A testvérek közül azok, akik mindig negativitásukat hangoztatják, a Sátán szolgái, és megzavarják a gyülekezetet. Az ilyen embereket egy napon ki kell közösíteni és ki kell rekeszteni. Ha az embereknek Istenbe vetett hitükben nincs Istent félő szívük, ha nincs Istennek alávetett szívük, akkor nemhogy nem lesznek képesek semmilyen munkát végezni Érte, hanem éppen ellenkezőleg, olyanokká válnak, akik megzavarják munkáját, és ellenállnak Neki. Hinni Istenben, de nem alávetettnek lenni Neki és nem félni Őt, hanem ellenállni Neki a legnagyobb szégyen egy hívő számára. Ha a hívők beszédükben és magatartásukban ugyanolyan nemtörődömök és gátlástalanok, mint a nem hívők, akkor még a nem hívőknél is gonoszabbak; ők archetipikus démonok. Akik a gyülekezeten belül mérgező, rosszindulatú beszédüknek adnak hangot, akik pletykákat terjesztenek, akik diszharmóniát szítanak, és klikkeket alkotnak a testvérek között – ők azok, akiket ki kellett volna zárni a gyülekezetből. Mivel azonban most Isten munkájának egy másik korszaka van, ezek az emberek korlátozva vannak, hiszen a biztos kiiktatás vár rájuk. Mindazoknak, akiket a Sátán megrontott, romlott beállítottságuk van. Egyeseknek csak romlott beállítottságaik vannak, de vannak, akik mások: nemcsak romlott sátáni hajlamaik vannak, hanem természetük is rendkívül rosszindulatú. Nemcsak szavaik és tetteik fedik fel romlott sátáni hajlamaikat; ezek az emberek maguk az igazi ördögök és Sátánok. Viselkedésük félbeszakítja és megzavarja Isten munkáját, megzavarja a testvérek életbe való belépését, és kárt tesz a gyülekezet normális életében. Előbb-utóbb ezeket a báránybőrbe bújt farkasokat el kell takarítani; kíméletlen hozzáállást, elutasító hozzáállást kell kialakítani a Sátán ezen inasaival szemben. Csak így lehet Isten oldalán állni, és aki nem így tesz, az a Sátánnal együtt vergődik a mocsárban. Akik őszintén hisznek Istenben, azoknak mindig ott van a szívében, és mindig magukban hordozzák az Istent félő, istenszerető szívet. Azoknak, akik hisznek Istenben, óvatosan és körültekintően kell cselekedniük, és mindannak, amit tesznek, összhangban kell lennie Isten követelményeivel, és képesnek kell lennie megelégíteni az Ő szívét. Nem szabad önfejűeknek lenniük, azt tenniük, amihez csak kedvük van; ez nem fér össze a szent illendőséggel. Az embereknek nem szabad ámokfutás közepette Isten zászlóját lengetni mindenütt, és közben mindenhol parádézni és szélhámoskodni; ez a leglázadóbb magatartás. A családoknak is megvannak a maguk szabályai, a nemzeteknek pedig a maguk törvényei – vajon nem még inkább így van ez Isten házában? Ott talán nem még szigorúbbak a normák? Vajon nincs-e ott még több adminisztratív rendelet? Az emberek szabadon tehetnek, amit akarnak, de Isten adminisztratív rendeletein nem változtathatnak tetszésük szerint. Isten olyan Isten, aki nem tűri az emberektől a sértést; Ő olyan Isten, aki halálba küldi az embereket. Tényleg még mindig nem tudják ezt az emberek?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot)