Isten igazságos természete (Második rész)

Az emberiség őszinte bűnbánattal nyeri el Isten irgalmát és hosszútűrését

Most az a bibliai történet következik, amelyben „Isten megmenti Ninivét”.

Jónás 1:1-2  Így szólt Jahve igéje Jónáshoz, Amittaj fiához: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ellene, mert feljutott Hozzám gonoszságának híre!

Jónás 3 Jahve igéje másodszor is szólt Jónáshoz: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet Én mondok neked! Jónás elindult, és elment Ninivébe Jahve szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: három nap kellett a bejárásához. Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el! Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg.

Jónás 4 Ez azonban nagyon rosszul esett Jónásnak, és megharagudott. Így imádkozott Jahvéhoz: Ó, Jahve! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még otthon voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy Te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet. Most azért, Jahve, vedd el az életemet, mert jobb nekem meghalnom, mint élnem! Jahve azonban ezt kérdezte: Igazad van-e, hogy haragszol?! Azután kiment Jónás a városból, letelepedett a várostól keletre, készített ott magának egy kunyhót, és odaült az árnyékába, hogy lássa, mi történik majd a várossal. Jahve Isten pedig úgy rendelte, hogy nőjön ott egy bokor; az felfutott Jónás fölé, és árnyékot tartott a feje fölött, hogy megvédje a rosszulléttől. Jónás nagyon örült a bokornak. Isten azonban úgy rendelte, hogy másnap, amint hajnalodni kezdett, megrágja egy féreg a bokrot, és az elszáradjon. Amikor kisütött a nap, Isten úgy rendelte, hogy tikkasztó keleti szél támadjon. Jónás napszúrást kapott, ájuldozott, a halált kívánta magának, és azt mondta: Jobb nekem meghalnom, mint élnem! Akkor Isten ezt kérdezte Jónástól: Igazad van-e, amikor haragszol e miatt a bokor miatt? Ő így felelt: Igazam van! Haragszom mindhalálig! Jahve ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!

Ninive történetének összefoglalása

Bár a történet, amelyben „Isten megmenti Ninivét”, rövid, mégis bepillantást enged Isten igazságos természetének másik oldalába. Ahhoz, hogy pontosan megérthessük, miből áll ez az oldal, vissza kell térnünk a Szentíráshoz, és át kell tekintenünk Isten egyik cselekedetét, amelyet munkája folyamán hajtott végre.

Nézzük először a történet elejét: „Így szólt Jahve igéje Jónáshoz, Amittaj fiához: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ellene, mert feljutott Hozzám gonoszságának híre!” (Jónás 1:1-2). Mint a Szentírásnak ebből a szakaszából megtudjuk, Jahve Isten megparancsolta Jónásnak, hogy menjen Ninive városába. Miért parancsolta meg Jónásnak, hogy menjen ebbe a városba? A Biblia nagyon világosan fogalmaz: a városbeliek gonoszsága feljutott Jahve Isten elé, ezért Ő elküldte Jónást, hogy jelentse be nekik, mit szándékozik Ő tenni. Bár nincs olyan feljegyzés, amelyből megtudnánk, ki volt Jónás, ez természetesen nem kapcsolódik Isten ismeretéhez, ezért ezt az embert, Jónást nem kell megértenetek. Csak azt kell tudnotok, mit parancsolt Isten Jónásnak, és mik voltak Isten okai arra, hogy ezt tegye.

Jahve Isten figyelmeztetése eljut a niniveiekhez

Lépjünk tovább a második szakaszra, Jónás könyvének harmadik fejezetére: „Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” Ezeket a szavakat adta Isten tovább közvetlenül Jónásnak, hogy mondja meg a niniveieknek, így természetesen Jahve ezeket a szavakat akarta elmondani a niniveieknek. Ezek a szavak azt mondják el az embereknek, hogy Isten megutálta és meggyűlölte a város népét, mert gonoszságuk az Ő színe elé jutott, és ezért el kívánja pusztítani ezt a várost. Mielőtt azonban Isten elpusztítaná a várost, bejelentést tesz a niniveiek számára, és ugyanakkor alkalmat ad nekik, hogy megbánják gonoszságukat és mindent újrakezdjenek. Ez az alkalom negyven napig tart, és nem tovább. Más szóval: ha a városbeliek nem tartanak bűnbánatot, nem ismerik be bűneiket, és nem borulnak a földre Jahve Isten előtt negyven napon belül, Isten elpusztítja a várost, éppúgy, ahogy Sodomát elpusztította. Ezt akarta Jahve Isten elmondani Ninive népének. Világos, hogy ez nem egy egyszerű bejelentés volt. Nemcsak Jahve Isten haragját közvetítette, hanem a niniveiekkel szembeni hozzáállását is, ugyanakkor pedig ünnepélyes figyelmeztetésként szolgált a városban élő emberek számára. Ez a figyelmeztetés elmondta nekik, hogy gonosz tetteik kivívták Jahve Isten gyűlöletét, és hamarosan a saját megsemmisülésük szélére juttatják őket. Így Ninive minden lakosának élete közvetlen veszélyben forgott.

Éles ellentét Ninive és Sodoma reakciója között Jahve Isten figyelmeztetésére

Mit jelent az, hogy elpusztulni? Köznyelven szólva azt jelenti, hogy valami nem fog létezni többé. De hogyan? Ki tudna elpusztítani egy egész várost? Az ember számára természetesen lehetetlen volna egy ilyen cselekedet végrehajtása. Ninive népe nem volt ostoba; amint meghallották ezt a bejelentést, megértették, miről van szó. Tudták, hogy a bejelentés Istentől jött, tudták, hogy Isten el fogja végezni az Ő munkáját, és tudták, hogy a gonoszságuk feldühítette Jahve Istent és rájuk hozta az Ő haragját, így hamarosan el fognak pusztulni a városukkal együtt. Hogy viselkedtek a városbeliek, miután hallották Jahve Isten figyelmeztetését? A Biblia konkrét részletekkel írja le, hogyan reagált a nép, a királytól egészen a közemberekig. A Szentírás a következő szavakat jegyezte fel: „Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel [...]” (Jónás 3:5-9).

Miután hallották Jahve Isten bejelentését, Ninive népe olyan hozzáállást mutatott, amely szöges ellentétben állt a sodomaiakéval – míg a sodomaiak nyíltan szembeszegültek Istennel, a gonosztól a gonosz felé haladva, a niniveiek, miután hallották e szavakat, nem hagyták figyelmen kívül a dolgot, és nem is álltak ellen. Ehelyett hittek Istennek, és böjtöt hirdettek. Mit jelent itt az a szó, hogy „hittek”? Maga a szó hitet és alávetést sugall. Ha a szót a niniveiek tulajdonképpeni viselkedésével magyarázzuk meg, akkor azt jelenti: hitték, hogy Isten meg tudja és meg fogja tenni, amit mondott, és hogy hajlandóak voltak bűnbánatot tartani. Érzett félelmet Ninive népe a fenyegető katasztrófa miatt? A hitük ültette el a félelmet a szívükben. Mivel bizonyíthatjuk hát a niniveiek hitét és félelmét? Ahogy a Biblia mondja: „[...] böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja”. Ez annyit tesz, hogy a niniveiek igazán hittek, és ebből a hitből félelem fakadt, ami pedig rávette őket, hogy böjtöljenek és zsákruhát öltsenek. Így mutatták ki, hogy kezdik megbánni bűneiket. Éles ellentétben a sodomaiakkal, a niniveiek nemcsak, hogy nem szegültek szembe Istennel, hanem viselkedésükkel és cselekedeteikkel egyértelműen ki is mutatták bűnbánatukat. Ezt természetesen Ninive egész népe megtette, nemcsak a közemberek – a király sem volt kivétel.

Ninive királyának bűnbánata elnyeri Jahve Isten tetszését

Amikor Ninive királya meghallotta ezt a hírt, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött, és hamuba ült. Ezután kihirdette, hogy a városban senki nem ízlelhet meg semmit, és hogy egy juh, ökör vagy egyéb jószág sem legelhet, vagy ihat vizet. Embereknek és állatoknak egyaránt zsákruhát kellett ölteniük, és az embereknek buzgó könyörgésekkel kellett Istenhez fordulniuk. A király azt is kihirdette, hogy minden egyes ember megtér a maga gonosz útjáról, és felhagy erőszakos tetteivel. Ebből a cselekvéssorból ítélve Ninive királya szívének mélyében igaz megbánás volt. Az általa végrehajtott cselekedetek sora – felkel a trónjáról, leveti királyi díszruháját, zsákruhát ölt és hamuba ül – azt jelzi az emberek számára, hogy Ninive királya félretette királyi státuszát, és a közemberekkel együtt zsákruhát öltött. Ez annyit tesz, hogy Ninive királya, miután hallotta a Jahve Istentől származó bejelentést, nem maradt királyi posztján, hogy folytassa gonosz útját vagy erőszakos tetteit; hanem félretette az általa birtokolt hatalmat, és bűnbánatot tartott Jahve Isten előtt. Ebben a pillanatban Ninive királya nem királyként tartott bűnbánatot; Isten átlagos alattvalójaként járult Isten elé, hogy bűnbánatot tartson, és megvallja bűneit. Sőt, az egész várost felszólította, hogy tartsanak bűnbánatot és vallják meg bűneiket Jahve Isten előtt ugyanúgy, ahogy ő tette; továbbá konkrét terve is volt arra vonatkozóan, hogyan tegyék ezt, ahogy a Szentírásból látható: „Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! [...] kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel!” A város uralkodójaként Ninive királya a legmagasabb státusszal és a legfőbb hatalommal bírt, és bármit megtehetett, amit csak akart. Amikor Jahve Isten bejelentésével került szembe, megtehette volna, hogy semmibe veszi a dolgot, vagy csak ő maga tart bűnbánatot és vallja meg bűneit, azzal pedig, hogy a városbeliek a bűnbánat mellett döntenek-e, egyáltalán nem törődik. Ninive királya azonban egyáltalán nem ezt tette. Nemcsak, hogy felkelt a trónjáról, zsákruhát öltött, hamuba ült, bűnbánatot tartott, és megvallotta bűneit Jahve Isten előtt, hanem a városban élő összes embernek és állatnak is megparancsolta, hogy ugyanígy tegyenek. Még azt is megparancsolta az embereknek, hogy „kiáltsanak teljes erővel Istenhez”. Ezzel a cselekvéssorral Ninive királya valóban úgy cselekedett, ahogy egy uralkodóhoz illik. Cselekedeteinek sora olyan, amelyet az emberiség történelmének bármelyik királya nehezen valósított volna meg, és valóban, ezeket egyetlen másik király sem tette meg. Ezek a cselekedetek az emberiség történetében példátlannak nevezhetők, és méltók arra, hogy az emberiség megjegyezze őket és egyúttal utánozza is őket. Az emberiség hajnala óta minden király arra vezette az alattvalóit, hogy ellenálljanak Istennek, és szembeszegüljenek Vele. Soha senki nem vezette az alattvalóit arra, hogy könyörögjenek Istennek, hogy megváltást keressenek gonoszságukból, elnyerjék Jahve Isten bocsánatát, és elkerüljék a küszöbönálló büntetést. Ninive királya azonban képes volt arra vezetni alattvalóit, hogy forduljanak Isten felé, ki-ki hagyja maga mögött gonosz útját és hagyjon fel erőszakos tetteivel. Sőt még arra is képes volt, hogy félretegye trónját, cserébe Jahve Isten meggondolta Magát és megbánást érzett, visszavonta haragját, és megengedte, hogy a városbeliek életben maradjanak, megőrizve őket a pusztulástól. Bizonyossággal elmondható, hogy a király cselekedetei csak az emberi történelem ritka csodái voltak, és annak modellértékű példájának tekinthető, ahogy a romlott emberiség megtér, és megvallja bűneit Istennek.

Isten látja az őszinte bűnbánatot a niniveiek szíve mélyén

Isten bejelentésének hallatán Ninive királya és alattvalói egy cselekvéssort hajtottak végre. Mi volt a természete ezeknek a cselekedeteknek és az ő magatartásuknak? Más szóval: egészében véve mi volt az ő viselkedésük lényege? Miért tették, amit tettek? Isten szemében őszinte bűnbánatot tartottak, nemcsak mert komoly könyörgésekkel fordultak Istenhez és megvallották bűneiket az Ő színe előtt, hanem azért is, mert elhagyták gonosz viselkedésüket. Azért cselekedtek így, mert miután hallották Isten szavait, hihetetlenül megrémültek, és hitték, hogy Ő meg is teszi, amit mondott. A böjtöléssel, zsákruhaviseléssel és hamuba üléssel arra való készségüket akarták kifejezni, hogy megváltoztatják útjaikat és tartózkodnak a gonoszságtól, és imádkoztak Jahve Istenhez, hogy fékezze meg haragját, könyörögve Neki, hogy vonja vissza döntését és az ellenük készülő katasztrófát. Ha egész viselkedésüket megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy már megértették, hogy korábbi gonosz cselekedeteik gyűlöletesek voltak Jahve Isten számára, és azt is láthatjuk, hogy megértették, miért fogja Ő hamarosan elpusztítani őket. Ezért akartak mind teljes bűnbánatot tartani, megtérni a maguk gonosz útjáról, és felhagyni erőszakos tetteikkel. Más szóval: mihelyt tudomást szereztek Jahve Isten bejelentéséről, mindegyikük félelmet érzett szívében; abbahagyták gonosz viselkedésüket, és többé nem követték el azokat a cselekedeteket, amelyek oly gyűlöletesek voltak Jahve Isten számára. Továbbá könyörögtek Jahve Istennek, hogy bocsássa meg múltbeli bűneiket, és ne múltbeli cselekedeteik alapján bánjon velük. Készek voltak arra, hogy soha többé ne vegyenek részt gonoszságban, hanem Jahve Isten utasításai szerint cselekedjenek, ha lehetséges, hogy soha többé ne haragítsák meg Jahve Istent. Bűnbánatuk őszinte és alapos volt. A szívük mélyéről jött, színlelés nélkül, maradandó jelleggel.

Mihelyt Ninive egész népe, a királytól a közemberekig, megtudta, hogy Jahve Isten haragszik rájuk, Isten világosan és tisztán láthatta minden egyes további cselekedetüket és teljes magatartásukat, valamint minden egyes döntésüket és választásukat. Isten szíve a viselkedésük fényében megváltozott. Mi volt abban a pillanatban Isten hozzáállása? Ezt a kérdést megválaszolja neked a Biblia. A Szentírás a következő szavakat jegyezte fel: „Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg” (Jónás 3:10). Jóllehet Isten meggondolta Magát, hozzáállásában nem volt semmi bonyolult. Annyi az egész, hogy haragja kifejezésétől eljutott haragja lecsillapításáig, majd úgy döntött, nem hoz katasztrófát Ninive városára. Isten döntése, hogy megkíméli a niniveieket a katasztrófától, azért történt ilyen gyorsan, mert Isten megfigyelte Ninive minden lakójának a szívét. Látta, mi rejlik a szívük mélyén: őszinte megbánásuk és bűneik megvallása, őszinte hitük Benne, mélységes megértésük arról, mennyire megharagították gonosz cselekedeteik az Ő természetét, és az ebből következő félelmük Jahve Isten küszöbönálló büntetésétől. Ugyanakkor Jahve Isten hallotta imáikat is, amelyek a szívük mélyéről fakadtak, arra kérve Őt, ne haragudjon többé rájuk, hogy elkerülhessék ezt a katasztrófát. Amikor Isten mindezeket a tényeket megfigyelte, haragja apránként elenyészett. Bármekkora is volt előzőleg az Ő haragja, a szíve meghatódott, amikor látta az őszinte megbánást ezeknek az embereknek a szíve mélyén, ezért nem tudta rávenni Magát, hogy katasztrófával sújtsa őket, és megszűnt a haragja irántuk. Ehelyett továbbra is irgalmát és hosszútűrését nyújtotta feléjük, és továbbra is vezérelte őket és gondoskodott róluk.

Ha Istenbe vetett hited igaz, gyakran részesülsz az Ő gondoskodásában

Abban, ahogy Isten megváltoztatta Ninive népével kapcsolatos szándékait, nem volt habozás, sem kétértelműség vagy bizonytalanság. Inkább a tiszta haragból tiszta hosszútűrésbe való átalakulás volt. Ez Isten lényegének igaz kinyilatkoztatása. Isten sohasem határozatlan vagy tétova az Ő cselekedeteiben; a cselekedetei mögött álló elvek és célok mind világosak és átláthatók, tiszták és makulátlanok, semmiféle csel vagy ármány nem keveredik beléjük. Más szóval: Isten lényegében nincs sötétség vagy elvetemültség. Isten azért haragudott meg a niniveiekre, mert gonosz cselekedeteik az Ő szeme elé kerültek; ekkor az Ő haragja az Ő lényegéből származott. Amikor azonban Isten haragja eloszlott, és Ő ismét megajándékozta Ninive népét hosszútűrésével, mindaz, amit Ő feltárt, továbbra is az Ő saját lényege volt. Ez a változás teljes egészében az ember Isten iránti hozzáállása megváltozásának volt köszönhető. Isten sérthetetlen természete egész idő alatt nem változott, Isten hosszútűrő lényege sem változott, és Isten szeretetteljes és irgalmas lényege sem változott. Amikor az emberek gonosz cselekedeteket követnek el, és megsértik Istent, Ő elhozza rájuk haragját. Amikor az emberek valóban megtérnek, Isten szíve megváltozik, és haragja megszűnik. Amikor az emberek továbbra is makacsul ellenszegülnek Istennek, az Ő dühe nem csillapodik, haragja pedig egyre inkább rájuk nehezedik, míg végül elpusztulnak. Ez Isten természetének lényege. Bármit is fejez ki és fed fel Isten az Ő természetéből – legyen az az Ő haragja vagy az Ő irgalma és szerető jósága –, az az emberek magatartásán és viselkedésén múlik, valamint a szívük mélyén Istenhez való hozzáállásukon. Ha Isten egy személyt folyamatosan az Ő haragjának vet alá, annak a személynek a szíve kétségkívül szemben áll Istennel. Mivel ez a személy sohasem tanúsított igaz megtérést, nem hajtotta meg a fejét Isten előtt, illetve sohasem volt igaz hite Istenben, ezért sohasem nyerte el Isten irgalmát és hosszútűrését. Ha valaki gyakran részesül Isten gondoskodásában, irgalmában és hosszútűrésében, akkor ez a személy kétségkívül igaz istenhittel rendelkezik a szívében, és a szíve nem áll szemben Istennel. Ez a személy gyakran tér meg valóban Isten előtt; ezért, bár Isten fegyelmezése gyakran utoléri ezt a személyt, az Ő haragja nem sújt le rá.

Ez a rövid beszámoló lehetővé teszi, hogy az emberek meglássák Isten szívét, hogy meglássák lényegének valódiságát, hogy meglássák, hogy Isten haragja és szándékainak változásai nem ok nélkül valók. Az éles ellentét dacára, amelyet Isten tanúsított, amikor haragos volt, majd meggondolta Magát, és amely miatt az emberek azt hiszik, hogy Isten lényegének e két aspektusa – az Ő haragja és az Ő hosszútűrése – között nagy hézag vagy ellentét van, Isten hozzáállása a niniveiek bűnbánatához ismét lehetővé teszi, hogy az emberek meglássák Isten igazi természetének egy másik oldalát. Isten szívének változása valóban lehetővé teszi, hogy az emberiség újra meglássa Isten irgalmának és szerető jóságának valódiságát, és hogy meglássa Isten lényegének igaz kinyilatkoztatását. Az emberiségnek csak el kell ismernie, hogy Isten irgalma és szerető jósága nem mítosz és nem kitaláció. Azért van ez így, mert abban a pillanatban Isten érzése igaz volt, és Isten szívének megváltozása is igaz volt – Isten valóban újra megajándékozta az emberiséget irgalmával és hosszútűrésével.

Az igaz bűnbánat a niniveiek szívében elnyeri számukra Isten irgalmát és megváltoztatja kimenetelüket

Volt bármi ellentmondás Isten szívének megváltozása és az Ő haragja között? Természetesen nem! Azért nem, mert abban az adott időpontban Isten hosszútűrésének megvolt az oka. Mi lehet ez az ok? Az, ami a Bibliában szerepel: „Mindenki megtért a maga gonosz útjáról”, és „felhagyott erőszakos tetteivel”.

Ez a „gonosz út” nem egy maréknyi gonosz cselekedetre utal, hanem a gonosz forrásra, amelyből az emberek viselkedése fakad. Ha valaki „megtér a maga gonosz útjáról”, az azt jelenti, hogy az illető soha többé nem követ el ilyen cselekedeteket. Más szóval: soha többé nem fog ezen a gonosz módon viselkedni; cselekedeteinek módszere, forrása, indítéka, szándéka és alapelve mind megváltozott; soha többé nem használja majd ezeket a módszereket és alapelveket, hogy örömet és boldogságot hozzon a szívének. „Felhagyni” abban a részben, hogy „felhagy erőszakos tetteivel”, azt jelenti, hogy megválni tőlük vagy félredobni őket, teljesen szakítani a múlttal és soha vissza nem nézni. Amikor Ninive népe felhagyott erőszakos tetteivel, ez bizonyította és képviselte igaz bűnbánatukat. Isten az emberek külső megjelenését éppúgy figyeli, mint a szívüket. Amikor Isten megfigyelte az igaz, megkérdőjelezhetetlen megbánást a niniveiek szívében, és azt is megfigyelte, hogy megtértek gonosz útjukról és felhagytak erőszakos tetteikkel, meggondolta Magát. Ez annyit tesz, hogy ezeknek az embereknek a viselkedése, magatartása és különféle cselekvési módjai, valamint igaz bűnvallásuk és bűnbánatuk a szívükben elérte, hogy Isten meggondolja Magát, megváltoztassa szándékait, visszavonja döntését, és ne büntesse meg vagy pusztítsa el őket. Így Ninive népe elérte, hogy sorsának végkimenetele megváltozzon. Megváltották saját életüket, ugyanakkor elnyerték Isten irgalmát és hosszútűrését, és ekkor Isten is visszavonta haragját.

Nem Isten irgalma és türelme ritka, hanem az ember igaz bűnbánata

Bármennyire haragudott is Isten a niniveiekre, mihelyt azok böjtöt hirdettek, zsákruhát öltöttek és hamuba ültek, az Ő szíve fokozatosan elkezdett meglágyulni, és kezdte meggondolni Magát. Közvetlenül azelőtt, hogy bejelentette nekik városuk elpusztítását – a bűnvallásukat és bűnbánatukat megelőző pillanatban –, még haragudott rájuk. Miután véghezvittek egy sor bűnbánó cselekedetet, Isten haragja Ninive népe iránt fokozatosan átalakult irántuk való irgalommá és toleranciává. Nincs semmi ellentmondás abban, hogy ugyanazon esemény során Isten természetének ez a két aspektusa időben egyszerre tárul fel. Akkor hát hogyan értsük és ismerjük meg ezt az ellentmondás-mentességet? Isten egymás után mindkét, egymással szöges ellentétben álló lényegét kifejezte és feltárta, mielőtt és miután Ninive népe bűnbánatot tartott, lehetővé téve, hogy az emberek meglássák Isten lényegének valódiságát és sérthetetlen voltát. Isten az Ő hozzáállása révén a következőket közölte az emberekkel: nem arról van szó, hogy Isten nem tűri az embereket, vagy hogy nem hajlandó irgalmat tanúsítani irántuk; inkább arról, hogy ők ritkán mutatnak igaz megbánást Isten előtt, és ritkán fordul elő, hogy emberek valóban elfordulnak gonosz útjaiktól, és felhagynak erőszakos cselekedeteikkel. Más szóval: amikor Isten haragszik az emberre, azt reméli, hogy az ember képes lesz az igaz bűnbánatra, és reméli, hogy láthatja az ember igaz megbánását, ez esetben pedig Ő továbbra is bőkezűen ajándékozza irgalmát és hosszútűrését az embernek. Ez annyit tesz, hogy az ember gonosz viselkedése kivívja Isten haragját, míg Isten irgalmában és hosszútűrésében azok részesülnek, akik hallgatnak Istenre és igaz bűnbánatot tartanak Előtte, akik képesek elfordulni gonosz útjaikról, és felhagynak erőszakos cselekedeteikkel. Isten hozzáállása teljesen egyértelműen feltárult abban, ahogy a niniveiekkel bánt: Isten irgalmát és hosszútűrését nem nehéz elnyerni, hiszen Ő mindössze igaz bűnbánatot vár el az embertől. Amíg az emberek elfordulnak gonosz útjaikról, és felhagynak erőszakosságukkal, Isten meg fogja gondolni magát, és megváltoztatja hozzáállását velük kapcsolatban.

A Teremtő igazságos természete létfontosságú és élénk

Amikor Isten szíve megváltozott Ninive népe iránt, az Ő irgalma és hosszútűrése vajon csak álca volt? Természetesen nem! Akkor mit mutatott meg az átmenet Isten természetének e két aspektusa között, mialatt Isten ezt az egy helyzetet kezelte? Isten természete teljes egész – egyáltalán nem megosztott. Akár haragját, akár irgalmát és hosszútűrését fejezi ki az emberek iránt, ezek mind az Ő igazságos természetének kifejeződései. Isten természete létfontosságú és élénk, és Ő aszerint váltogatja gondolatait és hozzáállásait, ahogyan a dolgok alakulnak. Az Ő hozzáállásának átalakulása a niniveiek iránt azt mondja el az emberiségnek, hogy Neki megvannak a Maga gondolatai és eszméi; Ő nem robot vagy agyagfigura, hanem Maga az élő Isten. Képes volt haragudni Ninive népére, ahogy arra is képes volt, hogy hozzáállásuk miatt megbocsássa nekik múltjukat. Képes volt úgy dönteni, hogy balszerencsét hoz a niniveiekre, de ezt a döntését bűnbánatuk miatt képes volt meg is változtatni. Az emberek szeretik rugalmatlanul alkalmazni a szabályokat, és ezekkel a szabályokkal behatárolni és meghatározni Istent, ahogy képleteket is szeretnek használni, hogy így próbálják megérteni Isten természetét. Ezért, ami az emberi gondolkodás birodalmát illeti, Isten nem gondolkodik, és lényegi eszméi sincsenek. Valójában azonban Isten gondolatai a folyamatos átalakulás állapotában vannak a dolgok és környezetek változásainak megfelelően. Miközben ezek a gondolatok átalakulnak, Isten lényegének különböző aspektusai tárulnak fel. Ezen átalakulási folyamat közben, pontosan abban a pillanatban, amikor Isten meggondolja Magát, az emberiség számára az Ő életének valóságos létezését mutatja meg, valamint azt, hogy az Ő igazságos természete létfontosságú és élénk. Ugyanakkor Isten a saját igaz kinyilatkoztatásai segítségével bizonyítja be az emberiség számára az Ő haragja, irgalma, szerető jósága és hosszútűrése létezésének igazságát. Az Ő lényege bármikor és bárhol feltárulhat a dolgok alakulásának megfelelően. Őbenne megvan egy oroszlán haragja és egy édesanya irgalma és hosszútűrése. Az Ő igazságos természete nem engedi, hogy bárki megkérdőjelezze, megsértse, megváltoztassa vagy eltorzítsa. Minden ügy és minden dolog közepette Isten igazságos természete – azaz Isten haragja és Isten irgalma – bármikor és bárhol megnyilvánulhat. Ő létfontosságú kifejezést ad ezeknek az aspektusoknak az egész teremtett világ minden szegletében, és minden egyes pillanatban életerővel valósítja meg őket. Isten igazságos természetét nem korlátozza tér vagy idő; más szóval Isten igazságos természete nem mechanikusan, a tér vagy idő korlátainak megfelelően fejeződik ki vagy nyilvánul meg, hanem tökéletes könnyedséggel, bárhol és bármikor. Amikor látod, hogy Isten meggondolja Magát, nem fejezi ki többé haragját és nem pusztítja el Ninive városát, mondhatod-e, hogy Isten kizárólag irgalmas és szeretetteljes? Mondhatod-e, hogy Isten haragja csak üres szavakban merül ki? Amikor Isten vad haraggal tombol és visszavonja irgalmát, mondhatod-e, hogy nem érez igaz szeretetet az emberiség iránt? Ezt a vad haragot Isten az emberek gonosz cselekedeteire válaszul juttatja kifejezésre; az Ő haragja nem tökéletlen. Isten szíve megindul az emberek bűnbánatára, és ez a bűnbánat éri el, hogy Ő meggondolja Magát. Amikor Ő meghatódik, amikor meggondolja Magát, és amikor irgalmát és hosszútűrését mutatja az ember iránt, mindezek teljesen hibátlanok; tiszták, vegyítetlenek, makulátlanok és hamisítatlanok. Isten hosszútűrése pontosan ez: hosszútűrés, ahogy az Ő irgalma is irgalom, semmi más. Az Ő természete az ember bűnbánatának és az ember magatartásában beálló változásoknak megfelelően tárja fel haragját vagy irgalmát és hosszútűrését. Bármit is fed fel és fejez ki Ő, az mind tiszta és közvetlen; lényege különbözik minden teremtett lény lényegétől. Amikor Isten kifejezi az Ő cselekedetei mögött meghúzódó elveket, azok mentesek minden hibától és tökéletlenségtől, éppúgy, mint az Ő gondolatai, eszméi, minden egyes döntése és minden egyes cselekedete. Minthogy Isten így döntött, és minthogy így cselekedett, így viszi véghez vállalkozásait. Az Ő vállalásainak eredményei éppen azért helyesek és hibátlanok, mert forrásuk is makulátlan és kifogástalan. Isten haragja hibátlan. Ugyanígy Isten irgalma és hosszútűrése – amelyekkel a teremtett lények közül senki nem rendelkezik – szintén szent és hibátlan, és képes kiállni a gondos mérlegelés és tapasztalat próbáját.

Ninive történetéről alkotott megértésetek révén látjátok-e most már, milyen a másik oldala Isten igazságos természete lényegének? Látjátok Isten egyedülálló igazságos természetének másik oldalát? Az emberek közül rendelkezik bárki ilyen beállítottsággal? Rendelkezik bárki ilyen haraggal, Isten haragjával? Rendelkezik bárki olyan irgalommal és hosszútűréssel, mint amilyennel Isten rendelkezik? A teremtett lények közül ki képes ilyen nagy haragot megidézni és úgy dönteni, hogy elpusztítja az emberiséget, vagy katasztrófát hoz rá? És ki alkalmas arra, hogy irgalommal ajándékozza meg az embert, hogy hosszantűrő legyen és megbocsásson, és ezáltal megváltoztassa korábbi döntését, miszerint elpusztítja az embert? A Teremtő az Ő egyedülálló módszerei és alapelvei révén fejezi ki igazságos természetét, és nincs alávetve emberek, események vagy dolgok által ráerőltetett ellenőrzésnek vagy korlátozásoknak. Az Ő egyedülálló természetére való tekintettel senki nem képes megváltoztatni az Ő gondolatait és eszméit, és senki nem képes meggyőzni Őt és megváltoztatni bármelyik döntését. A teremtett lényekben létező minden magatartás és gondolat az Ő igazságos természetének ítélete alatt létezik. Senki nem irányíthatja, hogy Ő haragját vagy irgalmát gyakorolja-e; csak a Teremtő lényege – vagy más szóval a Teremtő igazságos természete – dönthet erről. Ilyen a Teremtő igazságos természetének egyedülálló jellege!

Annak elemzése és megértése révén, hogyan alakult át Isten hozzáállása Ninive népe iránt, képesek vagytok az „egyedülálló” szóval leírni az Isten igazságos természetében található irgalmat? Korábban azt mondtuk, hogy Isten haragja az Ő egyedülálló igazságos természete lényegének egy aspektusa. Most két aspektust fogok az Ő igazságos természeteként meghatározni: Isten haragját és Isten irgalmát. Isten igazságos természete szent; nem tűri a sértést, sem hogy bárki is megkérdőjelezze; olyasmi ez, amivel a teremtett és teremtetlen lények közül senki nem rendelkezik. Egyedülálló és egyúttal kizárólag Istenre jellemző. Ez azt jelenti, hogy Isten haragja szent és sérthetetlen. Ugyanígy Isten igazságos természetének másik aspektusa, Isten irgalma is szent és meg nem sérthető. A teremtett vagy nem teremtett lények egyike sem helyettesítheti vagy képviselheti Istent annak elvégzésében, amit megvalósítani szándékozik, és senki sem léphetett volna az Ő helyébe vagy képviselhette volna Őt Sodoma elpusztítása vagy Ninive megmentése során. Ez Isten egyedülálló igazságos természetének igaz kifejeződése.

A Teremtő őszinte érzései az emberiség iránt

Az emberek gyakran mondják, hogy nem könnyű Istent megismerni. Én azonban azt mondom, hogy Istent megismerni egyáltalán nem nehéz, mert Isten gyakran mutatja meg az Ő tetteit az ember számára is láthatóan. Isten soha nem szüntette be párbeszédét az emberiséggel, és soha nem rejtette el Magát és nem rejtőzött el az ember elől. Gondolatait, eszméit, szavait és tetteit mind feltárta az emberiségnek. Ezért, amennyiben az ember meg kívánja ismerni Istent, mindenféle úton-módon eljuthat odáig, hogy megérti és megismeri Őt. Az ember azért gondolja vakon, hogy Isten szándékosan kerüli őt, szándékosan rejtőzött el az emberiség elől, és nem áll szándékában megengedni az embernek, hogy megértse és megismerje Őt, mert nem tudja, ki Isten, és nem is kívánja megérteni Istent. Sőt, még inkább azért, mert az ember nem törődik a Teremtő gondolataival, szavaival és cselekedeteivel... Őszintén szólva, ha valaki csak a szabadidejét arra fordítja, hogy a Teremtő szavaira vagy tetteire összpontosítson, és megértse azokat, és ha csak egy kis figyelmet is szentel a Teremtő gondolatainak és az Ő szíve hangjának, akkor nem lesz nehéz felismernie, hogy a Teremtő gondolatai, szavai és cselekedetei nyíltak és áttekinthetők. Ugyanígy nem sok erőfeszítésébe telik majd felismerni, hogy a Teremtő mindig az emberiség körében van, mindig párbeszédben van az emberrel és minden dologgal, és mindennap új tetteket visz véghez. Az Ő lényege és természete fejeződik ki az emberrel folytatott párbeszédében; az Ő gondolatai és eszméi teljesen feltárulnak tetteiben; Ő mindenkor kíséri és figyeli az emberiséget. Néma szavaival csendesen szól az emberiséghez és minden dologhoz: „Ott vagyok a mennyben, és ott vagyok minden dolog között. Őrködöm, várok, melletted vagyok...” Kezei melegek és erősek, léptei könnyedek, hangja lágy és kedves, alakja átjárja, körülfogja, átöleli az egész emberiséget; ábrázata szépséges és szelíd. Ő soha nem távozott el, soha nem tűnt el. Éjjel-nappal Ő az emberiség állandó társa, aki soha nem tágít mellőlük. Odaadó gondoskodása és különleges ragaszkodása az emberiséghez, valamint az ember iránti igaz törődése és szeretete apránként megmutatkozott, amikor megmentette Ninive városát. Különösen a Jahve Isten és Jónás közötti szóváltás fedte fel teljes mértékben a Teremtő gyengédségét az emberiség iránt, amelyet Ő Maga teremtett. E szavak által mélyen megbecsülöd Isten őszinte érzéseit az emberiség iránt...

A következő szakasz Jónás könyvében (4:10-11) szerepel: „Jahve ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!” Ezek Jahve Isten szavai, egy Isten és Jónás közötti párbeszédből. Bár ez a szóváltás rövid, csordultig tele van a Teremtő gondoskodásával az emberiség iránt és vonakodásával attól, hogy lemondjon az emberiségről. Ezek a szavak azt az igaz hozzáállást és érzéseket fejezik ki, amelyeket Isten őriz a szívében az Ő teremtett lényei iránt. E szavak is Isten nyilatkozatát jelentik az emberiséggel kapcsolatos igazi szándékairól, olyan világos nyelven, amelyet az ember ritkán hall. Ez a szóváltás Isten Ninive népéhez való hozzáállását képviseli – de miféle hozzáállás ez? Ez az a hozzáállás, amellyel Ő Ninive népének bűnbánata előtt és után fordult feléjük, és az a hozzáállás, amellyel Ő az emberiséget kezeli. E szavakban benne vannak az Ő gondolatai és az Ő természete.

Isten milyen gondolatai tárulnak fel e szavakban? Ha figyeltek a részletekre olvasás közben, nem lesz nehéz észrevennetek, hogy Ő az „oltalmazni” igét használja; ennek a szónak a használata mutatja Isten igazi hozzáállását az emberiséghez.

A szó szerinti jelentés szintjén az emberek az „oltalmazni” szót különbözőképpen értelmezhetik. Először is azt jelenti: „szeretni és védelmezni valamit, gyengédséget érezni valami iránt”, másodszor azt jelenti: „nagyon szeretni”, továbbá pedig ezt: „valaki nem akar bántani valamit, és nem bírja elviselni, ha így tesz”. Röviden: ez a szó gyengéd ragaszkodást és gyengéd szeretetet fejez ki, valamint azt, hogy az illető nem hajlandó lemondani valakiről vagy valamiről; ott van benne Isten irgalma és hosszútűrése az ember iránt. Bár Isten ezt a szót használta, amelyet általában az emberek is széles körben használnak, amikor kimondta, az Ő szívének hangja és az emberiséghez való hozzáállása teljesen leplezetlenné vált.

Bár az emberek, akik megtöltötték Ninive városát, éppoly romlottak, elvetemültek és erőszakosak voltak, mint Sodoma lakói, megbánásuk miatt Isten meggondolta Magát, és úgy döntött, nem pusztítja el őket. Mivel az, ahogyan Isten szavait és utasításait kezelték, olyan hozzáállásról tett tanúbizonyságot, amely éles ellentétben állt Sodoma polgárainak hozzáállásával, és mivel őszintén alávetették magukat Istennek, és őszinte megbánást tanúsítottak, továbbá minden tekintetben igaz és szívből jövő magatartást tanúsítottak, Isten irántuk érzett megbecsülése újra előjött a szívéből, és megajándékozta őket azzal. Amit Isten az emberiségnek ajándékoz, és ahogy Ő az emberiséget dédelgeti, senki nem képes utánozni, és senki nem rendelkezik Isten irgalmával, toleranciájával vagy az emberiség iránti őszinte érzéseivel. Van valaki, akit nagyszerű férfinak vagy nőnek tartasz, vagy akár emberfelettinek, aki valamiféle magaslatról, nagy emberként megnyilatkozva, vagy a csúcsponton ilyesfajta állítást tesz az emberiségnek vagy a teremtett lényeknek? Az emberek közül ki ismerheti az emberi élet állapotát úgy, mint a tenyerét? Ki viselheti a terhet és felelősséget az emberiség létezéséért? Ki jogosult arra, hogy bejelentse egy város elpusztítását? És ki jogosult arra, hogy megbocsásson egy városnak? Ki mondhatja, hogy oltalmazza a saját teremtését? Csakis a Teremtő! Csakis a Teremtő érez gyengéd szeretetet ez iránt az emberiség iránt. Csakis a Teremtő mutat az emberiség iránt gyengéd ragaszkodást. Csakis a Teremtő ápol igaz ragaszkodást az emberiség iránt, amelyet nehéz megszakítani. Hasonlóképpen csakis a Teremtő ajándékozhatja meg irgalmával ezt az emberiséget, és csak Ő becsüli meg az Ő összes teremtett lényét. Az Ő szíve együtt mozdul az ember minden egyes cselekedetével: haragszik, aggódik és bánkódik az ember elvetemültsége és romlottsága miatt; elégedett, örül, megváltozik a szíve és ujjong az ember megbánásának, hitének és alávetettségének; minden egyes gondolata és eszméje az emberiségért van és körülötte forog; ami Ő, és amit Ő birtokol, az teljességgel az emberiség kedvéért fejeződik ki; az Ő érzelmeinek összessége az emberiség létezésével fonódik össze. Az emberiség kedvéért utazgat és lót-fut; némán elajándékozza életének minden egyes darabkáját, élete minden percét és másodpercét odaadja... Soha nem tudta, hogyan tartsa becsben a saját életét, mégis mindig megbecsülte az emberiséget, amelyet Ő Maga teremtett... Mindenét ennek az emberiségnek adja... Irgalmát és toleranciáját feltétel nélkül, ellenszolgáltatás elvárása nélkül ajándékozza. Ezt csakis azért teszi, hogy az emberiség továbbra is életben maradjon az Ő szemei előtt, és az élet Tőle származó ellátása alatt. Ezt csakis azért teszi, hogy az emberiség egy nap megadja magát Előtte, és felismerje, hogy Ő az, aki táplálja az ember létezését, és ellátja az egész teremtett világ életét.

A Teremtő kifejezi igazi érzéseit az emberiség iránt

Ez a beszélgetés Jahve Isten és Jónás között kétségkívül a Teremtő emberiség iránti igazi érzéseinek kifejeződése. Egyfelől tájékoztatja az emberiséget arról, hogy a Teremtő érti a szuverén uralma alatt lévő egész teremtett világot; ahogy Jahve Isten mondta: „Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!” Más szóval: Isten megértése Ninivéről egyáltalán nem felületes volt. Nemcsak tudta a városban lévő élőlények számát (beleértve az embereket és a háziállatokat is), hanem azt is tudta, hogy hányan nem tudnak különbséget tenni a jobb és bal kezük között – vagyis, hogy hány gyermek és fiatal volt jelen. Ez konkrét bizonyítéka Isten átfogó megértésének az emberiséggel kapcsolatban. Másrészt ez a beszélgetés tájékoztatja az embereket a Teremtő emberiség iránti hozzáállásáról, vagyis arról, mennyi az emberiség súlya a Teremtő szívében. Pontosan úgy, ahogy Jahve Isten mondta: „Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost [...]?” Ezek Jahve Isten megrovó szavai Jónáshoz, de mind igazak.

Bár Jónás arra kapott megbízást, hogy hirdesse Jahve Isten szavait Ninive népének, nem értette Jahve Isten szándékait, sem az Ő aggályait és elvárásait a városbeliekkel szemben. Ezzel a feddéssel Isten azt akarta tudatni vele, hogy az emberiség Isten saját kezeinek terméke, és hogy Ő fáradságos erőfeszítéseket szentelt minden egyes személynek; hogy minden egyes személy Isten elvárásait hordozza a vállán, és hogy minden egyes személy Isten életének ellátását élvezi; minden egyes személyért Isten fizette meg az árat fáradságos erőfeszítéseivel. Ez a feddés azt is elmondta Jónásnak, hogy Isten oltalmazza az emberiséget, amely az Ő saját keze munkája, éppen annyira, amennyire Jónás oltalmazta a bokrot. Isten semmiképpen nem hagyná el egykönnyen az emberiséget, vagy legalábbis az utolsó lehetséges pillanatig nem tenné, nem utolsósorban azért, mert a városban olyan sok gyermek és ártatlan háziállat volt. Amikor ezekkel a fiatal és tudatlan teremtett emberekkel került szembe, akik még a jobb és a bal kezük között sem tudtak különbséget tenni, még kevésbé volt elképzelhető, hogy Isten ilyen elhamarkodottan vessen véget életüknek és határozza meg kimenetelüket. Isten remélte, hogy láthatja őket felnőni; remélte, hogy nem ugyanazon az úton járnak majd, mint a felmenőik, hogy nem kell újra Jahve Isten figyelmeztetését hallaniuk, és hogy bizonyságot fognak tenni Ninive múltjáról. Mi több, Isten remélte, hogy láthatja Ninivét, miután megbánta bűneit, hogy láthatja Ninive jövőjét a megtérést követően, és ami még fontosabb: hogy láthatja, amint Ninive újra Isten irgalma alatt él. Ezért Isten szemében azok a teremtett emberek, akik nem tudtak különbséget tenni a jobb és bal kezük között, ők voltak Ninive jövője. Ők vállalják majd fel Ninive megvetésre méltó múltját, ahogy ők vállalják majd fel azt a fontos kötelességet is, hogy egyaránt bizonyságot tegyenek Ninive múltjáról és jövőjéről Jahve Isten útmutatásával. Igazi érzéseinek ebben a kinyilvánításában Jahve Isten teljes egészében megmutatta a Teremtő irgalmát az emberiség iránt. Megmutatta az emberiségnek, hogy „a Teremtő irgalma” nem tartalmatlan frázis, és nem is üres ígéret; konkrét elvei, módszerei és célkitűzései vannak. Isten igaz és valóságos, nem használ hamisságokat és álcákat, és ugyanígy az Ő irgalmában is végtelen ajándékként részesül az emberiség minden korban és időben. Viszont mindmáig a Teremtő Jónással folytatott szóváltása az Ő egyetlen, kizárólagos szóbeli nyilatkozata arról, miért tanúsít irgalmat az emberiség iránt, hogyan mutat irgalmat az emberiség felé, milyen hosszantűrő az emberiséggel szemben, és melyek az Ő igazi érzései az emberiség iránt. Jahve Isten tömör szavai ebben a beszélgetésben az emberiség iránti gondolatainak teljességét fejezik ki; igaz kifejezései az Ő szíve hozzáállásának az emberiséghez, és konkrét bizonyítékai is annak, hogy Ő bőségesen ajándékozza irgalmát az emberiségnek. Az Ő irgalmában nemcsak az emberiség idősebb generációi részesülnek, hanem megadatik az emberiség fiatalabb tagjainak is, ahogy mindig is volt, nemzedékről nemzedékre. Bár Isten haragja rendszeresen lesújt az emberiség bizonyos szegleteire és korszakaira, Isten irgalma sohasem szűnt meg. Irgalmával a teremtett emberi lények egyik nemzedékét a másik után vezeti és vezéreli, a teremtett emberi lények egyik nemzedékét a másik után látja el és táplálja, mert igazi érzései az emberiség iránt sohasem változnak. Ahogy Jahve Isten mondta: „Én pedig ne szánjam meg [...]?” Ő mindig is oltalmazta az Ő saját teremtését. Ez a Teremtő igazságos természetének irgalma, és egyúttal a Teremtő teljes egyedülállósága!

The Hungarian Bible verses found in this audio are from the Hungarian Revised New Translation Bible (Translated in 1975, revised in 1990 and 2014) © Hungarian Bible Society 1975, 1990, 2014. Used by permission of the Hungarian Bible Society.