A megtestesült Isten munkája két részből áll. Amikor először megtestesült, az emberek nem hittek benne, nem ismerték őt, és keresztre szögezték Jézust. Aztán, amikor másodszor is megtestesült, az emberek még mindig nem hittek benne, még kevésbé ismerték, és ismét keresztre szögezték Krisztust. Vajon az ember nem Isten ellensége? Ha az ember nem ismeri Őt, hogyan lehetne az ember Isten bizalmasa? Hogyan lehetne alkalmas arra, hogy bizonyságot tegyen Istenről? Vajon az ember állítása, hogy szereti Istent, szolgálja Istent és dicsőíti Istent, nem mind csalárd hazugság? Ha te ezeknek az irreális, megvalósíthatatlan dolgoknak szenteled életed, akkor nem hiába fáradozol-e? Hogyan lehetnél Isten bizalmasa, amikor még azt sem tudod, hogy ki Isten? Nem homályos és elvont-e egy ilyen törekvés? Nem csalárd-e? Hogyan lehet valaki Isten bizalmasa? Mi a gyakorlati jelentősége annak, hogy valaki Isten bizalmasa? Lehetsz-e Isten Lelkének bizalmasa? Képes vagy-e meglátni, hogy milyen nagy és magasztos a Lélek? Egy láthatatlan, megfoghatatlan Isten bizalmasának lenni – ez vajon nem homályos és elvont? Mi a gyakorlati jelentősége egy ilyen törekvésnek? Nem csalárd hazugság-e az egész? Arra törekszel, hogy Isten bizalmasává válj, de valójában a Sátán ölebe vagy, mert nem ismered Istent, és a nem létező „mindenek Istenét” keresed, amely láthatatlan, megfoghatatlan, és a saját elképzeléseid terméke. Durván szólva egy ilyen „Isten” a Sátán, praktikusan szólva pedig te magad vagy az. Te a saját bizalmasod akarsz lenni, mégis azt mondod, arra törekszel, hogy Isten bizalmasa legyél – vajon ez nem istenkáromlás? Mi az értéke egy ilyen törekvésnek? Ha Isten Lelke nem ölt testet, akkor Isten lényege csupán egy láthatatlan, megfoghatatlan Életszellem, alaktalan és képlékeny, nem anyagszerű, az ember számára megközelíthetetlen és felfoghatatlan. Hogyan lehetne az ember egy ilyen testetlen, csodálatos, kifürkészhetetlen Lélek bizalmasa? Nem valami tréfa ez? Az ilyen abszurd érvelés érvénytelen és használhatatlan. A teremtett ember eredendően más jellegű, mint Isten Lelke, hogyan lehetnének tehát ők ketten egymás bizalmasai? Ha Isten Lelke nem öltött volna testet, ha Isten nem testesült volna meg, és nem alázkodott volna meg azáltal, hogy teremtett lénnyé lett, akkor a teremtett ember egyrészt alkalmatlan lenne, másrészt képtelen lenne arra, hogy az Ő bizalmasa legyen, és azokon az istenhívőkön kívül, akiknek a lelkük mennybe jutása után lehetőségük nyílhat arra, hogy Isten bizalmasai legyenek, a legtöbb ember képtelen lenne arra, hogy Isten Lelkének bizalmasává váljon. És ha az emberek a megtestesült Isten vezetésével a mennyei Isten bensőséges bizalmasaivá kívánnak válni, akkor vajon nem elképesztően ostoba nem emberi lények-e? Az emberek csupán egy láthatatlan Istenhez való „hűségre” törekszenek, és a legkevésbé sem figyelnek a látható Istenre, mert olyan könnyű egy láthatatlan Istent kergetni. Az emberek ezt úgy csinálják, ahogy akarják, de a látható Isten keresése nem olyan könnyű. Az a személy, aki egy homályos Istent keres, egyáltalán nem képes Istent elnyerni, mert a homályos és elvont dolgok mind az ember által elképzelt dolgok, és nem alkalmasak arra, hogy az ember elnyerje őket. Ha az Isten, aki eljött közétek, egy fenséges és magasztos Isten lenne, aki elérhetetlen számotokra, akkor hogyan tudnátok felfogni az Ő akaratát? És hogyan tudnátok megismerni és megérteni Őt? Ha Ő csak a munkáját végezné, és nem volna semmilyen szokásos kapcsolata az emberekkel, vagy nem rendelkezne normális emberi mivoltával, és megközelíthetetlen volna az egyszerű halandók számára, akkor, még ha sok munkát végezne is értetek, de nektek nem volna kapcsolatotok Vele, és képtelenek volnátok látni Őt, akkor hogyan tudnátok megismerni Őt? Ha ez a test nem rendelkezne a megszokott emberi mivoltával, az embernek nem lenne módja arra, hogy megismerje Istent; az ember csak Isten megtestesülése miatt alkalmas arra, hogy a húsvér testben lévő Isten bizalmasa legyen. Az emberek azért válnak Isten bizalmasaivá, mert kapcsolatba kerülnek vele, mert együtt élnek vele, és a társaságában vannak, és így fokozatosan megismerik Őt. Ha nem így lenne, nem lenne-e hiábavaló az ember törekvése? Vagyis az ember nemcsak Isten munkája miatt képes arra, hogy Isten bizalmasa legyen, hanem a megtestesült Isten valósága és normalitása miatt. Az embereknek csak azért van lehetőségük kötelességük teljesítésére és az igaz Isten imádására, mert Isten testet ölt. Hát nem ez-e a legvalódibb és leggyakorlatiasabb igazság? Nos, még mindig a mennyei Isten bizalmasa szeretnél lenni? Csak akkor lehet az ember az Ő bizalmasa és bensőséges társa, amikor Isten egy bizonyos pontig megalázkodik, vagyis csak akkor, amikor Isten testet ölt. Isten a Lélekből való: hogyan válnak az emberek alkalmassá arra, hogy ennek a Léleknek a bizalmasai legyenek, aki annyira magasztos és kifürkészhetetlen? Csak akkor érthetik meg az emberek az Ő akaratát, és Ő akkor nyerheti meg őket ténylegesen, amikor Isten Lelke alászáll a testbe, és az emberhez hasonlatos külsővel rendelkező teremtménnyé válik. Ő testi mivoltában beszél és munkálkodik, osztozik az emberiség örömében, bánatában és megpróbáltatásaiban, ugyanabban a világban él, mint az emberiség, megvédi és vezeti az emberiséget, és ezen keresztül megtisztítja az embereket, és lehetővé teszi számukra, hogy elnyerjék az Ő üdvösségét és áldását. Miután ezeket a dolgokat elnyerték, az emberek valóban megértik Isten akaratát, és csak ekkor lehetnek Isten bizalmasai. Csak ez valósítható meg a gyakorlatban. Ha Isten láthatatlan és megfoghatatlan lenne az emberek számára, hogyan lehetnének akkor az Ő bizalmasai? Nem üres tanítás-e ez?

Miután eddig hittek Istenben, sokan még mindig a homályos és elvont dolgokat követik. Ma sincs fogalmuk Isten munkájának valóságáról, és még mindig csak jelek és dogmák között élnek. Sőt, a legtöbbjüknek még nem sikerült belépni az olyan új kifejezések valóságába, mint az „Istent szeretők új nemzedéke”, az „Isten bizalmasa”, az „Isten szeretetének példaképe és modellje” és a „Péter stílusa”; ehelyett törekvésük még mindig homályos és elvont, még mindig a dogmákban tapogatóznak, és nem értik e szavak valóságtartalmát. Amikor Isten Lelke testet ölt, te láthatod és megérintheted az Ő munkáját a testben. Mégis, ha te még mindig képtelen vagy arra, hogy az Ő bizalmasává válj, ha még mindig képtelen vagy arra, hogy az Ő bensőséges társa legyél, akkor hogyan lehetnél Isten Lelkének a bensőséges társa? Ha te nem ismered a mai Istent, hogyan lehetnél az Istent szeretők új nemzedékének tagja? Vajon ezek a mondatok nem üres betűk és tanok? Képes vagy-e meglátni a Lelket és felfogni az Ő akaratát? Nem üresek-e ezek a kifejezések? Nem elég, ha te egyszerűen csak kimondod ezeket a kifejezéseket és fogalmakat, és Isten megelégedettségét sem érheted el pusztán az elhatározás által. Te megelégszel csupán azzal, hogy kimondod ezeket a szavakat, és ezt azért teszed, hogy kielégítsd a saját vágyaidat, hogy kielégítsd a saját irreális eszményeidet, és hogy kielégítsd a saját elképzeléseidet és gondolkodásodat. Ha te nem ismered a mai Istent, akkor függetlenül attól, mit teszel, képtelen leszel kielégíteni Isten szívének vágyát. Mit jelent Isten bizalmasának lenni? Még mindig nem értitek ezt? Mivel Isten bizalmasa az ember, így Isten is ember. Vagyis Isten testet öltött, és emberré vált. Csak azok mondhatják egymást bizalmasaiknak, akik egyformák, ők csak ekkor tekinthetők bizalmasoknak. Ha Isten a Lélekből való, hogyan válhatna a teremtett ember az Ő bizalmasává?

Az Istenbe vetett hitednek, az igazságkeresésednek, sőt még a viselkedésednek is a valóságon kell alapulnia: mindennek, amit teszel, gyakorlatiasnak kell lennie, és nem szabad olyan dolgokat hajszolnod, amelyek illuzórikusak és képzeletbeliek. Az ilyen viselkedésnek nincs értéke, mi több, az ilyen életnek nincs értelme. Mivel a törekvésed és az életed mindössze hamissággal és csalással telik, és mivel nem olyan dolgokra törekszel, amelyeknek értékük és jelentőségük van, az egyetlen dolog, amire szert teszel, az abszurd érvelés és dogma, amely nem az igazságból fakad. Az ilyen dolgok nem állnak kapcsolatban a léted jelentőségével és értékével, és csak egy sivár birodalomba juttathatnak téged. Ily módon az egész életed érték és értelem nélkül marad – és ha nem törekszel az értelmes életre, akkor akár száz évig is élhetnél, az is hiábavaló lenne. Hogyan lehetne ezt emberi életnek nevezni? Nem egy állat élete ez valójában? Hasonlóképpen, ha megpróbáljátok az Istenbe vetett hit útját követni, de nem tesztek kísérletet arra, hogy a látható Istent keressétek, és ehelyett egy láthatatlan és megfoghatatlan Istent imádtok, akkor nem még inkább hiábavaló-e ez a törekvés? A végén a törekvésed romhalmazzá válik. Milyen hasznot hoz neked az ilyen törekvés? Az emberrel az a legnagyobb probléma, hogy csak olyan dolgokat szeret, amelyeket nem láthat vagy érinthet, olyan dolgokat, amelyek rendkívül titokzatosak és csodálatosak, és amelyek az ember számára elképzelhetetlenek és az egyszerű halandók számára elérhetetlenek. Minél valószerűtlenebbek ezek a dolgok, annál inkább elemzik őket az emberek, sőt minden mást figyelmen kívül hagyva hajszolják őket, és megpróbálják megszerezni őket. Minél irreálisabbak, az emberek annál alaposabban vizsgálják és elemzik őket, sőt, egészen odáig mennek, hogy megalkotják saját kimerítő elképzeléseiket róluk. Ezzel szemben viszont, minél valószerűbbek a dolgok, az emberek annál elutasítóbbak velük szemben; egyszerűen lenézik, sőt megvetik őket. Vajon nem pontosan ez-e a ti hozzáállásotok ahhoz a valós munkához, amit ma végzek? Minél reálisabbak az ilyen dolgok, annál előítéletesebbek vagytok velük szemben. Nem szántok időt a vizsgálatukra, hanem egyszerűen figyelmen kívül hagyjátok őket; lenézitek ezeket a valós, alacsony szintű követelményeket, sőt számos elképzelést tápláltok erről az Istenről, aki a legvalóságosabb, és egyszerűen képtelenek vagytok elfogadni az Ő valóságát és normalitását. Ily módon nem egy homályos hithez ragaszkodtok-e? Rendíthetetlen a hitetek a múlt idők homályos Istenében, és nem érdekel benneteket a mai valóságos Isten. Vajon ez nem azért van, mert a tegnap Istene és a ma Istene két különböző korszakból származik? Valamint nem azért, mert a tegnap Istene a mennyek magasztos Istene, míg a ma Istene egy apró földi ember? Továbbá nem azért-e, mert az ember által imádott Isten az, akit az ő elképzelései hoztak létre, míg a mai Isten valódi hús-vér testből való, és a földön termett? Mindent összevetve, vajon nem a mai Isten túlságosan is valóságos volta miatt nem követi Őt az ember? Mert amit a mai Isten az emberektől kér, az pontosan az, amit az emberek a legkevésbé sem akarnak megtenni, és ami miatt szégyellik magukat. Nem ez nehezíti-e meg a dolgokat az emberek számára? Nem fedi-e ez fel az emberek sebhelyeit? Ily módon sokan nem a valódi Istent, a gyakorlati Istent keresik, és így a megtestesült Isten ellenségeivé, vagyis antikrisztusokká válnak. Vajon nem nyilvánvaló ez a tény? A múltban, amikor Isten még nem öltött testet, te talán vallásos személy vagy odaadó hívő lehettél. Miután Isten testet öltött, sok ilyen áhítatos hívő akaratlanul is antikrisztussá vált. Tudod, hogy mi folyik itt? Az Istenben való hitedben nem a valóságra koncentrálsz, és nem az igazságot keresed, hanem a hazugságok megszállottja vagy – nem éppen ez a megtestesült Istennel szembeni ellenségeskedésed legegyértelműbb forrása? A megtestesült Istent Krisztusnak nevezik, tehát nem antikrisztus-e mindenki, aki nem hisz a megtestesült Istenben? Tehát az, akiben hiszel és akit szeretsz, valóban ez a megtestesült Isten? Valóban ez az élő, lélegző Isten az, aki a legvalóságosabb és rendkívüli módon normális? Pontosan mi a célja a törekvésednek? A mennyben vagy a földön van? Egy elképzelés vagy az igazság? Isten vagy valami természetfeletti lény? Valójában az igazság az élet legvalóságosabb aforizmája, és a legmagasztosabb ilyen aforizma az egész emberiség körében. Mivel ez az Isten által az emberrel szemben támasztott követelmény, és az Isten által személyesen végzett munka, ezért „az élet aforizmájának” nevezik. Ez nem egy valamiből összefoglalt aforizma, és nem is egy híres idézet egy jeles személyiségtől. Ehelyett az ég és a föld és minden dolgok Mesterének az emberiséghez intézett kijelentése; ezek nem az ember által összefoglalt szavak, hanem Isten eredendő élete. Ezért nevezik „az élet legmagasztosabb aforizmájának”. Az emberek törekvése arra, hogy az igazságot a gyakorlatba átültessék, a kötelességük teljesítése – vagyis az Isten elvárásának való megfelelésre irányuló törekvés. Ennek az elvárásnak a lényege a legvalóságosabb valamennyi igazság közül, nem pedig üres, senki által el nem érhető doktrína. Ha a törekvésed nem más, mint doktrína, és nincs benne valóság, akkor nem lázadsz-e az igazság ellen? Nem vagy-e olyan, aki az igazságot támadja? Hogyan lehetne egy ilyen ember olyan valaki, aki az Isten iránti szeretetre törekszik? A valóság nélküli emberek azok, akik elárulják az igazságot, és mindannyian eredendően lázadók!

Függetlenül attól, hogy milyen úton haladsz, mindenekelőtt meg kell értened azt a munkát, amelyet Isten ma végez, és ismerned kell ennek a munkának a jelentőségét. Meg kell értened és tudnod kell, hogy Isten milyen munkát hoz el, amikor eljön az utolsó napokban, hogy milyen természetet hoz el, és mi fog az emberben beteljesedni. Ha te nem ismered vagy nem érted azt a munkát, amiért Ő eljött, hogy testet öltve elvégezze, akkor hogyan tudod felfogni az Ő akaratát, és hogyan tudsz az Ő bizalmasává válni? Valójában Isten bizalmasának lenni nem bonyolult, de nem is egyszerű. Ha az emberek képesek ezt alaposan megérteni és a gyakorlatba átültetni, akkor mindez egyszerűvé válik; ha az emberek nem képesek alaposan megérteni, akkor sokkal nehezebbé válik, és ráadásul hajlamosak lesznek arra, hogy törekvésük a homályba vezesse őket. Ha az embereknek Isten keresésében nincs saját álláspontjuk, amely mellett kiállhatnának, és nem tudják, hogy milyen igazság mellett kellene kitartaniuk, akkor ez azt jelenti, hogy nincs alapjuk, és így nehéz lesz szilárdan állniuk. Ma nagyon sokan vannak, akik nem értik az igazságot, akik nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, vagy nem tudják megállapítani, hogy mit szeressenek vagy gyűlöljenek. Az ilyen emberek nehezen tudnak szilárdan megállni. Az Istenbe vetett hit kulcsa az, hogy képesek legyünk az igazságot a gyakorlatba átültetni, törődni Isten akaratával, megismerni Isten munkáját az emberen, amikor testi alakjában eljön, és azokat az elveket, amelyek alapján beszél. Ne kövesd a tömegeket. Elveid kell, hogy legyenek abban, hogy mibe kell belekezdened, és ragaszkodnod kell hozzájuk. Ha kitartasz azok mellett a benned lévő dolgok mellett, amelyeket Isten megvilágosodása hozott, az segítségedre lesz. Ha nem így teszel, akkor ma az egyik irányba fordulsz, holnap majd a másikba, és soha nem fogsz semmi érdemlegeset nyerni. Ha ilyen vagy, az nem hasznos a saját életed számára. Azok, akik nem értik az igazságot, mindig másokat követnek: ha az emberek azt mondják, hogy ez a Szentlélek műve, akkor te is azt mondod, hogy ez a Szentlélek műve; ha az emberek azt mondják, hogy ez egy gonosz szellem műve, akkor te is kétkedő leszel, vagy szintén azt mondod, hogy ez egy gonosz szellem műve. Mindig mások szavait szajkózod, és képtelen vagy bármit is önállóan megkülönböztetni, és nem vagy képes önállóan gondolkodni. Ez az álláspont nélküli valaki, aki képtelen különbséget tenni – az ilyen ember egy értéktelen semmirekellő! Te mindig mások szavait ismételgeted: ma azt mondják, hogy ez a Szentlélek műve, de fennáll a valószínűsége, hogy egy napon valaki azt fogja mondani, hogy ez nem a Szentlélek műve, hanem valójában nem más, mint emberi cselekedetek – de te nem tudod ezt megítélni, és amikor tanúja vagy annak, hogy mások ezt mondják, te is ugyanezt mondod. Ez valójában a Szentlélek műve, de te azt mondod, hogy ez az ember munkája; hát nem azok közé tartozol-e, akik káromolják a Szentlélek munkáját? Nem azért fordultál-e ezáltal szembe Istennel, mert nem tudtok különbséget tenni? Talán egy napon megjelenik majd egy bolond, aki azt mondja, hogy „ez egy gonosz szellem műve”, és amikor majd ezeket a szavakat hallod, tanácstalan leszel, és ismét mások szavai kötnek majd meg téged. Minden alkalommal, amikor valaki zavart kelt, te képtelen vagy kiállni az álláspontod mellett, és mindez azért van, mert nem vagy az igazság birtokában. Az Istenben való hit és az Isten megismerésére való törekvés nem egyszerű dolog. Ezeket a dolgokat nem lehet elérni pusztán azzal, hogy összegyűlünk és prédikációt hallgatunk, és nem lehet pusztán a szenvedély által tökéletesedni. Neked meg kell tapasztalnod és ismerned, az elveid szerint kell cselekedned, és el kell nyerned a Szentlélek munkáját. Amikor már tapasztalatokat szereztél, sok mindent meg fogsz tudni különböztetni – meg fogod tudni különböztetni a jót a gonosztól, az igazságosságot a gonoszságtól, azt, ami testből és vérből való, és azt, ami az igazságtól való. Képesnek kell lenned megkülönböztetni mindezeket a dolgokat, és ha így teszel, függetlenül a körülményektől, soha nem fogsz eltévedni. Csak ez a te igazi érettséged.

Isten munkájának megismerése nem egyszerű dolog. Színvonallal és céllal kellene rendelkezned a törekvésedben, tudnod kellene, hogyan keresd az igaz utat, hogyan mérd fel azt, hogy ez-e az igaz út vagy sem, és hogy ez Isten műve-e vagy sem. Mi a legfőbb alapelv az igaz út keresésében? Meg kell vizsgálnod, hogy a Szentlélek munkája jelen van-e ezen az úton vagy sem, hogy ezek a szavak az igazság kifejezői-e, hogy kiről tesznek bizonyságot, és hogy mit hozhat ez neked. Az igaz út és a hamis út megkülönböztetése az alapismeretek több aspektusát igényli, amelyek közül a legalapvetőbb, hogy meg tudd állapítani, jelen van-e benne a Szentlélek munkája vagy sem. Ugyanis az emberek Istenbe vetett hitének lényege az Isten Lelkébe vetett hit, és még a megtestesült Istenbe vetett hitük is azért van, mert ez a test az Isten Lelkének megtestesülése, ami azt jelenti, hogy ez a hit még mindig a Lélekbe vetett hit. Vannak különbségek a Lélek és a test között, de mivel ez a test a Lélektől származik, és a testté lett Ige, így amiben az ember hisz, az még mindig Isten eredendő lényege. Tehát annak megkülönböztetésénél, hogy ez az igaz út vagy sem, mindenekelőtt azt kell nézned, hogy megvan-e benne a Szentlélek munkája vagy sem, utána pedig azt kell nézned, hogy van-e igazság ebben az útban vagy sem. Az igazság a normál emberi lét élettermészete, vagyis az, amit az embertől Isten megkövetelt, amikor kezdetben megteremtette, vagyis a normál emberi mivolta a maga teljességében (beleértve az emberi értelmet, a belátást, a bölcsességet és az emberi lét alapvető ismereteit). Vagyis azt kell megvizsgálnod, hogy ez az út elvezetheti-e az embereket a rendes emberi létnek megfelelő élethez, hogy az igazság, amiről beszélnek, a rendes emberi lét valóságának megfelelően szükséges-e vagy sem, hogy ez az igazság gyakorlatias és valós-e vagy sem, és hogy a legidőszerűbb-e vagy sem. Ha van igazság, akkor az képes az embereket normális és valós tapasztalatokhoz vezetni; az emberek továbbá egyre normálisabbá válnak, emberi értelmük egyre teljesebbé válik, testi és szellemi életük egyre rendezettebbé válik, és érzelmeik is egyre normálisabbá válnak. Ez a második alapelv. Van még egy elv, mégpedig az, hogy az emberek istenismerete növekszik-e vagy sem, és hogy az ilyen munka és igazság megtapasztalása képes-e vagy sem az Isten iránti szeretetet felkelteni bennük, és egyre közelebb vinni őket Istenhez. Ezen mérhető le, hogy ez az út az igaz út-e vagy sem. A legalapvetőbb az, hogy ez az út inkább valószerű-e, mint természetfeletti, és hogy képes-e az ember életét szolgálni, vagy sem. Ha megfelel ezeknek az elveknek, akkor levonható a következtetés, hogy ez az út az igaz út. Nem azért mondom ezeket a szavakat, hogy más utakat fogadjatok el a jövőbeni tapasztalataitok során, és nem is jóslatként, hogy a jövőben egy másik új korszak munkája következik majd el. Azért mondom ezeket, hogy ti biztosak lehessetek abban, hogy a mai út az igaz út, hogy ne csak részben legyetek biztosak a mai munkában való hitetekben, és képesek legyetek betekintést nyerni abba. Még sokan vannak, akik a bizonyosságuk ellenére is értetlenül követnek; az ilyen bizonyosságnak nincs semmi elvi alapja, és az ilyen embereket előbb-utóbb ki kell űzni. Még azok is, akik különösen buzgó követők, három részben biztosak és öt részben bizonytalanok, ami azt mutatja, hogy nincs alapjuk. Mivel a ti képességetek túl gyenge és az alapotok túl sekély, nem értitek a megkülönböztetést. Isten nem ismétli meg a munkáját, nem végez olyan munkát, amely nem valóságos, nem támaszt túlzott követelményeket az emberrel szemben, és nem végez olyan munkát, amely meghaladja az ember értelmét. Minden munka, amit Ő végez, az ember normális felfogóképességének határain belül van, és nem haladja meg a normál emberi értelmet, és az Ő munkája az ember normális elvárásainak megfelelően történik. Ha ez a Szentlélek munkája, akkor az emberek egyre normálisabbá válnak, és az emberi mivoltuk egyre normálisabbá válik. Az emberek egyre jobban megismerik romlott sátáni természetüket és az ember lényegét, és egyre nagyobb vágyat éreznek az igazság után. Vagyis az ember élete nőttön nő, és az ember romlott beállítottsága egyre inkább képes lesz a változásra – ezt jelenti az, hogy Isten válik az ember életévé. Ha egy út képtelen feltárni azokat a dolgokat, amelyek az ember lényegét alkotják, képtelen megváltoztatni az ember beállítottságát, és ráadásul képtelen az embereket Isten elé vinni, vagy megadni nekik Isten igazi megértését, sőt, ahhoz vezet, hogy emberi mivoltuk egyre alantasabbá, értelmük pedig egyre abnormálisabbá válik, akkor ez az út nem lehet az igaz út, és lehet, hogy egy gonosz szellem munkája, vagy a régi út. Röviden, ez nem lehet a Szentlélek jelenlegi munkája. Ti annyi éven át hittetek Istenben, de fogalmatok sincs az igaz út és a hamis út megkülönböztetésének vagy az igaz út keresésének elveiről. A legtöbb embert még csak nem is érdeklik ezek a dolgok; ők csupán oda mennek, ahová a többség megy, és azt ismételgetik, amit a többség mond. Vajon hogy lehet ilyen valaki, aki az igaz utat keresi? És hogyan találják meg az ilyen emberek az igaz utat? Ha felfogjátok ezt a néhány kulcsfontosságú alapelvet, akkor bármi is történik, nem lesztek becsapva. Manapság döntő fontosságú, hogy az emberek képesek legyenek különbséget tenni; ez az, amivel a normális emberi természetnek rendelkeznie kell, és ez az, amivel az embereknek tapasztalataik révén rendelkezniük kell. Ha az emberek még ma sem tesznek különbséget a követés folyamán, és ha az emberi értelmük még mindig nem fejlődött, akkor az emberek túlságosan ostobák, és a törekvésük hibás és eltévelyedett. Ma a legcsekélyebb különbség sincs a törekvésedben, és jóllehet igaz, ahogy te mondod, hogy megtaláltad az igaz utat, de vajon elnyerted-e azt? Képes voltál-e bármit is megkülönböztetni? Mi az igaz út lényege? Az igaz úton nem nyerted el az igaz utat; nem nyertél el semmit az igazságból. Ez azt jelenti, hogy nem érted el azt, amit Isten megkövetel tőled, és így nem történt változás a romlottságodban. Ha továbbra is így folytatod a törekvéseidet, akkor végül ki leszel taszítva. Miután a mai napig követted, biztosnak kell lenned abban, hogy az út, amelyen jártál, a helyes út, és nem lehetnének további kételyeid. Sokan mindig elbizonytalanodnak, és néhány apróság miatt abbahagyják az igazság követését. Az ilyen emberek azok, akik nem ismerik Isten munkáját; ők azok, akik értetlenül követik Istent. Azok az emberek, akik nem ismerik Isten munkáját, képtelenek arra, hogy az Ő bizalmasai legyenek, vagy hogy bizonyságot tegyenek Róla. Azt tanácsolom azoknak, akik csak az áldásokat keresik, és csak azt követik, ami homályos és elvont, hogy minél hamarabb keressék az igazságot, hogy életüknek lehessen értelme. Ne csapjátok be magatokat többé!