Isten és ember együtt tér majd nyugalomra – Második rész

Azok, akik teljesen hitetlen gyermekeiket és rokonaikat a templomba hurcolják, mind rendkívül önzők, és csak játsszák a kedvességet. Ezek az emberek csak arra koncentrálnak, hogy kedvesek legyenek, függetlenül attól, hogy hisznek-e vagy sem, és függetlenül attól, hogy ez Isten akarata-e. Vannak, akik a feleségüket viszik Isten elé, vagy a szüleiket rángatják Isten elé, és attól függetlenül, hogy a Szentlélek egyetért-e vagy sem ezzel, vagy dolgozik-e bennük, vakon folytatják a „tehetséges emberek örökbefogadását” Isten számára. Miféle jó származhat abból, ha kedvességet tanúsítunk e nem hívők iránt? Még ha ők, akik nélkülözik a Szentlélek jelenlétét, küzdenek is azért, hogy kövessék Istent, akkor sem menthetők meg, ahogyan azt egyesek esetleg hinnék. Azok, akik elnyerhetik az üdvösséget, valójában nem is olyan könnyen nyerhetők meg. Azok az emberek, akik nem mentek át a Szentlélek munkáján és próbáin, és akiket a megtestesült Isten nem tökéletesített, teljesen alkalmatlanok arra, hogy teljessé tegyék őket. Ezért attól a pillanattól kezdve, hogy névlegesen elkezdik követni Istent, ezek az emberek nélkülözik a Szentlélek jelenlétét. A körülményeik és tényleges állapotuk fényében egyszerűen nem tehetők teljessé. Ezért a Szentlélek úgy határoz, hogy nem fordít rájuk sok energiát, nem ad nekik semmilyen megvilágosodást, és nem is vezeti őket semmilyen módon; csupán megengedi nekik, hogy kövessék, és végül feltárja eredeményeiket – ez elég. Az emberiség lelkesedése és szándékai a Sátántól származnak, és ezek a dolgok semmiképpen sem tudják beteljesíteni a Szentlélek munkáját. Nem számít, milyenek az emberek, a Szentlélek munkájának meg kell lennie bennük. Vajon képesek-e az emberek teljessé tenni az embereket? Miért szereti a férj a feleségét? Miért szereti egy feleség a férjét? Miért engedelmeskednek a gyerekek a szüleiknek? Miért dédelgetik a szülők a gyermekeiket? Valójában milyen szándékok rejlenek az emberekben? Nem az a szándékuk, hogy saját terveiket és önző vágyaikat kielégítsék? Valóban Isten irányítási terve érdekében akarnak cselekedni? Valóban Isten munkája érdekében cselekszenek? Az a szándékuk, hogy teljesítsék egy teremtett lény kötelességeit? Azok, akik attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdtek hinni Istenben, nem képesek elérni a Szentlélek jelenlétét, soha nem nyerhetik el a Szentlélek munkáját; ezek az emberek kétségkívül pusztulásra ítélt tárgyak. Bármennyi szeretetet is érez valaki irántuk, az nem helyettesítheti a Szentlélek munkáját. Az emberek lelkesedése és szeretete emberi szándékokat képvisel, de nem képviselheti Isten szándékait, és Isten munkáját sem helyettesítheti. Még ha valaki a lehető legnagyobb szeretetet vagy irgalmasságot tanúsítja is azok iránt az emberek iránt, akik névlegesen hisznek Istenben, és úgy tesznek, mintha követnék Őt, anélkül, hogy tudnák, mit jelent valójában hinni Istenben, ők akkor sem fogják elnyerni Isten együttérzését, mint ahogy a Szentlélek munkáját sem. Még ha az Istent őszintén követő emberek gyenge képességekkel rendelkeznek is, és nem képesek sok igazságot megérteni, alkalmanként mégis elnyerhetik a Szentlélek munkáját; azonban azok, akiknek meglehetősen jó képességük van, de nem hisznek őszintén, egyszerűen nem nyerhetik el a Szentlélek jelenlétét. Az ilyen embereknél egyáltalán nincs lehetőség az üdvösségre. Még ha olvassák is Isten szavait vagy időnként prédikációkat hallgatnak, sőt, még ha dicséretet énekelnek is Istennek, végső soron nem lesznek képesek megmaradni a megnyugvás idejéig. Azt, hogy az emberek őszintén igyekeznek-e, nem az határozza meg, hogy mások hogyan ítélik meg őket, vagy, hogy a környezetük hogyan tekint rájuk, hanem az, hogy a Szentlélek munkálkodik-e rajtuk, és hogy elérték-e a Szentlélek jelenlétét. Ezen túlmenően attól függ, hogy változik-e a beállítottságuk, és attól, hogy a Szentlélek munkájának egy bizonyos időszakon át tartó megélése után szereztek-e bármilyen ismeretet Istenről. Ha a Szentlélek munkálkodik egy személyen, akkor ennek a személynek a természete fokozatosan megváltozik, és az Istenhittel kapcsolatos szemléletmódja fokozatosan tisztábbá válik. Függetlenül attól, hogy az emberek mennyi ideig követik Istent, amennyiben megváltoztak, az azt jelenti, hogy a Szentlélek munkálkodik rajtuk. Ha nem változtak meg, az azt jelenti, hogy a Szentlélek nem dolgozik rajtuk. Még ha ezek az emberek nyújtanak is valamilyen szolgálatot, az áldások elnyerésének vágya hajtja őket erre. Az, hogy csak alkalmanként végeznek szolgálatot, nem helyettesítheti a beállítottságukban bekövetkező változás megélését. Végső soron mégis elpusztulnak, mert a királyságban nem lesz szükség szolgálattevőkre, és nem lesz szükség senkire sem, akinek a beállítottsága nem változott úgy, hogy azoknak az embereknek szolgáljon, akik tökéletesedtek, és akik hűségesek Istenhez. Azok a múltban elhangzott szavak, hogy „Ha valaki hisz az Úrban, az egész családjára rámosolyog a szerencse”, a Kegyelem Korára illenek, de nem kapcsolódnak az emberiség rendeltetéséhez. Ezek csak a Kegyelem Korának egy szakaszában voltak megfelelőek. E szavak jelentéstartalma a békére és az anyagi áldásokra irányult, amelyeket az emberek élveztek; nem azt jelentették, hogy annak, aki az Úrban hisz, az egész családja üdvösségre jut, és azt sem, hogy amikor valaki áldásban részesül, az egész családja is nyugalomra térhet. Azt, hogy valaki áldásban részesül-e vagy szerencsétlenséget szenved, saját lényege határozza meg, nem pedig valamiféle közös lényeg, amelyen esetleg másokkal osztozik. Az ilyen mondásnak vagy szabálynak egyszerűen nincs helye a királyságban. Ha valaki végül képes életben maradni, az azért van, mert eleget tett Isten elvárásainak, ha pedig végül nem tud fennmaradni a megnyugvás idejéig, az azért van, mert engedetlen volt Istennel szemben, és nem tett eleget Isten elvárásainak. Mindenkinek megvan a megfelelő rendeltetési helye. Ezeket a rendeltetési helyeket az egyes emberek lényege határozza meg, és egyáltalán semmi közük sincs más emberekhez. Egy gyermek gonosz viselkedését nem lehet átruházni a szüleire, sem egy gyermek igazságosságában nem osztozhatnak a szülei. Egy szülő gonosz viselkedése nem vihető át a gyermekeire, és a szülő igazságossága sem osztható meg a gyermekeivel. Mindenki viseli a saját bűneit, és mindenki élvezi a maga áldásait. Senki sem helyettesítheti a másik embert; ez az igazságosság. Az ember szemszögéből nézve, ha a szülők áldásban részesülnek, akkor a gyermekeiknek is képesnek kell lenniük erre, és ha a gyermekek rosszat követnek el, akkor a szüleiknek kell vezekelniük ezekért a bűnökért. Ez egy emberi nézőpont és a dolgok intézésének emberi módja; ez nem Isten nézőpontja. Mindenki sorsát a viselkedéséből fakadó lényege határozza meg, és ez mindig megfelelően meghatározott. Senki sem viselheti más bűneit; még inkább, senki sem kaphat büntetést más helyett. Ez egyértelmű. Egy szülőnek a gyermekei iránt érzett odaadó gondoskodása nem jelenti azt, hogy a gyermekei helyett is végezhet igaz tetteket, és a gyermek szülei iránti kötelességtudó odaadása sem jelenti azt, hogy a szülei helyett is cselekedhet igaz tetteket. Ezt jelentik valójában a következő szavak: „Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, két asszony őröl a kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.” Az emberek nem vezethetik megnyugvásra gonosztevő gyermekeiket az irántuk érzett mélységes szeretetük alapján, és senki sem vezetheti megnyugvásra feleségét (vagy férjét) saját igaz magatartása alapján. Ez egy törvényszerű szabály; ez alól senki sem lehet kivétel. Végső soron az igazságot cselekvők az igazságot cselekvők, a gonosztevők pedig a gonosztevők. Az igazak végül életben maradhatnak, míg a gonosztevők elpusztíttatnak. A szentek szentek; ők nem mocskosak. A mocskosak mocskosak, és egy részük sem szent. Azok az emberek, akiket el fognak pusztítani, mind a gonoszok, és azok, akik életben maradnak, mind az igazak – még akkor is, ha a gonoszok gyermekei igaz tetteket követnek el, és még akkor is, ha az igazak szülei gonosz tetteket követnek el. Nincs kapcsolat egy hívő férj és egy hitetlen feleség között, és nincs kapcsolat hívő gyermekek és hitetlen szülők között; ez a kétféle ember teljesen összeegyeztethetetlen. Mielőtt az ember nyugalomra térne, vannak testi rokonai, de ha egyszer belépett a nyugalomba, akkor már nem lesz semmilyen testi rokona, akiről beszélhetnénk. Azok, akik teljesítik a kötelességüket, ellenségei azoknak, akik nem teljesítik; azok, akik szeretik Istent, és azok, akik gyűlölik Őt, ellentétben állnak egymással. Azok, akik majd nyugalomra térnek, és azok, akiket majd elpusztítanak, két összeférhetetlen típusú teremtmény. Azok a teremtmények, amelyek teljesítik kötelességeiket, képesek lesznek a túlélésre, míg azok, amelyek nem teljesítik kötelességeiket, a pusztulás tárgyává válnak; mi több, ez az örökkévalóságon át fog tartani. Azért szereted-e a férjedet, hogy teljesítsd a teremtett lényként rád háruló kötelességeidet? Azért szereted-e a feleségedet, hogy teljesítsd a teremtett lényként rád háruló kötelességet? Azért vagy-e kötelességtudó a hitetlen szüleiddel szemben, hogy teljesítsd teremtett lényként vállalt kötelességeidet? Helyes vagy helytelen az Istenbe vetett hitről alkotott emberi szemlélet? Miért hiszel Istenben? Mit szeretnél elérni? Hogyan szereted Istent? Azok, akik nem tudják teljesíteni a teremtett lényekként rájuk háruló kötelességüket, és akik nem képesek minden erőfeszítést megtenni, pusztítás tárgyává válnak. A mai emberek között léteznek fizikai kapcsolatok, valamint vérségi kötelékek, de a jövőben ezek mind meg fognak szűnni. A hívők és a hitetlenek nem férnek össze, sőt, inkább szemben állnak egymással. A nyugalomban lévők hinni fognak abban, hogy van Isten, és alávetik magukat Istennek, míg az Istennek engedetlenek mind a pusztulásé lesznek. Nem léteznek majd többé családok a földön; hogyan is létezhetnének szülők, gyermekek vagy házastársi kapcsolatok? A hit és a hitetlenség összeférhetetlensége teljesen megszakítja majd az ilyen fizikai kapcsolatokat!

Eredetileg nem léteztek családok az emberiségben; csak egy férfi és egy nő létezett – két különböző fajta emberi lény. Nem voltak országok, családokról nem is beszélve, de az emberiség romlottsága következtében mindenféle emberek önálló klánokba szerveződtek, amelyek később országokká és etnikumokká fejlődtek. Ezek az országok és etnikumok kis különálló családokból álltak, és ilyen módon a nyelv és a határok különbségei alapján osztották szét a mindenféle embert a különböző rasszok között. Valójában, akárhány rassz is van a világon, az emberiségnek egyetlen őse van. Kezdetben csak kétféle ember létezett, és ez a kétféle ember a férfi és a nő volt. Isten munkájának előrehaladása, a történelem alakulása és a földrajzi változások következtében azonban az embereknek ez a két fajtája különböző mértékben még többféle emberré fejlődött. Alapvetően, függetlenül attól, hogy hány rassz alkotja az emberiséget, az emberiség egésze még mindig Isten teremtménye. Nem számít, hogy az emberek milyen rasszhoz tartoznak, mindannyian az Ő teremtményei; mindannyian Ádám és Éva leszármazottai. Bár nem Isten keze alkotta őket, mégis Ádám és Éva leszármazottai, akiket Isten személyesen teremtett. Nem számít, hogy az emberek milyen típusú lényekhez tartoznak, mindannyian az Ő teremtményei; mivel az emberiséghez tartoznak, amelyet Isten teremtett, rendeltetésük az, ami az emberiségé kell legyen, és az embereket szervező szabályok szerint osztották szét őket. Vagyis minden gonosztevő és minden igaz végül is teremtmény. Azok a teremtmények, melyek gonoszságot követnek el, végül elpusztulnak, és azok a teremtmények, akik igaz tetteket hajtanak végre, fennmaradnak. Ez a legmegfelelőbb megoldás e kétféle teremtmény számára. A gonosztevők engedetlenségük következtében nem tagadhatják, hogy bár Isten teremtményei, de a Sátán hatalmába kerítette őket, és ezért nem üdvözülhetnek. Az igazul viselkedő teremtmények, azon tény alapján, hogy életben maradnak, nem tagadhatják, hogy Isten teremtette őket, és miután a Sátán megrontotta őket, mégis üdvösséget kaptak. A gonosztevők olyan teremtmények, akik engedetlenek Istennel szemben; ők olyan teremtmények, akik nem üdvözülhetnek, és akiket a Sátán már teljesen megszállt. A gonoszságot elkövető emberek is emberek; ők olyan emberi lények, akiket a végletekig megrontottak, és akiket nem lehet megmenteni. Minthogy ők is teremtmények, az igaz magatartású embereket is megrontották, de ők olyan emberek, akik hajlandóak kitörni romlott beállítottságukból, és képessé váltak arra, hogy alávessék magukat Istennek. Az igaz magatartású emberek nem bővelkednek az igazságosságban, hanem megváltást kaptak, és megszabadultak a romlott beállítottságuktól; képesek alávetni magukat Istennek. Ők a végén megállják a helyüket, bár ez nem jelenti azt, hogy a Sátán soha nem rontotta meg őket. Miután Isten munkája véget ér, az Ő összes teremtménye között lesznek olyanok, akik elpusztulnak, és lesznek olyanok, akik fennmaradnak. Ez az Ő irányító munkájának szükségszerű iránya; senki sem tagadhatja ezt. A gonosztevőknek nem lesz lehetőségük a túlélésre; azok, akik engedelmeskednek és a végsőkig követik Istent, biztosan fennmaradnak. Mivel ez a munka az emberiség irányítási munkája, lesznek, akik megmaradnak, és lesznek, akik kiűzetnek. Ezek különböző kimenetek a különböző típusú emberek számára, és ezek a legmegfelelőbb eljárásmódok Isten teremtményei számára. Isten utolsó rendezése az emberiséggel kapcsolatban az, hogy szétválasztja őket a családok szétszakításával, az etnikumok szétzúzásával és a nemzeti határok feldarabolásával egy családok és nemzeti határok nélküli rendszerben, mivel az emberek végül is egy őstől származnak, és Isten teremtményei. Röviden, a gonosztevő teremtmények mind elpusztulnak, az Istennek engedelmeskedő teremtmények pedig életben maradnak. Ily módon nem lesznek családok, nem lesznek országok, és különösen nem lesznek etnikumok az eljövendő megnyugvás idején; ez a fajta emberiség lesz a legszentebb fajta emberiség. Ádámot és Évát eredetileg azért teremtették, hogy az emberiség mindenről gondoskodhasson a földön; az emberek eredetileg minden dolog urai voltak. Az emberek megteremtésével az volt Jahve szándéka, hogy lehetővé tegye számukra, hogy a földön létezzenek, és gondoskodjanak minden dologról a földön, mivel az emberiség eredetileg nem volt megrontva, és képtelen volt gonoszságot elkövetni. Miután azonban az emberek megromlottak, már nem voltak minden dolog őrzői. Isten megváltásának célja az emberiség e funkciójának helyreállítása, az emberiség eredeti értelmének és eredeti engedelmességének visszaállítása; a nyugalomban lévő emberiség maga lesz annak az eredménynek a megtestesítője, amelyet Isten a megváltás munkájával remél elérni. Bár ez már nem olyan élet lesz, mint amilyen az Édenkertben volt, a lényegük ugyanaz lesz; az emberiség egyszerűen már nem lesz a korábbi romlatlan önmaga, hanem egy olyan emberiség, amely romlottá vált, és később üdvösségben részesült. Ezek az emberek, akik üdvösséget kaptak, végül (vagyis miután Isten munkája befejeződött) nyugalomra térnek. Hasonlóképpen, a büntetésre várók kimenetele is teljesen feltárul a végén, és csak Isten munkájának befejeződése után fogják elpusztítani őket. Más szóval, miután az Ő munkája befejeződött, a gonosztevőket és az üdvözülteket egyaránt felfedik, mert az összes embertípus felfedésének munkáját (akár a gonosztevők, akár az üdvözültek közé tartoznak) egyszerre fogják mindenkin véghez vinni. A gonosztevők kiűzetnek, és azokat, akiknek megengedték, hogy maradjanak, ezzel egyidőben felfedik. Ezért az összes embertípus sorsa egyszerre fog kiderülni. Isten nem fogja megengedni, hogy az üdvösségre jutott emberek egy csoportja nyugalomra térjen, mielőtt a gonosztevőket félreállítja, és apránként megítéli vagy megbünteti őket; ez nem állna összhangban a tényekkel. Amikor a gonosztevőket elpusztítják, és azok, akik fennmaradhatnak, nyugalomra térnek, Isten munkája az egész világegyetemben befejeződik. Nem lesz rangsor azok között, akik áldásban részesülnek, és azok között, akik szerencsétlenséget szenvednek; azok, akik áldásban részesülnek, örökké élni fognak, míg azok, akiket szerencsétlenség ér, mindörökre elpusztulnak. A munka e két lépcsője egyszerre fejeződik be. Pontosan az engedetlen emberek létezése miatt fog feltárulni azok igazságossága, akik engedelmeskednek, és pontosan azért, mert vannak olyanok, akik áldásban részesültek, fog feltárulni az a szerencsétlenség, amelyet a gonosztevők szenvednek el gonosz viselkedésük miatt. Ha Isten nem leplezné le a gonosztevőket, akkor az Istennek őszintén engedelmeskedő emberek soha nem látnák meg a napot; ha Isten nem vinné megfelelő helyre azokat, akik engedelmeskednek neki, akkor az Istennek engedetlenek nem kaphatnák meg megérdemelt megtorlásukat. Ez Isten munkájának folyamata. Ha Ő nem végezné el ezt a munkát, a rossz büntetését és a jó jutalmazását, akkor a teremtményei soha nem juthatnának el a megfelelő rendeltetési helyükre. Amint az emberiség majd nyugalomra tér, a gonosztevőket addigra elpusztítják, és az egész emberiség a helyes útra kerül; minden embertípus a saját fajtájával lesz, összhangban azokkal a feladatokkal, amelyeket el kellene végezniük. Csak ez lesz az emberiség nyugalmának napja, ez lesz az emberiség fejlődésének a szükségszerű iránya, és csak, amikor az emberiség nyugalomra tér, akkor fog Isten nagy és végső alkotása beteljesedni; ez lesz az Ő munkájának az utolsó része. Ez a munka véget vet az emberiség egész dekadens testi életének, csakúgy, mint a romlott emberiség életének. Az emberek attól fogva egy új birodalomba lépnek. Bár minden ember a testben fog élni, jelentős különbségek lesznek ennek az életnek a lényege és a romlott emberiség élete között. E lét és a romlott emberiség létének jelentősége szintén különbözik. Bár ez nem egy újfajta ember élete lesz, mégis azt lehet mondani, hogy az üdvösségben részesült emberiség élete lesz, valamint olyan élet, amelyben helyreállt az emberség és az értelem. Olyan emberekről van szó, akik egykor engedetlenek voltak Istennel szemben, akiket Isten meghódított, majd megmentett; ők olyan emberek, akik meggyalázták Istent, majd később tanúságot tettek Róla. Miután elviselték és túlélték az Ő próbáját, létük a legértelmesebb lét lesz; ők azok az emberek, akik a Sátán előtt tanúságot tettek Istenről, és azok az emberek, akik alkalmasak az életre. A pusztulásé azok lesznek, akik nem tudnak tanúságot tenni Istenről, és nem alkalmasak arra, hogy tovább éljenek. Az ő pusztulásuk a gonosz viselkedésük következménye lesz, és ez a megsemmisülés a legjobb vég a számukra. A jövőben, amikor az emberiség belép a gyönyörű birodalomba, már nem lesz olyan kapcsolat férj és feleség, apa és lánya, vagy anya és fia között, mint amilyet az emberek elképzelnének. Akkoriban minden ember a saját fajtáját fogja követni, és a családok addigra szétesnek. Miután teljesen elbukott, a Sátán soha többé nem fogja zavarni az emberiséget, és az embereknek nem lesz többé romlott sátáni természetük. Azok az engedetlen emberek addigra elpusztulnak, és csak az engedelmes emberek maradnak meg. Mint ilyen, nagyon kevés család marad fenn érintetlenül; hogyan létezhetnek továbbra is fizikai kapcsolatok? Az emberiség korábbi testi élete teljesen tiltott lesz; hogyan létezhetnek akkor az emberek között fizikai kapcsolatok? A romlott sátáni természetek nélkül az emberi élet már nem a régi, múltbeli élet lesz, hanem egy új élet. A szülők elveszítik a gyermekeket, és a gyermekek elveszítik a szülőket. A férjek elveszítik a feleségeket, és a feleségek elveszítik a férjeket. Jelenleg léteznek fizikai kapcsolatok az emberek között, ezek azonban nem fognak többé létezni, ha egyszer mindenki nyugalomra tér. Csak ez a fajta emberiség fog rendelkezni igazsággal és szentséggel; csak ez a fajta emberiség tudja imádni Istent.

Isten megteremtette az embereket, a földre helyezte őket, és azóta is Ő vezeti őket. Azután megmentette őket, és Ő Maga szolgált az emberiség vétekáldozatául. A végén még meg kell hódítania az emberiséget, teljesen meg kell mentenie az embereket, és vissza kell állítania őket eredeti hasonlatosságukba. Ez az a munka, amivel Ő a kezdetektől fogva foglalkozik – az emberiség eredeti képmására és hasonlatosságára való visszaállítása. Isten meg fogja alapítani az Ő királyságát és vissza fogja állítani az emberek eredeti hasonlatosságát, ami azt jelenti, hogy Isten vissza fogja állítani a hatalmát a földön és az egész teremtés fölött. Az emberiség elvesztette istenfélő szívét, valamint az Isten teremtményeit megillető funkcióját, miután a Sátán megrontotta, és ezáltal Istennek engedetlen ellenséggé vált. Az emberiség ezután a Sátán uralma alatt élt és a Sátán parancsait követte; így Istennek nem volt módja arra, hogy a teremtményei között munkálkodjon, és egyre kevésbé tudta elnyerni félő tiszteletüket. Az embereket Isten teremtette, és Istent kellene imádniuk, de valójában hátat fordítottak Neki, és helyette a Sátánt imádták. A Sátán lett a bálvány a szívükben. Így Isten elvesztette a szívükben az Ő tekintélyét, ami azt jelenti, hogy elvesztette az emberiség megteremtése mögötti értelmet. Ezért ahhoz, hogy helyreállítsa az emberiség Őáltali teremtése mögötti értelmet, vissza kell állítania az eredeti hasonlatosságukat, és meg kell szabadítania az emberiséget a romlott beállítottságuktól. Ahhoz, hogy visszaszerezze az embereket a Sátántól, meg kell mentenie őket a bűntől. Csak így tudja fokozatosan helyreállítani Isten eredeti hasonlatosságukat és működésüket, és végül helyreállítani az Ő királyságát. Az engedetlenség fiainak végső elpusztítására is sor kerül, hogy az emberek jobban imádhassák Istent és jobban élhessenek a földön. Mivel Isten teremtette az embereket, ráveszi őket, hogy imádják Őt; mivel vissza akarja állítani az emberiség eredeti funkcióját, ezért teljesen és minden torzítás nélkül állítja vissza azt. Az Ő hatalmának helyreállítása azt jelenti, hogy eléri, hogy az emberek imádják Őt és alávetik magukat Neki; ez azt jelenti, hogy Isten az embereket Önmaga miatt tartja életben, ellenségeit pedig pusztulás tárgyává teszi az Ő hatalma következtében. Ez azt jelenti, hogy Isten eléri, hogy minden, ami Róla szól, fennmaradjon az emberek között, bárki ellenállása nélkül. Az a királyság, amelyet Isten fel akar állítani, az Ő saját királysága. Az emberiség, amelyet Ő akar, az, amely imádni fogja Őt, amely teljesen aláveti magát Neki, és kinyilvánítja az Ő dicsőségét. Ha Isten nem menti meg a romlott emberiséget, akkor az emberiség Őáltali megteremtése mögött álló értelem elvész; nem lesz többé tekintélye az emberek között, és az Ő királysága többé nem lesz képes létezni a földön. Ha Isten nem pusztítja el az iránta engedetlen ellenségeket, akkor képtelen lesz elnyerni teljes dicsőségét, sem az Ő királyságát nem tudja megalapítani a földön. Ezek lesznek munkája befejezésének és az Ő nagy művének jelei: teljesen elpusztítani az emberiség közül azokat, akik engedetlenek Vele szemben, és megnyugvásba vinni azokat, akiket teljessé tett. Amikor az emberek visszanyerik eredeti hasonlatosságukat, és amikor képesek lesznek teljesíteni az őket illető kötelességeket, megmaradnak a megfelelő helyükön, és alávetik magukat Isten minden intézkedésének, akkor majd Isten elnyeri a földön az Őt imádó emberek egy csoportját, és egy olyan királyságot is létrehoz a földön, amely Őt imádja. Örök győzelmet fog aratni a földön, és mindazok, akik ellene vannak, mindörökre elpusztulnak. Ez majd visszaállítja az Ő emberiség megteremtését illető eredeti szándékát; visszaállítja az Ő minden dolog megteremtését illető szándékát, és visszaállítja az Ő hatalmát is a földön, minden dolog között és az Ő ellenségei között. Ezek lesznek az Ő teljes győzelmének szimbólumai. Ettől kezdve az emberiség nyugalomra tér, és egy olyan életet kezd, amely a helyes úton halad. Isten is örök megnyugvásra tér az emberiséggel együtt, és megkezdi az örök életet, amelyben Ő és az emberek is osztoznak. A földön lévő mocsok és engedetlenség majd eltűnik, és minden jajgatás elhal, és minden, ami Istennel szemben áll ezen a világon, megszűnik létezni. Csak Isten és azok az emberek maradnak meg, akiknek Ő hozta el az üdvösséget; csak az Ő teremtése marad meg.

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren