Isten gondolatainak, eszméinek és cselekedeteinek áttekintése a világ teremtése óta

Ma először is összefoglaljuk Isten gondolatait, elképzeléseit és minden egyes lépését, amióta megteremtette az emberiséget. Megnézzük, hogy milyen munkát végzett a világ teremtésétől a Kegyelem Korának hivatalos kezdetéig. Így kideríthetjük, hogy Isten gondolatai és elképzelései közül melyek ismeretlenek az ember számára, majd ebből kiindulva tisztázhatjuk Isten irányítási tervének rendjét, és alaposan megérthetjük azt az összefüggést, amelyben Isten megalkotta irányítási munkáját, annak forrását és fejlődési folyamatát, továbbá alaposan megérthetjük azt is, hogy irányítási munkájával milyen eredményeket akar elérni – vagyis irányítási munkájának velejét és célját. Ahhoz, hogy ezeket a dolgokat megértsük, vissza kell mennünk egy távoli, nyugodt és csendes időbe, amikor még nem voltak emberek...

Isten személyesen teremti meg az első élő embert

Amikor Isten felkelt az ágyából, az első gondolata az volt, hogy teremt egy élő embert – egy igazi, élő embert –, akivel együtt élhet, és aki állandó társa lehet; ez az ember meghallgathatja Őt, Ő pedig megbízhat benne és beszélhet vele. Ezután Isten – első alkalommal – felkapott egy marék földet, és abból megteremtette az elméjében elképzelt kép alapján a legelső élő embert, majd nevet adott ennek az élőlénynek: Ádám. Miután Istennek ott volt ez az élő és lélegző ember, mit érzett? Először érezte azt az örömöt, hogy van Mellette egy szeretett személy, egy társ. Először érezte az apaság felelősségét is, és az ezzel járó aggodalmat. Ez az élő és lélegző ember boldogságot és örömöt hozott Istennek; először érzett vigaszt. Ez volt az első olyan dolog, amit Isten nem a gondolataival vagy akár a szavaival, hanem a saját kezével csinált. Amikor ez a lény – egy élő és lélegző ember – ott állt Isten előtt, húsból és vérből, testtel és formával, és képes volt beszélni Istennel, akkor Ő olyan örömöt élt át, amilyet még soha nem érzett. Isten valóban átérezte a felelősségét, és ez az élőlény nemcsak megérintette a szívét, hanem minden apró mozdulatával megmelengette és meghatotta azt. Amikor ez az élőlény ott állt Isten előtt, akkor merült fel Őbenne először a gondolat, hogy még több ilyen embert nyerjen. Ez volt az az eseménysorozat, amely Istennek ezzel az első gondolatával kezdődött. Isten számára mindezek az események először történtek, de ezen első események során, bármit is érzett akkor – örömöt, felelősséget, aggodalmat – nem volt senki, akivel mindezt megoszthatta volna. Ettől a pillanattól kezdve Isten valóban olyan magányt és szomorúságot érzett, amilyet még soha nem tapasztalt. Úgy érezte, hogy az ember nem tudja elfogadni vagy megérteni az Ő szeretetét és aggodalmát, vagy az Ő emberrel kapcsolatos szándékait, ezért továbbra is szomorúságot és fájdalmat érzett a szívében. Bár ezeket a dolgokat az emberért tette, az ember nem volt ennek tudatában és nem értette meg. A boldogságtól eltekintve, az öröm és a vigasz, amit az ember jelentett Számára, gyorsan magával hozta a szomorúság és a magányosság első érzéseit is. Ezek voltak Isten gondolatai és érzései abban az időben. Miközben Isten mindezeket a dolgokat tette, a szívében az öröm váltakozott a bánattal, a szomorúság a fájdalommal, és ezek az érzések aggodalommal keveredtek. Nem akart mást tenni, csak sietni, hogy ez az ember, ez az emberiség mihamarabb megtudja, mi van az Ő szívében, és mihamarabb megértse az Ő szándékait. Akkor az Ő követőivé válhatnak, osztozhatnak az Ő gondolataiban, és igazodhatnak az Ő szándékaihoz. Többé már nem csak szótlanul hallgatnák Istent; többé már nem lennének tudatlanok azzal kapcsolatban, hogyan csatlakozhatnának Istenhez az Ő munkájában; és mindenekelőtt, többé már nem lennének olyan emberek, akik közömbösek Isten követelményei iránt. Ezek az első dolgok, amelyeket Isten tett, nagyon jelentőségteljesek, és nagy értéket képviselnek az Ő irányítási terve és a mai emberek számára.

Miután mindent és az emberiséget is megteremtette, Isten nem pihent meg. Nyughatatlan és buzgó volt, hogy végrehajtsa irányítását, és megnyerje az emberiség köréből az Általa annyira szeretett embereket.

Isten példátlan munkák sorát hajtja végre a Törvény Korának ideje környékén

A következőkben, nem sokkal azután, hogy Isten emberi lényeket teremtett, a Bibliából látjuk, hogy az egész világot elöntötte egy nagy özönvíz. Az özönvízről szóló feljegyzésekben említést tesznek Noéról, és elmondhatjuk, hogy Noé volt az első ember, aki megkapta Isten hívását, hogy Vele együtt munkálkodjon Isten feladatának teljesítésén. Természetesen ez volt az első olyan alkalom is, amikor Isten felszólított egy embert a földön, hogy az Ő parancsa szerint tegyen meg valamit. Miután Noé befejezte a bárka építését, Isten először árasztotta el a földet. Amikor Isten elpusztította a földet az özönvízzel, az emberi lények megteremtése óta ez volt az első alkalom, hogy megundorodott tőlük; ez kényszerítette Istent arra a fájdalmas döntésre, hogy egy özönvízzel elpusztítsa ezt az emberi fajt. Miután az özönvíz elpusztította a földet, Isten megkötötte az első szövetséget az emberekkel, hogy ezzel megmutassa, hogy soha többé nem fogja elpusztítani a világot özönvízzel. Ennek a szövetségnek a jele a szivárvány volt. Ez volt Isten első szövetsége az emberiséggel, tehát a szivárvány volt az első jele az Isten által adott szövetségnek; a szivárvány egy valóságos, fizikailag létező dolog. Éppen a szivárvány létezése az, ami miatt Isten gyakran szomorúságot érez az előző emberi fajjal kapcsolatban, amelyet elveszített, és állandó emlékeztetőül szolgál Számára, hogy mi történt velük... Isten nem lassított a tempóján: nyughatatlan volt, és alig várta, hogy megtegye a következő lépést az irányításában. Később Isten elsőként Ábrahámot választotta ki az Izráel-szerte végzett munkájához. Először történt az is, hogy Isten kiválasztott egy ilyen jelöltet. Isten elhatározta, hogy ezen az emberen keresztül kezdi meg az emberiség megmentésére irányuló munkáját, és hogy munkáját e személy leszármazottai között folytatja. A Bibliában láthatjuk, hogy Isten ezt tette Ábrahámmal. Isten ezután megtette Izráelt az első kiválasztott földdé, és megkezdte a Törvény Korának munkáját az Ő választott népén, az izráelitákon keresztül. Szintén első alkalommal, Isten az izráelitáknak adta át azokat a kifejezett szabályokat és törvényeket, amelyeket az emberiségnek követnie kell, és ezeket részletesen elmagyarázta nekik. Ez volt az első alkalom, hogy Isten ilyen konkrét, egységesített szabályokat adott az embereknek arra vonatkozóan, hogy hogyan áldozzanak, hogyan éljenek, mit tegyenek és mit ne tegyenek, milyen ünnepeket és napokat tartsanak meg, és milyen elveket kövessenek mindenben, amit tesznek. Ez volt az első alkalom, hogy Isten ilyen részletes, egységesített előírásokat és elveket adott az emberiségnek arra vonatkozóan, hogy miként éljék az életüket.

Minden alkalommal, amikor azt mondom, hogy „először”, az olyan jellegű munkára utal, amilyenre Isten korábban még soha nem vállalkozott. Olyan munkára utal, amely korábban nem létezett, és bár Isten megteremtette az emberiséget, és mindenféle teremtményt és élőlényt, ez egy olyan jellegű munka, amilyet korábban soha nem végzett. Mindez a munka magában foglalta az emberiség Isten általi irányítását; mindennek az emberekhez, és Isten őket célzó üdvözítéséhez és irányításához volt köze. Ábrahám után Isten ismét tett valamit első alkalommal: kiválasztotta Jóbot, hogy ő legyen, aki a törvény szerint él, és aki ellen tud állni a Sátán kísértéseinek, miközben továbbra is féli Istent, elkerüli a gonoszt és tanúságot tesz Isten mellett. Szintén ez volt az első alkalom, amikor Isten megengedte a Sátánnak, hogy megkísértsen egy embert, és az első alkalom, amikor fogadást kötött a Sátánnal. Végül első alkalommal nyert meg valakit, aki képes volt tanúságot és bizonyságot tenni Mellette, miközben szembenézett a Sátánnal, és aki alaposan meg tudta szégyeníteni a Sátánt. Mióta Isten megteremtette az emberiséget, ez volt az első olyan ember, akit megnyert, és képes volt tanúságot tenni Mellette. Miután megnyerte ezt az embert, Isten még lelkesebben akarta folytatni az irányítását és elvégezni munkája következő szakaszát, előkészítve a helyszínt és az embereket, akiket majd kiválaszt munkája következő lépéséhez.

Miután mindezekről beszélgettetek, van-e valódi megértésetek Isten szándékairól? Isten az emberiség irányításának, az emberiség megmentésének ezt az esetét mindennél fontosabbnak tartja. Ő ezeket a dolgokat nem pusztán az elméjével, nem pusztán a szavaival, és semmiképpen nem lazán végzi – Ő ezeket a dolgokat a Maga szándékaival teszi, amihez van terve, célja, és vannak normái. Látható, hogy Isten emberiség megmentésére irányuló munkájának ez az esete nagy jelentőséggel bír Isten és ember számára egyaránt. Bármilyen nehéz is a munka, bármilyen nagyok is az akadályai, bármilyen gyengék is az emberek, vagy bármilyen mélyreható is az emberiség lázadása, ezek egyike sem nehéz Isten számára. Isten elfoglalja magát, a szíve vérét áldozza, és irányítja azt a munkát, amelyet el akar végezni; továbbá mindent elrendez, és szuverenitást gyakorol mindazon emberek felett, akiken munkálkodni akar, és mindazon munka felett, amelyet el akar végezni – mindez pedig példa nélkül áll. Ez az első alkalom, hogy Isten ezeket a módszereket használta, és ilyen nagy árat fizetett azért, hogy végrehajtsa az emberiség irányításának és megmentésének e nagyszabású tervét. Miközben Isten végzi mindezt a munkát, apránként, fenntartás nélkül kifejezi és kiadja az emberiség számára az Ő szíve vérét, azt, amit birtokol és ami Ő, az Ő bölcsességét és mindenhatóságát, valamint természete minden aspektusát. Ezeknek a módszereknek a kifejezése és közreadása példa nélkül áll. Tehát az egész világegyetemben, az embereken kívül, akiket Isten irányítani akar és meg akar menteni, soha nem voltak olyan teremtmények, akik ilyen közel álltak volna Istenhez, akiknek ilyen bensőséges kapcsolata lett volna Vele. Az Ő szívében az emberiség, amelyet irányítani akar és meg akar menteni, a legelőbbrevaló; ezt az emberiséget mindennél többre becsüli. Annak ellenére, hogy nagy árat fizetett értük, és annak ellenére, hogy folyamatosan megbántják és lázadoznak Ellene, nincs Benne panasz és megbánás. Továbbra sem hagyja el őket, nem mond le róluk, hanem szünet nélkül végzi tovább az Ő munkáját. Ez azért van így, mert tudja, hogy előbb-utóbb eljön a nap, amikor az emberek feleszmélnek az Ő szavainak hívására, szavai megindítják őket, felismerik, hogy Ő a Teremtő, és akkor visszatérnek az Ő oldalára...

Miután ma hallottátok mindezt, úgy érezhetitek, hogy minden, amit Isten tesz, nagyon normális. Úgy tűnik, hogy az emberek mindig is érezték Isten velük kapcsolatos szándékainak egy részét az Ő szavaiból és munkájából, de mindig van egy bizonyos távolság az érzéseik vagy ismereteik és Isten gondolatai között. Ezért gondolom, hogy minden emberrel szükséges közölni, hogy Isten miért teremtette az emberiséget, és hogy mi áll a hátterében annak a kívánságának, hogy megnyerje az emberiséget, amelyben reménykedett. Nagyon fontos ezt mindenkivel megosztani, hogy mindenki tisztában legyen vele és értse a szívében. Mivel Isten minden gondolata és elképzelése, valamint munkájának minden szakasza és minden időszaka az Ő egész irányítási munkájához kötődik és szorosan kapcsolódik hozzá, ezért amikor megérted Isten gondolatait, elképzeléseit és szándékait munkájának minden egyes lépésében, az ugyanolyan, mintha megértenéd, hogyan keletkezett az Ő irányítási tervének munkája. Ezen az alapon mélyül el a te Istenről szóló megértésed. Bár mindaz, amit Isten tett, amikor először megteremtette a világot, amit korábban említettem, egyelőre pusztán „információnak” tűnik, ami az igazság keresése szempontjából irreleváns, a tapasztalásod során eljön majd a nap, amikor már nem gondolod azt, hogy ez olyan egyszerű dolog, mint pár információmorzsa, és nem is egyszerűen valamiféle rejtély. Ahogy az életed előrehalad, mihelyt Isten helyet kap a szívedben, vagy mihelyt alaposabban és mélyebben megérted az Ő szándékait, akkor fogod igazán megérteni annak fontosságát és szükségességét, amiről ma beszélek. Függetlenül attól, hogy most milyen mértékben értitek meg ezt, továbbra is szükséges, hogy megértsétek és tudjátok ezeket a dolgokat. Amikor Isten tesz valamit, amikor a munkáját végzi, függetlenül attól, hogy az ötleteivel vagy a saját kezével teszi, függetlenül attól, hogy először vagy utoljára teszi, végső soron Istennek van egy terve, és az Ő céljai és gondolatai ott vannak mindenben, amit tesz. Ezek a célok és gondolatok Isten természetét képviselik, és kifejezik azt, amije van és ami Ő Maga. Ezt a két dolgot – Isten természetét és azt, hogy mije van és mi Ő – minden egyes embernek meg kell értenie. Ha valaki egyszer megérti az Ő természetét, és azt, hogy mije van és mi Ő, akkor fokozatosan megértheti, hogy Isten miért teszi, amit tesz, és miért mondja, amit mond. Ebből aztán több hitet meríthetnek ahhoz, hogy kövessék Istent, hogy az igazságra törekedjenek, és hogy megváltozzon a beállítottságuk. Vagyis az, hogy az ember megértse Istent és higgyen Istenben, elválaszthatatlan egymástól.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga III.)