Isten teremtette ezt a világot, és belehelyezte az embert, egy élőlényt, akinek életet adott. Ezután az embernek szülei és rokonai lettek, és többé nem volt egyedül. Amióta az ember először pillantotta meg ezt az anyagi világot, az volt a sorsa, hogy Isten elrendelése szerint létezzen. Az Istentől származó élet lehelete minden egyes élőlényt támogat a felnőtté válás során. E folyamat során senki sem érzi, hogy az ember Isten gondviselése alatt nő fel; inkább úgy gondolják, hogy az ember a szülei szerető gondviselése alatt teszi ezt, és a saját életösztöne irányítja a felnövekedését. Ez azért van, mert az ember nem tudja, hogy ki adományozta neki az életét, vagy hogy honnan származik, még kevésbé azt, hogy az életösztön milyen módon hoz létre csodákat. Csak azt tudja, hogy élete az élelem alapján folytatódik, hogy a kitartás létezésének forrása, és hogy az elméjében lévő hiedelmek jelentik azt a tőkét, amelytől a túlélése függ. Isten kegyelméről és ellátásáról az ember teljesen megfeledkezik, és így elpazarolja az Istentől kapott életet... Ebből az emberiségből, amelyről Isten éjjel-nappal gondoskodik, egyetlen egy sem vállalja, hogy imádja Őt. Isten csak tovább munkálkodik az emberen, akivel szemben nem támaszt elvárásokat, ahogyan azt Ő tervezte. Abban a reményben teszi ezt, hogy egy napon az ember felébred álmából, és hirtelen felismeri az élet értékét és értelmét, azt az árat, amelyet Isten fizetett mindazért, amit adott neki, és azt a buzgón szerető gondoskodást, amellyel Isten várja, hogy az ember visszatérjen hozzá. Soha senki nem kutatta az ember életének eredetét és fennmaradását szabályozó titkokat. Csak Isten az, aki mindezt érti, aki csendben tűri a fájdalmat és az ütéseket, amelyeket az embertől kap, aki Istentől kapott mindent, de nem hálás érte. Az ember magától értetődően élvezi mindazt, amit az élet hoz, és ugyanígy „magától értetődő”, hogy az ember elárulja, elfelejti és kizsákmányolja Istent. Lehetséges, hogy Isten terve valóban ilyen fontos? Lehetséges, hogy az ember, ez az élőlény, aki Isten kezétől származik, valóban ilyen fontos? Isten terve kétségtelenül fontos; azonban ez az Isten keze által teremtett élőlény az Ő terve érdekében létezik. Ezért Isten nem pusztíthatja el tervét az emberi faj iránti gyűlöletből. Isten az Ő tervéért és az általa kifújt lélegzetért visel el minden gyötrelmet, nem az ember testéért, hanem az ember életéért. Azért teszi ezt, hogy ne az ember testét, hanem az általa kilehelt életet vegye vissza. Ez az Ő terve.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten az ember életének forrása)