Nézzetek magatokba, hogy meglássátok, hogy mindenben, amit tesztek, az igazlelkűséget gyakoroljátok-e, és minden cselekedetetek figyeli-e Isten: Ez az az alapelv, amely szerint az Istenben hívők az ügyeiket intézik. Igaznak fognak benneteket nevezni, mert képesek vagytok megelégíteni Istent, és mert elfogadjátok Isten gondoskodását és védelmét. Isten szemében mindazok, akik elfogadják Isten gondoskodását, védelmét és tökéletességét, és akiket Ő megnyer magának, igazak, Ő pedig mindannyiukat értékesnek tekinti. Minél inkább elfogadjátok Isten jelenlegi szavait, annál inkább képesek lesztek befogadni és megérteni Isten akaratát, és ezért annál inkább képesek lesztek Isten szavait megélni és az Ő elvárásainak megfelelni. Ez Isten megbízatása számotokra, és ez az, amire mindannyiótoknak képesnek kell lennetek. Ha a saját fogalmaitokat használjátok Isten megmérésére és körülhatárolására, mintha Isten egy változatlan agyagszobor lenne, és Istent teljesen beszorítjátok a Biblia paraméterei közé, és tevékenységi körét lekorlátozzátok, akkor ez azt bizonyítja, hogy megbélyegeztétek Istent. Mivel a zsidók az Ószövetség korában Istent egy változatlan formájú bálványnak tekintették, amelyet a szívükben tartottak, mintha Istent csak Messiásnak lehetne nevezni, és csak az lehetne Isten, akit Messiásnak hívnak, és mivel az ember úgy szolgálta és imádta Istent, mintha Ő egy (élettelen) agyagszobor lenne, ezért az akkori Jézust keresztre szegezték, halálbüntetést szabva ki Rá – a bűntelen Jézust így halálra ítélték. Isten ártatlan volt minden bűntettben, az ember mégsem könyörült meg rajta, és ragaszkodott ahhoz, hogy halálra ítélje Őt, így Jézust keresztre feszítették. Az ember mindig azt hiszi, hogy Isten változatlan, és egyetlen könyv, a Biblia alapján határozza meg Őt, mintha az ember tökéletesen értené Isten irányítását, mintha az ember a kezében tartaná mindazt, amit Isten tesz. Az emberek a végletekig abszurdak, a végletekig arrogánsak, és hajlanak a túlzásokra. Bármilyen nagy is az Istenről való tudásod, én akkor is azt mondom, hogy nem ismered Istent, hogy te vagy az, aki a legjobban szembeszállsz Istennel, és elítéled Istent, mert teljesen képtelen vagy arra, hogy engedelmeskedj Isten művének, és az Isten általi tökéletessé válás útján járj. Miért nem elégedett soha Isten az ember tetteivel? Mert az ember nem ismeri Istent, mert túl sok képzete van, és az Istenről alkotott ismeretei semmilyen szempontból nem egyeznek a valósággal, helyette monoton módon, változatlanul ugyanazt a témát ismétlik, és minden helyzetben ugyanazt a megközelítést alkalmazzák. És így, miután ma eljött a földre, Istent az ember újra keresztre szegezi. Kegyetlen emberiség! Az összejátszás és az intrika, az egymástól való elragadás és megkaparintás, a hajsza a hírnévért és vagyonért, a kölcsönös mészárlás – mikor lesz ennek valaha is vége? Annak ellenére, hogy Isten több százezer szót szólt, senki sem tért még észhez. Az emberek a családjuk, fiaik és lányaik, karrierjük, jövőbeli kilátásaik, pozíciójuk, hiúságuk és pénzük, ételük, ruházatuk és testük kedvéért cselekszenek. De vajon van-e valaki, akinek a cselekedetei valóban Istent szolgálják? Még azok között is, akik Istenért cselekszenek, csak kevesen vannak, akik ismerik Istent. Hányan vannak, akik nem a saját érdekükből cselekszenek? Hányan vannak, akik nem nyomnak el vagy közösítenek ki másokat azért, hogy megvédjék saját pozíciójukat? Így hát Istent számtalanszor erővel halálra ítélték, és számtalan barbár bíró elítélte Istent, és újra keresztre szegezték Őt. Hányan nevezhetők igaznak, mert valóban Isten kedvére cselekszenek?

Vajon olyan könnyű tökéletessé válni Isten előtt szent vagy igaz emberként? Igaz a kijelentés, miszerint „nincsenek igazak ezen a földön, az igazak nem ezen a világon vannak.” Amikor Isten elé járultok, fontoljátok meg, hogy mit viseltek, gondoljátok meg minden szavatokat és cselekedeteteket, minden gondolatotokat és elképzeléseteket, sőt még az álmaitokat is, amelyeket minden nap megálmodtok – ezek mind a saját érdeketeket szolgálják. Hát nem ez a dolgok valódi állása? Az „igazlelkűség” nem azt jelenti, hogy alamizsnát adsz másoknak, nem azt jelenti, hogy szereted felebarátodat, mint önmagadat, és nem azt jelenti, hogy tartózkodsz a veszekedéstől és a vitáktól, a rablástól és a lopástól. Az igazlelkűség azt jelenti, hogy Isten megbízatását kötelességednek tekinted, az Isten elrendeléseinek és intézkedéseinek való engedelmességet pedig mennyei hivatásodnak, függetlenül időtől és helytől, ahogyan mindezt az Úr Jézus is tette. Erről az igazlelkűségről beszélt Isten. Azért lehet Lótot igaznak nevezni, mert megmentette az Isten által küldött két angyalt, nem tekintve saját hasznát és veszteségét; csak azt lehet mondani, hogy amit akkor tett, az igaznak nevezhető, de őt nem lehet igaz embernek nevezni. Csak azért adta oda két lányát az angyalokért cserébe, mert Lót meglátta Istent, de nem minden múltbeli viselkedése képviselte az igazlelkűséget. Ezért mondom, hogy „nincsenek igazak ezen a földön”. Még azok közül sem nevezhető igaznak senki, akik a gyógyulás folyamában vannak. Bármilyen jók is a tetteid, bármennyire is úgy tűnik, hogy dicsőíted Isten nevét, nem ütsz és nem átkozol másokat, nem rabolsz és nem fosztasz ki másokat, mégsem vagy igaznak nevezhető, mert minderre bármely normális ember képes. Most az a kulcsfontosságú, hogy nem ismered Istent. Csak azt lehet elmondani, hogy jelenleg rendelkezel némi normális emberi mivolttal, de nem rendelkezel az Isten által említett igazlelkűség semmilyen elemével, és így semmi, amit teszel, nem képes bizonyítani, hogy ismered Istent.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A gonosz biztosan elnyeri büntetését)