Senki nincs tisztában Isten érkezéséről, senki sem üdvözli érkezését,

és mi több, senki sem tudja mindazt, amit tenni készül,

és mi több, senki sem tudja mindazt, amit tenni készül.

Az ember élete ugyanúgy megy tovább, mint eddig,

a szíve nem változik, és a napok a szokásos módon telnek.

Isten köztünk él, egy olyan emberként, mint a többi ember,

a legjelentéktelenebb követők egyikeként és egy közönséges hívőként.

Neki megvannak a saját törekvései, a saját céljai;

mi több, olyan isteni mivolttal rendelkezik, amivel a hétköznapi emberek nem rendelkeznek.

Senki sem vette észre isteni mivoltjának meglétét,

és senki sem érzékelte a különbséget az Ő esszenciája és az embereké között.

Együtt élünk Vele, korlátlanul és félelem nélkül,

mert a mi szemünkben Ő csak egy jelentéktelen hívő.

Minden mozdulatunkat figyeli,

és minden gondolatunk és eszménk feltárul Előtte.

Senki sem érdeklődik az Ő létezése iránt,

senki sem képzel semmit az Ő funkciójáról,

sőt mi több, senkinek sincs a leghalványabb gyanúja sem kilétét illetően.

Mi csak folytatjuk a saját törekvéseinket, mintha Neki semmi köze nem lenne hozzánk...

És mégis ez a hétköznapi ember az,

aki az emberek között rejtőzködve

végzi a megmentésünk új művét,

végzi a megmentésünk új művét.

Szavai és kijelentései egyre gyakoribbá válnak.

A vigasztalástól, a buzdítástól, az emlékeztetéstől és a figyelmeztetéstől

a szemrehányásig és a fegyelmezésig;

a szelíd és enyhe hangnemtől a heves és fenséges szavakig –

mindez kegyelmet ad az embernek és borzongást ébreszt benne.

Minden, amit mond, a mélyen bennünk rejtőző titkokat találja el;

szavai szúrják a szívünket, csípik a lelkünket,

és elviselhetetlen szégyennel tölt el bennünket,

alig tudjuk, hová bújjunk.

Számunkra ismeretlenül, ez a jelentéktelen ember

vezetett minket Isten munkájának egyik lépésétől a másikig.

Számtalan megpróbáltatáson megyünk keresztül, számtalan fenyítést viselünk el,

és a halál próbára tesz bennünket.

Megismerjük Isten igaz és fenséges természetét,

élvezzük szeretetét és irgalmát is,

értékelni fogjuk Isten nagy hatalmát és bölcsességét,

tanúi leszünk Isten szeretetreméltóságának,

és meglátjuk Isten buzgó vágyát, hogy megmentse az embert.

E hétköznapi ember szavaiból

megismerjük Isten természetét és esszenciáját,

megértjük Isten akaratát, megismerjük az ember természetlényegét,

és meglátjuk az üdvösséghez és a tökéletességhez vezető utat.

Ettől a pillanattól kezdve szívünk öntudatra ébredt,

és lelkünk mintha újjáéledt volna:

Ez a hétköznapi ember, aki közöttünk él,

és akit sokáig elutasítottunk – vajon nem az Úr Jézus,

aki mindig a gondolatainkban van, ébren vagy álmunkban,

és aki után éjjel és nappal vágyakozunk?

Ő az! Tényleg Ő az!

Ő a mi Istenünk!

Ő az igazság, az út és az élet!

Ő az igazság, az út és az élet!

Ő tett minket képessé arra, hogy újra éljünk és meglássuk a világosságot,

és megállította szívünk vándorlását.

Visszatértünk a trónja elé, szemtől szembe állunk Vele,

tanúi vagyunk az arcának, és megláttuk az előttünk álló utat.

Forrás: Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 4. függelék: Szemlélni Isten megjelenését ítéletében és fenyítésében