Hogyan kell törekedni az igazságra? (26.) Második rész
Legutóbb egy másik témáról, a megtestesült Istennel kapcsolatos elképzelések és képzelődések elengedéséről beszélgettünk: arról, hogy a megtestesült Istent ne állítsuk egy szintre a romlott emberiséggel, igaz? (Igen.) Ezzel a témával kapcsolatosan felsoroltam a megtestesült Isten bizonyos konkrét megnyilvánulásait abban, ahogyan viselkedik és cselekszik az Ő emberi mivoltának szemszögéből, valamint felsoroltam a természetlényege bizonyos megnyilvánulásait – azt, hogy nem csap be, nem harcol, nem küzd, nem mesterkedik, nem becsmérel másokat, nem áll bosszút, nem csábít és így tovább. Ezek közül legutóbb beszélgettünk egy kicsit arról, hogy nem csap be, nem harcol és nem küzd. Ez alkalommal melyik megnyilvánulásról beszélgessünk? (Arról, hogy nem mesterkedik.) Az, hogy nem mesterkedik, ahhoz hasonlóan, hogy nem csap be, nem harcol és nem küzd, szintén egy olyan alapelv, amely szerint a megtestesült Isten, ez a hétköznapi személy, viselkedik és cselekszik. Ez az alapelv természetesen az Ő emberi mivoltának lényegét és az Ő természetét is érinti. Az, hogy nem mesterkedik, szintén a megtestesült Isten, e hétköznapi személy természetlényegének egy konkrét megnyilvánulása, illetve a magatartásának egy aspektusa. Könnyen érthető az a kifejezés, hogy „nem mesterkedik”? Mindannyian értitek? (Igen.) A legalapvetőbb értelmezése annak, hogy nem mesterkedik, az, hogy nem sző cselt és nem folyamodik taktikákhoz és ravasz tervekhez. Nevezetesen, amikor akár a munkában, akár a mindennapi életben kapcsolatba kerülök és foglalkozom veletek, Én mindig becsületes és őszinte vagyok. Nem folyamodom taktikákhoz, nem szövök ravasz terveket és nem szervezkedem, hanem őszintén beszélek, ami a szívemen, a számon, és úgy közlöm veletek a dolgokat, ahogyan azok vannak. Nem mesterkedem ellenetek és nem csaplak be titeket. Nem fogok virágnyelven beszélni, hogy elnyerjem a bizalmatokat, majd rávenni titeket arra, hogy hajlandóak legyetek feláldozni magatokat, szenvedni és árat fizetni. Láttatok már olyat, hogy Én ilyesmiket csinálok? (Nem.) Ha megkérdezlek titeket, biztosan nemmel fogtok válaszolni, de tudtok-e példát mondani ennek illusztrálására? Ha mindegyikőtök tud példát mondani, akkor ez a tény cáfolhatatlan bizonyítékot nyer, ti pedig valóban érteni fogjátok ezt a pontot – azt, hogy nem mesterkedem. Valaki például azt mondja, hogy a világban tanult bizonyos készségeket és ért egy bizonyos szakmához. Épp úgy adódik, hogy Isten házában van egy munka vagy egy feladat, amely ezzel az általa tanult szakmával kapcsolatos. Beszélek vele és ezt mondom: „Értesz egy kicsit ehhez a szakmához, és épp úgy alakult, hogy Isten házában van munka ezen a területen. El tudod jól végezni ezt a munkát a szakmai tudásod alapján, valamint a szakterületetek szabályai vagy alapelvei szerint? Ha hajlandó vagy, akkor ez a munka a tiéd.” Van ebben bármiféle mesterkedés vagy kihasználó szavak? Vannak olyan szavak, amelyek egy tervet rejtegetnek? (Nincsenek.) Biztosak vagytok benne, hogy nincsenek? (Biztosak.) Mivel te magad ajánlottad magad és úgy mutatkoztál be, mint aki ért ehhez a szakmához, Én pedig hallottam a helyzetedről, számodra jelöltem ki ezt a munkát. Ha hajlandó vagy megtenni és azt mondod: „Elfogadom ezt Istentől; vállalom ezt a munkát, ezt a kötelességet”, vagyis önként vállalkozol erre, akkor jól kell csinálnod. Ha nem vagy hajlandó, megmondhatod a szemembe, hogy nem akarod végezni ezt a kötelességet. Kényszerítenélek? (Nem.) Az emberekkel való bánásmódot illető alapelveim szerint nem kényszerítenélek. Semmiképp nem kényszerítem a lovat ivásra, és nem kényszerítelek arra téged, hogy a személyes akaratomnak megfelelően tégy dolgokat. Nem fogok csináltatni dolgokat veled még akkor is, ha nem akarod, vagy nem fogok úgy tenni, mintha, mivel ilyen az identitásom, a szavaimnak súlya kell legyen, illetve a határozottságuk és a megváltoztathatatlanságuk tekintetében olyanoknak kell lenniük, mint egy császár szavainak. Toleránsan bánok az emberekkel; megadom neked a választás szabadságát. Mindig Isten háza munkájának szükségletei alapján szervezem a munkát. Ha vannak olyan emberek, akik tapasztalattal rendelkeznek az adott területen, vagy akik jártasak az adott területen, hajlandóak végezni a munkát és jobban is tudják csinálni, az természetesen nagyszerű. Ha senki nem ért hozzá, akkor a rendelkezésünkre álló képességekkel annyit teszünk, amennyit tudunk, oly mértékben, amennyire tudjuk. Az Én alapelvem ez. Ha kijelölnek számodra egy bizonyos munkát, de ezt mondod: „Nem akarom csinálni. Nem szeretem, ha az emberek kihasználnak, vagy Isten háza irányít; magam döntök”, akkor rendben van, Isten háza nem fog használni téged. A kötelességvégzés olyasmi, amit készségesen és önként csinálsz. A gyülekezet csak akkor szervezhet munkát az emberek számára, ha hajlandóak végezni a kötelességüket, miután hinni kezdenek Istenben. Ha nem vagy hajlandó végezni a kötelességedet, Isten háza nem fog kényszeríteni téged, Én pedig még kevésbé használom fel az identitásomat és a státuszomat arra, hogy gyülekezeti munka végzésére kényszerítselek. Isten választott népe kizárólag az igazság megértése által teszi a kötelességét és végez munkát. Amikor az emberek nem értik az igazságot, Isten háza nem fogja arra kényszeríteni őket vagy azt követelni tőlük, hogy végezzék a kötelességüket, Én pedig még kevésbé fogom arra késztetni az embereket, hogy teljességgel az Én akaratom szerint cselekedjenek. Ha tehát azt akarom, hogy valamit csinálj, egyenesen meg fogom mondani. Semmiképp nem fogok taktikákhoz folyamodni, közvetett célzásokat tenni vagy burkolt nyelven szólni, hogy rájöjj, mire gondolok. Nem fogom ezt tenni. Ha megvan az érettséged és érzékeled a terhet, hogy végezz némi munkát Isten háza számára, egyenesen meg foglak kérdezni: „Hajlandó vagy vállalni ezt a munkát?” Vagy még félreérthetetlenebbül ezt mondom: „Csak vállald el ezt a munkát.” Egyértelműen beszélek, egyszerű nyelven. Amennyiben ember vagy, képes vagy megérteni. Nem kell agysejteket pazarolnod arra, hogy töprengj és felfogd a szavaim valódi jelentését, vagy azt, hogy miért mondtam őket. Nem foglak arra kényszeríteni, hogy törd a fejed a szavaim jelentésén; egyenesen megmondom neked. Akármi is legyen a szavaim szó szerinti jelentése, az az. Továbbá, miért kérlek arra, hogy végezd ezt a munkát? Azért, mert olyan ember vagy, aki teszi a kötelességét Isten házában, és hajlandó vagy tenni a kötelességedet Isten házában. Akkor pedig kötelezettséged vállalni minden olyan munkát Isten házában, ami megköveteli, hogy kivedd a részed. Bármilyen munkával vagy bármilyen feladatokkal is bízlak meg, azt teljességgel azért bízom rád, mert Istenben hívőnek tekintelek. Felelősségedként, kötelezettségedként és kötelességedként kell elfogadnod; az a helyes, ha így teszel. Akár arról van szó, hogy munkát bízok rád vagy feladatokat jelölök ki számodra, az mind azért történik, hogy teljesítsd a teremtett lény kötelességét, valamint azért, hogy keresd az igazságot és elnyerd az igazságot a kötelességed végzése során. Itt nincs ügyleti kapcsolat, nem is rábeszéllek, illetve nem is csaplak be téged. Minden elhangzott szó és kiosztott feladat pozitív és nyitott; nincsenek titkok. Nem játszanak közre pénzügyi, anyagi, vagy érdekalapú kapcsolatok, sem pedig kihasználás vagy kihasználtság viszonya nem merül fel. Egyáltalán nem az erősségeid, készségeid vagy a szakmai tudásod kihasználásáról van szó, hogy Isten háza hasznot húzzon ezekből; Isten háza semmiképp nem tesz ilyet. A kötelességvégzés teljes mértékben abból fakad, hogy az ember készséges és hajlandó; Isten háza soha senkit nem kényszerít. Az, hogy elfogadod ezt a kötelességet, egyenlő azzal, amit neked teremtett lényként tenned kell. Ennek a kötelességnek a végzése az út is, amelyen megtapasztalhatod Isten munkáját és elérheted az üdvösséget. Ha a kötelességed végzése által megtanulod alávetni magad Istennek és elnyered az igazságot, akkor Isten elfogadásában, emlékezésében és elismerésében részesülsz. Ez az a gyümölcs, amelyet le kell aratnod abból, amit odaszántál. Ezért kötelességedként kell elfogadnod ezt a munkát, mindenféle kétség és gyanakvás nélkül. Bármit kérek tőled, hogy megtedd, őszintén megmondom. Szeretek egyszerűen beszélni. Nem kell rábeszélnem téged, mint egy hároméves gyereket, kerülgetni a forró kását, rébuszokban beszélnem és szépeket mondanom neked. Nem fogom ezt csinálni. Ha tudsz énekelni vagy táncolni, és megvannak ezek a veleszületett képességeid, akkor, ha kijelölik számodra ennek a kötelességnek a végzését, el kell fogadnod. Ha ezt mondod: „A veleszületett képességeim alapján nem igazán vagyok alkalmas erre a kötelességre. Nem gond, ha nem végzem ezt a kötelességet?”, rendben van. A te szabadságod; nem foglak kényszeríteni.
Bármit is mondok vagy bármire is kérlek titeket, abban nincs mesterkedés. Amikor vezetőkkel és dolgozókkal beszélek, megkérdezem őket: „Milyen mostanában a gyülekezeti élet? Az újonnan jöttek elkezdték élni a gyülekezeti életet – milyen problémáik vannak még? Megoldottátok őket? Mi a véleményük, miután Isten házából származó filmeket vagy tapasztalati tanúságtételeket néztek?” Egyes vezetők és dolgozók nem tudnak válaszolni. A szívükben így töprengenek: „Azt próbálod kicsalni, hogy felfedjem a valódi helyzetemet? Ellenőrzöd, hogy végeztem-e bármennyi tényleges munkát? Figyelmesen kell válaszolnom, nem lehetek óvatlan! A jól elvégzett munkáról beszélhetek, de semmiképp nem szabad megemlítenem, ha valamilyen munkát nem végeztem el vagy nem jól végeztem el. Amint említést teszek róla, az fel fogja fedni a problémát!” Amikor tehát beszámolnak a munkájukról, mindig vonakodnak, hogy egy szóval is többet mondjanak, és nagyon félnek a problémák leleplezésétől. Az ilyen emberek gondolkodása bonyolult. Amikor kérdezek tőlük valamit, a szavak valójában ott vannak a nyelvük hegyén, mégsem mondják ki egyenesen. El kell tűnődniük és fel kell dolgozniuk azokat a fejükben: „Miért kérdezed ezt? Hogy válaszolhatok megfelelően úgy, hogy egyrészt ne ismerd meg a valós helyzetet, másrészt pedig úgy, hogy elégedett légy?” Ami azt illeti, Én egyetlen kimondott szavamat sem engedem át egy mentális szűrőn. Milyen állapotban teszek fel kérdéseket? Amikor látok valakit és tudom, hogy melyik munkáért felelős, azonnal arra gondolok, hogy milyen konkrét feladatokat tud elvégezni, milyen problémákkal találkozhat a munkája során és milyen nehézségekkel nézhet szembe. Ezekre gondolva egyenesen megkérdezem tőle: „Milyen mostanában a gyülekezeti élet azokban a gyülekezetekben, amelyekért felelős vagy? A gyülekezetvezetők és a diakónusok mind megfelelőek? Tudják a testvérek, hogy miként kell enni és inni Isten szavait? A többségük tart lelki áhítatot? A szabadidejükben tanulnak énekeket és táncokat? Hogy halad az evangelizációs munka?” Minden Általam feltett kérdés egyenes és egyértelmű, nincs benne próbatétel vagy hátsó szándék. Csak a munkával és az emberek életbe való belépésével törődöm. Bárhogyan is válaszolsz, nem kerülsz abba a helyzetbe, hogy próbára tegyelek, és semmit sem fogok ütőkártyaként felhasználni ellened; nem kell attól tartanod, hogy elárulod magad vagy hogy lesz valami, ami felhasználható ellened. Egyszerűen csak a munkáról próbálok érdeklődni, nem kérdezősködöm szándékosan senkinek a helyzetéről, és nem is veszek célba senkit azért, hogy elintézzem vagy elbocsássam. A gyülekezet nem bonyolódik osztályharcba vagy frakciós vitákba – tényleges munkát végez. Néha, amikor testvérekkel, illetve vezetőkkel és dolgozókkal találkozom, csak fesztelenül csevegni akarok egyet, mondani néhány szívből jövő szót és beszélni pár mindennapos dologról. Időnként megkérdezem azt is, hogy milyen problémák akadnak még a gyülekezet munkájában. Minden, amit mondok, hétköznapi nyelven szól, őszinte szavak. Például megkérdezem tőletek a következőt: „Milyen a gyülekezeti élet mostanában? Minden összejövetel hasznára válik a testvéreknek? Tudja a gyülekezeti élet segíteni a tényleges problémák megoldását?” Egyesek így válaszolnak: „A gyülekezeti élet nem jó mostanában. Bár összegyűlünk, nincsenek nagy eredmények és alapvető problémákat nem sikerül megoldani.” Erre megkérdem: „Miben áll a probléma?” A legtöbb ember nem tud válaszolni. Mondjátok meg Nekem, van bármilyen csapda a kérdésemben? Van mögötte cselszövés? Egyáltalán nincs. Csak azért kérdezek, hogy tájékozódjam a munkáról és felfogjam a helyzetet, hogy közölhessem veletek az igazságot és megoldhassam a problémákat. Bárhogyan is válaszoltok, nem kerültök abba a helyzetbe, hogy próbára tegyelek. Néhány viszonylag egyszerű ember őszintén tud válaszolni. Ők ezt mondják: „A testvérek épphogy elfogadták Isten munkáját és még nincs sok tapasztalatuk. Az összejövetelek során nincs mit mondaniuk. Ha túl sokat olvasnak Isten szavaiból, nem tudják felfogni őket, el is álmosodnak és nem tudják befogadni. Nem tudjuk, hogyan oldjuk ezt meg.” Én így szólok: „Ez könnyen megoldható. Először énekeljen mindenki egy éneket, majd táncoljon egy kicsit és aztán olvasson Isten szavaiból. Azok, akiknek van megértésük, beszélhetnek a megértésükről, akiknek pedig van tapasztalatuk, beszélhetnek a tapasztalatukról. Azok is felvethetik az aktuális nehézségeiket, akiknek nincs megértésük és tapasztalatuk, és engedjék, hogy a tapasztalattal rendelkező testvérek segítsenek megoldani őket. Így vajon nem lesznek gyümölcsözőek az összejövetelek? A kis érettséggel rendelkezők is épülhetnek.” Látod, hát nem oldja ez meg a problémát? Amikor az emberekkel csevegek és időnként felteszek néhány kérdést, a bonyolult gondolkodású emberek így tűnődnek: „A kérdésed nagyon közvetlen. Nem tudom, mit értesz alatta. Körültekintően kell válaszolnom!” Azt mondom, tévedsz. Bárkivel is beszélek vagy bármilyen kérdést teszek is fel, a végső cél mindig az, hogy feltárjam és megoldjam a problémákat, hogy segítselek téged és útmutatást adjak neked, és hogy segítselek téged a problémák megoldásában. Először is, nem arról van szó, hogy leleplezzelek és bolondnak állítsalak be téged. Másodszor, nem azért teszem, hogy teszteljem, hogy igazat mondasz-e, vagy hogy jámbor ember vagy-e. Harmadszor, nem azért teszem, hogy kicsaljam belőled, hogy felfedd a valódi helyzetedet. Negyedszer, még kevésbé annak vizsgálatáról van szó, hogy alkalmas vagy-e a munka elvégzésére vagy hogy tudsz-e tényleges munkát végezni. Ami azt illeti, nem számít, hogyan csevegek veled, az egésznek az a célja, hogy segítsen és útmutatást adjon neked a kötelességed jó végzéséhez, a munka jó elvégzéséhez és a problémák megoldásához. Egyesek túlgondolják az egyszerű kérdezősködéseimet, és nagyon tartanak attól, hogy valami rejtett jelentés van bennük. Vannak, akik ráadásul azt gyanítják, hogy mesterkedem ellenük. Nyilvánvalóan a problémák megoldásában akarlak segíteni, te mégis tévesen azt hiszed, hogy mesterkedem ellened. Hát nem igazságtalanság ez Velem szemben? (De az.) Nos, mi itt a gond? Az emberi szív csalárd! Bár lehet, hogy az emberek a következőt hangoztatják: „Te Isten vagy, igazat kell mondanom Neked és őszintének kell lennem Veled szemben. Követlek Téged, hiszek Benned!” – mélyen legbelül nem így gondolják. Lehetnek az Én kérdéseim bármilyen hétköznapiak és egyszerűek, az emberek gyakran túlérzékeny módon értelmezik őket. A feltételezéseik, majd az átvizsgálásuk során sokat csűrik-csavarják a dolgokat, és úgy tűnik, mintha megtalálták volna a végleges választ, valójában azonban az messze áll az Én szavaim eredeti szándékától. Nyilvánvalóan egy nagyon egyszerű kérdésről van szó, ők mégis túlgondolják. Hát nem túlérzékenyek az ilyen emberek? Bármit kérdezek, a szívük zakatolni kezd, miután meghallották: „Miért kérdezed ezt? Hogyan válaszolhatok úgy, hogy eleget tegyek Neked, de ne fedjen fel semmilyen hiányosságot? Mit kellene mondanom elsőként, és mit később?” Három-öt másodpercen belül elhangoznak a szavak, késlekedés nélkül. Az agyuk gyorsabb a számítógépnél. Miért oly gyors? Ez a folyamat valójában már a második természetükké vált; ez a szokásos trükkjük és stílusuk abban, ahogyan az emberekkel bánnak és a dolgokat kezelik. Mindenki ellen mesterkednek. Ezért bármennyire egyszerűek is a kérdéseim, ők túlgondolják, és azt hiszik, hogy van valamilyen indítékom vagy célom. A szívük mélyén így tűnődnek: „Vajon nem fogom leleplezni a valódi helyzetemet, ha őszintén válaszolok? Az egyenlő azzal, hogy elárulom magam. Nem engedhetem, hogy megismerd a valódi helyzetemet. Hogy kellene megfelelően válaszolnom? Hogy tehetlek boldoggá és elégedetté, hogyan érhetem el, hogy jó benyomásod legyen rólam és továbbra is használj engem?” Nézd, milyen csalárdak ezek az emberek! Ezeknek az embereknek túl bonyolult a gondolkodásuk. Bárhogyan is beszélek hozzájuk, kételkedni és vizsgálódni fognak. Az ilyen emberek vajon tudják gyakorolni az igazságot? Alkalmasak lehetnek arra, hogy Isten használja őket? Egyáltalán nem. Ez azért van, mert az efféle emberek gondolkodása túlságosan összetett és egyáltalán nem egyszerű; bárki láthatja, aki hosszú időn át kapcsolatban van velük. Az emberek kimondottan ügyesen mesterkednek, de vajon mesterkedtem Én valaha is ellenetek, amikor veletek beszélek és kommunikálok? (Nem.) Akár a személyes állapotodról, akár a munkád helyzetéről próbálok érdeklődni, az mindig azért van, hogy segítsek neked, hogy megoldjam a munkában felmerülő problémákat. Még ha hibázol és metszés vagy elbocsátás ér téged, akkor sem fogok mesterkedni ellened, sem gyötörni nem foglak. Ha egyszer a probléma megoldódik, vége van. Isten háza nem fog mesterkedni ellened, nem fog gyötörni és még kevésbé fogom a hibáidat ütőkártyaként felhasználni ellened és nem elengedni őket, vagy azon gondolkodni, hogy miként járathatlak le és érhetem el, hogy mindenki elszigeteljen és elutasítson téged, amitől annyira reménytelennek érzed magad, hogy önként lemondasz. Semmiképp nem fogom ezt tenni. Ha nem vagy alkalmas arra, hogy vezető vagy dolgozó legyél, legfeljebb ezt mondom majd: „Túl gyenge a képességed és nincs lelki megértésed. Nem vagy alkalmas arra, hogy vezető vagy dolgozó légy. Még ha vezetőnek vagy dolgozónak választanának is, akkor sem tudnál tényleges munkát végezni.” Isten háza biztosan nem fog gyötörni vagy mesterkedni ellened emiatt.
Megvannak az alapelvek arra vonatkozóan, hogy Isten háza milyen embereket léptet elő és használ, és milyen embereket nem használ, ahogy arra is, hogy milyen embereket művel, és milyen embereket nem: ez mind Isten háza munkájának szükségletein alapszik. Bárkit is léptetnek elő és használnak, a cél az illető művelése, hogy jól végezhesse a kötelességét és tudja, miként kell megtapasztalni Isten munkáját, valamint, hogy képes legyen munkát vállalni és az igazságalapelvekkel összhangban cselekedni. Bármilyen probléma megoldása zajlik is éppen, a cél az, hogy képessé váljon többet megérteni az igazságból, és hogy megtanulja, miként kell okulni és tisztánlátást nyerni a különféle emberekből, eseményekből és dolgokból, amelyekkel találkozik. Ily módon minden szempontból könnyebb számára belépni az igazságvalóságba. Nem arról van szó, hogy kihasználnának, hogy szolgálatot tégy, még kevésbé arról, hogy kihasználnának, hogy betölts egy nyitott pozíciót, mert nem találnak alkalmas személyt, csak azért, hogy kirúgjanak, amikor eljön az, aki alkalmas. Nem így megy ez. Valójában arról van szó, hogy lehetőséget kapsz, hogy képezd magad. Ha törekedsz az igazságra, szilárdan meg fogsz állni; ha nem törekedsz az igazságra, még mindig nem tudsz majd szilárdan megállni. Egyáltalán nem arról van szó, hogy mivel nem vagy tetszésére Isten házának, fogást fog találni rajtad és keresni fogja a lehetőséget a kiiktatásodra. Amikor Isten háza azt mondja, hogy művelni fog és elő fog léptetni téged, valóban művelni fog. Az számít, hogy miként törekedsz az igazságra. Ha a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, akkor Isten háza le fog mondani rólad és nem fog többé művelni téged. Egy ideig tartó művelést követően egyeseket elbocsátanak, mert gyenge képességűek és nem tudnak tényleges munkát végezni. Vannak, akik a művelésük időszaka alatt a legkevésbé sem fogadják el az igazságot, akaratosan viselkednek, valamint akadályozzák és zavarják Isten házának munkáját, és elbocsátják őket. Mások pedig egyáltalán nem törekednek az igazságra, az antikrisztusok útját járják, mindig hírnévért, nyereségért és státuszért dolgoznak, és elbocsátják és kiiktatják őket. Ezeket a helyzeteket mind Isten házának az emberek használatára vonatkozó alapelvei szerint kezelik. Isten háza továbbra is művelni fogja azokat, akik el tudják fogadni az igazságot és törekednek az igazságra, még akkor is, ha bizonyos hibákkal vétkeket követnek el. Ha nem olyan emberről van szó, aki el tudja fogadni az igazságot, és nem fogadja el az igazságot, amikor metszésben van része, akkor az illetőt azonnal el kell bocsátani és ki kell iktatni. Egyesek ezt kérdik: „Nem olyan ez, mintha valakit kiszipolyoznánk, majd félrelöknénk? Nem az emberek kihasználása ez?” Mondjátok meg Nekem, Isten háza elbocsátott, kiiktatott vagy nem művelt tovább valaha valakit azért, mert nem volt benne több kihasználható érték? Történt valaha is ilyesmi? (Nem.) Akkor Isten háza milyen körülmények között bocsát el vagy iktat ki embereket? (Isten háza csak akkor bocsát el vagy iktat ki valakit, amikor nem tudja vállalni a munkát, vagy ha bomlasztásokat és zavarásokat okoz és gonoszságot tesz.) Ok nélkül senkit nem bocsátanak el. Egyesek gyenge képességűek és nem tudnak konkrét munkát végezni. Vannak, akiknek van bizonyos képességük, ám nem végeznek konkrét munkát és nem védelmezik Isten házának érdekeit; nem végzik el azt a munkát, amelyre képesek, nem hajlandóak a gyülekezet munkájával foglalkozni és fárasztani magukat vele, nem hajlandóak szenvedni és árat fizetni, és nem hajlandóak megsérteni embereket. Az efféle emberek nem tudnak tényleges munkát végezni, ezért ki kell iktatni őket; nem helyénvaló, hogy tovább betöltsék az adott pozíciót. Nemcsak hogy akadályozzák a gyülekezet munkáját, hanem Isten választott népének életbe való belépésére is hatással vannak. Ilyen helyzetben lennie kell öntudatuknak és gyorsan le kell mondaniuk, engedve, hogy a tényleges munkát végezni tudók vállalják ezt a munkát. Vannak, akik nem végeznek tényleges munkát, mégis élvezik a státusz előnyeit, és még bomlasztásokat és zavarásokat is okoznak. Ők folyton aggódnak, hogy a Fennvaló fel fogja fedezni a problémáikat és elbocsátja őket, ezért amikor eljön az ideje, hogy beszámoljanak a munkájukról, úgy tesznek, mintha kérdéseket tennének fel az igazság keresése érdekében és különösképp proaktívnak tűnnek, jó benyomást akarva tenni a Fennvalóra és bizonyítani, hogy olyan emberek, akik keresik az igazságot és képesek tényleges munkát végezni. A Fennvaló nem annak alapján léptet elő és használ embereket, hogy jól tudnak-e beszélni, hogy ügyesen tesznek-e fel kérdéseket vagy hogy gyors észjárásúak-e, hanem annak alapján választ és művel embereket, hogy szeretik-e az igazságot, törekednek-e az igazságra és hogy képesek-e odaadóan tenni a kötelességüket. Vannak olyan emberek is, akik nemcsak hogy nem végeznek konkrét munkát és nem védelmezik Isten házának érdekeit, hanem még bomlasztásokat és zavarásokat is okoznak és elárulják Isten házának érdekeit. Isten házának munkarendje egyértelműen kiköti, hogy mit nem szabad csinálni és mit kell csinálni, ők mégsem valósítanak meg egyetlen tételt sem, sőt vakmerően gaztetteket követnek el. Sok ilyen ember volt már és mindannyiójukat elbocsátották. A helyzettől függetlenül, amikor Isten háza előlépteti ezeket az embereket, az mindig azért történik, hogy művelje és az igazságvalóságba vezesse őket, remélve, hogy jól tudják végezni a gyülekezet munkáját és teljesítik az általuk teljesítendő kötelességeket. Még ha nem is tudod, hogy bizonyos munkát hogyan kell végezni, mert ostoba vagy és nincs rálátásod, vagy mert gyenge a képességed, amíg törekedsz az igazságalapelvekre, megvan benned ez a felelősségérzet, hajlandó vagy jól végezni ezt a munkát és tudod védelmezni a gyülekezet munkáját, Isten háza továbbra is művelni fog, még ha a múltban tettél is ostoba dolgokat. Egyesek, bár egy kicsit gyenge képességűek, mégis tudnak némi egyszerű munkát végezni. Bár a problémák megoldását célzó közlésük az igazságról nem tud jó eredményeket hozni, képesek védelmezni a gyülekezet munkáját. Az igazság bármely aspektusáról is beszélgetnek az egyes összejöveteleken, képesek elfogadni azt, és képesek arra, hogy engedelmesek és alávetettek legyenek. Ha egy munkát nem jól végeznek el, tudnak tanulni belőle. Bár egy kicsit gyenge képességűek, a szívük képes törekedni az igazságra. Miután dolgoznak egy ideig, fejlődnek, az eredményeik pedig egyre jobbak. Az Én szememben az ilyen embereknek van reményük arra, hogy elnyerjék az üdvösséget. A legtöbben úgy hiszik, hogy a jó képességűek valószínűleg elnyerik az üdvösséget. Szerintem ez nem feltétlenül így van. A lényeg az, hogy az embereknek törekedniük kell az igazságra, hogy elnyerjék a Szentlélek munkáját, levessék a romlott beállítottságaikat és elnyerjék az üdvösséget. Egyesek átlagos képességűek és a kötelességük eredményei is átlagosak, ám Isten házának évekig tartó öntözését és ellátását követően kezdik beletenni a szívüket az igazságba, és tényleg meg is értenek néhány igazságot. Szereznek valamennyi gyakorlati tapasztalatot is, át tudnak látni néhány dolgot és meg tudnak oldani néhány problémát, egyre több előrelépést elérve a gyülekezeti munkában. Ez igen jó; az ilyen embereket érdemes művelni. Bár lehet, hogy nem vagy teljesen alkalmas erre a munkára, a Fennvaló legalább nyújt némi megerősítést neked ennek a munkának a végzéséhez. Mondjátok meg Nekem, az emberek kihasználása az, ha megszervezik számukra egy kötelesség elvégzését? (Nem.) Nem számít, mennyi munkára vagy képes vagy milyen a képességed, az, hogy előléptetnek és használnak, nem a kihasználásod. Inkább az a szándék, hogy ezt a lehetőséget felhasználva gyakoroltassa veled a munkavégzést, valamint az igazságra való törekvésed, a szorgalmas munka és a nehéz terhek vállalása révén tökéletesítsen. Ez egyrészről a személyes tökéletesítésed; másrészről Isten háza munkájának elvégzése is. Jótetteket készítettél elő és a személyes életbe való belépésedben is eredményeket értél el. Milyen jó is ez! Két jó eredmény egy jó lépéssel. Néhányan azok közül, akiket felfedtek és kiiktattak, egyszer a következőt kérdezték: „Megpróbálsz kihasználni, hogy szolgálatot tegyek Isten házának? Az kizárt! Nem vagyok olyan buta!” Még arra is képesek, hogy ilyen szavakat mondjanak ki – hisznek ők valóban Istenben? Értik az ilyen emberek az igazságot? Hogy lenne az emberek kihasználása az, hogy egy kis kötelességvégzést szerveznek számukra? Ha valóban olyasvalaki vagy, aki érti az igazságot, értened kell a Teremtő szándékait és teljesítened kell egy teremtett lény kötelességét. Ezt jelenti, ha valaki emberként végrehajtja a felelősségét és kötelezettségét. Ha még ennyi lelkiismereted és józan eszed sincs, méltó vagy-e arra, hogy teremtett lénynek nevezzenek? Ha valóban van lelkiismereted és józan eszed, helyesen kell kezelned a kötelességedet. Ha megvan hozzá a képességed, törekedned kell az igazságra. Ha hajlandó vagy proaktívan kivenni a részed, Isten háza el fogja rendezni számodra bizonyos munka elvégzését, hogy terhet vállalj. Ez nem mesterkedés ellened vagy a kihasználásod, hanem az előléptetésed, a művelésed, lehetőség arra, hogy gyakorolj és olyasmi, ami az igazságvalóságba vezet. Ilyen egyszerű. Egyesek ezt mondják: „Én már öreg vagyok, nem elegendő a motivációm és a fizikai erőm is hanyatlik. Nem akarom többé vállalni ezt a terhet. Lemondhatok?” Azt mondom, rendben van, de mielőtt lemondasz, alaposan át kell gondolnod. Ha nem tényleg testi okok miatt van, hanem azért, mert megváltoztak a személyes gondolataid, hátsó gondolataid vannak, félsz a szenvedéstől, félsz attól, hogy elfáradsz, félsz attól, hogy magasabbra kapaszkodsz és majd nagyobbat esel, és folyton ott van benned az a gondolat és nézőpont, hogy a csúcson magányos az ember – akkor óvatosnak kell lenned. Ne utasítsd vissza ezt a megbízatást, ezt a különleges kötelességet; alaposan meg kell fontolnod. Az ilyen lehetőségek olyanok, mint a fehér holló – ritkák, nem igaz? Talán ragaszkodnál, így szólva: „Nem kell meggyőznöd engem. Régóta gondolkodom rajta, és már eldöntöttem. Nem tudsz meggyőzni; egyszerűen nem akarom tovább viselni ezt a fáradtságot. Mindenki más jól érzi magát, miért én legyek az egyetlen, aki ilyen fáradt? Az a sorsom, hogy szenvedjek? Nem vagyok hajlandó ilyen nehézséget viselni! Nem vagyok hajlandó megadni magam a sorsnak! A gyülekezetnek nem szabadna mesterkednie ellenem; én nem vagyok a gyülekezet rabszolgája, és nem is adtam el magam a gyülekezetnek!” Nem szabad ilyen kellemetlen szavakkal tovább folytatnod; ha többet mondasz, az túl sok bűn elkövetéséhez vezet, és felelősséget kell vállalnod az általad szólt szavakért és a döntéseidért. Először is, azért hiszel Istenben, hogy áldásokat nyerj; nem adtad el magad Isten házának. Másodszor, ha el akarnád adni magad Isten házának, Isten házának akkor is alaposan fontolóra kellene vennie, hogy van-e ilyen értéked, hogy hasznos lenne-e megvenni téged. Ezért, ha azt hiszed, hogy Isten háza mesterkedik ellened és ki akar használni, hogy szolgálatot tégy, akkor rosszul gondolkodsz, mivel a mércék, amelyek szerint Isten háza vizsgálja az embereket, azok, hogy őszintén hisznek-e Istenben, hogy szeretik-e az igazságot és hogy tudnak-e engedelmeskedni Isten szavainak és alá tudják-e vetni magukat Istennek. Isten háza e mércék alapján választja ki és műveli az embereket. Ha ilyen rossz véleménnyel vagy Isten házáról, akkor nincs lelkiismereted és józan eszed és teljesen értéktelen vagy. Isten háza nemcsak hogy nem fog használni, hogy végezd a kötelességed, hanem gyorsan ki is kell majd iktatnia téged, álhívőt. Ha nem vagy őszinte istenhívő, gyorsan el kell hagynod Isten házát; ne evickélj el Isten házában. Te nem tartozol Isten házához; Isten házának nincs szüksége ilyen emberekre. Távozz gyorsan.