Jób a próbatételeit követően (Válogatott szakaszok)

Jób 42:7-9 Miután Jahve mindezeket elmondta Jóbnak, így szólt Jahve a témáni Elífázhoz: Haragra indultam ellened és két barátod ellen, mert nem beszéltetek Rólam olyan helyesen, mint Jób, az Én szolgám. Azért vegyetek hét bikát meg hét kost, menjetek el az Én szolgámhoz, Jóbhoz, és mutassatok be égőáldozatot magatokért! Jób pedig, az Én szolgám, imádkozzék értetek! Mert csak őt vagyok hajlandó meghallgatni, hogy meg ne szégyenítselek benneteket, hiszen nem beszéltetek Rólam olyan helyesen, mint az Én szolgám, Jób. El is ment a témáni Elífáz, a súahi Bildád és a naámi Cófár, és aszerint jártak el, ahogyan megparancsolta nekik Jahve: és Jahve is elfogadta Jóbot.

Jób 42:10 Jahve pedig jóra fordította Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért, és kétszeresen visszaadta Jahve Jóbnak mindazt, amije volt.

Jób 42:12 Jahve pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt. Lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara.

Jób 42:17 Öregen halt meg Jób, az élettel betelve.

Isten megbecsüléssel tekint azokra, akik félik Istent és kerülik a rosszat, míg alantasnak látja azokat, akik ostobák

Jób 42:7-9-ben Isten azt mondja, hogy Jób az Ő szolgája. Az, hogy a „szolga” kifejezést használja Jóbra, azt mutatja, hogy Jób mennyire fontos az Ő szívében; bár Isten nem valamilyen megbecsültebb elnevezéssel illette Jóbot, ez a megjelölés nem befolyásolta Jób fontosságát Isten szívében. A „szolga” itt egy becenév, amit Isten adott Jóbnak. Az, hogy Isten többször utal arra, hogy a „szolgám, Jób”, megmutatja, hogy mennyire elégedett volt Jóbbal. Bár Isten nem beszélt a „szolga” szó mögött megbúvó jelentésről, a Szentírás e passzusában elhangzó szavaiból tudható, hogy miként határozta meg Isten a „szolga” szót. Isten először azt mondta a témáni Elífáznak: „Haragra indultam ellened és két barátod ellen, mert nem beszéltetek Rólam olyan helyesen, mint Jób, az Én szolgám.” E szavak kimondása az első alkalom, amikor Isten nyíltan elmondta az embereknek, hogy elfogadja mindazt, amit Jób Isten próbatételei után mondott és tett, illetve az első alkalom, amikor nyíltan megerősítette mindannak a pontosságát és helyességét, amit Jób tett és mondott. Isten haragudott Elífázra és a többiekre helytelen, abszurd diskurzusuk miatt, mert Jóbhoz hasonlóan ők sem láthatták Isten megjelenését, és nem hallhatták életükben az Ő szavait, pedig Jóbnak pontos ismerete volt Istenről, míg ők csak vakon találgathattak Vele kapcsolatban, szembemenve Isten szándékaival, mindazzal, amit csináltak, és kiváltva az Ő idegenkedését irántuk. Következésképpen, miközben elfogadta mindazt, amit Jób tett és mondott, Isten haragra gerjedt a többiekkel szemben, mert nemcsak hogy nem látta bennük az istenfélelem valóságát, de nem is hallott semmit az istenfélelemről mindabban, amit mondtak. Így Isten az alábbi követeléseket támasztotta velük szemben: „Azért vegyetek hét bikát meg hét kost, menjetek el az Én szolgámhoz, Jóbhoz, és mutassatok be égőáldozatot magatokért! Jób pedig, az Én szolgám, imádkozzék értetek! Mert csak őt vagyok hajlandó meghallgatni, hogy meg ne szégyenítselek benneteket.” Ebben a passzusban Isten azt mondja Elífáznak és a többieknek, hogy tegyenek valamit, amivel jóvátehetik bűneiket, mert ostobaságuk Jahve Isten elleni bűn volt, ezért égőáldozatot kellett bemutatniuk, hogy helyrehozzák hibáikat. Égőáldozatokat gyakran ajánlanak fel Istennek, de ami szokatlan ezekben az égőáldozatokban, az az, hogy Jóbnak lettek felajánlva. Jóbot azért fogadta el Isten, mert a próbatételei során bizonyságot tett Isten mellett. Eközben Jób e barátai lelepleződtek Jób próbatételeinek idején; ostobaságuk miatt Isten elítélte őket, felszították Isten haragját, és Istennek meg kell őket büntetnie – azzal, hogy égőáldozatot mutatnak be Jób előtt –, ami után Jób imádkozott értük, hogy eloszlassa Isten rájuk szabott büntetését és irántuk érzett haragját. Isten szándéka az volt, hogy szégyent hozzon rájuk, mert nem félték Istent és nem kerülték a rosszat, valamint elítélték Jób tisztességét. Egyrészt Isten azt mondta nekik, hogy az ő tetteiket nem fogadja el, de nagymértékben elfogadja Jóbot, és örömét leli benne; másrészt Isten azt mondta nekik, hogy ha Isten elfogadja az embert, akkor az ember felemelkedik Istenhez, hogy Isten utálja az embert ostobasága miatt, ezzel megsérti Őt, valamint Isten szemében alantas és hitvány az ember. Ezeket a meghatározásokat adta Isten a kétféle embertípusról, így áll hozzá Isten e kétféle embertípushoz, és így fogalmazza meg Isten e kétféle embertípus értékét és helyzetét. Bár Isten Jóbot a szolgájának nevezte, Isten szemében ez a szolga szeretett volt, és felruházta őt azzal a hatalommal, hogy imádkozzon másokért, és megbocsássa nekik a hibáikat. Ez a szolga képes volt közvetlenül beszélni Istennel és közvetlenül Isten elé állni, továbbá státusza magasabb és tiszteletreméltóbb volt, mint másoké. Ez az Isten által mondott „szolga” szó valódi jelentése. Jób azért kapta meg ezt a különleges megtiszteltetést, mert félte Istent és kerülte a rosszat, másokat pedig azért nem nevezett Isten szolgának, mert ők nem félték Istent és nem kerülték a rosszat. Isten e két, egymástól jelentősen eltérő viszonyulása jelenti az Ő hozzáállását a két embertípushoz: azokat, akik félik Istent és kerülik a rosszat, Isten elfogadja, és értékesek az Ő szemében, míg azokat, akik ostobák, nem félik Istent, képtelenek kerülni a rosszat, és nem képesek elnyerni Isten kegyeit, Isten gyakran gyűlöli és elítéli, és alantasak az Ő szemében.

Isten hatalmat ad Jóbnak

Jób imádkozott a barátaiért, majd Jób imái miatt Isten később nem úgy bánt velük, ahogy az ostobaságukhoz illett volna – nem büntette meg őket, és nem alkalmazott semmiféle megtorlást. Miért volt ez így? Azért, mert Isten szolgája, Jób értük mondott imái eljutottak Isten fülébe; Isten megbocsátott nekik, mert elfogadta Jób imáit. Mit látunk ebben? Amikor Isten megáld valakit, sokféle jutalmat ad neki, és nem csak anyagiakat: Isten hatalmat is ad neki, feljogosítja arra, hogy imádkozzon másokért, Isten pedig elfelejti és elnézi azoknak az embereknek a vétkeit, mert meghallgatja ezeket az imákat. Ezt a hatalmat adta Isten Jóbnak. Jób imái révén – hogy megszakítsa elítélésüket – Jahve Isten szégyent hozott ezekre az ostoba emberekre, ami természetesen az Ő különleges büntetése volt Elífáz és a többiek számára.

(Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga II.)