Jézus szavai tanítványaihoz feltámadása után (Válogatott szakaszok)

János 21:16-17 Másodszor is megkérdezte: Simon, Jóna fia, szeretsz-e Engem? Ő ismét így válaszolt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek Téged. Jézus erre ezt mondta neki: Őrizd az Én juhaimat! Harmadszor is szólt hozzá: Simon, Jóna fia, szeretsz-e Engem? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: Szeretsz-e Engem? Ezért ezt mondta Neki: Uram, Te mindent tudsz, Te tudod, hogy szeretlek Téged. Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az Én juhaimat!

Ebben a beszélgetésben az Úr Jézus egy valamit többször is megkérdezett Pétertől: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e Engem?” Ez egy magasabb norma, amit az Úr Jézus a feltámadása után megkövetelt az olyan emberektől, mint Péter, olyan emberektől, akik valóban hisznek Krisztusban és igyekeznek szeretni az Urat. Ez a kérdés egyfajta vizsgálat és kihallgatás volt, de még inkább követelmény és elvárás a Péterhez hasonló emberekkel szemben. Az Úr Jézus azért használta ezt a kérdezési módszert, hogy az emberek elgondolkodjanak önmagukon, magukba nézzenek és feltegyék a kérdést: milyen követelményeket támaszt az Úr Jézus az emberekkel szemben? Vajon szeretem az Urat? Olyan ember vagyok, aki szereti Istent? Hogyan kellene szeretnem Istent? Bár az Úr Jézus csak Péternek tette fel ezt a kérdést, az az igazság, hogy a szíve mélyén azzal, hogy feltette Péternek e kérdéseket, arra akarta felhasználni ezt a lehetőséget, hogy ugyanilyen típusú kérdést tegyen fel több olyan embernek, akik igyekeznek szeretni Istent. Csakhogy Péter meg volt áldva azzal, hogy az efféle emberek képviselőjeként járjon el, és hogy ezt a kikérdezést az Úr Jézus saját szájából hallja.

A következő szavakhoz képest, amelyeket az Úr Jézus mondott Tamásnak a feltámadása után: „Nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!”, Péter háromszor megismételt kikérdezése: „Simon, Jóna fia, szeretsz-e Engem?” lehetővé teszi az emberek számára, hogy jobban átérezzék az Úr Jézus szigorát és a sürgetést, amelyet a kikérdezés során érzett. Ami Tamást, a csalárd természetű kétkedőt illeti, az Úr Jézus megengedte neki, hogy kinyújtsa a kezét és megérintse a testén lévő szögnyomokat, ami oda vezetett, hogy elhitte, hogy az Úr Jézus a feltámadott Emberfia, és elismerte az Úr Jézus krisztusi azonosságát. És bár az Úr Jézus nem dorgálta meg Tamást szigorúan, és szóban sem juttatott kifejezésre egyértelmű ítéletet róla, mindazonáltal gyakorlati tettekkel tudtára adta Tamásnak, hogy megérti őt, miközben megmutatta az efféle emberekkel szembeni hozzáállását és eltökéltségét is. Az Úr Jézus követelményei és elvárásai az ilyen típusú emberekkel szemben nem derülnek ki abból, amit mondott, mert a Tamáshoz hasonló emberekben egyszerűen nincs meg az igaz hitnek a foszlánya sem. Az Úr Jézus velük szemben támasztott követelményei csak eddig terjednek, de a Péterhez hasonló emberekkel szemben kinyilatkoztatott hozzáállása teljesen más. Nem követelte meg Pétertől, hogy nyújtsa ki a kezét és érintse meg a szögnyomokat, és nem is mondta azt Péternek: „Ne légy hitetlen, hanem hívő.” Ehelyett ismételten ugyanazt a kérdést tette fel Péternek. A kérdés elgondolkodtató és jelentőségteljes volt, olyan kérdés, amely akaratlanul is lelkiismeret-furdalást és félelmet kelt Krisztus minden követőjében, de érezteti az Úr Jézus aggódó, szomorú hangulatát is. És amikor nagy fájdalmat és szenvedést éreznek, jobban meg tudják érteni az Úr Jézus Krisztus aggodalmát és gondoskodását; felismerik a tiszta, becsületes embereknek szóló komoly tanítását és szigorú követelményeit. Az Úr Jézus kérdése révén az emberek átérezhetik, hogy az Úr emberekkel szembeni elvárásai, amelyek ezekben az egyszerű szavakban megnyilatkoznak, nem csak azért vannak, hogy higgyenek Őbenne és kövessék Őt, hanem azért is, hogy elérjék, hogy legyen szeretet, hogy szeresd az Uradat és Istenedet. Ez a fajta szeretet gondoskodó és engedelmes. Istenért élő és meghaló emberek, akik mindent Istennek szentelnek, mindent Istennek áldoznak és adnak. Ez a fajta szeretet Istennek is vigaszt nyújt, lehetővé teszi számára, hogy élvezze a tanúságtételt és megpihenjen. Ez az emberiség törlesztése Istennek, az ember felelőssége, kötelessége és feladata, és olyan út, amelyet az embereknek egész életükben követniük kell. E három kérdés olyan követelmény és intés volt, amelyet az Úr Jézus Péterrel és minden olyan emberrel szemben támasztott, akik tökéletessé lettek téve. Ez a három kérdés vezette és ösztönözte Pétert, hogy mindvégig kövesse az életútját, és ezek a kérdések vezették Pétert az Úr Jézus búcsújánál arra, hogy elinduljon a tökéletessé válás útján, és az Úr iránti szeretete miatt ezek a kérdések vezették, hogy törődjön az Úr szívével, vesse alá magát az Úrnak, vigaszt nyújtson az Úrnak és felajánlja egész életét és lényét e szeretet miatt.

A Kegyelem Korában Isten munkája elsősorban kétféle emberre irányult. Az első az a fajta ember volt, aki hitt Benne és követte Őt, aki meg tudta tartani a parancsolatait, el tudta viselni a keresztet és ki tudott tartani a Kegyelem Korának útján. Az ilyen típusú ember elnyeri Isten áldását és élvezi Isten kegyelmét. A másik féle ember olyan volt, mint Péter, olyasvalaki, akit tökéletessé lehetett tenni. Miután tehát az Úr Jézus feltámadt, először ezt a két legjelentősebb dolgot tette. Az egyiket Tamással, a másikat Péterrel. Mit képvisel ez a két dolog? Vajon ezek Isten valódi szándékait képviselik az emberiség megmentésére? Isten emberiséggel szembeni őszinteségét képviselik? A Tamással végzett munkája az volt, hogy figyelmeztesse az embereket, hogy ne legyenek kétkedők, hanem egyszerűen csak higgyenek. A Péterrel végzett munkája az volt, hogy megerősítse a Péterhez hasonló emberek hitét, és világossá tegye az efféle emberekkel szemben támasztott követelményeit, hogy megmutassa, milyen célokat kell követniük.

Miután az Úr Jézus feltámadt, megjelent az Általa szükségesnek tartott embereknek, beszélt velük és követelményeket támasztott velük szemben, hátrahagyva az emberekre vonatkozó szándékait és elvárásait. Ez azt jelenti, hogy megtestesült Istenként az emberiség iránti aggodalma és az emberekkel szemben támasztott követelményei soha nem változtak meg; ugyanazok maradtak, mint amikor testben élt és amikor a szellemi testében élt, miután a keresztre szögezték és feltámadt. Aggódott ezekért a tanítványokért, mielőtt a keresztre került, és a szívében tisztában volt minden egyes ember állapotával, és megértette minden ember hiányosságait, továbbá a halála, feltámadása és szellemi testté válása után természetesen ugyanolyan megértéssel rendelkezett minden egyes emberről, mint amikor még testben volt. Tudta, hogy az emberek nem voltak teljesen biztosak az Ő krisztusi kilétében, de a testben töltött ideje alatt nem támasztott szigorú követelményeket az emberekkel szemben. Feltámadása után azonban megjelent nekik, és teljesen bizonyossá tette számukra, hogy az Úr Jézus Istentől jött, és hogy Ő a megtestesült Isten, továbbá megjelenésének és feltámadásának tényét az emberiség élethosszig tartó törekvésének legnagyobb víziójaként és ösztönzőjeként használta. A halálból való feltámadása nemcsak megerősítette mindazokat, akik követték Őt, hanem alaposan foganatosította is a Kegyelem Korának munkáját az emberiség körében, így az Úr Jézus üdvösségének evangéliuma a Kegyelem Korában fokozatosan elterjedt az emberiség minden szegletében. Kijelentenéd, hogy az Úr Jézus feltámadás utáni megjelenésének volt bármilyen jelentősége? Ha abban az időben Tamás vagy Péter helyében lennél, és ezzel az egy dologgal találkoznál az életedben, ami ilyen jelentőséggel bír, milyen hatással lett volna rád? Istenben hívő életed legjobb és legnagyobb látomásaként tekintetted volna? Hajtóerőnek láttad volna, miközben követed Istent, igyekszel megfelelni Neki és törekszel Isten szeretetére egész életedben? Fordítottál volna egy egész életnyi erőfeszítést arra, hogy terjeszd ezt a legnagyobb látomást? Elfogadtad volna az Úr Jézus üdvösségének terjesztését Isten megbízásaként? Még ha nem is éltétek ezt át, Tamás és Péter két példája már elég ahhoz, hogy a mai ember világos megértést nyerjen Istenről és az Ő szándékairól. Mondhatjuk, hogy miután Isten testet öltött, miután személyesen megtapasztalta az életet az emberiség körében és személyesen megtapasztalta az emberi életet, illetve miután látta az emberiség romlottságát és az emberi élet akkori helyzetét, a testet öltött Isten még mélyebben érezte, hogy az emberiség mennyire tehetetlen, siralmas és szánalmas. Emberi mivoltából kifolyólag a hús-vér testben élő Isten több empátiára tett szert az emberek állapota iránt, hús-vér testi ösztönei miatt. Ennek révén nagyobb aggodalmat érzett követői iránt. Ezek valószínűleg olyan dolgok, amelyeket nem tudtok megérteni, de az aggodalmat és gondoskodást, amit Isten a testben minden egyes követője iránt érzett, mindössze két szóval le tudom írni: „intenzív aggodalom”. Bár ez a kifejezés az emberi nyelvből származik, és bár nagyon emberi, mégis igazán kifejezi és leírja Isten érzéseit a követői iránt. Ami Isten emberek iránti intenzív aggodalmát illeti, a tapasztalataitok során fokozatosan érezni fogjátok, és ízelítőt kaptok belőle. Ezt azonban csak úgy lehet elérni, ha a saját beállítottságod megváltoztatására való törekvés alapján fokozatosan megérted Isten természetét. Az Úr Jézus e megjelenése azt váltotta ki, hogy követői iránti intenzív aggodalma az emberi mivoltban materializálódott, és átkerült a szellemi testébe, vagy mondhatnánk, isteni mivoltába. A megjelenése lehetővé tette, hogy az emberek még egyszer megtapasztalják és érezzék Isten gondoskodását és törődését, miközben erőteljesen bizonyította azt is, hogy Isten az Egyetlen, aki elindít egy kort, aki kibontakoztat egy kort, és aki véget vet egy kornak. Megjelenése által megerősítette minden ember hitét, és bebizonyította a világnak a tényt, hogy Ő Maga Isten. Ez örökre szóló megerősítést adott követőinek, és megjelenésével elindította munkájának egy szakaszát is az új korban.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga III.)