Nem félni Istent és nem elkerülni a gonoszt annyi, mint szembeszállni Istennel

Hadd kezdjem azzal a kérdéssel, hogy honnan származik ez a mondás: „Féld Istent és kerüld el a gonoszt.” (Jób könyve.) Mivel már említettük Jóbot, beszéljünk róla. Jób idejében Isten az emberiség megmentésén és meghódításán munkálkodott? Nem. Nem így van? Továbbá, ami Jóbot illeti, mennyi tudása volt akkoriban Istenről? (Nem sok.) Több vagy kevesebb ismerete volt Jóbnak Istenről, mint nektek most? Miért van az, hogy nem mertek válaszolni? Erre a kérdésre nagyon könnyű válaszolni. Kevesebb! Ez biztos! Ezekben a napokban szemtől szembe álltok Istennel, és szemtől szembe álltok Isten szavaival; sokkal több ismeretetek van Istenről, mint Jóbnak volt. Miért hozom ezt fel? Mi a célom azzal, hogy ezeket a dolgokat mondom? Szeretnék elmagyarázni nektek egy tényt, de mielőtt ezt megtenném, szeretnék feltenni nektek egy kérdést: Jób nagyon keveset tudott Istenről, mégis képes volt félni Őt és elkerülni a gonoszt; miért van az, hogy manapság az emberek nem képesek erre? (Mélységesen romlottak.) Az, hogy mélységesen romlottak, a problémát okozó felszínes jelenség, de Én soha nem tekintenék így erre. Gyakran elővesztek sűrűn használt doktrínákat és szavakat, mint például „mélységes romlottság”, „Isten elleni lázadás”, „hűtlenség Istenhez”, „az alávetettség hiánya”, „nem kedvelni az igazságot” és így tovább, és ezekkel a szlogenekkel magyarázzátok meg minden egyes dolog lényegét. Ez a gyakorlás hibás módja. Ha ugyanazt a választ használjátok különböző természetű dolgok megmagyarázására, az elkerülhetetlenül istenkáromló gyanút kelt az igazsággal és Istennel kapcsolatban; nem szeretek ilyen válaszokat hallani. Gondolkodjatok el ezen hosszan és alaposan! Egyikőtök sem gondolkodott el ezen a kérdésen, de én minden egyes nap látom, és minden egyes nap érzem. Ezért, amíg ti cselekedtek, Én figyelek. Amikor csináltok valamit, nem érzitek a lényegét, de amikor Én nézem, látom a lényegét és érzem is a lényegét. Akkor mi ez a lényeg? Miért képtelenek manapság az emberek félni Istent és elkerülni a gonoszt? A válaszaitok messze nem képesek megmagyarázni ennek a problémának a lényegét, és nem is tudják megoldani azt. Azért van ez így, mert olyan forrása van, amelynek nem vagytok tudatában. Mi ez a forrás? Tudom, hogy hallani akartok róla, ezért elmondom nektek a probléma forrását.

Mióta Isten elkezdett munkálkodni, miként tekintett az emberi lényekre? Isten megmentette őket; úgy tekintett az emberekre mint családtagjaira, mint munkájának tárgyaira, mint azokra, akiket meg akar hódítani és menteni, és mint azokra, akiket tökéletessé akar tenni. Ez volt Isten hozzáállása az emberiséghez munkájának kezdetén. Mi volt ugyanakkor az emberiség hozzáállása Istenhez abban az időben? Isten ismeretlen volt az emberek számára, és ők idegennek tekintették Istent. Azt lehet mondani, hogy az Istenhez való hozzáállásuk nem hozott megfelelő eredményeket, és nem volt világos megértésük arról, hogyan kellene bánniuk Istennel. Így aztán úgy bántak Vele, ahogy nekik tetszett, és azt tettek, amihez csak kedvük szottyant. Volt bármilyen véleményük Istenről? Eleinte nem; az úgynevezett véleményeik csupán bizonyos elképzeléseket és feltételezéseket tartalmaztak Róla. Ami megfelelt az elképzeléseiknek, azt elfogadták, és ha valami nem felelt meg az elképzeléseiknek, akkor annak a felszínen engedelmeskedtek, de mélyen legbelül erősen vívódtak és ellenszegültek. Kezdetben ez volt a kapcsolat Isten és az emberek között: Isten családtagként tekintett rájuk, ők mégis idegenként kezelték Őt. Isten munkájának egy időszaka után azonban az emberek megértették, hogy mit próbál elérni, és tudták, hogy Ő az igaz Isten; azt is megtudták, hogy mit kaphatnak Istentől. Hogyan tekintettek az emberek Istenre ebben az időben? Mentőkötélnek tekintették Őt, és remélték, hogy megkapják kegyelmét, áldásait és ígéreteit. Hogyan tekintett Isten ebben az időben az emberekre? Meghódítása célpontjainak látta őket. Isten szavakkal akarta megítélni, próbára tenni és próbatételeknek alávetni őket. Ami azonban az akkori embereket illeti, Isten csak egy tárgy volt, amelyet saját céljaik elérésére használhattak. Az emberek úgy látták, hogy az Isten által kimondott igazság meghódíthatja és megmentheti őket, hogy lehetőségük van arra, hogy megszerezzék azokat a dolgokat, amiket akartak Tőle, valamint elérjék a kívánt rendeltetési helyeket. Emiatt egy picike őszinteség alakult ki a szívükben, és hajlandóak lettek követni ezt az Istent. Telt-múlt az idő, és mivel szert tettek némi felszínes és elvi tudásra Istenről, még azt is mondhatnánk, hogy az emberek kezdtek „megismerkedni” Istennel és az Általa mondott szavakkal, az Ő igehirdetésével, az Általa előhozott igazságokkal és az Ő munkájával. Ezért abban a tévhitben éltek, hogy Isten már nem ismeretlen, és már ráléptek az Istennel való összeférhetőség útjára. Mostanra az emberek már sok prédikációt meghallgattak az igazságról, és sok mindent megtapasztaltak Isten munkájából. Mindazonáltal a sok különböző tényező és körülmény által okozott zavar és akadály miatt a legtöbb embernek nem sikerül átültetnie az igazságot a gyakorlatba, és megfelelni sem képesek Istennek. Az emberek egyre inkább lankadnak, és egyre inkább hiányzik belőlük a bizalom. Egyre inkább úgy érzik, hogy saját kimenetelük ismeretlen. Nem mernek túlzó ötletekkel előállni, és nem törekszenek az előrelépésre; csak vonakodva kullognak, lépésről lépésre haladnak előre. Az emberek jelenlegi állapotát tekintve hogyan viszonyul hozzájuk Isten? Ő csak azt kívánja, hogy megajándékozza őket ezekkel az igazságokkal és beléjük nevelje az Ő útját, majd elrendezzen különféle körülményeket annak érdekében, hogy különböző módokon próbára tehesse őket. Az Ő célja az, hogy ezeket a szavakat, ezeket az igazságokat és az Ő munkáját felhasználva olyan eredményt érjen el, amely által az emberek képesek lesznek félni Őt és elkerülni a gonoszt. A legtöbb ember, akit láttam, csak fogja Isten szavait és doktrínaként tekint rájuk, puszta szavakként, betartandó előírásokként. Tetteikben és beszédükben, vagy amikor próbatételekkel néznek szembe, nem úgy tekintenek Isten útjára, mint az egy útra, amihez tartaniuk kellene magukat. Ez különösen igaz akkor, amikor az emberek nagy próbatételekkel néznek szembe; soha nem láttam még, hogy az ilyen emberek közül akár egy is az istenfélelem és a gonosz elkerülésének irányában cselekedett volna. Ezért Isten hozzáállása az emberekhez tele van rendkívüli utálattal és ellenszenvvel! Annak ellenére, hogy ismételten, akár több százszor is próbatételek elé állította őket, továbbra sincs olyan egyértelmű hozzáállásuk, amellyel bizonyítani tudnák elszántságukat: „Félni akarom Istent és elkerülni a gonoszt!” Mivel az emberek nem rendelkeznek ezzel az elszántsággal, és nem ilyennek mutatkoznak, Isten jelenleg nem ugyanúgy viszonyul hozzájuk, mint a múltban, amikor irgalmat, toleranciát, hosszútűrést és türelmet tanúsított irántuk. Ehelyett rendkívül csalódott az emberiségben. Ki okozta ezt a csalódást? Kitől függ Isten hozzáállása az emberekhez? Minden egyes embertől függ, aki követi Őt. Sokéves munkája során Isten sok követelményt támasztott az emberekkel szemben, és sok körülményt rendezett el számukra. Függetlenül azonban attól, hogy hogyan teljesítettek, és függetlenül attól, hogy milyen a hozzáállásuk Istenhez, az emberek nem cselekedtek egyértelműen az istenfélelem és a gonosz elkerülésének céljával összhangban. Ezért ajánlok egy összegző mondatot, és ezzel a mondattal magyarázom el mindazt, amit az imént mondtunk arról, hogy az emberek miért nem tudják az istenfélelem és a gonosz elkerülésének Isten szerinti útját követni. Mi ez a mondat? Íme: Isten az embereket üdvössége és munkája tárgyának tekinti; az emberek Istent ellenségüknek és antitézisüknek tekintik. Most már tisztán érted ezt a dolgot? Nagyon egyértelmű, hogy mi az emberiség hozzáállása, mi Isten hozzáállása, és mi a kapcsolat az emberek és Isten között. Nem számít, hogy mennyi prédikációt hallgattatok meg, azok a dolgok, amelyekről levontátok saját következtetéseiteket, mint például hűségesnek lenni Istenhez, alávetni magatokat Istennek, keresni az Istennel való összeegyeztethetővé válás útját, a szándék, hogy az egész életeteket Istennek áldozzátok és Istennek éljetek – Számomra ezek a dolgok nem példák arra, hogy tudatosan Isten útját követitek, ami az istenfélelem és a gonosz elkerülése, hanem ehelyett egyszerűen csatornák, amelyeken keresztül elérhettek bizonyos célokat. Ahhoz, hogy ezeket elérjétek, vonakodva betartotok néhány szabályt, és pontosan ezek a szabályok azok, amelyek még távolabb viszik az embereket az istenfélelem és a gonosz elkerülésének útjától, és amelyek ismételten szembeállítják Istent az emberiséggel.

A mai téma egy kicsit nehéz, de történjék bármi, mégis remélem, hogy amikor átmentek az elkövetkezendő tapasztalatokon és az eljövendő időkön, képesek lesztek megtenni azt, amit az imént mondtam nektek. Ne tekintsd Istent pusztán üres levegőnek – mintha csak akkor létezne, amikor hasznodra van, de nem létezik, amikor nem válik hasznodra. Ha már egyszer ilyen gondolat van a tudatalattidban, máris feldühítetted Istent. Talán vannak, akik azt mondják: „Én nem tekintem Istent pusztán üres levegőnek. Mindig imádkozom Hozzá és mindig megpróbálok megfelelni Neki, és minden, amit teszek, az az Isten által megkövetelt keretek, normák és alapelvek közé tartozik. Határozottan nem a saját elképzeléseim szerint gyakorlok.” Igen, ez a mód, ahogyan gyakorolsz, helyes. Mindazonáltal mire gondolsz, amikor szembesülsz egy problémával? Hogyan gyakorolsz, amikor egy problémával szembesülsz? Egyesek úgy érzik, hogy Isten létezik, amikor imádkoznak és könyörögnek Hozzá, de aztán amikor problémával találkoznak, előállnak a saját elképzeléseikkel és azokhoz akarnak ragaszkodni. Ez azt jelenti, hogy Istent csak üres levegőnek tekintik, és egy ilyen helyzet nemlétezővé teszi Istent az elméjükben. Az emberek úgy gondolják, hogy Istennek akkor kell léteznie, amikor szükségük van Rá, akkor viszont nem, amikor nincs Rá szükségük. Az emberek úgy gondolják, hogy elegendő a saját elképzeléseik alapján gyakorolni. Azt hiszik, azt tehetnek, amit akarnak; egyszerűen nem hiszik el, hogy Isten útját kell keresniük. Ami azokat az embereket illeti, akik jelenleg efféle helyzetben vannak és megrekedtek ebben az állapotban, vajon ők nem a veszéllyel kacérkodnak? Egyesek azt mondják: „Akár kacérkodom a veszéllyel, akár nem, annyi éven át volt hitem, és hiszem, hogy Isten nem fog elhagyni engem, mert nem bírnám elviselni.” Mások azt mondják: „Azóta hittem az Úrban, mióta anyám méhében voltam. Ez negyven vagy ötven évet jelent, tehát az időt tekintve én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy Isten megmentsen, és én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy életben maradjak. Ez alatt a négy-öt évtized alatt elhagytam a családomat és a munkámat, és lemondtam mindenről, amim volt – olyasmikről, mint pénz, státusz, élvezetek és a családommal töltött idő. Nem ettem sok finom ételt, nem szórakoztam sokat, nem jártam sok érdekes helyen, és még olyan szenvedést is átéltem, amit az átlagemberek nem tudnának elviselni. Ha Isten mindezek okán nem tud engem megmenteni, akkor igazságtalanul bánik velem, és én nem tudok hinni egy efféle Istenben.” Sokan vannak, akiknek ilyen nézeteik vannak? (Sokan.) Nos, akkor ma segíteni fogok nektek megérteni egy tényt: az ilyen nézeteket valló emberek mind lábon lövik magukat. Azért, mert saját képzeletükkel takarják el a szemüket. Pontosan ezek a képzelgések, valamint saját következtetéseik veszik át annak a mércének a helyét, amelynek betartását Isten megköveteli az emberektől, és ezek tartják vissza őket, hogy elfogadják Isten tényleges szándékait. Emiatt képtelenek érzékelni az Ő valódi létezését, és emiatt azt a lehetőséget is elveszítik, hogy Isten tökéletessé tegye őket, így lemondanak Isten ígéretének bármely részéről vagy hányadáról.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Hogyan lehet megismerni Isten természetét és az eredményeket, amelyeket munkája el fog érni?)