Az Istenbe vetett hitükben az az emberek legnagyobb hibája, hogy csak szavakban hisznek, miközben Isten teljes mértékben hiányzik a mindennapi életükből. Valójában minden ember hisz Isten létezésében, Isten mégsem része a mindennapi életüknek. Az emberek szája sok imát elmond Istenhez, de Istennek csak kicsiny hely jut a szívükben, így Isten újra és újra próbára teszi őket. Mivel az emberek tisztátalanok, Istennek nincs más választása, mint hogy próbára tegye őket, hogy elszégyelljék magukat, és önismeretre tegyenek szert a megpróbáltatások közepette. Ha nem így lenne, az emberiség az arkangyal leszármazottja lenne, és egyre romlottabbá válna. Az Istenbe vetett hite során minden ember számos személyes szándékát és célját leveti az Isten általi szüntelen tisztogatás közben. Ha nem így lenne, Istennek nem lenne módja arra, hogy bárkit is felhasználjon, és nem tudná elvégezni az emberekben azt a munkát, amit el kell végeznie. Isten először megtisztítja az embereket, és e folyamat révén az emberek önismeretre tehetnek szert, és Isten megváltoztathatja őket. Csak ekkor helyezi Isten életét beléjük, és csak ekkor tud a szívük teljesen Istenhez fordulni. Így hát azt mondom, hogy Istenben hinni nem olyan egyszerű, mint mondják. Ha csak ismereted van, de nincs benned életként az Ő szava, és ha csak a saját ismeretedre vagy korlátozva, de képtelen vagy gyakorolni az igazságot és megélni Isten igéjét, akkor Isten szemében ez is annak a bizonyítéka, hogy a szíved nem szereti Istent, és azt mutatja, hogy a szíved nem Istenhez tartozik. Az ember csak a Benne való hit által ismerheti meg Istent: ez a végső cél, az ember keresésének célja. Erőfeszítést kell tenned, hogy megéld Isten igéit, hogy gyümölcsöt hozhassanak a gyakorlati életedben. Ha csupán a tanokat ismered, az Istenbe vetett hited semmivé lesz. A hited csak akkor tekinthető teljesnek és Isten akaratával megegyezőnek, ha gyakorolod és meg is éled az Ő igéjét. Ezen az úton sokan tudnak számos ismeretről beszélni, de a haláluk óráján a szemük megtelik könnyel, és gyűlölik magukat, amiért egy egész életet elvesztegettek, és a semmiért éltek meg tisztes öregkort. Ők csak a tanokat értik, de nem tudják az igazságot a gyakorlatba átültetni, sem pedig Istenről tanúskodni. Ehelyett egyszerűen ide-oda futkosnak, szorgoskodnak, mint a méhek, és csak a halál küszöbén veszik észre, hogy hiányzik belőlük az igazi bizonyságtétel, s hogy egyáltalán nem ismerik Istent. Vajon nem késő ez már? Miért nem ragadod meg a napot, és keresed azt az igazságot, amit szeretsz? Miért várnál holnapig? Ha nem szenvedsz az igazságért, és nem igyekszel még életedben megszerezni azt, lehetséges, hogy a halálod óráján kívánsz majd sajnálkozni? Ha ez így van, akkor miért hiszel Istenben? Valójában sok olyan terület van, ahol az emberek – ha csak egy kicsit is megerőltetik magukat – átültethetik az igazságot a gyakorlatba, és ezáltal kielégíthetik Istent. Az emberek csak azért nem tudnak Isten kedve szerint cselekedni, és azért futkosnak folyton a testük szerint, mert a szívüket démonok tartják hatalmukban, és végül semmit sem tudnak felmutatni. Ezért az embereket állandóan bajok és nehézségek sújtják. Vajon ezek nem a Sátán gyötrelmei? Vajon nem a test romlottsága? Ne próbálj meg üres szólamokkal bolondot csinálni Istenből! Lépj inkább a tettek mezejére! Ne csapd be önmagad – mi értelme lenne? Mit nyerhetsz azáltal, hogy a tested kedve szerint élsz, és a hasznot és a hírnevet hajszolod?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az igazságért kell élned, hiszen hiszel Istenben)