Kezdetben, az emberiség megteremtése után az izraeliták voltak azok, akik Isten munkájának alapjául szolgáltak. Egész Izrael volt Jahve földi munkájának bázisa. Jahve munkája az volt, hogy közvetlenül vezesse és pásztorolja az embert a törvények megalkotásával, hogy az ember normális életet élhessen és normális módon imádhassa Jahvét a földön. Az ember nem láthatta és nem érinthette meg Istent a Törvény Korában. Mivel csak annyit tett, hogy a Sátán által megrontott legelső embereket vezette, tanította és pásztorolta, az Ő szavai csupán törvényeket, rendelkezéseket és az emberi viselkedés normáit tartalmazták, és nem látták el őket az élet igazságaival. Az Ő vezetése alatt álló izraelitákat nem rontotta meg mélységesen a Sátán. Az általa végzett törvény munkája csak az üdvösség munkájának legelső állomása, az üdvösség munkájának legeleje volt, és gyakorlatilag semmi köze nem volt az ember életmódjában bekövetkezett változásokhoz. Ezért az üdvösség munkájának kezdetén Neki nem volt szüksége arra, hogy testet öltsön az Izraelben végzett munkájához. Ezért szüksége volt egy médiumra – egy eszközre –, amelyen keresztül kapcsolatba léphetett az emberrel. Így bukkantak fel a teremtett lények között azok, akik Jahve nevében beszéltek és dolgoztak, vagyis így jöttek az ember fiai és a próféták, hogy az emberek között munkálkodjanak. Az ember fiai Jahve nevében dolgoztak az emberek között. Az, hogy Jahve „ember fiainak” nevezi őket, azt jelenti, hogy ezek az emberek Jahve nevében hozták meg a törvényeket. Izrael népe között papok is voltak, papok, akiket Jahve őrzött és védett, és akikben Jahve Szelleme munkálkodott; ők voltak a vezetők a nép között, és közvetlenül Jahvét szolgálták. A próféták viszont arra voltak hivatottak, hogy Jahve nevében beszéljenek minden ország és törzs népéhez. Ők továbbá megjövendölték Jahve munkáját. Legyenek akár az ember fiai, akár a próféták, mindegyiküket maga Jahve Szelleme támasztotta, és Jahve munkája volt bennük. Az emberek között ők voltak azok, akik közvetlenül képviselték Jahvét; csak azért végezték a munkájukat, mert Jahve emelte fel őket, és nem azért, mert ők voltak az a test, amelyben maga a Szentlélek testesült meg. Ezért, bár egyformák voltak abban, hogy Isten nevében beszéltek és munkálkodtak, a Törvény Korában az ember fiai és a próféták nem voltak a megtestesült Isten teste. Isten munkája a Kegyelem Korában és az utolsó szakasz pontosan az ellenkezője volt, mivel az ember üdvösségének és ítéletének munkáját egyaránt maga a megtestesült Isten végezte, és így egyszerűen nem volt szükség arra, hogy még egyszer prófétákat támasszon és az ember fiait, hogy az Ő nevében dolgozzanak. Az ember szemében nincs lényegi különbség a munkájuk lényege és módja között. És éppen ez az oka annak, hogy az emberek állandóan összekeverik a megtestesült Isten munkáját a próféták és az ember fiainak munkájával. A megtestesült Isten megjelenése alapvetően ugyanaz volt, mint a prófétáké és az ember fiaié. És a megtestesült Isten még a prófétáknál is normálisabb és valóságosabb volt. Ezért az ember képtelen különbséget tenni közöttük. Az ember kizárólag a külsőségekre összpontosít, és egyáltalán nincs tudatában annak, hogy bár a kettejük léte, munkája és beszéde egyforma, mégis van közöttük egy lényeges különbség. Mivel az embernek túl gyenge a képessége arra, hogy megkülönböztesse a dolgokat, képtelen különbséget tenni egyszerű dolgok között, még kevésbé ilyen bonyolultak között. Amikor a próféták és azok az emberek, akiket a Szentlélek használt, beszéltek és dolgoztak, ez az ember kötelességének teljesítése volt, a teremtett lény működését szolgálta, és ez olyasvalami volt, amit az embernek meg kellett tennie. A megtestesült Isten szavai és munkája azonban az Ő szolgálatát voltak hivatottak betölteni. Bár az Ő külső alakja egy teremtett lényé volt, az Ő munkája nem az volt, hogy az Ő működését, hanem hogy az Ő szolgálatát végezze. A „kötelesség” kifejezést a teremtett lényekre vonatkozóan használják, míg a „szolgálat” kifejezést a megtestesült Isten testére vonatkozóan. A kettő között lényegi különbség van; nem felcserélhetőek. Az ember munkája csak a kötelessége teljesítése, míg Isten munkája az irányítás, és az Ő szolgálatának végzése. Ezért, bár a Szentlélek számos apostolt használt, és sok próféta volt telve Vele, munkájuk és szavaik csupán arra szolgáltak, hogy a kötelességüket, mint teremtett lények teljesítsék. Lehet, hogy próféciáik meghaladták a megtestesült Isten által elmondott életmódot, és lehet, hogy emberi mivoltuk még a megtestesült Istenét is meghaladta, de ettől még mindig a kötelességüket teljesítették, és nem egy szolgálatot teljesítettek. Az ember kötelessége az ember rendeltetésére utal; ez az, amit az ember elérhet. A megtestesült Isten által végzett szolgálat azonban az Ő irányítására vonatkozik, és ez az ember számára elérhetetlen. Akár beszél, akár munkálkodik, akár csodákat tesz, a megtestesült Isten nagyszerű munkát végez az Ő irányítása során; ezt a munkát pedig ember nem végezheti el Őhelyette. Az ember munkája csak annyi, hogy teremtett lényként teljesítse kötelességét Isten irányítási munkájának egy adott szakaszában. Isten irányítása nélkül, vagyis, ha a megtestesült Isten szolgálata elveszne, a teremtett lény kötelessége is elveszne. Isten munkája az Ő szolgálatának teljesítése során az ember irányítása, míg az ember kötelességének teljesítése a saját felelősségének betöltése, hogy megfeleljen a Teremtő követelményeinek, és semmiképpen sem tekinthető az ember szolgálata teljesítésének. Isten eredendő szubsztanciája számára – az Ő Lelke számára – Isten munkája az Ő irányítása, de a megtestesült Isten számára, aki egy teremtett lény külső formáját viseli, az Ő munkája az Ő szolgálatának végzése. Bármilyen munkát végez is, az az Ő szolgálatának végrehajtása; az ember csak annyit tehet, hogy Isten irányításának keretein belül és az Ő vezetése alatt a legjobbat nyújtja.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség)