Jób emberi mivoltának megnyilvánulásai a próbatételei során (Jób tökéletességének, becsületességének, istenfélelmének és a rossz kerülésének megértése a próbatételei során)

Amikor Jób meghallotta, hogy vagyonát ellopták, hogy fiai és lányai életüket vesztették, és hogy szolgáit megölték, a következőképpen reagált: „Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult” (Jób 1:20). Ezek a szavak egy tényt árulnak el nekünk: Jób a hír hallatán nem esett pánikba, nem sírt, nem hibáztatta a szolgákat, akik a hírt közölték vele, még kevésbé vizsgálta meg a bűntény helyszínét, hogy kivizsgálja és ellenőrizze a részleteket, és kiderítse, mi történt valójában. Nem mutatott semmilyen fájdalmat vagy sajnálkozást a vagyona elvesztése miatt, és nem tört ki könnyekben a gyermekei és szerettei elvesztése miatt sem. Éppen ellenkezőleg, megszaggatta a köntösét, megnyírta a fejét, a földre borult és imádkozott. Jób cselekedetei nem hasonlítanak egyetlen hétköznapi emberéhez sem. Sok embert összezavarnak, és arra késztetik őket, hogy szívükben megróják Jóbot „hidegvérűségéért”. A vagyonuk hirtelen elvesztésekor a normális emberek összetörtnek vagy kétségbeesettnek tűnnek – vagy egyesek akár mély búskomorságba is eshetnek. Ennek az az oka, hogy az emberek szívében a vagyon egy élet erőfeszítéseit képviseli – erre épül a túlélésük, ez a remény, ami életben tartja őket; a vagyon elvesztése azt jelenti, hogy erőfeszítéseik hiábavalóak voltak, hogy nincs számukra remény, sőt, nincs jövőjük. Ez minden normális ember hozzáállása a tulajdonához és az ahhoz való szoros kapcsolatához, illetve ez a tulajdon fontossága is az emberek szemében. Mint ilyen, az emberek nagy többsége összezavarodik Jóbnak a tulajdona elvesztéséhez való közömbös hozzáállása miatt. Ma eloszlatjuk a zavart, amit ezek az emberek éreztek, és elmagyarázzuk, mi zajlott le Jób szívében.

A józan ész azt diktálja, hogy Jóbnak, aki ilyen bőséges vagyont kapott Istentől, szégyenkeznie kellene Isten előtt e vagyon elvesztése miatt, mivel nem vigyázott rá, nem gondoskodott róla; nem ragaszkodott az Istentől kapott vagyonhoz. Így amikor megtudta, hogy ellopták a tulajdonát, az első reakciója az kellett volna legyen, hogy elmegy a bűntény helyszínére, és leltárt készít mindenről, ami elveszett, majd megvallja Istennek, hogy ismét részesülhessen Isten áldásaiból. Jób azonban nem így tett, és természetesen megvoltak a maga okai arra, hogy ne így cselekedjen. Jób a szívében mélyen hitt abban, hogy mindazt, amije volt, Isten adományozta neki, és nem a saját munkájának eredménye volt. Így nem úgy tekintett ezekre az áldásokra, mint amiből tőkét kell kovácsolni, hanem túlélésének alapelveit rögzítették, hogy minden erejével kitartson az úton, amelyet fenn kell tartani. Nagyra becsülte Isten áldásait, és hálát adott értük, de nem volt szerelmes az áldásokba, és nem is törekedett többre. Ilyen volt a vagyonhoz való hozzáállása. Nem is tett azért semmit, hogy áldásokat nyerjen, nem aggasztotta vagy bántotta Isten áldásainak hiánya vagy elvesztése; nem is lett vadul, mámorosan boldog Isten áldásai miatt, és nem hagyta figyelmen kívül Isten útját, s nem is felejtette el Isten kegyelmét a gyakran élvezett áldások miatt. Jóbnak a tulajdonához való hozzáállása megmutatja az embereknek igazi emberi mivoltát: először is, Jób nem volt kapzsi ember, és kis igényű volt az anyagi élet terén. Másodszor, Jób soha nem aggódott vagy félt attól, hogy Isten elveszi tőle mindazt, amije volt – ez az Istennek való alávetettség hozzáállása volt a szívében; vagyis nem voltak követelései vagy panaszai azzal kapcsolatban, hogy Isten mikor és mit vesz el tőle, és nem kérdezte az okát, csak igyekezett alávetni magát Isten intézkedéseinek. Harmadszor, soha nem hitte, hogy vagyona a saját munkájából származik, hanem úgy vélte, hogy Isten adományozta neki. Ez volt Jób Istenbe vetett hite és meggyőződésének jele. Világossá teszi Jób emberi mivoltát és igazi mindennapi törekvését ez a három pontból álló összefoglaló? Jób emberi mivolta és törekvése szerves részét képezte higgadt viselkedésének, amikor szembesült vagyona elvesztésével. Éppen a mindennapi törekvése miatt volt Jóbnak az Istentől kapott próbatételek során elég érettsége és meggyőződése ahhoz, hogy kimondja, „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve!” Ezek a szavak nem egyik napról a másikra születtek, és nem olyasvalamik voltak, amiket Jób csak úgy szeszélyből kiagyalt. Ezeket látta és ezekre tett szert sok évnyi élettapasztalat során. Vajon nem nagyon is valóságos Jób alávetettsége összehasonlítva mindazokkal, akik csak Isten áldásait keresik, és attól félnek, hogy Isten elveszi tőlük, és akik gyűlölik ezt és panaszkodnak miatta? Jób vajon nem rendelkezik nagy őszinteséggel és becsületességgel mindazokhoz képest, akik hisznek abban, hogy van Isten, de soha nem hitték, hogy Isten szuverenitást gyakorol mindenek felett?

Jób racionalitása

Jób tényleges tapasztalatai, valamint becsületes és őszinte emberi mivolta azt jelentette, hogy a legészszerűbb ítéletet és döntéseket hozta, amikor elvesztette vagyonát és gyermekeit. Az ilyen észszerű döntések elválaszthatatlanok voltak mindennapi törekvéseitől és Isten tetteitől, amelyeket mindennapi élete során megismert. Jób őszintesége képessé tette őt arra, hogy elhiggye, hogy Jahve keze gyakorol szuverenitást minden dolgok felett; a hite lehetővé tette, hogy ismerje Jahve Isten minden dolgok feletti szuverenitásának tényét; tudása hajlandóvá és képessé tette őt arra, hogy alávesse magát Jahve Isten szuverenitásának és intézkedéseinek; alávetettsége lehetővé tette számára, hogy egyre igazabb legyen Jahve Istentől való félelmében; félelme által egyre valóságosabban tudta kerülni a rosszat; végül Jób tökéletessé vált, mert félte Istent és kerülte a rosszat; tökéletessége bölccsé tette őt, és a legnagyobb racionalitással ajándékozta meg.

Hogyan kell értenünk ezt a szót, hogy „racionális”? Szó szerinti értelmezésben azt jelenti, hogy az ember józan ésszel, logikusan és értelmesen gondolkodik, józan beszéddel, cselekedetekkel és ítélőképességgel rendelkezik, valamint egészséges és szabályos erkölcsi normái vannak. Jób racionalitása azonban nem magyarázható meg ilyen könnyen. Amikor itt azt mondjuk, hogy Jób a legnagyobb racionalitás birtokában volt, akkor ezt emberi mivoltával és az Isten előtti viselkedésével összefüggésben mondjuk. Mivel Jób őszinte volt, képes volt hinni Isten szuverenitásában és alávetni magát annak, ami olyan tudást adott neki, amely mások számára elérhetetlen volt, és ez a tudás képessé tette arra, hogy pontosabban felismerje, megítélje és meghatározza azt, ami vele történt, ami pedig lehetővé tette számára, hogy pontosabban és éleslátóbban válassza meg, hogy mit tegyen, és mihez tartsa magát. Ez azt jelenti, hogy a szavai, viselkedése, a tettei mögött álló alapelvek és a kódex, amely szerint cselekedett, szabályosak, világosak és konkrétak voltak, és nem voltak vakok, impulzívak vagy érzelmesek. Tudta, hogyan kell kezelni, bármi történt is vele, tudta, hogyan kell kiegyensúlyozni és kezelni az összetett események közötti összefüggéseket, tudta, hogyan kell ragaszkodni ahhoz az úthoz, amelyhez ragaszkodni kell, továbbá tudta ezenfelül, hogyan kell kezelni azt, hogy Jahve Isten ad és elvesz. Ez volt Jób racionalitása. Pontosan azért mondta Jób, hogy „Jahve adta, Jahve vette el, áldott legyen Jahve neve”, mert ilyen racionalitással volt felvértezve, amikor elvesztette vagyonát, fiait és lányait.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)