E széles világon az óceánok mezőkké apadnak, a mezők óceánokká áradnak, újra és újra. Őrajta kívül, aki minden dolgok között mindenek felett uralkodik, senki sem képes vezetni és irányítani ezt az emberi fajt. Nincs olyan hatalmasság, aki fáradozna vagy előkészületeket tenne az emberi fajért, még kevésbé van olyan, aki ezt az emberi fajt a fény rendeltetési helyére vezethetné és megszabadíthatná a földi igazságtalanságoktól. Isten siratja az emberiség jövőjét, bánkódik az emberiség bukása miatt, és fáj neki, hogy az emberiség lépésről lépésre halad a hanyatlás felé, illetve oda, ahonnan nincs visszaút. Senki sem gondolt még arra, hogy milyen irányba tarthat egy olyan emberiség, amely összetörte Isten szívét, és megtagadta Őt, hogy a gonosz nyomába szegődjön. Éppen ezért senki sem érzi Isten haragját, senki sem keresi a módját, hogy Istennek tetsző legyen, senki sem próbál közelebb kerülni Istenhez, sőt mi több, senki sem próbálja megérteni Isten bánatát és fájdalmát. Még azután is, hogy meghallotta Isten hangját, az ember folytatja saját útját, kitartóan eltévelyeg Istentől, kitér Isten kegyelme és gondoskodása elől, kikerüli az Ő igazságát, és inkább eladja magát a Sátánnak, Isten ellenségének. És ki gondolkozott azon – hogyha az ember kitartana makacssága mellett –, Isten miként fog viselkedni ezzel az emberiséggel, amely elutasította őt anélkül, hogy hátrapillantott volna? Senki sem tudja, hogy Isten ismételt figyelmeztetéseinek és intéseinek az az oka, hogy olyan soha nem látott csapást készített elő a keze által, amely elviselhetetlen lesz az ember teste és lelke számára. Ez a csapás nem csupán a test, hanem a lélek büntetése is. Ezt tudnod kell: amikor Isten terve füstbe megy, és amikor az Ő figyelmeztetéseit és intéseit nem hálálják meg, milyen dühöngést fog szabadjára engedni? Semmihez sem lesz fogható, amit bármely teremtett lény valaha is tapasztalt vagy hallott. És ezért mondom, hogy ez a csapás példa nélküli, és soha nem fog megismétlődni. Mert Isten terve az, hogy csak ez egyszer teremti meg az emberiséget, és csak ez egyszer menti meg az emberiséget. Ez az első alkalom, és egyben az utolsó is. Ezért senki sem értheti meg azt az alapos szándékot és buzgó várakozást, amellyel Isten ezúttal megmenti az emberiséget.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten az ember életének forrása)