, amit gyakorolhatott, olyan dolgok, amelyek messze elmaradtak a maitól. A múltban, függetlenül attól, hogy milyen módon gyülekeztek össze az emberek, képtelenek voltak Isten munkájának gyakorlati ismeretéről beszélni, még kevésbé tudta bárki világosan megmondani, hogy melyik a gyakorlat legmegfelelőbb útja, amelyre az ember rátérhet. Az ember pusztán néhány egyszerű részletet tett hozzá a hosszútűrés és türelem alapjához; egyszerűen nem volt semmi változás gyakorlatának lényegében, mert ugyanazon a koron belül Isten nem végzett semmilyen újabb munkát, és az embertől nem követelt mást, csak hosszútűrést és türelmet, vagy azt, hogy vigye a keresztet. Az ilyen gyakorlatokon kívül nem léteztek magasabb látomások, mint Jézus keresztre feszítése. A múltban nem esett említés más látomásokról, mert Isten nem végzett túl sok munkát, és mert csak korlátozott követelései voltak az emberrel szemben. Ily módon függetlenül attól, hogy mit tett az ember, képtelen volt túllépni ezeken a határokon, a korlátokon, amelyek csak néhány egyszerű és sekélyes dolgot jelentettek, amit az embernek gyakorlatba kellett ültetnie. Ma azért beszélek más látomásokról, mert ma több munka lett elvégezve, olyan munka, ami többszörösen meghaladja a Törvény Korát és a Kegyelem Korát. Az emberrel szemben támasztott követelmények is többszörösen magasabbak, mint a múltbéli időkben. Ha az ember képtelen teljesen megismerni az ilyen munkát, akkor annak nem lenne nagy jelentősége; elmondhatjuk, hogy az ember nehezen fogja tudni teljesen megismerni az ilyen munkát, ha nem ennek szenteli erőfeszítéseit egész élete során. A hódítás munkájában, ha csak beszélnénk a gyakorlat útjáról, az lehetetlenné tenné az ember meghódítását. A látomásokról való puszta beszéd, az emberrel szemben követelmények állítása nélkül, szintén ellehetítené az ember meghódítását. Ha semmi másról nem esne szó, csak a gyakorlat útjáról, akkor lehetetlen lenne eltalálni az ember Achilles sarkát, vagy eloszlatni az ember elképzeléseit, és így az embert teljesen meghódítani is lehetetlen lenne. Az ember meghódításának fő eszközei a látomások, mégis, ha nem létezne a gyakorlat ösvénye a látomásokon kívül, akkor nem lenne út, amit az ember követhet, még kevésbé lenne bármilyen eszköze a belépéshez. A kezdetektől fogva mindvégig ez volt Isten munkájának alapelve: a látomásokban található az, ami gyakorlatba ültethető, és így léteznek látomások is a gyakorlat mellett. A változások mértéke mind az ember életében, mind a beállítottságában követi a látomások változásait. Ha az embernek csak a saját erőfeszítéseire kellene támaszkodnia, akkor lehetetlen lenne számára bármilyen nagyfokú változást elérni. A látomások Magának Istennek a munkájáról és Isten irányításáról szólnak. A gyakorlat az emberi gyakorlat ösvényére utal, és az ember létezésének útjára; Isten teljes irányításában a látomások és gyakorlat közti kapcsolat az Isten és ember közötti kapcsolat. Ha a látomásokat eltávolítanánk, vagy ha úgy beszélnénk róluk, hogy nem ejtünk szót a gyakorlatról, vagy ha csak látomások léteznének, és az ember gyakorlatát megsemmisítenénk, akkor az ilyen dolgokat nem lehetne Isten irányításának tekinteni, még kevésbé mondhatnánk, hogy Isten munkája az emberiség érdekében történik; ily módon nem csak az ember kötelessége szűnne meg, hanem ez Isten munkája céljának megtagadása lenne. Ha az embertől elejétől a végéig csak annyit várnának el, hogy gyakoroljon, Isten munkájának bevonása nélkül, és ezen kívül, ha az embertől nem követelnék meg, hogy ismerje Isten munkáját, akkor az ilyen munkát még kevésbé nevezhetnénk Isten irányításának. Ha az ember nem ismerné Istent, és tudatlan lenne Isten szándékait illetően, és vakon vinné véghez gyakorlatát homályos és elvont módon, akkor sosem válna minden szempontból alkalmas teremtett lénnyé. Így tehát e két dolog közül mindkettő elengedhetetlen. Ha csak Isten munkája létezne, vagyis, ha csak a látomások lennének, és az ember részéről nem lenne együttműködés vagy gyakorlat, akkor az ilyen dolgokat nem lehetne Isten irányításának nevezni. Ha csak az ember gyakorlata és belépése létezne, akkor függetlenül attól, hogy az ember milyen magas ösvényre lépett, ez úgyszintén elfogadhatatlan lenne. Az ember belépésének a munkával és látomásokkal egy ütemben, fokozatosan kell változnia, nem változhat szeszélyesen. Az ember gyakorlatának alapelvei nem szabadok és korlátlanok, hanem bizonyos határok között mozognak. Az ilyen alapelvek a munka látomásaival egy ütemben változnak. Ennek okán Isten irányítása végső soron Isten munkájától és az ember gyakorlatától függ.

Az irányítási munka egyedül az emberiség miatt jött létre, ami azt jelenti, hogy csak az emberiség létezése miatt támadt. Az emberiség előtt, vagyis a kezdetben, amikor az egek és a föld és minden dolgok teremtettek, nem volt irányítás. Ha nem lenne az ember számára hasznos gyakorlat Isten valamennyi munkájában, vagyis, ha Isten nem állított volna megfelelő követelményeket a megromlott emberiséggel szemben (ha az Isten által végzett munkában nem lenne az ember gyakorlata számára megfelelő ösvény), akkor ezt a munkát nem lehetne Isten irányításának nevezni. Ha Isten munkájának teljessége csupán annyit foglalna magában, hogy elmondja a korrupt emberiségnek, hogyan végezzék a gyakorlatukat, Isten pedig nem vinné véghez egyetlen saját kezdeményezését sem, és az Ő mindenhatóságának és bölcsességének egy szikráját sem nyilvánítaná ki, akkor bármilyen magas követelményeket támasztana Isten az emberrel szemben, bármilyen hosszú ideig élne Isten az emberek között, az ember mit sem tudna Isten természetéről; ha ez lenne a helyzet, akkor az ilyen típusú munka még kevésbé lenne méltó arra, hogy Isten irányításának nevezzük. Egyszerűen szólva, Isten irányítási munkája az Isten által végzett munka, és mindaz a munka, amelyet Isten útmutatása alatt visznek véghez azok, akiket Isten megnyert. Az ilyen munkákat összegezhetjük irányításként. Más szóval, Isten munkáját az emberek között, és mindazoknak a Vele való együttműködését, akik követik Őt, gyűjtőnéven irányításnak nevezzük. Itt Isten munkáját látomásoknak hívjuk, az ember együttműködését pedig gyakorlatnak. Minél magasabb Isten munkája (azaz, minél magasabbak a látomások), Isten természetéből annál több lesz tisztán kivehető az ember számára, annál inkább ellentmond az ember elképzeléseinek, és az ember gyakorlata és együttműködése annál magasabb szintre emelkedik. Minél magasabbak az elvárások az emberrel szemben, Isten munkája annál inkább ellentétes az ember elképzeléseivel, aminek eredményeként az ember megpróbáltatásai és az általa elérendő normák is magasabbak lesznek. Amire ez a munka befejeződik, addigra minden látomás beteljesedik majd, és az, amit az embernek a gyakorlatba kell ültetnie, el fogja érni a tökéletesség tetőpontját. Ez egyúttal az az idő is lesz, amikor mindenki osztályozva lesz fajtája szerint, mivel az, amit az embernek tudnia kell, addigra már fel lesz fedve az ember előtt. Így, amikor a látomások elérik csúcspontjukat, a munka ezzel összhangban szintén a végéhez közeledik majd, és az ember gyakorlata addigra szintén eléri a fénypontját. Az ember gyakorlata Isten munkáján alapul, és Isten irányítása egyedül az ember gyakorlatának és együttműködésének köszönhetően fejeződik ki teljesen. Az ember Isten munkájának mintapéldánya, és Isten teljes irányítási munkájának tárgya, és terméke is Isten egész irányításának. Ha Isten egyedül, az ember közreműködése nélkül dolgozna, akkor semmi sem szolgálhatna az Ő egész munkájának kikristályosodásaként, és akkor Isten irányítása a legcsekélyebb jelentőséggel sem bírna. Isten a munkáján kívül csak azáltal érheti el az Ő irányításának célját, és érheti el azt a célt, hogy mindezen munka által teljesen legyőzze a Sátánt, ha az Ő munkájának kifejezésére és mindenhatóságának, valamint bölcsességének bizonyítására megfelelő eszközöket választ. Ebből kifolyólag az ember elválaszthatatlan részét képezi Isten irányítási munkájának, és az ember az egyetlen, aki által Isten irányítása gyümölcsözővé válhat és elérheti végső célját; az emberen kívül nincs olyan létforma, amely betölthetne ilyen szerepet. Ahhoz, hogy az ember Isten irányítási munkájának valódi kikristályosodásává válhasson, a romlott emberiség lázadó mivoltát teljes mértékben el kell oszlatni. Ehhez az szükséges, hogy az ember a különböző időkben annak megfelelő gyakorlatokat kapjon, és hogy Isten elvégezze az ezzel kapcsolatos munkát az emberek között. Csakis ezen a módon lesz végül megnyerve egy olyan embercsoport, akik Isten irányítási munkájának kikristályosodásai. Isten munkája az emberek között nem tehet bizonyságot Magáról Istenről csupán Isten munkája által; az ilyen bizonyság eléréséhez élő emberi lényekre is szükség van, akik alkalmasak az Ő munkájára. Isten először ezeken az embereken fog munkálkodni, akiken keresztül aztán munkája majd kifejeződik, és így ilyen bizonyságtétel lesz Róla a teremtett lények között, és ebben megvalósul az, hogy Isten eléri munkájának célját. Isten nem egyedül munkálkodik a Sátán legyőzésén, mivel Ő nem tud Önmagáról közvetlenül bizonyságot tenni minden teremtett lény között. Ha azt tenné, lehetetlen volna teljességgel meggyőzni az embert, így Istennek dolgoznia kell az emberen, hogy meghódítsa, és csak ekkor nyerhet majd bizonyságtételt minden teremtett lény között. Ha egyedül Isten munkálkodna, az ember közreműködése nélkül, vagy ha az ember együttműködése nem lenne követelmény, akkor az ember soha nem lenne képes megismerni Isten természetét, és soha nem szerezne tudomást Isten szándékairól; Isten munkáját akkor nem lehetne Isten irányításának nevezni. Ha csupán magának az embernek kellene törekednie, és kutatnia, és keményen dolgoznia, Isten munkájának megértése nélkül, akkor az ember csínytevéseket követne el. A Szentlélek munkája nélkül az, amit az ember tesz, a Sátántól való, lázadás és gonoszság; a Sátán mutatkozik meg mindabban, amit a romlott emberiség tesz, és nincs semmi, ami Istennel összeegyeztethető, és mindaz, amit az ember tesz, a Sátán megnyilvánulása. Mindabból, amiről eddig szó volt, semmi sem zárja ki a látomásokat és gyakorlatokat. A látomások alapján az ember megtalálja a gyakorlatot és az alávetettség ösvényét, hogy félretehesse elképzeléseit és megnyerje azokat a dolgokat, amelyekkel a múltban nem rendelkezett. Isten megköveteli, hogy az ember együttműködjön Vele, hogy az ember teljesen alávesse magát az Ő követelményeinek, az ember pedig azt kéri, hogy láthassa Magának Istennek a munkáját, hogy megtapasztalja Isten mindenható erejét, és hogy megismerje Isten természetét. Ezek összegezve alkotják Isten irányítását. Isten egyesülése az emberrel az irányítás, és ez a legnagyszerűbb irányítás.

Ami a látomásokkal kapcsolatos, az elsősorban Magának Istennek a munkájára utal, ami pedig a gyakorlattal függ össze, azt az embernek kell elvégeznie, és egyáltalán semmi köze Istenhez. Isten munkáját Maga Isten teljesíti be, az ember gyakorlatát pedig maga az ember viszi véghez. Azt, amit Magának Istennek kell megtennie, nem az ember dolga elvégezni, amit pedig az embernek kell gyakorolnia, az Istentől független. Isten munkája az Ő saját szolgálata, és nem kapcsolódik az emberhez. Ezt a munkát nem az embernek kell elvégeznie, és továbbá, az ember képtelen lenne megtenni az Isten által elvégzendő munkát. Aminek a gyakorlása az embertől megkövetelt, azt az embernek kell végrehajtania, legyen az az életének feláldozása, vagy önmaga átadása a Sátánnak, hogy tanúságot tegyen, mindezeket az embernek kell véghez vinnie. Maga Isten végez el minden munkát, amit Neki kell elvégeznie, az embernek pedig meg lett mutatva, hogy mit kell tennie, és a munka fennmaradó része az ember dolga. Isten nem végez kiegészítő munkát. Ő csak azt a munkát végzi el, amely az Ő szolgálatán belül van, és csak az út megnyitásának munkáját végzi, és nem végzi el az út kikövezésének munkáját; ezt mindenkinek meg kell értenie. Az igazság gyakorlatba ültetése azt jelenti, hogy Isten szavait gyakorlatba ültetjük, és mindez az ember kötelessége, ez az, amit az embernek kell megtennie, és egyáltalán semmi köze nincs Istenhez. Ha az ember azt követeli, hogy Isten is szenvedjen gyötrelmet és finomítást az igazságban ugyanúgy, ahogy az ember, akkor az ember lázadó. Isten munkája az Ő szolgálatának teljesítése; az ember kötelessége pedig, hogy Isten minden útmutatásának alávesse magát a legkisebb ellenállás nélkül. Az ember dolga az, hogy teljesítse, amit el kell érnie, függetlenül attól, hogy Isten hogyan munkálkodik vagy él. Egyedül Isten támaszthat követelményeket az emberrel szemben, vagyis egyedül Maga Isten alkalmas arra, hogy követelései legyenek az emberrel szemben. Az embernek nem lehet választása, és nem tehet mást, mint teljesen alávetni magát és gyakorolni; ilyen értelemmel kell bírnia az embernek. Amint befejeződik az a munka, amit Istennek kell elvégeznie, elvárás az embertől, hogy lépésről lépésre megtapasztalja azt. Amennyiben a végén, amikor Isten minden irányítása befejeződött, az ember még mindig nem tette meg, amit Isten megkövetelt tőle, akkor az embert meg kell büntetni. Ha az ember nem teljesíti Isten elvárásait, akkor ez az ember lázadó mivoltának tudható be; ez nem azt jelenti, hogy Isten nem volt elég alapos a munkájában. Mindazok, akik nem tudják Isten szavait a gyakorlatba ültetni, akik nem tudják teljesíteni Isten követelményeit, és azok, akik nem képesek hűségüket felajánlani és teljesíteni kötelességüket, mind meg lesznek büntetve. Aminek az elérése elő van írva ma számotokra, azok nem további követelmények, hanem az ember kötelessége, és az, amit minden embernek meg kellene tennie. Ha arra is képtelenek vagytok, hogy megtegyétek a kötelességeteket, vagy arra, hogy jól végezzétek azt, akkor nem bajt hoztok-e magatokra? Vajon nem a halálnak udvaroltok-e? Hogyan várhatnátok el még mindig, hogy legyen jövőtök és legyenek kilátásaitok? Isten az emberiség érdekében végzi munkáját, az ember együttműködése pedig Isten irányítása érdekében történik. Miután Isten megtette mindazt, amit meg kell tennie, az ember felé elvárás az, hogy nagylelkű legyen a gyakorlatában, és hogy együttműködjön Istennel. Isten munkájában az embernek erőfeszítést nem kímélve kell részt vennie, fel kell ajánlania hűségét, és nem szabad belemerülnie számos elképzelésbe, vagy passzívan ülnie a halált várva. Isten képes feláldozni Magát az emberért, akkor az ember miért nem tudja felajánlani hűségét Istennek? Isten egy szívvel és lélekkel van az ember iránt, akkor az ember miért nem tud felkínálni egy kis együttműködést? Isten az emberiségért munkálkodik, az ember miért nem képes hát teljesíteni néhány kötelességét Isten irányítása érdekében? Isten munkája ilyen messzire eljutott, ti mégis csak néztek, de nem cselekedtek, hallotok, de nem mozdultok. Vajon az ilyen emberek nem a kárhozat tárgyai? Isten már az embernek szentelte mindenét, akkor az ember ma miért képtelen komolyan elvégezni kötelességét? Isten számára az Ő munkája élvez legfőbb prioritást, irányításának munkája pedig a legfontosabb. Az ember legfőbb prioritása az, hogy Isten szavait gyakorlatba ültesse és teljesítse Isten követelményeit. Ezt mindannyiótoknak meg kell értenetek. A hozzátok intézett szavak elérték a lényegetek legbelső magját, és Isten munkája olyan területre lépett be, ahova még soha azelőtt. Sokan még mindig nem értik ennek az útnak az igazságát vagy hamisságát, még mindig várakoznak és néznek, és nem végzik a kötelességüket. Ehelyett Isten minden szavát és cselekedetét megvizsgálják, arra fókuszálnak, hogy Ő mit eszik és mit visel, és elképzeléseik egyre keservesebbekké válnak. Az ilyen emberek vajon nem a semmiért csapnak nagy hűhót? Hogyan lehetnének az ilyen emberek azok, akik Istent keresik? És hogyan lehetnének ők azok, akiknek szándékában áll alávetni magukat Istennek? Hűségüket és kötelességüket háttérbe szorítják az elméjükben, és helyette arra koncentrálnak, hogy merre jár Isten. Vérlázítóak! Ha az ember megértette mindazt, amit meg kell értenie, és gyakorlatba ültette mindazt, amit gyakorlatba kell ültetnie, akkor Isten bizonyosan az emberre árasztja áldásait, mert amit Ő megkíván az embertől, az az ember kötelessége, és az, amit az embernek meg kellene tennie. Ha az ember képtelen felfogni, hogy mit kell megértenie, és képtelen gyakorlatba ültetni azt, amit a gyakorlatba kell ültetnie, akkor az ember meg lesz büntetve. Azok, akik nem működnek együtt Istennel, Isten ellenségei, azok, akik nem fogadják el az új munkát, ellenállnak annak, még akkor is, ha az ilyen emberek semmi olyat nem tesznek, ami egyértelműen ellentétes azzal. Mindazok, akik nem ültetik gyakorlatba az Isten által megkövetelt igazságot, olyan emberek, akik szándékosan szemben állnak Isten szavaival és lázadnak velük szemben, még ha az ilyen emberek különös figyelmet fordítanak is a Szentlélek munkájára. Azok az emberek, akik nem engedelmesek és nem vetik alá magukat, lázadók, és ellenszegülnek Istennek. Azok az emberek, akik nem teljesítik kötelességüket, ők azok, akik nem működnek együtt Istennel, és az olyan emberek, akik nem működnek együtt Istennel, azok, akik nem fogadják el a Szentlélek munkáját.