Hogyan kell törekedni az igazságra? (6.) Hatodik rész

9. A döntéshozó képesség

Nézzük most meg a kilencedik képességet, amely a döntéshozó képesség. A döntéshozó képesség nagyban próbára teszi egy illető képességét; az átlagember nem rendelkezik vele. Azok az emberek, akik igazán birtokában vannak a döntéshozatal képességének, azok, akik a döntéshozatal szintjén vannak. Mire utal hát főként a döntéshozó képesség? Arra utal, hogy amikor különféle emberek, események és dolgok állnak elő, és a többség nem képes átlátni azokat, akkor egyes emberek miként képesek különféle problémákat felismerni és kezelni, illetve különféle típusú embereket kezelni Isten szavai és az igazság alapján. A problémák kezelésének ezt a képességét nevezzük döntéshozó képességnek. Azok, akikben megvan ez a képesség a dolgok kezelésére, rendelkeznek döntéshozó képességgel; azok, akikben nincs meg ez a képesség a dolgok kezelésére, nem rendelkeznek döntéshozó képességgel. Mit foglal magában a döntéshozó képesség? Magában foglalja az embereknek a felfogóképességét, az ítélethozatalra való képességét, a dolgok azonosítására való képességét, és a dolgokra való reagálásának képességét. Ezeket nevezik együttesen döntéshozó képességnek. Azok, akiknek van döntéshozó képességük, a problémák lényegét is meg tudják ítélni, és a problémák jellemzőit is képesek azonosítani. Természetesen, ami fontosabb ennél, a különféle problémák kezelésére vonatkozó alapelveket és irányt is fel tudják fogni. Csak azoknak az embereknek van döntéshozó képességük, akik meg tudják tenni ezeket a dolgokat. Mondjuk például, hogy mindenki egymás után beszél egy csomó jelenségről, tényről, valamint a fennálló tényezőkről, körülményekről, állapotokról, satöbbi. A fentemlített, különféle tényezők és állapotok alapján azok, akiknek van döntéshozó képességük, végül eldöntik, hogy pontosan miként kell cselekedni, hogy mi legyen a cselekvés eszköze és iránya, hogy mi az elérhető legjobb szint, és hogy mi a minimálisan elfogadható szint – van egy szint, ami alá nem mennek. Ezután az általuk megértett igazságalapelvek alapján kezelik a problémákat. Azok, akikben megvan ez a képesség, döntéshozó képességgel bíró emberek, és az ilyen emberek a legjobb képességűek. Függetlenül attól, hogy miféle szakmai készséggel szembesülnek, vagy miféle problémát kezelnek éppen, és függetlenül attól, hogy a felfedezett probléma egyoldalú vagy többoldalú, egyszerű vagy összetett, képesek a mindenféle aspektusból felmerülő különféle információdarabkákat a probléma lényegének a megítélésére használni, azután pedig elemzik a probléma gyökérokát, és végül eldöntik, hogy miként cselekedjenek a probléma és a fennálló állapotok alapján. A döntésre elsősorban annak alapján kerül sor, hogy mit lehet elérni a fennálló állapotok mellett, és az általuk választott cselekvési út a legjobb megoldás. Azok, akik képesek így kezelni a problémákat, döntéshozó képességgel bíró emberek. Az ilyen döntéshozó képességgel bíró emberek nagyon jó képességűek. Csakis az ilyen emberek alkalmasak vezetőknek, illetve alkalmasak arra, hogy egy döntéshozó csoportban kötelességet végezzenek. A szegényes képességű vagy átlagos képességű emberek, bármilyen problémával szembesüljenek is, csak magára az adott dologra tudnak szorítkozni és néhány felszínes szót szólni, és teljességgel képtelenek megoldani a problémát. Még ha egyeztetnek is másokkal és meg is vizsgálják a problémát, végül mégsem sikerül definiálniuk azt és nem tudják, miként cselekedjenek. Ez a döntéshozó képesség hiánya. Függetlenül attól, hogy mennyire összetett az aktuális helyzet, vagy hogy mennyire bonyolult a probléma, amelyet jelenleg kezelni szükséges, illetve hogy mennyire nagy akadállyal lehet találkozni a kezelése közben, a döntéshozó képességgel rendelkező emberek képesek azt az alapelvek szerint megfelelően kezelni, és viszonylag helyénvaló és megbízható módon kezelik azt. Az ilyen emberek azok, akiknek van döntéshozó képességük. Amikor az átlagos döntéshozó képességű emberek hétköznapi helyzetekkel és gyakran előforduló dolgokkal találkoznak a gyülekezetben, képesek kezelni azokat. Ám ha bizonyos különleges emberekkel, eseményekkel és dolgokkal találkoznak, összezavarodnak, nem tudván, hogyan nézzenek szembe velük vagy kezeljék azokat. Sok megfontolást követően még mindig nem tudnak világos ítéletet hozni vagy döntésre jutni. A döntéshozó képességgel rendelkező emberek tudják, hogyan kell a probléma lényegét megcélozva keresni az igazságalapelveket. A döntéshozó képesség nélkül való emberek nem tudják, hogy miben rejlik a probléma lényege, hogyan kell keresni vagy mit kell keresni. Ez köztük a különbség. Ha a keresés révén rájön valaki, hogy mit kell tennie, az átlagos képességre utal. A szegényes képességű emberek, még ha a keresés által meg is értenek néhány igazságalapelvet és akkor úgy is érzik, hogy tudják, miként kezeljék a dolgot, amikor eljön az idő, hogy kezeljék azt, akkor mégsem képesek megtenni. Elbizonytalanodnak: „Miért nem tudom alkalmazni az imént megértett igazságalapelveket? Mit hibázok el?” Ismét zavarodottan érzik magukat, végül pedig továbbra sem tudják megoldani a problémát. Ez a döntéshozó képesség hiánya; ilyen az, amikor valakinek szegényes a képessége. A legszegényesebb képességű emberek egyszerűen csak azt teszik, amit mondasz nekik. Ha nem mondod meg nekik, hogy mit csináljanak, nem tudják, hogyan cselekedjenek. Amikor a döntéshozatal szintjén lévő emberek felhatalmazzák és megbízzák vagy utasítják őket, hogy hajtsanak végre egy feladatot, csak úgy képesek azt elvégezni, ahogyan megmondták nekik. Ám hogy pontosan miért úgy kell elvégezni a feladatot, hogy milyen eredményeket hivatott elérni a feladat, vagy hogy mit kell tenni és hogyan kell azt kezelni, ha az eredeti forgatókönyvtől eltérő, váratlan helyzetek adódnak – mindezekből semmit sem tudnak, és mások segítségét kell kérniük és megvárniuk a probléma megoldásához. Ez a döntéshozó képesség hiánya. Az ilyen emberek olyanok, akár a robotok – csak mások tudják manipulálni és irányítani őket, és nincs semmi önállóságuk. A döntéshozó képesség teljességgel ki van zárva az efféle, képesség nélkül való embereknél – annyira távol áll tőlük a döntéshozatal képessége, egyszerűen híján vannak ennek a képességnek. A döntéshozó képességet mindössze három szintre szükséges osztani: magas, közepes és alacsony. A magas, közepes és alacsony a jó, az átlagos és a szegényes megfelelője. A képesség nélkül való emberek esetében nem is érdemes döntéshozó képességről beszélni; bármit csináljanak is, nem tudnak döntéseket hozni. Nem tudják például, hogy pontosan mit helyénvaló viselni, amikor eljön az ősz és hűvös idő áll be, és hogy mit helyénvaló viselni, amikor eljön a tél és hidegre fordul az időjárás – még ennek a legalapvetőbb, köztudott ismeretnek sincsenek a birtokában; nem lenne akkor kész vicc arra kérni őket, hogy a gyülekezeti munkával kapcsolatos, lényeges dolgokról döntsenek? A döntéshozó képesség ki van zárva azoknál az embereknél, akik képesség nélkül valók. A döntéshozó képesség főként a vezetők, dolgozók és felügyelők szintjén lévőkre vonatkozik. Magas szintű döntéshozó képességgel csak nagyon kevesen rendelkeznek. Mi egyebet foglal még magában a döntéshozó képesség? Magában foglalja annak a dolognak a következményeit, amelyről döntést hoztál – hogy előnyösek lesznek-e azok a következmények az emberek számára vagy negatív hatásuk lesz, és hogy jó hatással lesznek-e az emberekre az igazság megértése vagy az alapelvek szerinti cselekvés szempontjából – erre rá kell jönnöd. Ha egyszerűen csak képes vagy döntéseket hozni, határozottnak lenni és gyorsan dönteni dolgokról, az még nem egyenlő azzal, hogy van döntéshozó képességed. Ez attól is függ, hogy helyes-e a megoldás, a cél és az irány, amely mellett döntöttél. Ha pozitívak az elért eredmények, akkor igazán rendelkezel döntéshozó képességgel. Ha negatívak az elért eredmények – ha félrevezetik az embereket, nagy kárt okoznak nekik vagy tönkreteszik őket –, akkor az semmiféle döntéshozó képességnek nem nevezhető. Így aztán nem helyes nézőpont az emberek azon hiedelme, hogy minden vezető személy és prominens személy rendelkezik döntéshozó képességgel, vagy hogy minden vezető személy viszonylag magas szintű képességgel és viszonylag magas szintű döntéshozó képességgel bír; ez egy teljességgel téves vélemény. Az, hogy helyesek-e az általad hozott döntések, attól függ, hogy milyen alapelvek, célok és irányok vannak mögöttük. Ha a célok és irányok hasznosak az emberiség számára, és ha pozitív segítséget nyújtanak és használnak az embereknek a magatartásuk, az igazság gyakorlása, az üdvösség elnyerése, a beállítottságbeli változás, valamint Isten félelme és a gonosz kerülése terén, akkor igazán magas szintű a döntéshozó képességed. Ám ha vakon hozol döntéseket, és azok végül súlyosan ártanak az embereknek, nagy kárt okozva nekik, félrevezetve őket, és miattuk elsodródnak Istentől és elveszítik az irányt, akkor ez az embereknek történő károkozás, és akkor nem lehet rád azt mondani, hogy van döntéshozó képességed. Ezzel fejeződik be a döntéshozó képességről szóló beszélgetésünk.

10. A dolgok értékelésére és átlátására való képesség

A következő képesség a dolgok értékelésére és átlátására való képesség. Tudjátok, hogy ez mit jelent? Ez egy nem túl gyakori téma. A dolgok értékelésére és átlátására való képesség azt jelenti, hogy valamely emberhez, eseményhez vagy dologhoz közeledve tudod-e értékelni és át tudod-e látni annak erősségeit, érdemeit és értékes aspektusait azokból az információkból, amelyeket képes vagy megfigyelni és felfogni, majd ezeket a saját életedre és a magaviseletedre és cselekedeteidre alkalmazni. Ha nem tudsz értékelni és átlátni valamit, nem leszel képes megmondani, hogy mik az érdemei és a hiányosságai, nem fogod érteni, hogy mi a kulcsa, és semmit nem fogsz tudni profitálni belőle. Ez azt jelenti, hogy nincs meg benned a dolgok értékelésére és átlátására való képesség. Ám ha képes vagy értékelni és átlátni a dolgokat, és valami hasznosat tanulni bizonyos dolgokból, majd azt a való életedre alkalmazni, és ha az, amit megtanultál, bizonyos mértékű segítséget nyújthat az emberi életedhez és az életutad megválasztásához, akkor ez azt bizonyítja, hogy bizonyos mértékben rendelkezel a dolgok értékelésére és átlátására való képességgel. Minél magasabb szintű a képességed ebben a tekintetben, az annál inkább azt bizonyítja, hogy jó képességű vagy. Vegyünk egy egyszerű példát: amikor megnézel egy festményt. Még ha nem is tanultál művészetet, ha meg tudod figyelni egy festmény kompozícióját és felismered, hogy milyen jelentést hordoz az emberi mivolt szempontjából – azonkívül pedig igen pontos és az emberi léttel kapcsolatos a nézőpontod –, és meglátsz benne néhány konkrét dolgot, amely az emberléttel kapcsolatos, majd a saját életedre vagy munkádra alkalmazod ezeket a dolgokat, akkor ez a megnyilvánulás azt bizonyítja, hogy megvan benned a dolgok értékelésére és átlátására való képesség. A dolgok értékelésére és átlátására való képesség köre néhány viszonylag konkrét dologra, nem pedig elvont dolgokra utal. Az elvont dolgok közé tartoznak a színek, a műalkotások, és így tovább. Mivel ezek a dolgok nem az emberi léttel kapcsolatosak, nem elég konkrétak, és távol állnak a normális emberi gondolkodástól és az emberi életben jelen lévő bizonyos dolgoktól, és nincsenek szoros kapcsolatban az élettel, ezeket nem soroljuk a dolgok értékelésére és átlátására való képesség körébe. Bizonyos dolgokat illetően, amelyek viszonylag közeli kapcsolatban vannak az élettel, amelyek rejtett jelentésekkel bírnak, vagy amelyek az emberléttel kapcsolatosak: ha képes vagy felmérni, felismerni és alkalmazni őket; ha képes vagy meglátni az érdemeiket és a hátulütőiket is, és megvannak velük kapcsolatban a saját gondolataid és nézőpontjaid, és képes vagy megérteni azokat az aspektusokat, amelyek a javára válnak az emberek emberi mivoltának; és ha fel tudsz ismerni bármely eltorzult és rugalmatlan elemet, amely, ha megjelenik, szembemegy az igazsággal; akkor azt úgy nevezik, hogy valakiben megvan a dolgok értékelésére és átlátására való képesség. Ha nem tudod felmérni ezeket a dolgokat, és amikor megnézel egy konkrét dolgot, csak a doktrína szempontjából tudod felismerni az erősségeit és a hátulütőit, de azt nem látod pontosan, hogy az emberi mivolt mely aspektusaival kapcsolatos a mindennapi életben, akkor átlagos a dolgok értékelésére és átlátására való képességed. Ha megnézel egy műalkotást, és még ismételt vizsgálat után sem tudod, hogy mit próbál kifejezni, vagy hogy miért így készítette el az alkotó, és – függetlenül attól, hogy az a műalkotás az emberi mivolttal kapcsolatos-e vagy sem – nem látod, hogy milyen lényeges dolgokat foglal magában, és nem látod a kulcsát, akkor az azt jelenti, hogy híján vagy a dolgok értékelésére és átlátására való képességnek. Híján lenni a dolgok értékelésére és átlátására való képességnek azt jelenti, hogy semmivel kapcsolatban sincsenek álláspontjaid, és könnyen félre tudnak vezetni téged a társadalmi trendek vagy az emberek által népszerűsített bizonyos negatív dolgok – vagyis előfordulhat, hogy egy természeténél fogva negatív dolgot pozitívnak tekintesz és elfogadsz. Ennek az a következménye, hogy az a dolog megmérgez téged, és ha sokáig ott marad és mélyen meggyökerezik benned, akadályozni fog és megzavar téged az igazság elfogadásában. Hadd mondjak egy másik példát a dolgok értékelésére és átlátására való képességre. Mondjuk például, hogy egy film vágatlan anyaga háromórás, a vágást követően pedig két óra negyven perc lesz a film játékideje. Ez a filmek szokásos hossza? (Nem.) Ez mit jelez? (Azt jelzi, hogy a filmkészítők híján vannak a dolgok értékelésére és átlátására való képességnek.) Konkrétan mit jelent a dolgok értékelésére és átlátására való képesség hiánya egy film esetében? (Azt jelenti, hogy a készítők nem tudják a jobb felvételt kiválasztani, és nem tudnak pontos ítéletet hozni azzal kapcsolatban, hogy melyik felvételt kellene megtartani, és melyiket elvetni.) Nem tudják, hogy a film milyen témát szándékozik közvetíteni, vagy hogy mely jelenetek állnak közeli kapcsolatban a témával. Ennek eredményeképpen nem tudják eldönteni, hogy mit tartsanak meg és mit vessenek el. Vagyis nem tudják, hogy mely jelenetek vagy cselekményelemek azok, amelyek nélkülözhetők, amelyek csak érintőlegesen kapcsolódnak a témához és eltávolíthatók, és mely jelenetek vagy cselekményelemek azok, amelyek a legszorosabban kapcsolódnak a témához és ezért meg kell tartani őket. Mivel ők híján vannak a dolgok értékelésére és átlátására való képességnek, „irgalmat gyakorolnak” a szerkesztés közben, mivel úgy érzik, hogy ezt nem lehet kivágni, és azt sem lehet kivágni. Végül, jelentős erőfeszítést követően, csak a nyilvánvalóan problémás jeleneteket vagy a rosszul felvett snitteket távolítják el. A témával szorosan nem összefüggő tartalmakat egy az egyben benne hagyják. Ez a dolgok értékelésére és átlátására való képesség hiánya. Nincs világos megértésük arról, hogy mi a film definíciója; ami a filmek konkrét formáit és kifejezéstechnikáit, továbbá az egyes jelenetek közti kapcsolatot, valamint azt illeti, hogy mely jelenetek igazából egy film jelenetei, ezekből semmit nem értenek. Ez a dolgok értékelésére és átlátására való képesség hiánya. Így aztán a filmforgatás alatt telve vannak önbizalommal, a szerkesztés során pedig aggodalom ül ki az arcukra; amikor pedig a felülvizsgálatra kerül sor, halálra aggódják magukat. A felülvizsgálatot követően nagyon biztosnak érzik magukat azzal kapcsolatban, hogy hogyan tovább, mivel – a Fennvaló útmutatása által – megtanulták, hogy mely jeleneteket kell elvetni, és azután már bátran kivágják azokat. Milyen hosszúságúra vágják meg végül a filmet? Egy óra negyven perc hosszúságúra. Az operatőrök eléggé feldúltnak érzik magukat: „Hát nem a munkánk gyümölcsének az elpazarlása ez? Hat hónapig fáradoztunk azon, hogy ilyen sok anyagot felvegyünk, de te kegyetlen voltál, mivel kivágtál ezt meg azt – film ez még így egyáltalán?” Az Én válaszom az, hogy nagyon is helyes, hogy ennyi minden ki lett vágva – pontosan így kell kinéznie egy filmnek. Ami előtte volt, az nem volt film; legjobb esetben is csak egy televíziós dráma volt. Az igazság túlmutat azokon, akiknek szegényes a dolgok értékelésére és átlátására való képességük – semmilyen eredményt nem hoz, ha az ember közli velük az igazságot. Bármilyen dologról vagy elgondolásról és nézőpontról legyen is szó, nem tudják kiértékelni, hogy melyek egyeznek meg a normális emberi mivolt szükségleteivel és normáival, melyek mennek szembe a normális emberi mivolttal, melyek valódiak és gyakorlatiasak, melyek üresek és kitaláltak, melyek vannak összhangban Isten követelményeivel, és melyek mennek szembe Isten szándékaival. Amikor egy film esetében arról van szó, hogy mely jelenetek játszanak a témát támogató szerepet, térnek rá azonnal a lényegre és közvetítik közvetlenül a témát, illetve elengedhetetlenek a téma lényegének a kifejezéséhez, és melyek feleslegesek vagy szükségtelenek – nem tudják értelmezni ezeket a dolgokat és semmit sem értenek közülük. Ami a szerkesztést illeti, folyton „irgalmat gyakorolnak” és vonakodnak megvágni a felvételt. Ez a dolgok értékelésére és átlátására való képesség hiánya. Ha az anyag leforgatását követően, a film által közvetíteni kívánt gondolatok és a film által kommunikálni kívánt irány átgondolásának köszönhetően rájössz, hogy mely jeleneteknek nem kellene benne lenniük a filmben, mely jelenetek nem kellőképpen hatásosak, és mely jelenetek olyan tartalékfelvételek, amelyek sohasem a felhasználás céljából készültek, hanem biztonsági tartaléknak arra az esetre, ha különleges körülmények merülnének fel – ha átgondoltad a szívedben ezeket a dolgokat, és vannak a kezelésükre vonatkozó terveid és megoldásaid, ezt hívják úgy, hogy rendelkezel a dolgok értékelésére és átlátására való képességgel. Ha e dolgok egyikét sem tudod megtenni, és alaptalan nézőpontokat és módszereket alkalmazva gondolod át és szemléled a problémákat, a végén pedig nem tudsz helytálló következtetést levonni, az azt jelenti, hogy híján vagy a dolgok értékelésére és átlátására való képességnek. Természetesen a gyülekezetben az emberek többsége híján van a dolgok értékelésére és átlátására való képességnek. A dolgok értékelésére és átlátására való képesség nem arról szól csupán, hogy mennyire tudsz átlátni egy kreatív alkotást, egy művészi alkotást vagy valamit, ami lelki táplálékul vagy az emberek emberi mivoltáról szóló filozófiai elméletként szolgál – a kulcs az, hogy helyénvaló nézetednek is kell lennie ezeket a dolgokat illetően. Egyfelől a nézetednek meg kell egyeznie a tényekkel és az emberi mivolt szükségleteivel. Másfelől annak, amit megértesz vagy felfogsz, egyeznie kell a pozitív dolgokkal és a dolgok törvényeivel; nem lehet üres vagy eltorzult, végső soron pedig az igazságalapelvekhez való igazodás a lényeg. Ha nem csupán azt látod, hogy mely elgondolásokat és nézőpontokat közvetít valami, ha nem rekedsz meg egyszerűen ezen a szinten, hanem azt is látod, hogy ténylegesen helytállóak-e ezek az elgondolások és nézőpontok, hogy ténylegesen egyeznek-e az emberi mivolt szükségleteivel, hogy ténylegesen tiszták-e, és hogy ténylegesen igazodnak-e az igazsághoz – ha ezeket mind meg tudod tenni –, akkor olyasvalaki vagy, akinek jó a dolgok értékelésére és átlátására való képessége. Azok az emberek, akiknek jó a dolgok értékelésére és átlátására való képességük, jó képességűek. Ha nem tudod elérni mindezeket a dolgokat vagy csak átlagos mértékben tudod elérni őket, akkor csupán átlagos a dolgok értékelésére és átlátására való képességed. Ha alapvetően nem tudsz rájönni ezekre a dolgokra – például ha nem értesz semmilyen audiovizuális művet, irodalmi és művészeti alkotást, műalkotást, stb., legyenek bár elvontak vagy konkrétak, és teljességgel felfoghatatlannak találod őket, akár egy idegen nyelvet, és az emberi mivoltodnak nincs kapacitása az ilyen dolgok értékelésére és átlátására, akkor nincs meg benned a dolgok értékelésére és átlátására való képesség; akkor képesség nélkül való ember vagy. Ha egy bizonyos színvilágú, bizonyos megvilágítású és egy bizonyos környezetben játszódó jelenet egyik szereplőjének a viselkedését vagy pszichés állapotát, illetve a mentális állapotának általános kifejeződését megfigyelve meg tudod mondani, hogy ez a jelenet milyen hatással lesz egy néző elméjére, akkor rendelkezel a dolgok értékelésére és átlátására való képességgel. Azok az emberek azonban, akikben nincs meg a dolgok értékelésére és átlátására való képesség, nem látják ezt. Ezt mondják: „Mit számít, hogy homályos-e a megvilágítás vagy sem, vagy hogy szépek-e a színek vagy sem? A szereplő talán nem ugyanaz akkor is? Honnan tudod, hogy milyen a mentális állapota? Én miért nem látom?” Ez a dolgok értékelésére és átlátására való képesség hiánya. Akárhogy magyarázod is nekik, lehet, hogy azt állítják majd, hogy értik, valójában azonban, a szívükben még mindig nem értik. Örökre idegen marad számukra ez a terület. A dolgok értékelésére és átlátására való képesség híján lévő emberek nem képesek a saját gondolataikat és nézőpontjaikat kifejezni, akármilyen munkát végezzenek is, illetve akármilyen irodalmi vagy művészeti alkotást szemléljenek is éppen. Azon művek vagy alkotások esetében, amelyeknél mély jelentés kifejezésére, egy téma kifejezésére vagy lelki útmutatás nyújtására van szükség, ezt különösen nem tudják jól elvégezni, és nem értenek ezekhez a dolgokhoz. Ha rendelkezel a dolgok értékelésére és átlátására való képességgel, és emellett még az igazságot is érted, akkor jól el tudod végezni Isten házának filmmel, irodalommal és művészettel kapcsolatos munkáját, amelybe a dolgok értékelésére és átlátására való képesség is beletartozik, akkor alkalmas leszel erre a munkára, és teljesíteni tudod ezt a fajta kötelességet. Ha híján vagy a dolgok értékelésére és átlátására való képességnek, akkor szegényes képességű vagy és nem lehetsz alkalmas erre a típusú munkára. Némelyek ezt mondják: „Oly sok éve hallgatom az igazságot és értem az igazságalapelveket. Vajon ez azt jelenti, hogy alkalmas lehetek erre a típusú munkára?” Ez még mindig nem lesz elegendő. Még ha értesz is néhány igazságot, ha nincs meg benned emellett a dolgok értékelésére és átlátására való képesség is, akkor csak olyan munkát tudsz végezni, mint amilyen az evangélium hirdetése vagy a gyülekezet öntözése. Olyan munkára azonban, amelyhez a dolgok értékelésére és átlátására való képesség is hozzátartozik, nem leszel alkalmas. Ezért, ha némelyeket tévedésből választottak ki erre a típusú munkára, és most rájöttek, hogy nincs adottságuk ezen a területen és születésüktől fogva hiányzik belőlük a dolgok értékelésére és átlátására való képesség, akkor haladéktalanul le kell mondaniuk, ezt mondván: „Én nem tudom elvégezni ezt a munkát. Az én emberi mivoltom nincs birtokában a dolgok értékelésére és átlátására való képességnek.” Természetesen akár birtokában vagy a dolgok értékelésére és átlátására való képességnek, akár nem, ez az egyik norma, amely szerint kiértékelhető valakinek a képessége. Noha nem elsődleges norma, bizonyos különleges munkákhoz a dolgok értékelésére és átlátására való képességre is szükség van. Ezzel véget ért a dolgok értékelésére és átlátására való képességről szóló beszélgetésünk. Egy képesség van még, az innovatív képesség, amelyről legközelebb fogunk beszélgetni.

Világosabbá válnak számotokra a dolgok az ilyen beszélgetésen keresztül? (Igen.) Ha csak általánosságban beszélnék, és azt mondanám, hogy „Azon keresztül lehet kiértékelni valakinek a képességét, hogy mennyire hatékonyan és eredményesen teszi a dolgokat”, csupán elismételni tudnátok ezt a doktrínát, de még mindig nem lenne világos a számotokra, hogy mely konkrét aspektusokra utal a képesség fogalma. Arra gondoltam, hogy később jobb lenne konkrétabban beszélgetni; amikor már világosan láttok ebben a témában, képesek lesztek pontosan kiértékelni és világosan érteni a saját képességeteket. Ez segíteni fog abban, hogy tudjátok, hol a helyetek, és ne becsüljétek túl a képességeiteket. Ha világosan látjátok és értitek a saját képességeiteket, megállapítva, hogy jó, átlagos, szegényes vagy nem létező a képességetek, és azonosítjátok, hogy melyik csoporthoz tartoztok – ha ily módon rátaláltok a megfelelő helyetekre, akkor képesek lesztek illendően cselekedni és viselkedni. Ez egyfelől képessé tesz benneteket arra, hogy pontos megértésetek legyen önmagatokról. Másfelől, ami a romlott beállítottságaitok eloszlatását illeti, az arrogáns beállítottságotok átformálásához is ad bizonyos mértékű segítséget. Talán nem így van? (De igen.) Ezzel fejezzük be a mai beszélgetést. Viszontlátásra!

2023. november 4.

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren