Ha képtelen vagy elfogadni Istentől az új világosságot, és nem érted meg mindazt, amit Isten ma tesz, és nem keresed azt, vagy kételkedsz benne, ítélkezel fölötte, vagy vizsgálgatod és elemezgeted, akkor eszed ágában sincs engedelmeskedni Istennek. Ha te még mindig a tegnap fényét őrizgeted, amikor megjelenik az itt és most fénye, és szembefordulsz Isten új munkájával, akkor nem vagy egyéb, mint egy abszurd valaki – egy azok közül, akik szándékosan szembefordulnak Istennel. Az Istennek való engedelmesség kulcsa az új világosság megbecsülése, valamint az, hogy képesek legyünk azt elfogadni és gyakorolni. Csak ez a valódi engedelmesség. Akikből hiányzik az akarat, hogy vágyódjanak Isten után, azok képtelenek szándékosan alávetni magukat Neki, és a jelenlegi helyzetükkel való elégedettségük eredményeként csak szembefordulni tudnak Istennel. Ha az ember nem tud engedelmeskedni Istennek, az amiatt van, mert az tartja őt hatalmában, ami korábban történt. A korábban történt dolgok mindenféle eszméket és elképzeléseket adtak az embereknek Istenről, és az elméjükben ezekből alakult ki Isten képe. Tehát amiben hisznek, azok a saját eszméik, valamint a saját elképzeléseik mércéi. Ha a ma ténylegesen munkálkodó Istent a saját elképzelésed Istenéhez méred, akkor a hited a Sátántól származik, és beszennyezik a saját érdekeid – Istennek nem kell ilyesfajta hit. Nem számít, milyen kiemelkedő képesítéssel rendelkeznek, nem számít, milyen elhivatottak – még hogyha erejüket egész életükben az Ő munkájának szentelték is, és feláldozták magukat, Isten akkor sem ismeri el az efféle hittel rendelkező embereket. Mindössze némi kegyet gyakorol feléjük, és megengedi, hogy élvezzék egy ideig. Az effajta emberek képtelenek az igazságot a gyakorlatba átültetni. A Szentlélek nem munkálkodik bennük, Isten pedig rendre kiveti majd őket. Legyenek fiatalok vagy idősek, az ellenállók és zavaró tényezők azok, akik nem engedelmeskednek Istennek a hitükben, és helytelenek a szándékaik, és Isten mindannyiukat kétségtelenül ki fogja rekeszteni. Akikben nincs meg a legcsekélyebb engedelmesség sem Isten iránt, akik pusztán csak elismerik a nevét, és van némi fogalmuk Isten jóságáról és szeretetreméltóságáról, ugyanakkor nem tartanak lépést a Szentlélekkel, és nem engedelmeskednek a Szentlélek jelen munkájának és szavainak – az ilyen emberek Isten kegyelmében élnek, de Isten nem fogja megnyerni és tökéletessé tenni őket. Isten az engedelmességük által teszi tökéletessé az embereket, azáltal, hogy eszik, isszák és élvezik Isten szavait, továbbá az életükben tapasztalt szenvedés és finomítás révén. Az emberek beállítottsága csak az ilyen hit révén tud megváltozni, és csak ekkor tehetnek szert Isten igaz ismeretére. Nem megelégedve azzal, hogy Isten kegyelmében élnek, tevékenyen kívánva és keresve az igazságot, arra törekedve, hogy Isten megnyerje őket magának – ezt jelenti az Istennek való tudatos engedelmesség, és pontosan ez az a fajta hit, amelyet Ő akar. Azok az emberek, akik nem tesznek semmi egyebet, csak élvezik Isten kegyelmét, nem válhatnak tökéletessé és nem változhatnak meg; és engedelmességük, jámborságuk, szeretetük és türelmük csak felszínes. Akik csak élvezik Isten kegyelmét, nem ismerhetik Őt igazán, és még ha ismerik is Istent, a tudásuk felszínes, és olyanokat mondanak, hogy „Isten szereti az embert”, vagy „Isten könyörületes az emberrel”. Ez nem tükrözi az ember életét, és nem azt mutatja, hogy az emberek valóban ismernék Istent. Ha akkor, amikor Isten szavai finomítják az embereket, vagy amikor megpróbáltatásoknak teszi ki őket, az emberek képtelenek engedelmeskedni Istennek – és ha ehelyett kétkedni kezdenek és elbuknak –, akkor a legkevésbé sem engedelmesek. Számos szabály és korlátozás él bennük az Istenben való hittel kapcsolatban, régi tapasztalatok, amelyek a sokéves hit eredményei, vagy a Biblián alapuló különféle szabályok. Tudnak-e az ilyen emberek engedelmeskedni Istennek? Ezek az emberek tele vannak emberi dolgokkal – hogyan is tudnának engedelmeskedni Istennek? „Engedelmességük” tetszés szerinti – akar-e vajon Isten efféle engedelmességet? Ez nem Istennek való engedelmesség, hanem a szabályok betartása; önmaguk kielégítése és megnyugtatása. Ha azt mondod, hogy ez Isten iránti engedelmesség, nem követsz-e el istenkáromlást? Te egy egyiptomi fáraó vagy. Gonoszságot művelsz, és kifejezetten részt veszel az Istennel való szembefordulás munkájában – vajon ilyen szolgálatot vár tőled Isten? Legjobban teszed, ha igyekszel megtérni, és megpróbálsz némi öntudatosságra szert tenni. Ha ez nem sikerül, jobban teszed, ha hazamész; az inkább hasznodra válna, mint az Isten iránti állítólagos szolgálatod. Nem szakítanál meg semmit, és nem okoznál zavart; tudnád a helyed, és jól élnél – nem lenne ez jobb? És nem lennél megbüntetve azért, mert szembeszegülsz Istennel.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Istenben való hitedben engedelmeskedned kell Istennek)