A Krisztussal összeférhetetlenek minden bizonnyal Isten ellenfelei

Mindenki látni szeretné Isten valódi ábrázatát, és mindenki vágyik arra, hogy Ővele legyen. Szerintem egyetlen fivér vagy nővér sem mondaná azt, hogy nem kívánja látni Jézust vagy Vele lenni. Mielőtt látnátok Jézust – mielőtt látnátok a megtestesült Istent –, valószínűleg mindenféle elképzelést dédelgettek, például Jézus megjelenéséről, beszédmódjáról, életmódjáról, és így tovább. Azonban ha már valóban láttátok Őt, akkor hamar megváltoznak az elképzeléseitek. Vajon miért? Szeretnétek tudni? Igaz, hogy nem tekinthetünk el az emberi gondolkodástól, de ami még ennél is fontosabb, Krisztus lényege nem tűri el az ember általi módosítást. Hallhatatlannak vagy egy bölcsnek gondoljátok Krisztust, azonban senki nem tartja Őt isteni lényeggel bíró közönséges embernek. Így sokan, akik éjjel-nappal arra áhítoznak, hogy lássák Istent, valójában Isten ellenségei, és összeférhetetlenek Ővele. Vajon nem az ember hibája ez? Még most is úgy gondoljátok, hogy a hitetek és a hűségetek elegendő ahhoz, hogy érdemessé tegyen benneteket Isten ábrázatának megpillantására, azonban én arra buzdítalak benneteket, hogy lássátok el magatokat több olyan dologgal, ami gyakorlatias. Mert a múltban, a jelenben és a jövőben is, a Krisztussal kapcsolatba kerülők közül sokan kudarcot vallottak már vagy kudarcot fognak vallani, mindannyian a farizeusok szerepét játsszák. Mi az oka annak, hogy kudarcot vallotok? Pontosan az, hogy olyan Isten szerepel az elképzeléseitek között, aki magasztos és bámulatra méltó. Azonban az igazság nem az ember óhaja szerint való. Krisztus nem csupán nem magasztos, hanem kifejezetten kicsi. Nem csupán ember Ő, hanem hétköznapi ember. Nem csupán nem tud felmenni a mennybe, hanem még a földön sem mozoghat szabadon. És mivel ez így van, az emberek úgy kezelik Őt, akár egy hétköznapi embert. Nemtörődöm módon kezelik Őt, amikor Ővele vannak, és meggondolatlanul szólnak Őhozzá, miközben még mindig a „valódi Krisztus” eljövetelére várnak. Hétköznapi embernek vélitek a Krisztust, aki már eljött, szavait pedig hétköznapi ember szavainak. Emiatt nem kaptatok még semmit Krisztustól, hanem inkább teljesen felfedtétek a saját rútságotokat.

Mielőtt kapcsolatba kerültél volna Krisztussal, esetleg úgy gondoltad, hogy teljes mértékben átformálódott a természeted, és Krisztus hűséges követője vagy, hogy senki nem méltóbb nálad arra, hogy elnyerje Krisztus áldásait, és mivel sok utat bejártál, sok munkát elvégeztél, és sok gyümölcsöt hoztál, bizonyára azok között leszel, aki végül megkapja majd a koronát. Van azonban egy igazság, amelyet nem feltétlenül tudsz: Az ember romlott természete, lázadó volta és ellenállása felfedetik akkor, amikor meglátja Krisztust, és az ilyenkor felfedett lázadó mivolt és ellenállás maradéktalanabbul és teljesebb mértékben felfedetik, mint bármely máskor. Mivel Krisztus az embernek Fia – az embernek Fia, aki természetes emberi mivolttal rendelkezik –, ezért az ember se nem tiszteli, se nem becsüli Őt. Mivel Isten a hústestben él, azért hozatik napvilágra oly alaposan és oly élénk részletességgel az ember lázadó volta. Azt mondom tehát, hogy Krisztus eljövetele az emberiség minden lázadását felszínre hozta, és élesen rávilágított az emberiség természetére. Erre mondjuk azt, hogy „lecsalogatta a tigrist a hegyről” vagy „kicsalogatta a farkast a vackából”. Mered azt állítani, hogy hűséges vagy Istenhez? Mered azt állítani, hogy feltétlen engedelmességet tanúsítasz Isten iránt? Mered azt állítani, hogy nem vagy lázadó? Némelyek azt mondják: „Amikor Isten új környezetbe helyez engem, mindig zúgolódás nélkül alávetem magam ennek, sőt, nem dédelgetek mindenféle elképzeléseket Istenről.” Némelyek azt mondják: „Mindegy, milyen feladatot ad nekem Isten, minden tőlem telhetőt megteszek és soha nem vagyok hanyag.” Ez esetben ezt kérdezem tőletek: vajon lehettek összeférhetők Krisztussal, amikor Őmellette éltek? És meddig lesztek majd összeférhetők Ővele? Egy napig? Két napig? Egy óráig? Két óráig? Lehet, hogy a hitetek nagyon is dicséretes, azonban az állhatatosságotok még hagy maga után kívánnivalót. Ha már valóban Krisztussal élsz, akkor a szavaid és a tetteid apránként felfedik a saját önelégültségedet és önhittségedet, és így elbizakodott vágyaid, engedetlen gondolkodásmódod és az elégedetlenséged is maguktól napvilágra jönnek. Végül aztán egyre arrogánsabb leszel, mígnem annyira hadilábon állsz majd Krisztussal, mint tűz a vízzel, és akkor teljes mértékben felfedetik a valódi természeted. Ekkor már nem lehet elrejteni az elképzeléseidet, a panaszaid is maguktól felszínre jönnek, és teljes mértékben felfedetik saját alantas emberi mivoltod. Azonban még ekkor sem vagy hajlandó elismerni saját lázadó voltodat, és inkább úgy hiszed, hogy az ilyen Krisztust nem könnyű elfogadnia az embernek, hogy Ő túl sokat követel az embertől, és hogy ha kedvesebb Krisztus volna, akkor teljes mértékben alávetnéd magad. Úgy hiszitek, hogy a lázadásotok jogos, hogy csupán akkor lázadtok fel Őellene, amikor átlép egy határt nálatok. Az soha meg sem fordult a fejetekben, hogy nem Istenként tekintetek Krisztusra, hogy nem szándékoztok engedelmeskedni Őneki. Inkább konokul kitartasz amellett, hogy Krisztus a saját kívánságaid szerint munkálkodjon, és amint olyasvalamit tesz, ami hadilábon áll a saját gondolatmeneteddel, akkor úgy hiszed, hogy Ő nem Isten, hanem ember. Nincsenek-e sokan köztetek, akik ily módon vitatkoztok Ővele? Végső soron ki az, akiben hisztek? És milyen módon kerestek?

Mindig látni kívánjátok Krisztust, azonban intelek benneteket, hogy ne tartsátok magatokat oly sokra. Bárki láthatja Krisztust, ám én azt mondom, hogy senki nem alkalmas rá, hogy lássa Krisztust. Mivel az ember természete a gonoszság, az arrogancia és a lázadó mivolt határán van, abban a pillanatban, amint meglátod Krisztust, a saját természeted elpusztít téged és halálra ítél. Lehet, hogy egy fivérhez (vagy nővérhez) fűződő kapcsolatod nem árul el rólad valami sokat, azonban ez már nem ilyen egyszerű a Krisztushoz fűződő kapcsolatodban. Elképzeléseid bármikor gyökeret verhetnek, kisarjad az arroganciád, és lázadásod gyümölcsöt terem. Ilyen emberi mivolt birtokában hogyan lehetnél alkalmas a Krisztushoz fűződő kapcsolatra? Vajon valóban képes vagy minden egyes nap minden egyes pillanatában Istenként bánni Ővele? Valóban képes leszel rá, hogy ténylegesen alávesd magad Istennek? A szívetekben Jahveként imádjátok a magasztos Istent, miközben embernek tartjátok a látható Krisztust. Az érzékelésetek túlságosan alacsony rendű, az emberi mivoltotok pedig túlságosan alantas. Képtelenek vagytok arra, hogy mindig Istenként tekintsetek Krisztusra, csupán alkalomadtán, amikor épp kedvetek tartja, ragadjátok meg Őt és imádjátok Őt Istenként. Ezért mondom, hogy nem hívői vagytok Istennek, hanem Krisztus ellen harcoló bűntársak különítménye. Még az emberek is, akik kedvességet tanúsítanak mások iránt, megkapják fizetségüket, azonban Krisztus, aki annyit munkálkodott közöttetek, senki szeretetét nem kapta meg, sem elégtételt, sem alávetettséget. Hát nem szívszaggató ez?

Lehet, hogy az Istenbe vetett hited évei alatt egyszer sem átkoztál senkit vagy követtél el rossz cselekedetet, azonban a Krisztussal való kapcsolatodban nem tudsz igazat szólni, tisztességesen cselekedni, vagy engedelmeskedni Krisztus szavának. Ez esetben azt mondom, hogy a világ legvészjóslóbb és legrosszindulatúbb embere vagy. Lehet, hogy a rokonaid, barátaid, feleséged (vagy férjed), fiaid és leányaid, valamint a szüleid irányában rendkívül nyájas és odaadó vagy, és soha nem használsz ki másokat, azonban ha képtelen vagy a Krisztussal való összeférhetőségre, ha nem vagy képes arra, hogy összhangban cselekedj Ővele, akkor add bár oda mindened a felebarátaid megsegítésére, vagy viselj pedáns gondot apádra, anyádra és a házad népére, azt mondom, hogy még mindig gonosz vagy, sőt, ravasz trükkökkel teljes. Ne gondold magad összeférhetőnek Krisztussal csupán azért, mert kijössz másokkal vagy véghez viszel néhány jócselekedetet. Úgy véled, hogy a jótékonyság szándéka ki tudja csalni a menny áldásait? Úgy gondolod, hogy néhány jócselekedet megtétele helyettesíti az engedelmességedet? Egyikőtök sem képes elfogadni, ha foglalkoznak vele és megmetszik, és mindannyiótoknak nehezére esik, hogy elfogadjátok Krisztus természetes emberi mivoltát, jóllehet állandóan szétkürtölitek az Isten iránti engedelmességeteket. Az olyan hit, amilyen a tiétek, illő megtorlást von majd maga után. Ne áltassátok magatokat tovább hiú ábrándokkal, és ne kívánjátok azt, bárcsak láthatnátok Krisztust, mert túl jelentéktelenek vagytok, még arra sem érdemesek, hogy lássátok Őt. Amikor teljes mértékben megtisztultál a lázadó mivoltodtól, és képes vagy arra, hogy összhangban legyél Krisztussal, abban a pillanatban Isten természetes módon meg fog jelenni neked. Ha úgy mész Istent látni, hogy nem estél át metszésen vagy ítéleten, akkor biztosan Isten ellenségévé válsz, és pusztulás lesz a rendeltetésed. Az ember természete eredendően ellensége Istennek, mert minden ember ki van téve Sátán velőig ható romlottságának. Ha az ember a saját romlottsága közepette próbál meg kapcsolatba kerülni Istennel, akkor abból biztosan nem kerekedhet ki semmi jó, a tettei és a szavai egész biztosan lépten-nyomon felfedik a romlottságát, és Istennel kapcsolatba kerülve minden tekintetben meg fog mutatkozni a lázadó mivolta. Az ember óhatatlanul is ellenszegül Krisztusnak, megtéveszti Krisztust, és elhagyja Krisztust, és ennek bekövetkeztével még ingatagabbá válik az állapota, mely ha tovább folytatódik, akkor az ember büntetésnek lesz kitéve.

Némelyek talán azt gondolják, hogy ha ilyen veszélyes az Istennel való kapcsolat, akkor esetleg bölcsebb lenne távolságot tartani Istentől. Vajon mit nyerhetnek az ilyen emberek? Lehetnek hűségesek Istenhez? Kétségtelenül nagyon nehéz az Istennel való kapcsolat, azonban ez azért van, mert az ember megromlott, nem pedig azért, mert Isten képtelen kapcsolatban lenni vele. A legjobban tennétek, ha több erőfeszítést szentelnétek önmagatok ismerete igazságának. Miért nem találtatok kegyelmet Isten előtt? Miért utálatos Számára a természetetek? Miért vált ki undort Őbenne a beszédetek? Amint egy kis hűséget tanúsítottatok, saját magatok dicséretét zengitek, és jutalmat követeltek apró hozzájárulásotokért. Amint egy cseppnyi engedelmességet tanúsítottatok, máris lenéztek másokat, és valamilyen jelentéktelen feladat elvégzését követően már meg is vetitek Istent. Isten befogadásáért pénzt, ajándékokat és bókokat kértek. Szívfájdalmat okoz nektek egy vagy két aprópénz odaadása, amikor pedig tízet adtok, áldásokat és megkülönböztetett bánásmódot kívántok. Határozottan sértő a tiétekhez hasonló emberi mivoltról beszélni vagy hallani. Van-e bármi dicséretre méltó a szavaitokban és a tetteitekben? Akik elvégzik a kötelességüket és azok, akik nem, akik vezetnek, és akik követik őket, akik befogadják Istent és akik nem, akik adományoznak és akik nem, akik prédikálnak és akik befogadják az igét, és még folytathatnánk: ezek az emberek mind önmagukat dicsérik. Nem tartjátok nevetségesnek ezt? Nagyon is jól tudjátok, hogy hisztek Istenben, azonban nem férhettek össze Istennel. Nagyon is jól tudjátok, hogy teljesen érdemtelenek vagytok, mégis kitartotok a dicsekvésetekben. Nem érzitek az érzékelésetek oly mértékű hanyatlását, hogy már nincs önuralmatok? Ilyen érzékeléssel hogyan lennétek alkalmasak az Istennel való kapcsolatra? Nem féltitek magatokat ebben a helyzetben? A természetetek már olyannyira elhajlott, hogy már képtelenek vagytok az Istennel való összeférhetőségre. Ezek alapján vajon nem nevetséges-e a hitetek? Nem nevetségesen ostoba a hitetek? Hogy fogsz hozzáállni a jövődhöz? Hogyan fogod eldönteni, melyik ösvényre térj?

Előző: Mire meglátod Jézus szellemi testét, Isten újjáteremti a mennyet és a földet

Következő: Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Connect with us on Messenger