Az antikrisztusok lényegének egyik legnyilvánvalóbb jellemzője, hogy monopolizálják a hatalmat és saját diktatúrát működtetnek: senkire nem hallgatnak, senkit nem tisztelnek, és függetlenül attól, hogy az embereknek milyen erősségeik vannak, vagy milyen helyes nézeteket vagy bölcs véleményeket fejeznek ki, illetve milyen megfelelő módszereket javasolnak, nem figyelnek rájuk. Mintha senki sem lenne alkalmas arra, hogy együttműködjön velük, vagy részt vegyen bármiben, amit tesznek. Ilyen az antikrisztusok beállítottsága. Egyesek azt mondják, hogy ez a rossz emberi mivoltból fakad – de hogyan is lehetne ez közönséges rossz emberi mivolt? Ez teljesen sátáni beállítottság, és az ilyen beállítottság mindennél ádázabb. Miért mondom, hogy az ő beállítottságuk mindennél ádázabb? Az antikrisztusok mindent kisajátítanak Isten házából és a gyülekezet vagyonából, és személyes tulajdonukként kezelik. Mindezt nekik kell kezelniük, és nem engedik, hogy bárki más beleszóljon ebbe. A gyülekezeti munka végzése közben csak a saját érdekeikre, a saját státuszukra és a saját büszkeségükre gondolnak. Nem engedik, hogy bárki is sértse az érdekeiket, még kevésbé engedik, hogy bárki, akinek jók a képességei vagy bárki, aki képes beszélni a tapasztalati tanúságtételéről, veszélyeztesse a hírnevüket és a státuszukat. Megpróbálják tehát elnyomni és versenytársként kizárni azokat, akik képesek tapasztalati tanúságtételről beszélni, akik közölni tudják az igazságot és képesek gondoskodni Isten választott népéről, és kétségbeesetten próbálják teljesen elszigetelni ezeket az embereket mindenki mástól, alaposan besározni a nevüket és lehúzni őket. Csak ekkor érzik az antikrisztusok nyugodtnak magukat. Ha ezek az emberek soha nem negatívak, ha képesek továbbra is végezni a kötelességüket, beszélni a bizonyságtételükről és támogatni másokat, akkor az antikrisztusok az utolsó megoldásukhoz fordulnak, ami nem más, mint hibát találni bennük és elítélni őket, vagy bemártani őket, okokat kitalálni, hogy gyötörjék őket, amíg ki nem takarítják őket a gyülekezetből. Csak ekkor fognak az antikrisztusok teljesen megnyugodni. Ez az, ami a legalattomosabb és legrosszindulatúbb az antikrisztusokban. A legnagyobb félelmet és aggodalmat azok az emberek keltik bennük, akik az igazságra törekednek, akik valóságos tapasztalati tanúságtétellel rendelkeznek, mert az ilyen bizonyságtétellel rendelkező emberek azok, akiket Isten választott népe a leginkább elismer és támogat, nem pedig azok, akik üres szavakat és doktrínákat fecsegnek. Az antikrisztusok nem rendelkeznek valódi tapasztalati tanúságtétellel, és az igazság gyakorlására sem képesek. Legfeljebb néhány jótettre képesek, hogy az emberek kegyeit elnyerjék. De bármennyi jó cselekedetet hajtanak is végre vagy bármennyi szépen hangzó dolgot mondanak, ezek még mindig nem foghatók azokhoz az előnyökhöz és hasznokhoz, amelyeket egy jó tapasztalati tanúságtétel biztosíthat az embereknek. Semmi sem helyettesítheti annak az ellátásnak és öntözésnek a hatását, amelyet Isten választott népe számára nyújtanak azok, akik képesek beszélni tapasztalati tanúságtételükről. Ezért amikor az antikrisztusok meglátnak valakit, aki a tapasztalati tanúságtételéről beszél, a tekintetük szikrát hány. Düh lobban lángra a szívükben, gyűlölet támad bennük, és azon vannak, hogy elhallgattassák a beszélőt és megakadályozzák, hogy tovább beszéljen. Ha tovább beszél, az antikrisztusok hírneve teljesen tönkremegy, és a rút arcuk mindenki számára látható módon teljesen lelepleződik. Ezért az antikrisztusok ürügyet találnak arra, hogy megzavarják a bizonyságtételt mondó személyt, és elnyomják. Az antikrisztusok csak maguknak engedik meg, hogy szavakkal és doktrínákkal félrevezessék az embereket; nem engedik, hogy Isten választott népe a tapasztalati tanúságtételéről szólva dicsőítse Istent. Ez jelzi, hogy az antikrisztusok milyen embereket gyűlölnek és kiktől félnek a legjobban. Amikor valaki egy kis munkával kitűnik, vagy amikor valaki képes a valódi tapasztalati tanúságtételről beszélni, Isten választott népe pedig javakat, épülést és támogatást kap belőle, és mindenki az égig magasztalja az illetőt, akkor az antikrisztusok szívében növekszik az irigység és a gyűlölet, és megpróbálják kizárni és elnyomni ezt az embert. Semmilyen körülmények között nem engedik, hogy az ilyen emberek bármilyen munkát elvállaljanak: így akarják megakadályozni, hogy veszélyeztessék a státuszukat. Az igazságvalósággal rendelkező emberek az antikrisztusok szegénységének, nyomorúságának, csúfságának és elvetemültségének kiemelésére és hangsúlyozására szolgálnak, amikor a jelenlétükben vannak, ezért amikor az antikrisztusok partnert vagy munkatársat választanak, soha nem választanak olyan embereket, akiknek van igazságvalósága, soha nem választanak olyanokat, akik tudnak a tapasztalati tanúságtételükről beszélni, és soha nem választanak becsületes embereket vagy olyanokat, akik képesek az igazság gyakorlására. Ezeket az embereket irigylik és gyűlölik a legjobban az antikrisztusok, és ők tüskék az antikrisztusok oldalában. Bármennyi jót vagy az Isten házának munkájára nézve hasznosat tesznek is ezek az emberek, akik gyakorolják az igazságot, az antikrisztusok mindent megtesznek, hogy eltussolják ezeket a tetteket. Még a tényeket is kiforgatják, hogy a jó dolgokért járó dicsőséget maguknak követeljék, míg a rossz dolgokért másokra hárítják a felelősséget, hogy ezzel felemeljék önmagukat és másokat lekicsinyeljenek. Az antikrisztusok nagy irigységgel és gyűlölettel viseltetnek azok iránt, akik az igazságra törekednek és képesek beszélni a tapasztalati tanúságtételükről. Félnek, hogy ezek az emberek fenyegetést jelentenek a saját státuszuknak, ezért minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megtámadják és kizárják őket. Megtiltják a testvéreknek, hogy kapcsolatba lépjenek velük, hogy közel kerüljenek hozzájuk, vagy hogy támogassák, illetve dicsérjék ezeket az embereket, akik képesek beszélni a tapasztalati tanúságtételükről. Ez az, ami leginkább feltárja az antikrisztusok sátáni természetét, amely idegenkedik az igazságtól és gyűlöli Istent. Amúgy az is bizonyítja, hogy az antikrisztusok gonosz ellenáramlatot jelentenek a gyülekezetben, hogy ők felelősek a gyülekezeti munka megzavarásáért és Isten akaratának akadályozásáért. Mi több, az antikrisztusok gyakran hazugságokat gyártanak, és kiforgatják a tényeket a testvérek között, lekicsinylik és elítélik azokat, akik képesek a tapasztalati tanúságtételükről beszélni. Bármilyen munkát végeznek is ezek az emberek, az antikrisztusok ürügyeket találnak arra, hogy kizárják és elnyomják őket. Elítélően nyilatkoznak róluk, mondván, hogy arrogánsak és önelégültek, hogy szeretnek felvágni és hogy ambíciókat táplálnak. Valójában ezeknek az embereknek van némi tapasztalati tanúságtételük, és rendelkeznek az igazságvalóság egy részével. Viszonylag jó az emberi mivoltuk, van lelkiismeretük és józan eszük, és képesek elfogadni az igazságot. És bár lehetnek hibáik és hiányosságaik, bár időnként romlott beállítottságot tárhatnak fel, képesek önvizsgálatot és bűnbánatot tartani. Ezek azok az emberek, akiket Isten meg fog menteni, és akiknek reményük van arra, hogy Isten által tökéletességre jussanak. Összességében ezek az emberek alkalmasak arra, hogy kötelességet végezzenek. Megfelelnek a kötelesség végzéséhez kapcsolódó követelményeknek és alapelveknek. Az antikrisztusok azonban azt gondolják magukban: „Ezt semmiképpen sem fogom eltűrni. Az én területemen akarsz szerepelni, versenyezni akarsz velem. Ez lehetetlen: ne is gondolj rá! Képzettebb vagy és érthetőbben beszélsz, mint én, népszerűbb vagy nálam, és nagyobb szorgalommal törekszel az igazságra, mint én. Ha együttműködnék veled, és te ellopnád a dicsőségemet, mit tennék akkor?” Vajon figyelembe veszik-e Isten házának érdekeit? Nem. Min gondolkodnak? Csak azon gondolkodnak, hogyan tarthatják meg a saját státuszukat. Bár az antikrisztusok tudják magukról, hogy képtelenek valódi munkát végezni, nem nevelik és nem támogatják a jó képességű embereket, akik az igazságra törekednek; csak azokat támogatják, akik hízelegnek nekik, akik hajlamosak mások előtt hódolni, akik a szívükben elismerik és csodálják őket, akik mézesmázosak, akik nem értik az igazságot és képtelenek a tisztánlátásra. Az antikrisztusok ezeket az embereket maguk mellé emelik, hogy szolgálják őket, hogy elvégezzék helyettük a dolgokat, és hogy minden napjukat körülöttük keringve töltsék. Ez hatalmat ad az antikrisztusoknak a gyülekezetben, és azt jelenti, hogy sokan közel húzódnak hozzájuk, követik őket, és senki nem meri őket megsérteni. Mindezek az emberek, akiket az antikrisztusok nevelnek, olyan emberek, akik nem törekednek az igazságra. Legtöbbjüknek nincs lelki megértése, és a szabályok követésén kívül nem ismernek mást. Szeretik követni az irányzatokat és a hatalmon lévőket. Abból a fajtából valók, akiket felbátorít, hogy van egy hatalommal bíró mesterük – egy zavaros fejű emberekből álló banda. Hogyan szól a nem hívők mondása? Jobb egy jó ember apródjának lenni, mint egy rossz ember imádott felmenőjének. Az antikrisztusok pontosan az ellenkezőjét teszik – az ilyen emberek imádott felmenőjeként viselkednek, és arra törekednek, hogy zászlóvivőikként és rajongóikként neveljék őket. Amikor egy gyülekezetben egy antikrisztus van hatalmon, mindig zavaros fejű embereket és vakon bolondozó embereket toboroz a segítőinek, miközben kizárja és elnyomja azokat a jó képességű embereket, akik képesek megérteni és gyakorolni az igazságot, akik képesek munkát vállalni – különösen azokat a vezetőket és dolgozókat, akik képesek a tényleges munkára. Ily módon két tábor alakul ki a gyülekezetben: az egyik táborban azok vannak, akiknek az emberi mivolta viszonylag becsületes, akik őszintén végzik a kötelességüket, és olyan emberek, akik az igazságra törekednek. A másik tábor az antikrisztusok által vezetett zavaros fejű, vakon bolondozó emberek bandája. Ez a két tábor addig fog egymással harcolni, amíg az antikrisztusokat fel nem fedik és ki nem rekesztik. Az antikrisztusok mindig azok ellen harcolnak és cselekednek, akik őszintén végzik a kötelességüket és az igazságra törekednek. Vajon nem zavarja ez súlyosan a gyülekezet munkáját? Vajon nem zavarja és akadályozza ez Isten munkáját? Az antikrisztusoknak ez az ereje vajon nem egy buktató és akadály, amely megakadályozza Isten akaratának megvalósulását a gyülekezetben? Vajon nem egy Istennel szemben álló gonosz erő ez? Miért viselkednek így az antikrisztusok? Mert az ő fejükben világos, hogy ha ezek a pozitív egyének felállnának, ha vezetők és dolgozók lennének, akkor az antikrisztusok vetélytársai lennének. Az antikrisztusokkal szemben álló erőt képviselnének, és egyáltalán nem hallgatnának az antikrisztusok szavaira, nem engedelmeskednének nekik; semmiképpen sem követnék az antikrisztusok minden parancsát. Ezek az emberek elégségesek lennének ahhoz, hogy fenyegetést jelentsenek az antikrisztusok státuszára nézve. Amikor az antikrisztusok ezeket az embereket látják, gyűlölet támad a szívükben; nem lesz a szívükben béke és megnyugvás, ha nem zárják ki és nem győzik le ezeket az embereket, és nem járatják le a nevüket. Ezért gyorsan kell dolgozniuk, hogy a saját hatalmukat növeljék és megerősítsék a soraikat. Így Isten választott népének nagyobb részét tudják majd irányítani, és soha többé nem kell aggódniuk amiatt, hogy egy maroknyi igazságra törekvő ember veszélyezteti a státuszukat. Az antikrisztusok saját erőt alkotnak a gyülekezetben, maguk mellé veszik azokat, akik hallgatnak rájuk, engedelmeskednek nekik és a talpukat nyalják, és a munka minden aspektusában őket léptetik elő vezetőnek. Használ-e Isten háza munkájának, hogy ezt teszik? Nem. Nemcsak, hogy nem használ, de bomlasztja és akadályozza is a gyülekezet munkáját. Ha ez a gonosz erő az emberek több mint felét maga mellé állítja, akkor megvan az esély, hogy megdönti a gyülekezetet. Ennek az oka, hogy az igazságra törekvők a gyülekezetben számszerűen kisebbségbe kerülnek, míg a munkások és álhívők, akik csak azért vannak ott, hogy a hasukat tömjék, legalább a létszám felét teszik ki. Ha ebben a helyzetben az antikrisztusok arra összpontosítják az erejüket, hogy félrevezessék és maguk mellé állítsák ezeket az embereket, akkor természetesen fölénybe kerülnek, amikor a gyülekezet vezetőket választ. Isten háza ezért mindig hangsúlyozza, hogy a választások során addig kell beszélni az igazságról, amíg világossá nem válik. Ha nem tudjátok leleplezni és legyőzni az antikrisztusokat azáltal, hogy beszéltek az igazságról, akkor az antikrisztusok félrevezethetik az embereket, akik vezetőnek választhatják őket, ezáltal megkaparintják és irányítják a gyülekezetet. Nem lenne ez veszélyes dolog? Ha egy vagy két antikrisztus megjelenne a gyülekezetben, az nem indokolná a félelmet, de ha az antikrisztusok egy erővé válnának és elérnének egy bizonyos szintű befolyást, az félelmet keltene. Ezért az antikrisztusokat gyökerestül el kell távolítani és ki kell zárni a gyülekezetből, mielőtt elérnék ezt a befolyási szintet. Ez a feladat a legmagasabb prioritású, és alapvető fontossággal bír. Továbbá az álhívőket, különösen azokat, akik hajlamosak embereket imádni és követni, akik szeretik az erőt követni, akik szeretnek az ördögök cinkosai és csatlósai lenni, akik szeretnek klikkeket alkotni – az ilyen álhívőket és ördögöket a lehető leghamarabb ki kell takarítani a gyülekezetből. Csak így lehet megakadályozni, hogy ez a csőcselék olyan erőt képezzen, amely megzavarja és irányítja a gyülekezetet. Ez olyasmi, amit Isten választott népének világosan kell látnia, olyasmi, aminek a terhét azoknak kell felvállalnia, akik megértik az igazságot. Mindazoknak, akik felvállalják a gyülekezet munkájának a terhét, mindazoknak, akik tekintettel vannak Isten szándékaira, látniuk kell, hogy pontosan mik ezek a dolgok. Különösen az antikrisztusok fajtáját kell valóságosan látniuk, valamint azokat a kicsinyes ördögöket, akik szeretnek hízelegni és embereket imádni, utána pedig korlátozni kell őket vagy pedig kitakarítani a gyülekezetből. Nagyon nagy szükség van az ilyen gyakorlatra. Az antikrisztusokhoz hasonló emberek kifejezetten azon munkálkodnak, hogy jóban legyenek az ilyen zavaros fejű emberekkel, haszontalan semmirekellőkkel és hitvány emberekkel, akik nem fogadják el és nem szeretik az igazságot. Megnyerik őket, és egészen harmonikusan, bensőségesen és lelkesen „együttműködnek” velük. Miféle teremtmények ezek az emberek? Nem az antikrisztusok bandáinak tagjai? Ha a Fennvaló elbocsátaná az „imádott felmenőjüket”, ezek a kötelességtudó utódok nem tűrnék: igazságtalannak ítélnék a Fennvalót, és összefognának az antikrisztusok védelmében. Vajon Isten háza megengedheti-e nekik, hogy győzedelmeskedjenek? Csak annyit tehet, hogy kiveti a hálóját mindannyiukra, és kitakarítja őket. Ők egy antikrisztusokból, gonosz démonokból álló banda, és egyikükkel sem szabad kíméletesen bánni. Az antikrisztusokhoz hasonló emberek ritkán cselekednek egyedül. Legtöbbször legalább két-három emberből álló csoportot szerveznek, amellyel együtt lépnek fel. Vannak azonban olyan egyedi esetek, amikor az antikrisztusok egyénileg cselekednek. Ez azért van, mert nincs tehetségük, vagy talán nem kaptak még lehetőséget. Ami azonban közös bennük a többiekkel, az a státusz különleges szeretete. Ne tételezd fel, hogy azért, mert nincsenek képességeik vagy képzettségeik, nem szeretik a státuszt. Ez tévedés. Még nem láttál el tisztán egy antikrisztus lényegéig – ha valaki antikrisztus, akkor szereti a státuszt. Látva, hogy az antikrisztusok képtelenek bárkivel is együttműködni, akkor miért van az, hogy ilyen zavaros fejű emberek, szemetek és férgek csoportját nevelik ki, hogy azok a talpukat nyalják? Ezekkel az emberekkel akarnak együttműködni? Ha valóban képesek lennének velük együttműködni, akkor nem állna meg az az állítás, hogy „az antikrisztusok képtelenek bárkivel is együttműködni”. Képtelenek bárkivel is együttműködni – ez a „bárki” elsősorban a pozitív emberekre vonatkozik, de hogy az antikrisztusok beállítottságát is figyelembe vegyük, a cinkosaikkal sem tudnak együttműködni. Mit tesznek tehát ezeknek az embereknek a kinevelése során? Olyan zavaros fejű emberek csoportját nevelik ki, akiket könnyű irányítani, akiket könnyű manipulálni, akiknek nincsenek saját nézeteik, akik mindent megtesznek, amit az antikrisztusok mondanak – akik közösen azon munkálkodnak, hogy megvédjék az antikrisztusok státuszát. Ha egy antikrisztus önmagára támaszkodna, akkor teljesen egyedül lenne, és nem lenne könnyű dolga, hogy megvédje a státuszát. Ezért nyer meg egy csapat zavaros fejű embert, akik minden nap körülötte sereglenek, és megtesznek dolgokat a kedvükért. Még Isten választott népét is félrevezetik: arról beszélnek, hogy ezek az emberek az igazságra törekednek, és hogy nagyon szenvednek. Azt mondják, hogy megérdemlik, hogy műveljék őket. Még azt is mondják, hogy ha ezeknek az embereknek valamilyen problémájuk van, akkor érdeklődnek és kérdezősködnek náluk azzal kapcsolatban – hogy ők mind engedelmes, alávetett emberek. Együttműködően végzik-e a kötelességüket? Az antikrisztus, státuszának megszilárdítása érdekében, talál egy olyan embercsoportot, amely helyette cselekszik, amely a csatlósa, a cinkosa lesz. Ez nem együttműködés – ez a saját vállalkozással való foglalkozás. Ilyen az antikrisztusok ereje.

Mit mondotok, nehéz más emberekkel együttműködni? Valójában nem. Azt is mondhatnánk, hogy könnyű. De miért érzik mégis nehéznek az emberek? Mert romlott beállítottságuk van. Azok számára, akik rendelkeznek emberi mivolttal, lelkiismerettel és józan ésszel, a másokkal való együttműködés viszonylag könnyű, és úgy érezhetik, hogy örömteli. Ez azért van, mert senkinek sem könnyű egyedül megvalósítani a dolgokat, és bármilyen területen is tevékenykednek, bármit is csinálnak, mindig jó, ha van valaki, aki rámutat a dolgokra és segítséget nyújt – sokkal könnyebb, mintha saját maguk csinálnák. Emellett vannak határai annak, hogy mire képes az emberek képessége, vagy hogy mit tudnak megtapasztalni saját maguk. Senki sem képes mindent kiválóan elsajátítani: Lehetetlen, hogy egyetlen ember mindent tudjon, mindenre képes legyen, mindent megvalósítson – ez lehetetlen, és mindenkinek rendelkeznie kell ezzel a józan ésszel. Ezért bármit is csinálsz, akár fontos, akár nem, mindig szükséged lesz valakire, aki segít neked, aki tanácsokat és útmutatásokat ad, vagy aki veled együttműködésben csinálja a dolgokat. Csak így lehet biztosítani, hogy helyesebben cselekedj, kevesebb hibát kövess el és kisebb valószínűséggel tévedj tévútra – ez egy jó dolog. Különösen Istent szolgálni nagy dolog, és ha nem oldod meg a romlott beállítottságodat, akkor veszélybe kerülhetsz! Amikor az embereknek sátáni beállítottságai vannak, bármikor és bárhol fellázadhatnak Isten ellen és szembeszállhatnak vele. A sátáni beállítottság szerint élő emberek bármikor megtagadhatják Istent, ellenállhatnak Neki és elárulhatják. Az antikrisztusok nagyon ostobák. Nem veszik ezt észre, és azt gondolják: „Elég bajom volt a hatalom megszerzésével, miért osztoznék rajta mással? Ha másoknak adom, az ugye azt jelenti, hogy nekem nem lesz? Hogyan tudnám megmutatni a tehetségeimet és a képességeimet hatalom nélkül?” Nem tudják, hogy amit Isten az emberekre bízott, az nem a hatalom vagy a státusz, hanem a kötelesség. Az antikrisztusok csak a hatalmat és a státuszt fogadják el. A kötelességeket félreteszik, és nem végeznek tényleges munkát. Ehelyett csak a hírnévre, nyereségre és státuszra törekednek. Csak a hatalmat akarják magukhoz ragadni, Isten választott népét irányítani, és a státuszból származó előnyöket élvezni. Így cselekedni nagyon veszélyes – ez Istennel való szembehelyezkedés! Aki a hírnévre, a haszonra és a státuszra törekszik ahelyett, hogy megfelelően végezné a kötelességét, az a tűzzel és az életével játszik. Aki a tűzzel és az életével játszik, bármelyik pillanatban meglelheti a végzetét. Ma vezetőként vagy dolgozóként Istent szolgálod, ami nem mindennapi dolog. Nem valakiért teszel dolgokat, és még kevésbé azért dolgozol, hogy kifizesd a számláidat és ételt tegyél az asztalra: helyette a kötelességedet végzed a gyülekezetben. És különös tekintettel arra, hogy ez a kötelesség Isten megbízatásából származik, mit jelent ennek a végzése? Hogy Istennek tartozol számadással a kötelességedért, akár jól végzed, akár nem: végső soron Istennek kell számot adni – kell, hogy legyen kimenetel. Amit elfogadtál, az Isten megbízatása, megszentelt felelősség, tehát bármennyire fontos vagy jelentéktelen ez a felelősség, komoly dolog. Mennyire komoly? Kis léptékben abból áll, hogy el tudod-e nyerni az igazságot ebben az életben, és magában foglalja, hogy Isten hogyan tekint rád. Nagyobb léptékben közvetlenül kapcsolódik a kilátásaidhoz és sorsodhoz, a kimeneteledhez: ha gonoszságot követsz el és szembeszállsz Istennel, elítél és megbüntet. Isten mindent nyilvántart, amit a kötelességed végzése során teszel, és Istennek megvannak a saját alapelvei és mércéi arra vonatkozóan, hogy ezeket hogyan pontozza és értékeli. Isten a kimeneteledet mindaz alapján határozza meg, amit a kötelességed végzése során tanúsítasz. Ez komoly dolog? Valóban az! Tehát ha feladatot kapsz, akkor az a saját dolgod, amit el kell végezned? (Nem.) Ez a munka nem olyasmi, amit egyedül el tudsz végezni, de megköveteli, hogy felelősséget vállalj érte. A felelősség a tiéd: neked kell elvégezned ezt a megbízatást. Mit érint ez? Érinti az együttműködést, azt, hogyan működj együtt a szolgálatban, hogyan működj együtt a kötelességed végzésében, hogyan működj együtt a megbízatásod teljesítésében, hogyan működj együtt úgy, hogy Isten akaratát kövesd. Ezeket a dolgokat érinti.

A harmonikus együttműködés sok mindent magában foglal. Az a minimum, hogy e sok dolog közül az egyik annak a megengedése, hogy mások beszéljenek és különböző javaslatokat tegyenek. Ha valódi értelemmel bírsz, akkor függetlenül attól, hogy milyen munkát végzel, először meg kell tanulnod az igazság alapelveit keresni, és proaktív módon mások véleményét is ki kell kérned. Mindaddig, amíg minden javaslatot komolyan veszel, majd egy szívvel és egy elmével oldod meg a problémákat, alapvetően harmonikus együttműködést fogsz elérni. Így sokkal kevesebb nehézséggel fogsz találkozni a kötelességed végzése során. Bármilyen problémák merüljenek is fel, könnyű lesz megoldani őket. Ez a harmonikus együttműködés hatása. Néha előfordulnak viták jelentéktelen dolgok miatt, de amíg ezek nem befolyásolják a munkát, addig nem jelentenek problémát. A legfontosabb dolgokban és a gyülekezet munkáját érintő fontosabb dolgokban azonban konszenzusra kell jutnotok, és az igazságot kell keresnetek, hogy megoldjátok őket. Ha vezetőként vagy dolgozóként mindig mások felettinek gondolod magad, és úgy élvezed a kötelességedet, mintha egy kormányzati beosztás lenne, ha mindig élvezed a státuszodból származó előnyöket, ha mindig a saját terveidet készíted, ha mindig a saját hírnevedet, hasznodat és státuszodat tartod szem előtt és élvezed, ha mindig a saját vállalkozásoddal foglalkozol, ha mindig arra törekszel, hogy magasabb státuszt szerezz, hogy több embert kezelj és irányíts, és hogy kiterjeszd a hatalmad körét, akkor ez baj. Nagyon veszélyes, ha egy fontos kötelességet úgy kezelsz, mint egy lehetőséget, hogy élvezd a pozíciódat, mintha kormánytisztviselő lennél. Ha mindig így viselkedsz, ha nem kívánsz együttműködni másokkal, ha nem akarod felhígítani a hatalmadat és megosztani mással, ha nem akarod, hogy más háttérbe szorítson, ellopja a rivaldafényt, ha csak egyedül akarod élvezni a hatalmat, akkor antikrisztus vagy. De ha gyakran keresed az igazságot, ha gyakorlod, hogy lázadj a tested, a motivációid és az elképzeléseid ellen, és képes vagy arra, hogy kezdeményezd a másokkal való együttműködést, megnyisd a szívedet, másokkal konzultálj és keress, figyelmesen meghallgasd mások ötleteit és javaslatait és elfogadd a helyes és az igazsághoz igazodó tanácsokat, függetlenül attól, hogy kitől származnak, akkor bölcsen és helyesen gyakorolsz, és képes vagy elkerülni, hogy rossz útra térj, ami oltalmat jelent számodra. El kell engedned a vezetői címeket, el kell engedned a státusz mocskos levegőjét, hétköznapi emberként kell kezelned magad, másokkal egy szinten kell állnod és felelősségteljesen kell viszonyulnod a kötelességedhez. Ha mindig hivatalos címként és státuszként vagy egyfajta babérként kezeled a kötelességedet, és azt képzeled, hogy mások azért vannak, hogy a pozíciódért dolgozzanak és szolgáljanak, akkor ez problémát jelent – Isten meg fog vetni és megundorodik tőled. Ha úgy hiszed, hogy egyenlő vagy másokkal, csak egy kicsit több megbízatást és felelősséget kapsz Istentől, ha meg tudod tanulni, hogy egyenrangúvá tedd magad velük, és még ahhoz is le tudsz alacsonyodni, hogy megkérdezd, mit gondolnak mások, ha komolyan, gondosan és figyelmesen meg tudod hallgatni, amit mondanak, akkor harmóniában fogsz együttműködni másokkal. Milyen hatást ér el ez a harmonikus együttműködés? A hatás hatalmas. Olyan dolgokat fogsz szerezni, amelyekkel korábban soha nem rendelkeztél, amelyek az igazság fényét és az élet realitásait jelentik: felfedezed mások érdemeit, és tanulni fogsz az erősségeikből. Van még valami: Másokat ostobának, butának, bolondnak, nálad alacsonyabb rendűnek képzelsz, de amikor meghallgatod a véleményüket vagy megnyílnak előtted, akaratlanul is felfedezed, hogy senki sem olyan átlagos, mint gondolod, hogy mindenki más gondolatokkal és ötletekkel szolgálhat, és hogy mindenkinek megvannak a maga érdemei. Ha megtanulsz harmonikusan együttműködni, az azon túl, hogy segíthet mások erősségeiből tanulni, leleplezheti az arroganciádat és önelégültségedet, és megakadályozhat abban, hogy okosnak képzeld magad. Amikor már nem tartod magadat okosabbnak és jobbnak mindenki másnál, nem fogsz többé ebben a nárcisztikus és önelégült állapotban élni. És ez ugye oltalmat jelent a számodra? Ez az a lecke, amit meg kell tanulnod, és az az előny, amit a másokkal való együttműködésből nyerhetsz.

Amikor emberekkel foglalkozom, figyelmesen meghallgatom, amit a legtöbben mondanak. Ügyelek arra, hogy mindenféle embert megvizsgáljak, és meghallgassam, ahogyan beszélnek, tanulmányozzam a nyelvet és a stílust, amit ilyenkor használnak. Azt szoktad például feltételezni, hogy a legtöbb ember csak alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik, de nincsenek meg a készségei egy adott szakmához, és ezért nem kell vele foglalkozni. Valójában ez nem igaz. Amikor kapcsolatba kerülsz ezekkel az emberekkel, vagy akár néhány különleges emberrel, a szívük mélyén rejlő olyan dolgokat vagy képes megérteni, amelyeket nem láthatsz vagy érzékelhetsz – olyan dolgokat, mint a gondolataik és a nézeteik, amelyek közül néhány eltorzult, néhány pedig helyes. Persze lehet, hogy ez a „helyesség” eléggé távol áll az igazságtól: lehet, hogy semmi köze sincs hozzá. Képes leszel viszont megismerni az emberi mivolt több aspektusát. Nem jó dolog ez a számodra? (De igen.) Ez az éleslátás; egy módszer, hogy fejleszd az éleslátásodat. Néhányan talán azt mondják: „Mi értelme van az éleslátásunk fejlesztésének?” Elősegíti, hogy megértsd a különböző fajta embereket, valamint, hogy felismerd és boncolgasd a különböző fajta embereket, és még inkább, hogy képes legyél segíteni különböző fajta embereknek. Ez az az út, amelyen sok munka folyik. Vannak, akik tévesen spirituálisak, és azt hiszik: „Most, hogy hiszek Istenben, nem hallgatok műsorokat vagy híreket, és nem olvasok újságot. Nem érintkezem a külső világgal. Minden ember, bármivel is foglalkozik, bármi is a szakmája, ördög!” Nos, tévedsz. Ha rendelkezel az igazsággal, még mindig félsz az ördögökkel való érintkezéstől? Még Istennek is van néha dolga a Sátánnal a szellemi birodalomban. Vajon Ő megváltozik emiatt? Egy cseppet sem. Félsz ördögökkel foglalkozni, és ebben a félelemben van egy probléma. Valójában attól kell félni, hogy nem érted meg az igazságot, hogy pontatlanul fogod fel és látod az Istenbe vetett hitet és az igazságot, hogy sok elképzelésed és képzelődésed van, és hogy túlságosan dogmatikus vagy. Ezért van az, hogy akár vezető, akár dolgozó vagy csoportvezető vagy, bármilyen munkáért vagy felelős és bármilyen szerepet játszol, meg kell tanulnod együttműködni másokkal és foglalkoznod kell velük. Ne szajkózz hangzatos ötleteket és ne próbálj mindig nemes hatást kelteni, hogy az emberek figyeljenek rád. Ha mindig hangzatos ötleteket szajkózol, és soha nem vagy képes az igazságot gyakorlatba ültetni vagy másokkal együttműködni, akkor bolondot csinálsz magadból. Ki figyelne akkor rád? Hogyan következett be a farizeusok bukása? Mindig teológiai elméleteket prédikáltak és hangzatos ötleteket szajkóztak. Ahogy ezt folytatták, Isten már nem volt ott a szívükben. Megtagadták Őt, sőt emberi elképzeléseket, törvényeket és szabályokat használtak fel arra, hogy elítéljék Istent, szembeszálljanak Vele és a keresztre szögezzék. Egész nap a kezükben tartották a Bibliájukat, olvasták és kutatták, és képesek voltak folyékonyan visszamondani az írásokat. És mi lett ebből végül? Nem tudták, hogy hol van Isten, sem azt, hogy milyen a beállítottsága, és bár Ő sok igazságot fejezett ki, ezekből semennyit nem fogadtak el, hanem Ellene fordultak és elítélték. Nem ez lett a végük? Világosan tudjátok, hogy mik voltak ennek az eredményei. Nektek is ilyen téves nézeteitek vannak az Istenbe vetett hitetekben? Nem vagytok elzárkózva? (De igen.) Azt látjátok, hogy Én el vagyok zárva? Néha olvasom a híreket, néha nézem a különleges vendégekkel készült interjúkat és más hasonló műsorokat; néha csevegek a testvérekkel, és néha beszélgetek valakivel, aki éppen főz vagy takarít. Beszélek egy kicsit azzal, akit látok. Ne gondold, hogy azért, mert elvállaltál egy feladatot, vagy mert különleges tehetséged van, vagy akár azért, mert különleges küldetést vállaltál, különlegesebb vagy másoknál. Ez tévedés. Amint azt hiszed, hogy különlegesebb vagy másoknál, ez a téves nézet észrevétlenül ketrecbe fog zárni – vassal és bronzzal falaz be kívülről. Akkor úgy fogod érezni, hogy mindenkinél magasabb vagy, hogy ezt és ezt nem tudod megtenni, hogy nem tudsz beszélni vagy kommunikálni ezzel és ezzel az emberrel, hogy még nevetni sem tudsz. És végül mi történik? Kivé válsz? (Elszigetelt magányos emberré.) Elszigetelt magányos emberré válsz. Figyeld meg, hogy a régi idők császárai mindig olyan dolgokat mondtak, hogy „Én, egyedül, ilyen és ilyen vagyok”, „Én, elszigetelten, ez és az vagyok”, „Én, egyedül, úgy gondolom” – mindig kijelentették, hogy egyedül vannak. Ha mindig kijelented, hogy egyedül vagy, milyen nagyszerűnek kell gondolnod magad? Olyan nagyszerűnek, hogy valóban a mennyek fia lettél? Ez vagy te? Lényegében egy átlagos ember vagy. Ha mindig nagyszerűnek és rendkívülinek gondolod magad, akkor bajban vagy. El fogsz bukni. Ha ilyen téves szemlélettel foglalkozol a világgal és így viseled magad, akkor a cselekedeteid módjai és eszközei meg fognak változni – az alapelveid meg fognak változni. Ha mindig azt gondolod, hogy különálló vagy, hogy magasabban állsz, mint mindenki más, hogy nem szabadna ezt vagy azt a fajta dolgot tenned, hogy ilyen dolgokat tenni a státuszod és a rangod alatt van, akkor nem mentek a dolgok rossz irányba? (De igen.) Azt fogod érezni: „Ilyen státusszal, mint az enyém, nem mondhatok csak úgy mindenfélét másoknak!”, „Ilyen státusszal, mint az enyém, nem mondhatom el másoknak, hogy lázadó vagyok!”, „Ilyen ranggal, mint az enyém, nem mondhatok el másoknak olyan megalázó dolgokat, mint a gyengeségeim, hibáim, hiányosságaim és a végzettségem hiánya – semmiképpen nem hagyhatom, hogy bárki is tudjon ezekről a dolgokról!” Ez kimerítő lenne, nem? (De igen.) Ha ilyen kimerítő módon élnél, tudnád-e jól végezni a kötelességedet? (Nem.) Hol merül fel a probléma? A kötelességedről és a státuszodról alkotott nézeteidben. Bármilyen nagy „hivatalnok” is vagy, bármilyen pozíciót töltesz is be, bármennyi emberért is vagy felelős, valójában ez nem több, mint egy másfajta kötelesség. Nem vagy más, mint a többiek. Nem vagy képes ennek a lényegét látni, de a szíved mélyén mindig érzed: „Ez nem más kötelesség – valójában csak a rangban való különbség. Nekem mások fölött kell állnom: hogyan tudnék együttműködni másokkal? Ők akár együtt is működhetnek velem – én nem tudok velük együttműködni!” Ha mindig így gondolkozol, ha mindig mindenki más fölött akarsz állni, ha mindig mások vállán akarsz állni, fölöttük lenni és lenézni őket, akkor nem lesz könnyű együttműködnöd az emberekkel. Mindig arra fogsz gondolni: „Mit tud az az ember? Ha tudna dolgokat, akkor a testvérek őt választották volna vezetőnek. Akkor miért engem választottak? Mert jobb vagyok nála. Tehát nem kellene vele megbeszélnem a dolgokat. Ha így tennék, az azt jelentené, hogy nem vagyok nagyszerű. Be kell bizonyítanom, hogy nagyszerű vagyok, ezért nem beszélhetem meg a dolgokat senkivel. Nincs senki, aki alkalmas lenne arra, hogy megvitassa velem a munkát – egyáltalán senki!” Így gondolkodnak az antikrisztusok.

A kontinentális Kínában a kommunista párt elnyomja a vallásos hitet. Ez egy szörnyű környezet. Az Istenben hívőkre folyamatosan a letartóztatás veszélye leselkedik, ezért a vezetők és a dolgozók nem gyűlnek össze olyan gyakran. Időnként még havonta egyszer sem képesek dolgozói gyűlést tartani: megvárják, amíg a körülmények lehetővé teszik az összejöveteleket vagy amíg találnak egy megfelelő helyet. Hogyan zajlik tehát a munka? Amikor megvannak a munkarendek, akkor találni kell valakit, aki kézbesíti őket. Egyszer találtunk egy közeli testvért, hogy munkarendeket kézbesítsen egy regionális vezetőnek. Ez a testvér közönséges hívő volt, és amikor kézbesítette a munkarendeket, a regionális vezető elolvasta őket és azt mondta: „Hmm. Erre számítottam.” Mit fitogtatott ez előtt a testvér előtt? Úgy hatalmaskodott, hogy bárki, aki nézi, azt mondja: „Hűha, ez nagyon méltóságteljes volt. Micsoda stílus!” És ez még semmi. Közvetlenül utána azt mondta: „Ezt a fickót küldik, hogy munkarendeket kézbesítsen nekem? Nem elég magas a rangja!” Ez azt jelentette: „Én regionális vezető vagyok, fontos vezető. Hogyan küldhetnek egy közönséges hívőt, hogy dolgokat kézbesítsen nekem? Nem túlzás ez? A fennvaló nagyon lenéz engem. Regionális vezető vagyok, tehát legalább egy körzetvezetőt kellett volna küldeniük, hogy ezt kézbesítse, és mégis egy legalsóbb rendű, közönséges hívőt küldtek – nem elég magas a rangja!” Miféle ember ez a vezető! Mennyire becsüli a státuszát, hogy azt mondja, a kézbesítőnek nincs elég magas rangja? A rangját ürügyként kezeli, hogy érvényt szerezzen a tekintélyének. Hát nem egy ördögi lény? (De igen.) Ördögi lény, az biztos. A gyülekezet munkájában válogatunk-e abban, hogy kit küldünk ki dolgok kézbesítésére vagy értesítések átadására? Egy olyan környezetben, mint a kontinentális Kína, a testvérek hatalmas kockázattal néznek szembe, amikor úton vannak, hogy kézbesítsenek dolgokat. Amikor ez a testvér megérkezett a munkarendekkel, a vezető mégis azt mondta neki, hogy nem elég magas rangú, arra utalva ezzel, hogy találni kell egy megfelelő rangú személyt, aki rangban és státuszban megfelel a vezetőnek, ha pedig máshogy tesznek, azzal lenézik a vezetőt – ez nem egy antikrisztus beállítottsága? (De igen.) Ez egy antikrisztus beállítottsága. Ez az ördögi ember nem tud semmi tényleges munkát végezni és nincsenek képességei, mégis ilyen követelményeket támaszt – mégis ilyen hangsúlyt fektet a státuszra. Mi a szavajárása? „Nem elég magas a rangja.” Bárki is beszél vele, először megkérdezi: „Milyen szintű vezető vagy? Egy kis csoport vezetője? Hagyj békén – a rangod nem elég magas!” Ha Fennvaló testvér tart összejövetelt, akkor mindig előretolakodik, mondván: „Ez a testvér a legnagyobb a gyülekezeti vezetők között, utána pedig én következem. Bárhol is üljön, én rang szerint közvetlenül mellette leszek.” Ennyire egyértelmű ez az ő fejében. Hát nem szégyentelen ez? (De igen.) Annyira szégyentelen – nincs öntudata! Mennyire szégyentelen? Eléggé ahhoz, hogy az emberek undorodjanak tőle. Még ha van is vezetői címe, mire képes? Milyen jól csinálja? Előbb eredményeket kell felmutatnia, mielőtt hivalkodhatna a képesítéseivel. Ez lenne a helyénvaló, ez lenne a logikus. Mégis rang szerint különbözteti meg az embereket – anélkül, hogy bármilyen eredményt elért volna, anélkül, hogy bármilyen munkát végzett volna! És akkor mi a rangja? Regionális vezetőként nem végzett sok tényleges munkát – elmarad ettől a rangtól. Van-e valaki, aki a közelembe tudna kerülni, ha Én rang szerint különböztetném meg az embereket? Nincs. Látjátok, hogy rang alapján teszek különbséget, amikor az emberekkel érintkezem? Nem. Függetlenül attól, hogy kivel találkozom, ha tehetem, beszélek velük egy kicsit, ha pedig nincs időm, csak üdvözlöm őket, és ennyi. Ez az antikrisztus azonban nem így gondolkodik. A rangot, a státuszt és a társadalmi értéket mindennél fontosabbnak tartja, még a saját életénél is értékesebbnek. Ti rang alapján tesztek különbséget, amikor együtt végzitek a kötelességeiteket? Vannak, akik mindenben rang alapján tesznek különbséget: egy pillanat alatt azt mondják, hogy más emberek a munkájukban és az észrevételeikben túllépnek a rangjukon. Milyen rangon lépnek túl? Először a saját kötelességedet végezd jól. Nem tudsz semmilyen kötelességet jól végezni vagy bármilyen munkát elvégezni, mégis rang alapján teszel különbséget – ki kérte ezt tőled? Még nem jött el az ideje, hogy rang alapján tegyél különbséget. Túl korán teszed; nincs öntudatod. Van, amikor elmegyünk valahova, és ott találunk embereket egy probléma megoldásához. Rang alapján keressük a megfelelő embereket? Alapvetően nem. Ha te felelsz a munkáért, akkor megkeresünk, ha pedig nem vagy ott, akkor keresünk valaki mást. Nem teszünk különbséget sem rang, sem magas vagy alacsony státusz alapján. Ha valaki felvállalja, hogy ilyen megkülönböztetéseket tegyen, annak nincs öntudata és nem érti az alapelveket. Ha olyan aprólékosan teszel különbséget státusz, rang és címek alapján Isten házában, mint a nem hívők, akkor tényleg hiányzik belőled az értelem! Nem érted az igazságot – olyannyira híján vagy. Nem érted, hogy mi a lényege az Istenbe vetett hitnek.

Az imént beszéltünk a másokkal való együttműködés gyakorlatáról. Könnyű dolog ezt megtenni? Bárki, aki képes keresni az igazságot, akiben van egy kis szégyenérzet, akiben van emberi mivolt, lelkiismeret és józan ész, gyakorolhatja a másokkal való együttműködést. Azok az emberek nem tudnak együttműködni senkivel, akiknek nincs emberi mivoltuk, akik mindig monopóliumot akarnak a státuszra vonatkozóan, akik mindig a saját méltóságukra, státuszukra, hírnevükre és nyereségükre gondolnak. Természetesen ez az antikrisztusok egyik elsődleges megnyilvánulása is: nem működnek együtt senkivel és nem is képesek harmonikus együttműködést elérni senkivel. Nem gyakorolják ezt az alapelvet. Mi ennek az oka? Nem hajlandóak lemondani a hatalomról: nem hajlandóak tudatni másokkal, hogy vannak dolgok, amiket nem látnak át, hogy vannak dolgok, amikkel kapcsolatban tanácsot kell kérniük. Illúziót keltenek az emberekben, elhitetve velük, hogy nincs semmi, amit ne tudnának megtenni, nincs semmi, amit ne ismernének, nincs semmi, amiről ne tudnának, hogy mindenre van válaszuk és hogy minden megtehető, lehetséges és elérhető a számukra – hogy nincs szükségük sem másokra, sem mások segítségére, emlékeztetőire vagy tanácsaira. Ez az egyik ok. Mi az antikrisztusok legkirívóbb beállítottsága ezen kívül? Azaz mi az a beállítottság, amit már egy-két mondatuk hallatán is átlátsz, ha kapcsolatba kerülsz velük? Az arrogancia. Mennyire arrogánsak? Észszerűtlenül arrogánsak – ez olyan, mint egy mentális betegség. Ha például isznak egy korty vizet, és ezt elegánsan teszik, akkor valami dicsekednivalót faragnak belőle: „Nézzétek, milyen elegáns vagyok, amikor vizet iszom.” Különösen jók a magamutogatásban és a hencegésben; különösen szégyentelenek és szemérmetlenek. Efféle szerzetek az antikrisztusok. Ők úgy látják, hogy senki nem mérhető hozzájuk. Különösen jók a magamutogatásban, és teljesen hiányzik belőlük az öntudat. Egyes antikrisztusok kimondottan csúnyák, mégis azt hiszik, hogy jól néznek ki – ovális arcuk, mandulavágású szemük és ívelt szemöldökük van. Az öntudatnak még ez a foszlánya is hiányzik belőlük. Egy átlagos ember 30-40 éves korára többé-kevésbé pontosan fel tudja mérni saját külsejét és képességeit. Az antikrisztusok azonban nem rendelkeznek ilyen racionalitással. Milyen probléma áll itt fenn? Az, hogy az arrogáns beállítottságuk túllépte a normális racionalitás határait. Mennyire arrogánsak? Még ha úgy is néznek ki, mint egy varangy, akkor is azt mondják, hogy úgy néznek ki, mint egy hattyú. Ebben valamennyire az van, hogy nem tudják megkülönböztetni a valóságot a képzelettől, és a dolgokat a feje tetejére állítják. Az ilyen mértékű arrogancia a szemérmetlenségig megy: elfojthatatlan. Amikor az átlagemberek a saját külsejüket dicsérik, úgy vélik, hogy arról nem illik beszélni, és zavarba jönnek. Ha egyszer már megszólaltak, a nap hátralevő részében szégyellik magukat, és elpirulnak. Az antikrisztusok nem pirulnak el. Dicsérik magukat a jó dolgokért, amiket tettek, és az erősségeikért, azért, ha bármilyen módon jók és jobbak másoknál – ezek a szavak csak úgy folynak a szájukból, mintha hétköznapi beszéd lenne. Még csak el sem pirulnak! Ez az arrogancia minden mértéket, szégyent vagy racionalitást felülmúl. Ezért van, hogy az antikrisztusok szemében minden normális ember – különösen minden olyan ember, aki az igazságot keresi, aki rendelkezik a normális emberi mivolt lelkiismeretével és észszerűségével, és normális gondolkodással – középszerű, nincs említésre méltó tehetsége, alacsonyabb rendű náluk és nem rendelkezik az ő erősségeikkel és érdemeikkel. Joggal mondhatjuk, hogy azért, mert gőgösek, és azt hiszik, hogy nincs senki, aki felérne hozzájuk, nem kívánnak együttműködni vagy megbeszélni a dolgokat senkivel – semmiben sem, amit tesznek. Lehet, hogy meghallgatják a prédikációkat, olvassák Isten szavait, látják az Ő szavainak felfedését vagy időnként megmetszik őket, de semmiképpen sem fogják beismerni, hogy romlottságot fedtek fel és vétkeztek, azt pedig még kevésbé, hogy arrogánsok és önelégültek. Nem képesek megérteni, hogy csupán átlagos emberek, átlagos képességűek. Nem képesek megérteni az ilyen dolgokat. Akárhogyan metszed meg őket, mindig azt fogják hinni, hogy jó képességűek és hogy magasabb rendűek, mint az átlagemberek. Hát nem reménytelen ez? (De igen.) Ez reménytelen. Ilyen egy antikrisztus. Akárhogyan is metszik meg őket, egyszerűen nem tudják lehajtani a fejüket és beismerni, hogy hasznavehetetlenek, hogy alkalmatlanok. Ők úgy látják, hogy a problémáik, hibáik vagy romlottságuk beismerése olyan lenne, mintha elítélnék, mintha elpusztítanák őket. Így gondolkodnak ők. Azt gondolják, hogy amint mások meglátják a hibáikat, vagy amint elismerik, hogy gyenge a képességük és hogy nincs lelki megértésük, elveszítik az energiájukat az Istenbe vetett hitükben és értelmetlennek találják azt, mivel a státuszuk többé nem lesz garantált – elvesztették a státuszukat. Azt gondolják: „Van-e értelme státusz nélkül élni? Jobb lenne meghalni!” És ha van státuszuk, akkor fékezhetetlenül arrogánsak, ámokfutóként teszik a rossz dolgokat: ha pedig falba ütköznek és megmetszik őket, akkor el akarják hagyni a munkájukat, negatívvá válnak és lazsálnak. Azt akarod, hogy az igazság alapelvei szerint cselekedjenek? Ez eszedbe se jusson. Miben hisznek? „Mi lenne, ha adnál nekem egy pozíciót, és hagynád, hogy egyedül tegyem a dolgokat? Azt akarod, hogy együttműködjek másokkal? Ez lehetetlen! Ne keress nekem társat – nincs szükségem rá: senki sem alkalmas arra, hogy a társam legyen. Vagy egyszerűen ne használj engem – vegyél rá valaki mást!” Miféle teremtmény ez? „Csak egyetlen alfahím lehet” – ez az antikrisztusok gondolkodásmódja, és ezek a megnyilvánulásaik. Hát nem reménytelen ez? (De igen.)

Az első pontban, amely szerint az antikrisztusok képtelenek bárkivel is együttműködni, mit foglal magában ez a „képtelenek”? Hogy nem működnek együtt senkivel, és hogy nem tudnak együttműködésre jutni másokkal – nem ez a két pillére? Ezt a két jelentést foglalja magában, és ezt az antikrisztusok lényege határozza meg. Bár az emberek dolgozhatnak velük együtt, a lényeg nem a valódi együttműködés – ők csak inasok, akik háttértámogatást nyújtanak, megbízásokat teljesítenek és ügyeket intéznek helyettük. Ez közel sem minősül együttműködésnek. Akkor hogyan definiáljuk az „együttműködést”? Az együttműködés végső célja valójában az igazságalapelvek megértésének elérése, az ezek alapján való cselekvés, minden probléma megoldása, a helyes döntések – az alapelvekhez eltérés nélkül igazodó döntések – meghozatala, valamint a hibák csökkentése a munkában, hogy csak a kötelességedet végezd, hogy ne azt tedd, amit csak akarsz, és ne randalírozz. Az első megnyilvánulása annak, hogy az antikrisztusok azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek, az, hogy képtelenek bárkivel is együttműködni. Néhányan talán azt mondják: „Az, hogy valaki képtelen bárkivel együttműködni, nem ugyanaz, mint hogy azt akarja, hogy mások csak neki vessék alá magukat.” Ha valaki képtelen bárkivel is együttműködni, az azt jelenti, hogy nem hallgat senki szavára vagy senkitől nem kér tanácsot – még Isten szándékait vagy az igazság alapelveit sem keresi. Egyszerűen csak a saját akarata szerint cselekszik és viselkedik. Mi rejlik ebben? A munkájában ő maga uralkodik, nem az igazság, és nem Isten. Tehát a munkája alapelve, hogy mások figyeljenek arra, amit mond, és úgy bánjanak vele, mintha ő lenne az igazság, mintha ő lenne Isten. Hát nem ez a természete? Néhányan azt mondhatják: „Ha senkivel sem képes együttműködni, akkor ez talán azért van, mert megértette az igazságot és nincs szüksége együttműködésre.” Vajon ez a helyzet? Minél jobban megérti és gyakorolja valaki az igazságot, annál több forrásból érdeklődik és keres, amikor cselekszik. Többet beszél meg dolgokat és többet beszélget az emberekkel annak érdekében, hogy minimalizálja a károkat és a hibák előfordulásának esélyét. Minél inkább érti valaki az igazságot, annál több értelemmel bír, és annál inkább hajlandó és képes másokkal együttműködni. Nem így van? És minél kevésbé hajlandó és képes valaki együttműködni másokkal – nem hallgat másokra, nem veszi figyelembe mások javaslatait, nem veszi figyelembe Isten házának érdekeit és nem hajlandó megvizsgálni, hogy amikor cselekszik, a tettei összhangban vannak-e az igazság alapelveivel – annál kevésbé keresi az igazságot, és annál kevésbé érti meg. Mi az, amit tévesen hisznek? „A testvérek engem választottak vezetőjüknek, isten adta nekem ezt a lehetőséget, hogy vezető legyek. Tehát minden, amit teszek, összhangban van az igazsággal – bármit teszek, az helyes.” Nem félreértés ez? Miért értenék így félre a dolgot? Egy dolog biztos: az ilyen emberek nem szeretik az igazságot. És még valami: az ilyen emberek egyszerűen nem értik az igazságot. Ez minden kétséget kizáróan így van.