II. Az antikrisztusok érdekei

C. A saját előnyeik érdekében folytatott cselszövés

Ma az antikrisztusok különféle megnyilvánulásainak kilencedik tételéről, valamint ennek a tételnek azon részéről folytatjuk a beszélgetést, amely az antikrisztusok érdekeivel kapcsolatos. Legutóbb az antikrisztusok érdekeinek harmadik tételéről, az előnyökről beszéltem. Ebben a tételben felsoroltam több aspektus konkrét megnyilvánulásait, és főként az antikrisztusok viselkedésével, a gondolataikkal és a nézeteikkel, valamint azokkal a különféle dolgokkal foglalkoztam, amelyeket eme gondolatok és nézetek irányítása alatt tesznek. Legutóbb két aspektusról beszéltem: az első Isten háza vagyonának elsikkasztása, a második pedig a testvérek felhasználása volt, hogy őket szolgálják és nekik végezzenek munkát. Ez az antikrisztusok saját előnyeik érdekében folytatott cselszövésének két konkrét megnyilvánulása. Most, hogy ezekről már beszéltem, értitek-e az antikrisztusok természetlényegét? Az antikrisztusok különféle megnyilvánulásai tekintetében valójában nincs jelentős különbség a romlott emberek között, akár a beállítottságukat, akár a természetlényegüket nézzük. Inkább hasonlítanak, mint különböznek; csak abban különböznek, hogy jó vagy gonosz-e az emberi mivoltuk, és markáns különbség csak az igazsághoz való hozzáállásukat illetően áll fenn. Bár az emberek romlott beállítottságai mind egyformák, az antikrisztusok képesek gyűlölni az igazságot, ellenállni Istennek, megítélni Istent és káromolni Istent, és arra is képesek, hogy gonoszságot tegyenek és zavarják a gyülekezet munkáját. Ezek azok a területek, amelyekben az antikrisztusok és az átlagos romlott emberek markánsan különböznek. Minden ember egy antikrisztus beállítottságával rendelkezik, ám ha nem tett gonoszságot és nem zavarta meg a gyülekezet munkáját, valamint nem szállt szembe nyíltan Istennel, akkor nem jellemezhető antikrisztusként. Bár a romlott embereknek azonosak vagy hasonlóak a gondolataik, a nézeteik és a romlott beállítottságaik, amennyiben valaki emberi mivoltának lényege nem egy gonosz emberé, akkor az egy markáns különbség közte és az antikrisztusok között. Az emberek többsége nem látja ezt a különbséget, és azonos csoportba sorolja az antikrisztusok beállítottságával rendelkező embereket és az antikrisztusok útját járó embereket, és antikrisztusokként jellemzi őket – ezzel könnyű jó embereknek ártani! Ha nem értitek világosan az antikrisztusok lényegét, az hatalmas akadálya annak is, hogy saját magatokat megértsétek. Amennyiben azt látod, hogy a romlott beállítottságod ugyanolyan, mint egy antikrisztusé, azt fogod gondolni, hogy antikrisztus vagy, és ha azt látod, hogy az út, amelyen vagy, egy antikrisztuséval azonos, akkor is azt fogod gondolni, hogy antikrisztus vagy. Akkor is antikrisztusként fogod jellemezni magad, ha azt látod, hogy a cselekvésmódod, valamint a gondolataid és a nézeteid egy antikrisztuséval azonosak. Ha e három módon antikrisztusnak látod magad, akkor antikrisztusként fogod jellemezni magad. Milyen következményekkel jár ez? Bizonyos mértékig biztosan negatívvá fogsz válni, és lemondasz önmagadról. Önmagad ily módon való megértése valamelyest eltorzult. Nos tehát, szükségtelen megérteni az antikrisztusi beállítottságodat? Nem; az bizony szükséges. Az antikrisztusok beállítottságáról való beszélgetés, ezek boncolgatásának a célja az, hogy képesek legyetek párhuzamot vonni magatokkal, és eljussatok arra a pontra, hogy igazán megértsétek önmagatokat. Ha csak annyit értesz, hogy átlagos romlott beállítottságod van, ám nem ismered fel, hogy egy antikrisztus beállítottságával rendelkezel, akkor az önmagadról való megértésed igen sekélyes és egyoldalú; nem olyan, amilyennek lennie kellene. Lehetséges, hogy jelenleg nem vagytok ennek tudatában. Az emberek többsége azt gondolja: „Én nem egy antikrisztus útján járok, nem is vagyok antikrisztus, nincs is antikrisztusi lényegem, ezért nem szükséges eljutnom arra a pontra, ahol megértem, hogy egy antikrisztus beállítottságával rendelkezem, hogy képes vagyok egy antikrisztus útját járni, és esetleg antikrisztussá válhatok. Ha ily módon értelmezném magam, vajon nem alacsonyítanám le magam?” Így hát nem nagyon érdekelnek titeket ezek az antikrisztusok leleplezéséről szóló témák. Függetlenül attól, hogy érdekel-e vagy sem, ha olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik, végül eljön majd a nap, amikor fokozatosan megérted az igazság ezen aspektusait és ezeket a mondásokat. Hallottam néhány embert, akik közlik tapasztalati megértésüket, ám arról egyáltalán nem mondanak semmit, hogy antikrisztusi beállítottságuk van, vagy hogy egy antikrisztus útját járják. Nyilvánvaló, hogy a gondolataik, a nézeteik és a beállítottságuk pontosan ugyanolyan, mint egy antikrisztusé – azonosak –, ám nem értik ezt. Ez elegendő bizonyítéka annak, hogy sok ember önmagáról szóló megértése igen sekélyes, mivel csak annyit képes megérteni, hogy romlott a beállítottsága, hogy ellenáll Istennek és lázad Isten ellen, hogy az emberi mivolta nem túl jó, és hogy nem nagyon szereti az igazságot. Amit tanúsít és amit mutat, az tulajdonképpen egy antikrisztus beállítottsága, az út, amelyen jár, egy antikrisztusé, ám nem érti ezt. Miért nem érti? Azért, mert nem érti az antikrisztusi beállítottsággal összefüggő különféle megnyilvánulásokat, és még sok olyan ember is van, aki fél kimondani, hogy antikrisztusi beállítottsága van, illetve hogy egy antikrisztus útján jár. Még ha értik is, nem merik megmondani. Ha hangosan kimondják, az olyan, mintha megátkoznák vagy elítélnék őket. Akár kimondod, akár nem, a helyzeted valójában nem ugyanaz? Változtathat azon a tényen, hogy egy antikrisztus beállítottságával rendelkezel? Nem, nem változtathat. Az a tény, hogy te ezt nem érted, azt bizonyítja, hogy az igazságról alkotott felfogásod túlságosan sekélyes, és hogy nincs valódi megértésed önmagadról.

3. A pozíciójuk kihasználása, hogy csalással szerezzenek ételt, italt és egyéb kívánatos dolgokat

A következőkben az antikrisztusok saját előnyeik érdekében folytatott cselszövésének harmadik megnyilvánulásáról fogunk beszélgetni – a pozíciójuk kihasználásáról, hogy csalással szerezzenek ételt, italt és egyéb kívánatos dolgokat. A „pozíciójuk kihasználását” természetesen étel, ital és egyéb kívánatos dolgok csalárd módon történő megszerzésének is nevezhetjük az Istenbe vetett hit zászlaja alatt. Próbáltatok-e valaha ezelőtt elmélkedni ezen a tételen, és gondolkodtatok-e róla? (Nem, nem tettük.) Láttatok-e már efféle embert? Van-e bármilyen véleményetek az efféle embert illetően? Van-e bármilyen utálkozás vagy ellenérzés bennetek? Éreztek-e megvetést az ilyen emberrel szemben? (Igen.) Miféle ember az ilyen? Milyen az emberi mivolta? Miért teszi ezeket a dolgokat? Mi a nézőpontja az Istenbe vetett hitet illetően? Olyasvalaki az illető, akit Isten megment? A végső elemzés szerint mi a célja az Istenbe vetett hitének? Lemondott a családjáról és a pályafutásáról, mutatta a nehézség szenvedésének és az ár megfizetésének megnyilvánulásait, de a végső elemzés szerint vajon mi a célja azzal, hogy a pozícióját használja ki arra, hogy csalással szerezzen ételt és italt? Amikor ezt teszi, tudja vajon, hogy Isten megveti ezt és nem tetszik Neki? Gondolkodtatok korábban valaha ezekről a kérdésekről? Az igazat megvallva, a többségetek nem tette. És miért nem? Egyesek ezt mondják: „Túl sok ilyen ember van a társadalomban, úgyhogy nem nagy dolog, ha van belőlük néhány Isten házában. Sőt, mi magunk sem vagyunk mind feltétlenül oly tiszták.” Olyasvalakinek tartod magad, aki az igazságra törekszik, és mégsem fogod soha a saját tetteidet, gondolataidat és eszméidet, valamint mások tetteit és viselkedését kapcsolatba hozni az igazsággal, az igazság szempontját használva ezek szemléléséhez és meghatározásához. Nos, még mindig olyasvalaki vagy, aki az igazságra törekszik? Továbbra is értékkel és jelentéssel bírnak számodra az Istenbe vetett hited során megértett igazságok? Nem. Mindazok, akik spirituálisnak tettetik magukat, miközben nincs lelki megértésük, hamis lelkiséggel rendelkeznek, és semmi mással nem törődnek azon kívül, hogy az egész napot előírások merev követésével, valamint szavak és doktrínák regélésével töltsék, ami ahhoz hasonlít, amit az ókori tudósok tettek: „teljességgel a bölcsek könyvei tanulmányozásának szentelve magukat, és nem figyelve a külső ügyekre”. Azok, akik spirituálisnak tettetik magukat, úgy gondolják, hogy mások bármit is tesznek, annak nincs hatása rájuk, hogy mások bárhogyan is gondolkodnak, az az ő dolguk, és megtagadják, hogy megtanulják, hogyan lássák tisztán az embereket, lássanak át a dolgokon, és értsék meg Isten szándékait Isten szavai alapján. A legtöbb ember ilyen; amikor befejezték egy prédikáció hallgatását vagy Isten szavainak olvasását, lejegyzik egy papírra, a szívükben elraktározzák, és doktrínákként, illetve előírásokként kezelik, amelyeket jelképesen betartanak, és ezzel kész is. Ami azt illeti, hogy a körülöttük történő dolgok, illetve az őket körülvevő emberekben látott különféle viselkedések és megnyilvánulások hogyan kapcsolódnak ezekhez az igazságokhoz – erről sosem gondolkodnak és nem próbálják fontolgatni ezt a szívükben, és nem is imádkoznak és keresnek. Az emberek többségének lelki élete efféle állapotban leledzik. Ezért sok ember lassú és felületes az igazságba való belépésben; a lelki életük rendkívül monoton, csupán előírásokat követnek, és nincsenek alapelvek annak módját illetően, ahogyan teszik a dolgokat. Sok ember esetében elmondható, hogy a lelki életük elválik a való élettől és üres, így aztán még amikor a gonosz emberek és az antikrisztusok arcátlan viselkedéséről és megnyilvánulásairól van is szó, egyáltalán semmiféle fogalmuk nincs, még kevésbé vannak meghatározásaik, sem elgondolásaik nincsenek és semmiféle tisztánlátást nem mutatnak. Az antikrisztusok saját előnyeik érdekében folytatott cselszövéseiben előforduló viselkedéseket, megnyilvánulásokat és mondásokat tekintve, elég sokat láthattatok belőlük, a szívetekben azonban sosem próbáltátok fontolóra venni, hogy pontosan miféle emberek is ők, hogy el tudják-e nyerni az igazságot az Istenbe vetett hitükben, hogy olyan emberek-e, akik az igazságra törekednek, és más hasonló kérdésekről sem elmélkedtetek. Inkább csak bele-belekaptok a kötelességeitekbe valódi elkötelezettség nélkül, ímmel-ámmal végezve mindent, amit tesztek, és nem igyekeztek azon, hogy képesek legyetek elnyerni az igazságot, illetve megérteni az igazságvalóságot és bemenni abba. Az antikrisztusok a pozíciójukat használják ki a saját előnyeik érdekében folytatott cselszövésekhez, az Istenbe vetett hitet pedig ürügyül mindenféle kívánatos dolgok csalással való megszerzéséhez Isten házában. Ezek között a kívánatos dolgok között szerepel természetesen az étel és az ital, valamint bizonyos anyagi élvezetek és hasonlók. Az ilyen emberek lényege azonos az antikrisztusok korábban említett anyagias lényegével – ugyanannak az embertípusnak a jellemzője. Csak azon igyekeznek, hogy mindenféle anyagi törődést élvezzenek; nem törekednek az igazságra, jótetteket pedig még kevésbé készítenek elő. Csak a látszatát keltik annak, hogy az igazságra törekednek, és a felszínen tűnik úgy, hogy ezt teszik. Amire a szívük legmélyén törekednek, az lényegében az evés, ivás és a jó bánásmód testi öröme, folyton ezen jár az eszük. Elég sok van az ilyen emberekből; minden gyülekezetben akad egy-kettő, de talán még több is. Ma nem elméleti értelemben fogok ezeknek az embereknek a megnyilvánulásairól, viselkedéséről és lényegéről beszélni. Először néhány konkrét jellemző esetről fogok beszélni, és hagyom, hogy mind meghallgassátok, rálátást nyerjetek belőle, és lássátok, hogy az ilyen emberek milyen összefüggésben állnak ezzel a tétellel, amelyről beszélgetünk, valamint hogy a pozíciójukat használják-e ki, illetve az Istenbe vetett hit zászlaját lengetik-e azért, hogy csalással ételt, italt, pénzt és anyagi dolgokat szerezzenek. Próbáljátok meg felismerni ezt az embertípust, majd gondolkodjatok el, hogy vannak-e ilyen, általunk említett megnyilvánulásaik azoknak az embereknek, akikkel kapcsolatba kerültök. Ha eszetekbe jut valaki, ti is mondhattok pár példát. Mondjátok meg Nekem, jobb-e vajon példákat felhozni, vagy csak így általánosságban beszélgetni? (Példákat felhozni jobb.) Mi az előnye a példák felhozásának? Mindenekelőtt, a legtöbb ember hajlandó meghallgatni ezeket a történeteket és való életből vett eseteket. Vannak szereplőik és van cselekményük, és a legtöbb ember érdekesnek találja őket. Épp olyan, mint amikor a személyes tapasztalatodról beszélsz: ha írsz róla egy cikket, az emberek általában egyszer-kétszer elolvassák, és ennyi, ha azonban filmet vagy színielőadást készítesz belőle, többen meg fogják nézni, és nem csupán egyszer. Ily módon az emberek alaposabban és világosabban fogják szemügyre venni az igazság ezen aspektusát, illetve a szóban forgó embereket, eseményeket és dolgokat, és ez mélyebb benyomást tesz majd rájuk. Emellett néhány konkrét példa említése segít az embereknek abban, hogy pontosabban vonjanak párhuzamot és találjanak összefüggést az igazság egyes aspektusai és önmaguk között.

Első eset: Munka színlelése azért, hogy ételt és italt potyázzanak

Először említsünk néhány, Isten választott népére jellemző példát. Egyes vezetők és dolgozók új munkahelyre érkeznek, ahol különböző testvérekkel találkoznak, és felfedeznek néhány jó dolgot, majd erre gondolnak: „Ezek jó dolgok. Nekem miért nincsenek meg ezek?” Belül vajon nem illetlen gondolataik vannak? A kapzsiságuk felütötte a fejét. Amint a kapzsiság felüti a fejét, ezek az alantas és szégyentelen semmirekellők lehorgonyoznak, és mindenféle kifogást találnak arra, hogy ott dolgozzanak, és ne menjenek el. Mi a céljuk azzal, hogy nem mennek el? (Hogy egy napon hasznot húzhassanak.) Így van, hasznot akarnak húzni. Ha nem szerzik meg ezt a hasznot, éjjel nem fognak jól aludni. Azon aggódnak, hogy ha elmennek máshová, valaki más szerzi meg ezt a hasznot, nekik pedig nem lesz többé ilyen esélyük, úgyhogy találnak egy ürügyet arra, hogy azon a helyen prédikáljanak és dolgozzanak. A szívük valójában mindig ezeken a kívánatos dolgokon gondolkodik, és a szemük mindig ezekre a kívánatos dolgokra szegeződik. Végül lecövekelnek azon a helyen, és a legtöbb testvér kedveli őket, tudják, hogy igehirdetők, imádják őket és felnéznek rájuk. Most van itt az ideje, hogy ezek a vezetők és dolgozók említést tegyenek arról, hogy van valami, amit akarnak, úgyhogy mindenféle különböző módokon gondolkodnak, hogyan hozzák szóba a témát, ám minél többet mondanak, annál nyugtalanabbak lesznek. Magukban így töprengenek: „Hogyan kellene nekilátnom, hogy kérjem ezt a dolgot? Nem hagyhatom, hogy a testvérek megtudják, hogy tetszik nekem ez a dolog és akarom. Rá kell vennem őket, hogy önszántukból adják nekem; nem szabad, hogy azt gondolják, hogy én kérem, hanem hogy az olyasvalami, amit készségesen nekem adnak, és persze, hogy olyasmi, amit megérdemlek.” Ezután megkérdezi a testvérektől, hogy hogy megy nekik mostanában az életbe való belépés. A testvérek azt mondják, hogy mióta ő idejött, a gyülekezeti életük fejlődött és mindenki erőre kapott. „A tény, miszerint erőre kaptatok, azt jelenti, hogy jobb a lelki állapototok. A dolgaitok is jól mennek. Ha isten is úgy akarja, a jövőben még jobban mennek majd a dolgaitok.” Ahogyan a vezetők és dolgozók beszélnek, az általuk akart dolog felé terelik a beszélgetést. Amikor a testvérek számára nyilvánvalóvá válik, hogy a vezetők és a dolgozók azt a dolgot akarják, azt mondják, hogy amikor elmennek, a vezetők és a dolgozók majd vigyenek magukkal néhányat. A vezetők és a dolgozók így szólnak: „Nem, nem vihetek belőle. Ez nincs összhangban az alapelvekkel. Isten nem lenne boldog.” „Nem gond. Megérdemelsz valamennyit.” „Még ha megérdemlem is, nem tehetem.” Miután ezt mondják, aggódnak, hogy a testvérek végül ténylegesen mégsem adják majd oda nekik, úgyhogy köntörfalazva mondanak pár dolgot, elérendő, hogy a testvérek megköszönjék a jóságukat, miközben egyúttal proaktívan felhozzák az általuk akart dolgot, hogy a testvérek emlékezzenek majd rá, hogy adjanak nekik párat. Ezután a testvérek számára nyilvánvalóvá válik, hogy mit is akarnak a vezetők és a dolgozók, és így szólnak: „Ne beszéljünk most erről. Majd beszélünk róla akkor, amikor elmész.” Amikor a vezetők és a dolgozók meghallják, hogy a testvérek ezt mondják, a szívük repes az örömtől, és erre gondolnak: „Kitűnő. Végül meg fogom kapni, amit akarok!” Aztán pedig erre gondolnak: „Ha már rögtön holnap elmegyek, túl nyilvánvaló lesz az emberek számára, hogy akarom azt a dolgot. Inkább majd két-három nap múlva megyek el.” Amikor végre elérkezik a harmadik nap, a testvérek egy igen nehéz csomagot adnak át nekik induláskor. A vezetők és a dolgozók látják, hogy a csomag az a dolog, amit akartak, de úgy tesznek, mintha nem látnák, és nem utasítják vissza. Egyszerűen szó nélkül elveszik a csomagot. Miféle emberek ezek? Olyan emberek, akik a munkájukat útként – a munkavégzésüket pedig valutaként – használják abban a cselszövésben, hogy kívánatos dolgokat szerezzenek, és olyanok, akik kizsarolnak dolgokat a testvérektől. Vajon nem a csalás egy formája ez? Mi a munkájuk célja? Az, hogy mások rászedésével kívánatos dolgokat szerezzenek. Amint felfedeznek egy helyet, ahol van valami kívánatos, illetve, ahol van valami, amit ők akarnak, lehorgonyoznak és nem akarnak elmenni. Minden jó dolgot a saját otthonukba visznek. Miután több éven át vezetők vagy dolgozók voltak, az otthonukban sok dolog van, amit testvérektől csaltak ki. Közülük egyesek titkos családi recepteket vagy családi ereklyéket csaltak ki a testvérektől, mások pedig helyi különlegességeket. Ezeknek az embereknek az Istenbe vetett hite látszatra úgy néz ki, hogy egyik helyről járnak a másikra, és anélkül végeznek munkát, hogy bármit is kérnének cserébe, valójában azonban túlságosan sok kívánatos dolgot csaltak már ki a testvérektől.

Miután egy vezető megérkezik egy bizonyos gyülekezetbe, azt látja, hogy az ottani jujuba az egész országban híres, és magában erre gondol: „Szeretek jujubát enni. Ha itt születtem volna, mindennap ehetnék jujubát, de sajnos nem maradhatok nagyon sok napig, a jujuba pedig még nem érett. Mikor tudok majd enni? Tudom már! Találhatok indokot arra, hogy addig maradjak, amíg megérik a jujuba, és akkor ehetek majd, nem igaz?” Később keres egy kifogást, mondván, hogy a testvérek többsége rossz állapotban van itt, és semmit sem érnek el a munkájukban, úgyhogy hosszú távon itt kell állomásoznia, és mindent meg kell tennie azért, hogy az összes munkatételt elvégezzék, mielőtt távozik. De vajon valóban ezt gondolja a szívében? (Nem.) A szívében számolgat: „Amikor a jujuba megérik, és vihetek magammal valamennyit, akkor fogok elmenni.” Ez a gondolat tölti ki a szívét, és ez lehorgonyozza őt, és ott állomásozik. Az ott töltött ideje alatt prédikál pár szót és doktrínát, tesz néhány felszínes dolgot, de a munkát illetően nem sok mindent végez el. Végre megérik a jujuba, a szíve pedig repes a boldogságtól: „Végre ehetek jujubát. Végre eljött a nap, amelyről álmodoztam!” Amint a jujuba érett, elkezdi enni, miközben ugyanakkor a szívében így tűnődik: „Nincs az rendben, hogy mindennap csak úgy egyem itt a jujubát. Nem maradhatok csak azért, hogy jujubát egyek. Mi van, ha a testvérek észreveszik? Meg kell találnom a módját, hogy rávegyem őket, hogy adjanak valamennyit, amit magammal vihetek. Ha nem adnak, mindent meg kell próbálnom, és mondanom kell még valamit, hogy előremozdítsam ezt az ügyet.” Amint az ott élő testvérek látják, hogy szeret jujubát enni, azt mondják, adnak majd neki valamennyit, hogy magával vigye, amikor elmegy. Amikor ezt meghallja, boldog, a szája azonban így szól: „Nem tehetem. Nem az alapelvek szerint való. Hívők nem kívánhatják ezt. Hát nem kihasználnálak titeket? Nem fogadhatom el anélkül, hogy fizetnék nektek. Amikor elmegyek, majd kifizetem nektek.” Az általa mondott szavak csak szavak. Amikor már nagyjából jóllakott, és ideje menni, a szívében még mindig állandóan gondolkodik: „Vajon nem adnak majd nekem semennyit, vagy csak néhány rosszat? Nagyokat, jókat akarok enni.” Két nappal a távozása előtt folyton ezt mondogatja: „Már nagyjából az összes jujubát leszedték, nem igaz? Jövőre mikor érik?” Ezzel arra kívánja emlékeztetni a testvéreket, hogy ne felejtsenek el adni neki valamennyit, amit magával vihet. Amint meghallják, a testvérek mind megértik: „Úgy tűnik, mindenképp adnunk kell valamennyit neki, mielőtt elmegy, és jókat kell szednünk, hogy odaadjuk neki; ellenkező esetben megnehezítheti a dolgunkat.” Amikor végre elérkezik az idő, hogy az illető elmenjen, a testvérek három nagy dobozt adnak neki, hogy vigye magával. Egyedül nem is bírja el a dobozokat, másokat pedig, akik a beosztottai, nem hívhat magával, hogy segítsenek. Mielőtt elindul, annyit megeszik, amennyit csak bír – még ha meg is betegszik tőle, úgy érzi, hogy megéri. Attól tart, hogy miután elment, nem tud majd újra enni. Amikor távozik, még mindig vonakodik, és erre gondol: „Ezúttal épp elég volt. Majd jövőre ugyanekkor ismét eljövök. Nem kell túl korán jönnöm, de túl későn sem jöhetek. Épp akkor kell jönnöm, amikor a jujuba érett. Így ehetek valamennyi frisset, amikor pedig megszárítják, akkor ehetek szárítottat. És amikor elmegyek, valamennyit még vihetek is magammal.” Vajon nem számítgatja ezt nagy részletességgel? A szíve csak ezekre a dolgokra gondol. Folyton azon töpreng, hogy hasznot húzzon, és ravasz terveket sző a kívánatos dolgok megszerzését, valamint azt illetően, hogy a saját érdekeit szolgáló dolgokat csaljon ki a testvérektől. Nem fog elmenni egyetlen általa látott kívánatos dolog mellett sem. Még ha ez olyasvalami is, ami nem tűnik fel – amennyiben rabul ejti a szemét és megragad az elméjében, végül garantáltan a kezébe kerül majd. Hát nem egy antikrisztus viselkedése ez? Hát nem különösen alantas az efféle emberek emberi mivolta és jelleme? Bármennyire is jól tudnak az efféle emberek nehézséget szenvedni és árat fizetni a felszínen, és bármennyire jól tudnak lemondani a családjukról és a karrierjükről, mondhatjuk-e azt, hogy olyan emberek, akik az igazságra törekednek? Egyáltalán nem. Ezek azok a fajta emberek, akik csalárd módon szereznek ételt és italt azzal, hogy az Istenbe vetett hit zászlaját lengetik.

Egyesek mindenféle helyekre járnak hirdetni az evangéliumot és munkát végezni, amikor pedig hazatérnek, mindenhonnan különféle helyi különlegességeket, sőt akár a testvérektől kizsarolt dolgokat hoznak. Legyen az márkás ruházat vagy elektronika – amennyiben megragadja a tekintetüket, nem mennek el mellette, és elkérik. Ha nem adod nekik, mindenféle ürügyet kitalálnak majd, hogy megmetsszenek, meg fogják értetni veled, hogy miért metszenek meg, és nem tágítanak, amíg végül oda nem adod nekik. Ezek az emberek mindenféle kívánatos dolgot kicsalnak maguknak a kötelességük végzésének zászlaját lengetve, és hajthatatlanok, amikor megpróbálják megszerezni ezeket a kívánatos dolgokat. Időnként a testvérek adnak nekik egy kevés valamit, ám ezek az emberek úgy gondolják, hogy az nem ér sok pénzt, és így szólnak: „Köszönöm, nem. Isten gazdagon megáldott engem. Nincs szükségem semmire.” Ezekkel a szavakkal utasítják vissza azt, és megtévesztik a testvéreket, hogy megkedveljék és nagyra tartsák őket. Ha azonban a testvérek olyasmit adnak nekik, amiről álmodtak, és olyasmit, amire szükségük van, és amire folyton gondolnak, amikor meglátják ezeket a dolgokat, le akarják nyúlni, és egyáltalán nem fognak habozni. Egyes nők kozmetikumokat, jó ruhákat és cipőket nyúlnak le a testvérek kezéből, egyes férfiak pedig készülékeket, motorkerékpárt vagy elektronikai eszközöket csalnak ki a testvérek kezéből. Rámozdulnak, hogy minden kívánatos dolog az övék legyen. Nem számít, milyen jó dolgaik vannak a testvéreknek, amennyiben az ezeknek az embereknek a szemébe ötlik, mindenféle módot kitalálnak, hogy csalárd módon megszerezzék. Ezek az emberek emellett mindenféle ürügyekkel állnak elő és mindenféle kifogást találnak arra, hogy összejöjjenek vacsorára, és étellel, itallal tömik magukat. Mennyire? Bárhová mennek is, körbenéznek, hogy ki családjának van pénze és ki családja eszik jókat, majd ott maradnak annál a családnál és nem távoznak. Aztán mindenféle ürüggyel állnak elő, hogy összejöveteleket tartsanak a velük együtt dolgozóknak és vacsorákat rendezzenek. És melyek a nyitó szavaik minden egyes vacsoránál? „A mai összejövetelünk a királyság összejövetele. Ez az étellel rakott asztal ízelítőt ad nekünk a királyságbeli lakomából.” A talpukat nyaló emberek sietve mondják: „Ámen. Istennek legyen hála!” Vannak egyes úgynevezett vezetők és dolgozók, akik dőzsölnek az ételben és az italban, akárhová mennek. Minden étkezést tápláló összetevőknek kell alkotniuk, lennie kell halnak és húsnak, sőt az ételeknek hetente változniuk kell – nem ismétlődhetnek. Vacsora után finom teát kell inniuk, és efféle kifogásokkal élnek: „Nem bírom tea nélkül. Mindennap sok munka nehezedik rám, és éjjel is teljes gőzzel dolgozom. Ha nem iszom egy kevés teát, hogy felébresszen, képtelen leszek éjszaka dolgozni.” A szájuk ezt mondja, ám mire gondolnak vajon a szívükben? „Nem volt könnyű megszerezni azt a pozíciót, amim ma van. Nem kellene hát fölényeskednem egy kicsit? Arról is álmodoztam, hogy élvezem az élet naposabb oldalát, nem kellene tehát mindenféle módját kitalálnom annak, hogy most élvezzem ezeket a dolgokat? Ha nem használom a hatalmamat, most, hogy van, nem lesz lehetőségem újra így tenni, amikor már nem lesz. Ennem és innom kell, amennyit csak bírok. Ki tudja, nem jön-e el a nap, amikor már nem lesz meg ez a pozícióm és nem élvezhetem ezeket a dolgokat. Nem lesz meg ez a lehetőségem többé. Hát nem vész kárba akkor az egész életem?” Az efféle emberek csalárd módon szereznek ételt és italt, a munkavégzés zászlaját lengetve. Végeznek egy kevés munkát és prédikálnak pár szót és doktrínát, majd kívánatos dolgokat akarnak kicsalni és finomságokat akarnak enni.

Volt egy ember, aki egy bizonyos helyen munkálkodott, az ott élő testvéreknek pedig mindennap le kellett vágniuk egy csirkét az illetőnek. Azt a szokást alakította ki, hogy naponta megeszik egy csirkét – minden egyes nap. Hogy érzitek magatokat, miután hallottátok ezt? (Undorodunk.) A testvérek a tojásaikért tartották a csirkéket, és csak akkor vágtak volna le egyet, hogy megegyék, amikor megöregedett. Mióta az említett illető megérkezett, a tojó tyúkokat is le kellett vágni, következésképp egyre kevesebb csirke volt, a testvéreknél pedig betelt a pohár. Később elbocsátották az illetőt és hazament, de továbbra sem tudott változtatni ezen a problémás hiányosságon. Mindennap levágatott magának egy csirkét a feleségével, hogy megegye, különben veszekedett volna vele. Miféle ember ez? A csirkefogyasztás a lényének részévé vált. Mindennap ette, minden étkezéskor. Még miután elbocsátották, akkor is ennie kellett – függővé vált tőle. Nincs vajon problémája ennek az embernek? Mit szóltok, jók az ilyen emberek? (Nem.) Röviden, bárki, aki az Istenbe vetett hit zászlaját lengeti, és arra használja a kötelességei végzése során felmerülő lehetőségeket, hogy minden alkalommal kizsarolja a testvérek holmijait, és hogy minden alkalommal csalárd módon szerezzen ételt és italt, nem jó ember. A lényege egy antikrisztusé. Bárhová megy is munkálkodni vagy bármiféle munkát végez is, először is olyan vendéglátó családot választ, hogy fogadja őt, amely viszonylag jómódú és viszonylagos kényelemben él. Mi a célja azzal, hogy ilyen helyeket keres? Az, hogy jókat egyen és egy szép otthonban lakjon – a hús-vér test kielégítése. Van néhány hely, ahol a kedvezőtlen környezet miatt nem maradhat, de elengedi-e vajon a kapzsiságát és az efféle gondolatait? Nem, nem fogja. Más ehhez hasonló helyeket fog keresni, hogy vendégül lásssák őt. Ennek eredményeképp, miután ezek az emberek több évnyi munkát végeztek idegenben, teljesen máshogy fognak kinézni, amikor pedig hazatérnek, a testvérek nem ismerik majd fel őket – az arcuk kitelik, a hasuk kikerekedik, jobban öltözködnek, válogatósabbak lesznek, és fenn hordják az orrukat. Hogyan fog haladni az életük növekedése? Az életük egyáltalán nem növekedett; csupán jól étkeznek és jól öltöznek, meghíznak, és addig a pontig zabálják majd magukat, hogy tokásak és pocakosak lesznek. Egy olyan szörnyű környezetben, mint a kontinentális Kína, bármilyen kötelességet végez is az ember, az egy idegőrlő dolog. Bár lehet, hogy néha jót eszik és kényelmes vendéglátói otthonokban száll meg, képtelen lesz hízni. Miféle emberek tehát azok, akik addig képesek enni, amíg tokásak és pocakosak nem lesznek? (Olyan emberek, akik átadják magukat a státusz előnyeinek.) Olyanok, akik folyton azon gondolkodnak, hogy mit fognak enni és inni, és mit fognak élvezni a napi három étkezésük során. Ha az efféle emberek nem jutnak hozzá a jó ételhez, nincs kedvük dolgozni és tenni a kötelességüket. Ha a gyomruk nem elégedett, az elméjük nem kiegyensúlyozott: „Olyan gyatrán ettem ma. Egyáltalán nem volt hús, és étkezés után nem kínáltatok meg teával. Így hát nem foglalkozom veletek. Amikor a gyülekezet munkájáról beszélgettek, nem fogok szólni. Bosszút fogok állni rajtatok. Ki mondta, hogy rendben van, ha nem adtok jó ételeket nekem? Ilyen ételt kell ennem, és ti még azt akarjátok, hogy beszélgessek veletek?! Kizárt dolog!” Belül ezt gondolják, hangosan azonban nem mondhatják ki. Csak ennyit mondanak: „Túl sokáig dolgoztam tegnap éjjel, úgyhogy ma délután szundítanom kell egyet.” Vajon nem nagy szélhámosok? Délután négyig-ötig alszanak, és sokan várakoznak rájuk, de nem akarnak felkelni. Hirtelen alma illatát érzik, és kiugranak az ágyból, aggódva, hogy nekik egy falat sem jut majd. Így dolgoznak ők, és így végzik a kötelességüket. Ezek az emberek bárhová mennek, bárhogyan is eszik és isszák Isten szavait vagy hallgatnak prédikációkat, a szándékaikon és a céljaikon nem változtatnak, és az ambícióikat és a vágyaikat sem engedik el. A törekvésük célja ebben az életben csupa anyagi dolog – az Istenbe vetett hitük célja ebben az életben az, hogy jókat egyenek, jól öltözködjenek és jó bánásmódot élvezzenek. Úgy vélik, hogy ha azzal, hogy hisznek Istenben ebben az életben, állandóan finomságokat ehetnek, szép ruhákat hordhatnak és szép házakban élhetnek, valamint ott vannak a testvérek, hogy támogassák őket – ha csalárd módon képesek megszerezni ezeket a dolgokat –, akkor elégedettek lesznek ebben az életben. Ebben a világban a szorgalmas munka egy rendes munkahelyen nem hoz sok pénzt az embernek, és vállalkozással sem könnyű pénzt keresni – nem fognak tudni efféle dolgokat élvezni. Szóval, miután megforgatták a fejükben a dolgot, még mindig úgy vélik, hogy a legjobb dolog Istenben hinni, mivel nem kell sok erőfeszítést beletenniük. Nincs más dolguk, mint hogy szólnak pár szót, sürgölődnek egy keveset és vállalnak egy kevés kockázatot, aztán pedig finomakat ehetnek és jól öltözhetnek, sőt, azt is elérhetik, hogy sokan kiszolgálják őket és élvezzék, hogy VIP-ként bánnak velük. Úgy gondolják, hogy így élni csodálatos, és hogy gazdag áldásban részesültek az Istenbe vetett hitük miatt. Ezért a testvérek előtt gyakran mondanak hamis dolgokat, például: „isten túl sokat ajándékozott nekünk, túl gazdagon megajándékozott, és többet adott, mint amennyit az ember valaha is kért vagy kívánt.” Ezek a szavak helytállóak, ám egyáltalán nem felelnek meg a személyes törekvéseiknek és a jellemüknek, sem a gondolataiknak, a szándékaiknak és a céljaiknak. Minden, amit mondanak, megtéveszti az embereket. Az, hogy külsőleg úgy tűnik, hogy sürgölődnek és feláldozzák magukat, szintén mind az emberek megtévesztését szolgálja. Csak a számítás, a szándékok és a kapzsiság igaz a szívükben. Ilyen ezeknek az embereknek a jelleme. Bármit tesznek vagy bárhová mennek, ezek az anyagi örömök foglalják el az első helyet a szívükben, és sosem fogják elengedni őket, és sosem fognak megfeledkezni róluk. Nem számít, hogyan beszélsz az igazságról, és nem számít, hogyan beszélsz Isten szándékairól, úgy fogják végezni a kötelességeiket, hogy közben makacsul ragaszkodnak ehhez a kapzsisághoz és ezekhez a vágyakhoz, és ezeket a szándékokat és célokat dédelgetik, és akár van státuszuk, akár nincs, a szándékaik nem fognak megváltozni.