Megérteni Isten munkájának célját, a hatást, amit az Ő munkája az emberben elér, és hogy pontosan mi az Ő akarata az ember számára: ide kellene minden Istent követő embernek eljutnia. Manapság éppen Isten munkájának ismerete az, ami minden emberből hiányzik. Isten tettei, amelyeket az embereken végzett, Isten munkájának egésze, és hogy pontosan mi Isten akarata az ember számára a világ teremtésétől kezdve egészen napjainkig – ezeket a dolgokat az ember nem ismeri és nem is érti. Ez a hiányosság nemcsak a vallásos világban mutatkozik meg, hanem mindazokban is, akik hisznek Istenben. Ha eljön a nap, amikor valóban meglátod Istent, amikor valóban értékeled a bölcsességét, amikor meglátod mindazokat a tetteket, amelyeket Isten véghez vitt, amikor felismered, hogy Isten micsoda és mivel rendelkezik – amikor láttad a bőkezűségét, bölcsességét, csodáját és mindazt, amit az embereken elvégzett – akkor lesz igaz rád, hogy sikert értél el az Istenbe vetett hitedben. Amikor azt mondják, hogy Isten mindent körülölelő és mindenben bővelkedő, akkor pontosan milyen értelemben mindent körülölelő, és milyen értelemben mindenben bővelkedő? Ha ezt nem érted, akkor nem vagy istenhívőnek tekinthető. Miért mondom azt, hogy a vallásos világban élők nem istenhívők, hanem az ördög fajtájából való gonosztevők? Azért mondom azt, hogy gonosztevők, mert nem értik Isten akaratát, és képtelenek meglátni az Ő bölcsességét. Isten sohasem tárja fel előttük a munkáját. Ők vakok; nem látják Isten cselekedeteit, Isten elhagyta őket, és teljesen nélkülözik Isten gondviselését és oltalmát, nem beszélve a Szentlélek munkájáról. Akikben nincs meg Isten munkája, mind gonosztevők és Isten ellenfelei. Isten ellenfelei, akikről beszélek, azok, akik nem ismerik Istent, akik ajkukkal elismerik Istent, mégsem ismerik Őt, akik követik Istent, mégsem engedelmeskednek Neki, és akik tobzódnak Isten kegyelmében, mégsem képesek tanúságot tenni Mellette. Ha az ember nem érti Isten munkájának célját, vagy nem érti azt a munkát, amelyet Isten az emberben végez, akkor nem lehet összhangban Isten akaratával, és nem is tud tanúságot tenni Isten mellett. Az ok, amiért az ember szembehelyezkedik Istennel egyrészt romlott beállítottságából ered, másrészt pedig abból, hogy nem ismeri Istent, és nem érti azokat az alapelveket, amelyek alapján Isten munkálkodik, továbbá nem érti az Ő emberre vonatkozó akaratát. E két szempont együttesen alkotja az ember Istennel szembeni ellenállásának történetét. Az újdonsült hívők azért helyezkednek szembe Istennel, mert ez az ellenkezés a természetükben rejlik, míg a hitben sok évet eltöltött emberek Istennel szembeni ellenkezése – romlott beállítottságuk mellett – a Vele kapcsolatos tudatlanságukból fakad. Abban az időben, mielőtt Isten testet öltött, egy ember Istennel szembeni ellenkezésének az volt a mércéje, hogy betartotta-e a mennyei Isten által hozott rendeleteket. Például a Törvény Korában, aki nem tartotta be Jahve törvényeit, azt úgy tekintették, mint aki ellenszegült Istennek; aki ellopta a Jahvénak szánt áldozatokat, vagy aki szembefordult Jahve kegyeltjeivel, azt úgy tekintették, mint aki ellenszegült Istennek, és halálra kövezték; aki nem tisztelte apját és anyját, és aki megütött vagy megátkozott valaki mást, azt úgy tekintették, mint aki nem tartotta be a törvényeket. És mindazokra, akik nem tartották be Jahve törvényeit, úgy tekintettek, mint akik szembeszálltak Vele. A Kegyelem Korában ez már nem így volt: ha valaki akkor szembeszállt Jézussal, azt úgy tekintették, mint aki Istennel szállt szembe, és aki nem engedelmeskedett a Jézus által kimondott szavaknak, azt úgy tekintették, mint aki szembeszállt Istennel. Ebben az időben az Istennek való ellenszegülés meghatározása pontosabbá és gyakorlatiasabbá vált. Abban az időben, amikor Isten még nem öltött testet, annak a mércéje, hogy az ember ellenszegül-e Istennek, azon alapult, hogy az ember imádta-e a láthatatlan mennyei Istent, és felnézett-e Rá. Az Istennek való ellenszegülés meghatározása abban az időben nem volt annyira gyakorlatias, mivel az ember nem láthatta Istent, és nem tudta, milyen az Isten képmása, vagy azt, hogy Ő miként munkálkodik és beszél. Az embernek semmiféle elképzelése nem volt Istenről, és csak homályosan hitt Istenben, mert Isten még nem jelent meg az embernek. Ezért bármennyire is hitt az ember a képzeletében Istenben, Isten nem ítélte el az embert, és nem támasztott vele szemben túl sok követelményt, mert az ember teljesen képtelen volt látni Istent. Amikor Isten testet ölt, és eljön, hogy az emberek között munkálkodjon, mindenki látja Őt, és hallja a szavait, és mindenki látja a tetteket, amelyeket Isten a húsvér testében cselekszik. Abban a pillanatban az ember minden elképzelése elillan. Ami azokat illeti, akik látták Istent testben megjelenni, nem ítéltetnek el, ha önként engedelmeskednek Neki, míg azok, akik szándékosan Ellene szegülnek, Isten ellenfelének tekintendők. Az ilyen emberek antikrisztusok, ellenségek, akik szándékosan szállnak szembe Istennel. Azok, akik elképzeléseket dédelgetnek Istenről, de mégis készek és hajlandóak engedelmeskedni Neki, nem lesznek elítélve. Isten az embert a szándékai és cselekedetei alapján ítéli el, soha nem a gondolatai és eszméi miatt. Ha az embert gondolatai és eszméi alapján ítélné el, akkor egyetlen ember sem menekülhetne Isten haragos keze elől. Azok, akik szándékosan szállnak szembe a megtestesült Istennel, bűnhődni fognak engedetlenségükért. Az Istennel szándékosan szembeszálló emberek ellenállása abból a tényből fakad, hogy elképzeléseket dédelgetnek Istenről, ami viszont olyan cselekedetekre sarkallja őket, amelyek rombolják Isten munkáját. Ezek az emberek szándékosan ellenállnak Isten munkájának, és elpusztítják azt. Nem csupán elképzeléseik vannak Istenről, hanem olyan tevékenységeket is folytatnak, amelyek rombolják az Ő munkáját, ezért az ilyen embereket el kell ítélni. Azok, akik nem rombolják szándékosan Isten munkáját, nem lesznek bűnösként elítélve, mert képesek önként engedelmeskedni, és nem vesznek részt olyan tevékenységekben, amelyek bomlást és zavart okoznak. Az ilyen emberek nem lesznek elítélve. Azonban, ha az emberek sok éven át megtapasztalták Isten munkáját, és ha továbbra is elképzeléseket táplálnak Istenről, és továbbra sem képesek megismerni a megtestesült Isten munkáját, és ha – függetlenül attól, hogy hány éven át tapasztalták meg az Ő munkáját – továbbra is tele vannak elképzelésekkel Istenről, és még mindig nem képesek megismerni Őt, akkor, még ha nem is vesznek részt bomlasztó tevékenységekben, a szívük mégis tele van számos elképzeléssel Istenről, és még ha ezek az elképzelések nem is válnak nyilvánvalóvá, az ilyen emberek semmiféle segítséget nem jelentenek Isten munkájához. Képtelenek az evangéliumot Istenért hirdetni, vagy tanúságot tenni Mellette. Az ilyen emberek semmirekellők és ostobák. Mivel nem ismerik Istent, ráadásul teljesen képtelenek arra, hogy elvessék a Róla alkotott elképzeléseiket, ezért elítéltetnek. Így is mondhatjuk: az újdonsült hívők számára normális, hogy elképzeléseik legyenek Istenről, vagy semmit ne tudjanak Róla, de egy olyan ember számára, aki már sok éve hisz Istenben és sokat megtapasztalt az Ő munkájából, nem lenne normális, ha továbbra is elképzelései lennének, és még kevésbé lenne normális, ha egy ilyen személynek semmilyen ismerete nem lenne Istenről. Azért ítélik el őket, mert ez nem egy normális állapot. Ezek az abnormális emberek mind selejtek; ők azok, akik a legjobban ellenkeznek Istennel, és akik a semmiért élvezték Isten kegyelmét. A végén minden ilyen ember ki lesz űzve!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindazon emberek, akik nem ismerik Istent, szemben állnak Istennel)