Ahhoz, hogy higgy Istenben és a helyes úton járj az életben, a legkevesebb, hogy méltósággal és emberi hasonlatossággal kell élned, méltónak kell lenned az emberek bizalmára és értékesnek kell tartaniuk, az embereknek érezniük kell, hogy van tartalma a jellemednek és tisztességednek, hogy végigviszel mindent, amit mondasz, és állod a szavad. Az embereknek így kell téged értékelniük: Azt kell mondaniuk, hogy biztos, hogy tiszteled a szavaidat, biztos, hogy megteszed, amit megígérsz, biztos, hogy kötelességtudóan és teljes szíveddel végrehajtod, amivel megbíztak téged, teljes megelégedésére annak az embernek, aki megbízott a feladattal. Nem olyan ember az ilyen, aki tartja a szavát? Vajon az ilyen emberek nem élnek méltósággal? (De igen.) Vannak emberek, akikre soha senki nem mer rábízni semmit. Még amikor mások rájuk is bíznak dolgokat, csak azért van, mert nem találnak alkalmasabbat, ők az egyedüli alternatívák, és még így is kell valaki, aki szemmel tartja őket. Miféle ember az ilyen? Olyan ember, akinek van méltósága? (Nem.) Mindent elemezned kell és meg kell vizsgálnod, amit mond, meg kell kérdőjelezned azokat, és figyelned kell a hangszínére, valamint megerősítést és visszaigazolást kell kérned a körülötted lévő emberektől. Amikor állít valamit, vagy beszél valamiről, a megbízhatósági szintje csaknem nulla. Talán létezik az a dolog, amelyről beszél, de vagy eltúlozza, vagy lekicsinyli azt, vagy talán nem is létezik egyáltalán, és csak kitalálja az egészet. És miért talál ki dolgokat? Mert meg akarja téveszteni az embereket, hogy az emberek briliánsnak és alkalmasnak lássák, ez a célja. Szeretik a többiek az ilyen egyéneket? (Nem.) Mennyire nem szeretik őket? Az emberek irtóznak tőlük és lenézik az ilyen egyéneket – és még úgy is érezhetik, jobb lenne, ha soha nem találkoztak volna velük. Amikor az emberek ilyen egyénekkel vannak, semmiben nem bíznak, amit azok mondanak, illetve nem veszik azt komolyan, csupán könnyedén csevegnek egy kicsit, és ímmel-ámmal beszélgetnek néhány külsőséges dologról. Mások még akkor sem bíznak bennük, amikor ezek az emberek igazat mondanak. Az efféle ember teljesen értéktelen és alantas; senki nem tartja értékesnek. Amikor egy ember viselkedése eljutott erre a pontra, van bármi méltósága is? (Nincs.) Senki nem bíz rá semmit, senki nem bízik benne, senki sem tárja ki a szívét előtte, senki sem hiszi, amit mond; mások csak hallgatnak, és semmi több. Amikor ezek az egyének azt mondják: „Ezúttal az igazat mondom”, senki sem hisz nekik vagy figyel rájuk, még akkor sem, hogy ha igaz, amit mondanak. Amikor azt mondják: „Nem minden hamis, amit mondok, ugye?” az emberek így felelnek: „Nem érdekel, hogy elemezzem, hogy amit mondtál, az vajon igaz vagy hamis. Annyira kimerítő hallgatni a beszédedet, elemeznem kell és meg kell vizsgálnom az indítékaidat és szándékaidat, és ez egyszerűen túl sok gond. Azt az időt, amit ezzel eltöltöttem, használhattam volna arra, hogy Isten szavainak egy szakaszán elmélkedem, vagy megtanulhattam volna elénekelni egy himnuszt, és az valóban hasznomra válna, ha ezeket a dolgokat csinálnám. Az égvilágon semmit nem nyerek abból, ha veled beszélek. Egyetlen szó sem igaz abból, amit mondasz, és semmit nem akarok kezdeni veled.” Az ilyen embert így hagyják magára. Manapság gyakran hallod, hogy a nem hívők ezt mondják: „Akarod hallani az igazat, vagy inkább egy hazugságot hallanál?” Senki sem akar hazugságokat hallani. Tehát azok, akik folyton hazudnak és mellébeszélnek, a legalantasabbak az emberek közt; értéktelenek. Senki sem akar rájuk figyelni, senki sem akar hozzájuk csatlakozni, még kevésbé akarja bárki is kitárni a szívét előttük vagy barátkozni velük. Van-e az ilyen embereknek bármi jelleme vagy méltósága? (Nincs.) Mindenki, aki ilyen emberekkel találkozik, irtózni fog tőlük; szavaikban, cselekedeteikben, jellemükben és tisztességükben teljesen megbízhatatlanok – az ilyen egyéneknek egyáltalán semmi lényegük nincs. Vajon az emberek kedvelnék és tisztelnék őket, ha lennének adottságaik és tehetségesek lennének? (Nem.) Mire van tehát az embereknek szükségük ahhoz, hogy kijöjjenek egymással? Szükségük van jellemre, tisztességre, méltóságra és arra, hogy olyanok legyenek, aki előtt mások kitárhatják a szívüket. A méltósággal élő emberek mindegyikének van valamennyi személyisége, időnként nem jönnek ki másokkal, de becsületesek, és nincs hamisság és trükközés bennük. Végeredményben mások nagyra tartják őket, mert képesek gyakorolni az igazságot, becsületesek, van méltóságuk, tisztességük és jellemük, soha nem használnak ki másokat, segítenek az embereken, ha bajba jutnak, lelkiismerettel és értelemmel bánnak az emberekkel, és soha nem hoznak elhamarkodott ítéletet felettük. Amikor más embereket felmérnek vagy megtárgyalnak, minden pontos, amit ezek az emberek mondanak, azt mondják, amit tudnak, és nem jártatják a szájukat arról, amit nem tudnak, nem színezik ki a dolgokat, szavaik pedig bizonyítékként vagy referenciaként szolgálhatnak. A tisztességgel rendelkező emberek viszonylag gyakorlatiasak és megbízhatók, amikor beszélnek és cselekszenek. Senki sem tartja értékesnek az olyan embereket, akiknek nincs tisztességük, senki nem figyel arra, amit mondanak vagy tesznek, illetve nem tartják fontosnak a szavaikat és a tetteiket, és senki sem bízik bennük. Ez azért van, mert túl sokat hazudnak, és túl kevés becsületes szót szólnak, mivel hiányzik az őszinteségük, amikor másokkal érintkeznek vagy bármit is tesznek értük, megpróbálnak mindenkit kicselezni és becsapni, és senki sem kedveli őket. Találtatok-e bárkit is, akit megbízhatónak tekintetek? Méltónak tartjátok-e magatokat mások bizalmára? Mások megbízhatnak-e bennetek? Ha valaki megkérdez téged valaki másnak a helyzetéről, nem kellene a saját akaratod szerint értékelned vagy megítélned azt az embert, szavaidnak tárgyilagosnak, pontosnak, és a tényekkel megegyezőnek kell lenniük. Arról kellene beszélned, amit értesz, és nem kellene beszélned olyan dolgokról, amelyekre nincs rálátásod. Igazságosnak és tisztességesnek kell lenned azzal a személlyel. Ez a felelősségteljes viselkedés. Ha csak egy felszíni jelenséget figyeltél meg, és amit mondani akarsz, az csak a saját ítéleted az adott emberről, akkor nem szabad vakon ítéletet mondanod az illető felett, és semmiképpen sem szabad elítélned. A mondandód elé kell tenned, hogy: „Ez csak a saját megítélésem”, vagy „Ez csupán az, ahogy én érzek.” Ily módon a szavaid viszonylag tárgyilagosak lesznek, és miután hallotta, amit mondtál, a másik ember képes lesz érzékelni szavaid becsületességét és a tisztességes hozzáállásodat, és képes lesz megbízni benned. Biztosak vagytok benne, hogy el tudjátok ezt érni? (Nem.) Ez azt bizonyítja, hogy nem vagytok eléggé becsületesek másokkal, és hogy hiányzik az őszinteség és a becsületes hozzáállás abból, ahogyan viselkedtek, és ahogyan a dolgokat kezelitek. Tegyük fel, hogy valaki megkérdez: „Bízom benned: mit gondolsz arról az emberről?” És azt feleled: „Rendben van.” Megkérdezi: „Tudnád egy kicsit részletezni?” Te pedig azt mondod: „Jól viselkedik, és hajlandó megfizetni az árat, amikor a kötelességét végzi, és kijön az emberekkel.” Vajon van gyakorlati bizonyíték e három állítás bármelyikére? Elegendőek arra, hogy bizonyítékként szolgáljanak az illető jellemére? Nem. Megbízható vagy? (Nem.) E három állítás közül egyik sem tartalmaz részleteket, csak átfogó, üres, felületes szavak. Ha csak most találkoztál volna azzal az emberrel, és a külsőségekre alapozva azt mondanád, hogy ő rendben van, akkor ez normális lenne. De már egy ideje kapcsolatban voltál vele, és fel kellett volna tudnod fedezni néhány lényegi problémát vele kapcsolatban. Az emberek a szíved mélyéről akarják hallani azt, hogyan értékeled és látod azt az embert, de nem mondasz semmi valósat, kritikusat vagy kulcsfontosságút, így az emberek nem fognak megbízni benned és többé már nem akarnak érintkezni veled.

Amikor érintkezel a testvérekkel, ki kell tárnod a szíved előttük és a bizalmadba kell őket fogadnod azért, hogy ez hasznodra váljon. Amikor a kötelességedet végzed, még fontosabb, hogy kitárd a szívedet és a bizalmadba fogadd az embereket; csak ekkor fogtok jól együtt dolgozni. De ha valaki nem tárja ki a szívét előtted, ha nem olyasvalaki, aki elfogadja az igazságot, hanem inkább egy nagyon csalárd ember, akkor bolondság lenne részedről kitárni előtte a szívedet, és ha így tennél, az könnyen bajba sodorhatna. A testvérekkel való érintkezéshez kellenek alapelvek; csak olyan embereknek kellene kitárnod a szíved és egyszerűen olyan embereknek kellene megnyílnod, akik igazán hisznek Istenben és képesek elfogadni az igazságot. Ha gonosz embereknek és álhívőknek tárod fel a szíved, akkor bolond és tudatlan vagy, és hiányzik a bölcsességed. Csak olyan testvéreknek szabad feltárnod a szíved, akik igazán hisznek Istenben és képesek elfogadni az igazságot. Azok a csalárd, zavaros fejű, gonosz emberek és álhívők – olyan emberek, akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot – nem testvérek, bármit is teszel, ne tárd ki a szívedet előttük. Kitárni előttük a szívedet olyan, mintha ördögök előtt tárnád ki, és végül valószínűleg oda vezet, hogy áldozatul esel mesterkedéseiknek és csapdáiknak. Vannak hamis vezetők és hamis dolgozók a vezetők és dolgozók között, valamint hamis hívők és álhívők is a hívők között. Ezen emberek egyike sem testvér, tehát bármit is teszel, ne bánj úgy velük, mintha azok volnának. Csak azok testvérek, akik jószívűek és szeretik az igazságot, akik el tudják fogadni az igazságot és gyakorlatba ültetik azt, és amikor ezekkel az igazi testvérekkel érintkezel, ki kell tárnod a szívedet előttük, egyszerűen meg kell nyílnod nekik, és csak ekkor lesz lehetséges számotokra, hogy szeressétek egymást, és hogy harmonikusan együttműködjetek, mialatt jól végzitek a kötelességeteket. Néha, amikor két ember érintkezik, a személyiségük összeütközik, vagy a családi környezetük, hátterük illetve gazdasági helyzetük nem passzol. Mégis, ha ez a két ember ki tudja tárni a szívét egymás előtt, és teljesen nyitottak az ügyeikkel kapcsolatban, és mindenféle hazugság és megtévesztés nélkül kommunikálnak, valamint képesek megmutatni egymásnak a szívüket, akkor ily módon képesek lesznek valódi barátokká válni, ami azt jelenti, hogy bizalmas barátokká lesznek. Talán, amikor a másiknak nehézsége van, téged fog keresni és senki mást, és csak benned fog megbízni, hogy te tudsz segíteni neki. Még ha le is szidod, nem fog visszafeleselni, mivel tudja, hogy becsületes, őszinte szívű ember vagy. Megbízik benned, tehát bármit is mondasz vagy bárhogy is bánsz vele, képes lesz megérteni. Tudtok-e ilyen emberek lenni? Vajon ilyen emberek vagytok-e? Ha nem, akkor nem vagy becsületes ember. Amikor másokkal érintkezel, először is érzékeltetned kell velük az igaz szívedet és az őszinteségedet. Ha valakinek a szavai felületesek, fellengzősek, kedveskedők, hízelgők, felelőtlenek és kitaláltak, amikor másokkal beszél, együtt dolgozik és kapcsolatot teremt, illetve, ha a beszédével egyszerűen csak mások kegyeit keresi, akkor a szavaiból hiányzik minden hitelesség, és a legkevésbé sem őszinte. Ez az a mód, ahogy másokkal érintkezik, bárkik legyenek is azok a mások. Az ilyen embernek nincs becsületes szíve. Az ilyen nem becsületes ember. Tegyük fel, hogy valaki negatív állapotban van, és őszintén azt mondja neked: „Mondd meg, pontosan miért vagyok én ennyire negatív. Egyszerűen nem tudok rájönni!” És tegyük fel, hogy valójában megérted az ő problémáját a szívedben, de nem mondod el neki, inkább ezt mondod: „Ez semmiség. Nem vagy negatív, én is így vagyok.” E szavak nagyszerű vigasztalások ugyan annak az embernek, de a hozzáállásod nem őszinte. Felületes vagy vele; így annak érdekében, hogy kellemesebben és vigasztalva érezze magát, tartózkodtál attól, hogy becsületesen beszélj vele. Nem segítesz neki komolyan és nem fogalmazod meg félreérthetetlenül a problémáját úgy, hogy maga mögött hagyhassa a negativitását. Nem azt tetted, amit egy becsületes embernek tennie kellene. Felületes voltál vele csupán azért, hogy vigasztalni próbáld és megbizonyosodj arról, hogy nincs köztetek elhidegülés vagy konfliktus, – nem ezt jelenti becsületes embernek lenni. Tehát ahhoz, hogy becsületes ember legyél, mit kellene tenned, amikor ilyen helyzettel találkozol? Meg kell mondanod neki, hogy mit láttál, és mit állapítottál meg: „El fogom mondani, hogy mit láttam és mit tapasztaltam. Te döntöd el, hogy amit mondok, helyes vagy helytelen. Ha helytelen, nem kell elfogadnod. Ha helyes, remélem, hogy elfogadod. Ha olyasmit mondok, amit nehéz hallanod és fáj neked, remélem, Istentől el tudod fogadni azt. A szándékom és a célom az, hogy segítsek neked. Tisztán látom az ügyet: Mivel úgy érzed, hogy megaláztak, és senki sem táplálja az egódat, és azt gondolod, hogy mindenki más lenéz, valamint támadnak téged, és hogy soha nem bántak még veled ennyire igazságtalanul, nem tudod ezt elfogadni, és negatívvá válsz. Mit gondolsz – tényleg erről van szó?” És amikor ezt hallja, érzi, hogy tényleg erről van szó. Ez az, ami valójában a szívedben van, de ha nem vagy becsületes ember, nem fogod elmondani. Azt fogod mondani: „én is gyakran leszek negatív”, és amikor a másik hallja, hogy mindenkivel megesik, hogy negatívvá válik, azt hiszi, normális, ha negatív, és végül nem hagyja hátra a negativitását. Ha becsületes ember vagy és becsületes hozzáállással és becsületes szívvel segítesz neki, akkor segíthetsz neki megérteni az igazságot és hátrahagyni a negativitását.

A becsületesség gyakorlása sok aspektust lefed. Más szóval, a becsületesség mércéjét nem csupán egy vonatkozásban kell elérni; sok vonatkozásban meg kell felelned a mércének, mielőtt becsületes lehetsz. Egyesek mindig azt hiszik, hogy ahhoz, hogy becsületesek legyenek, csak azt kell megoldaniuk, hogy ne hazudjanak. Helyes ez a nézőpont? A becsületesség csak azt foglalja magában, hogy nem hazudsz? Nem; ez számos más aspektusra is vonatkozik. Először is, bármivel kerülsz is szembe, legyen az olyasvalami, amit a saját szemeddel láttál, vagy olyasmi, amit valaki más mondott neked, legyen az emberekkel való kapcsolat vagy egy probléma elrendezése, legyen olyan kötelesség, amelyet végre kell hajtanod, vagy olyasmi, amivel Isten megbízott, mindig becsületes szívvel kell megközelítened azt. Hogyan kellene gyakorolni a dolgok becsületes szívvel való megközelítését? Mondd ki, amit gondolsz és beszélj becsületesen, ne mondj üres, nagyképű, vagy kellemesen csengő szavakat, ne beszélj hízelgő vagy képmutató hamis dolgokat, hanem mondd ki azokat a szavakat, amelyek a szívedben vannak. Ilyen az, amikor valaki becsületes. A szívedben lévő igaz gondolatok és nézetek kifejezése – ezt kell tenniük a becsületes embereknek. Ha soha nem mondod ki, amit gondolsz, és a szavak ott poshadnak a szívedben, ha az, amit mondasz, mindig ellentmond annak, amit gondolsz, akkor ez nem az, amit egy becsületes ember tesz. Például, tegyük fel, hogy nem jól végzed a kötelességedet, és amikor megkérdezik az emberek, hogy mi folyik itt, azt mondod: „Jól akarom végezni a kötelességemet, de különböző okokból nem tettem.” Valójában tudod a szívedben, hogy nem voltál szorgalmas, de nem mondod el az igazat. Ehelyett mindenféle okot, igazolást és kifogást találsz arra, hogy elfedd a tényeket és kikerüld a felelősséget. Vajon ezt teszi egy becsületes ember? (Nem.) Becsapod és összezavarod az embereket azzal, hogy ezeket a dolgokat mondod. Pedig a lényege annak, ami benned van, a benned lévő szándékoknak, egy romlott beállítottság. Ha a benned levő dolgokat és szándékokat nem tudod kivinni a nyilvánosság elé és elemezni, nem lehet megtisztítani azokat – és ez nem kis dolog! Őszintén kell beszélned: „Egy kicsit halogattam a kötelességem végrehajtását. Felületes és figyelmetlen voltam. Amikor jó hangulatban vagyok, tudok egy kis erőfeszítést tenni. Amikor rossz hangulatban vagyok, lazsálok, és nem akarok erőfeszítést tenni, és a test kényelme után sóvárgok. Így a kötelességem végrehajtására tett próbálkozásaim eredménytelenek. Az elmúlt pár napban megfordult a helyzet, és megpróbálok beleadni mindent, javítani a hatékonyságomat, és jól végezni a kötelességemet.” Ilyen a szívből szóló beszéd. A másik fajta beszéd nem szívből jött. Attól való félelmedben, hogy meg fognak metszeni, hogy az emberek felfedezik a problémáidat, és hogy felelősségre vonnak, mindenféle okot, igazolást és kifogást találtál, hogy elfedd a tényeket, először is rávettél másokat, hogy ne beszéljenek a helyzetről, majd áthárítod a felelősséget azért, hogy elkerüld, hogy megmetsszenek. Ez a hazugságaid forrása. Bármennyit beszélnek a hazugok, egy része annak, amit mondanak, biztosan igaz és tényszerű. Ám néhány kulcsfontosságú dolog abból, amit mondanak, tartalmazni fog egy kis hamisságot és egy kicsit az indítékaikból. Ezért nagyon fontos észrevenni és különbséget tenni aközött, hogy mi igaz és mi hamis. Ezt azonban nem könnyű megtenni. Egy része annak, amit mondanak, szennyezett és megszépített lesz, egy része annak, amit mondanak, egybecseng majd a tényekkel, néhány dolog pedig abból, amit mondanak, ellentmond majd a tényeknek; ha így összekeverednek a tények a kitalációkkal, nehéz megkülönböztetni az igazat a hamistól. Az ilyen ember a legcsalárdabb fajta, és őt a legnehezebb felismerni. Ha nem tudja elfogadni az igazságot vagy becsületesen gyakorolni azt, minden bizonnyal ki fogják vetni. Akkor vajon melyik utat kellene az embereknek választaniuk? Melyik a becsületesség gyakorlásának az útja? Meg kellene tanulnotok az igazat mondani és képesnek lenni nyíltan közölni a valódi állapotaitokat és problémáitokat. Így gyakorolnak a becsületes emberek, és az ilyen gyakorlás a helyes. Azok az emberek, akiknek van lelkiismerete és értelme, mind hajlandóak törekedni a becsületességre. Csakis a becsületes emberek érzik igazán örömtelinek és nyugodtnak magukat, és csakis úgy élvezheti az ember az igazi boldogságot, ha gyakorolja az igazságot az Istennek való alávetettség eléréséért.

Sok gyakorlati probléma merül fel, amikor az emberek megtapasztalják, milyen őszintének lenni. Néha gondolkodás nélkül beszélnek, megbotlanak egy pillanatra, és kicsúszik egy hazugság a szájukon, mivel rossz indíték vagy cél, illetve hiúság és büszkeség vezérli őket, és ennek eredményeképp egyre többet kell hazudozniuk, hogy elfedjék azokat. A végén nem éreznek megkönnyebbülést a szívükben, de nem tudják visszaszívni azokat a hazugságokat, nincs bátorságuk kijavítani a hibáikat, beismerni, hogy hazudtak, és így hibáik egyre tovább folytatódnak. Ezután mindig olyan, mintha egy kő nyomná a szívüket; mindig lehetőséget akarnak találni arra, hogy töredelmesen bevallják, hogy beismerjék hibájukat és megbánják, de sosem ültetik át ezt a gyakorlatba. Végül átgondolják, és ezt mondják maguknak: „Majd a jövőben jóvá fogom ezt tenni, amikor a kötelességemet végzem.” Mindig azt mondják, hogy jóvá fogják tenni, de sosem teszik. Ez nem annyira egyszerű, mint csak bocsánatot kérni egy hazugság után – jóvá tudod tenni a kárt és a következményeket, amelyeket a hazugságok és a megtévesztés okoztak? Ha a nagy önutálat közepette képes vagy bűnbánatot gyakorolni, és soha nem teszed meg újra azt a dolgot, akkor talán részesülsz Isten elnézésében és kegyelmében. Ha mézesmázos szavakat mondasz, és azt állítod, hogy a jövőben jóvá teszed a hazugságaidat, de nem bánod meg igazán, és később folytatod a hazudozást és a megtévesztést, akkor rendkívül makacs módon utasítod vissza a bűnbánatot, és biztosan ki fognak iktatni téged. Ezt fel kell ismerniük a lelkiismeretes és értelmes embereknek. A hazugságok kimondása és a megtévesztés után nem elég csak gondolni a jóvátételre; az számít leginkább, hogy igazán megbánd. Ha őszinte kívánsz lenni, akkor meg kell oldanod a hazugság és megtévesztés problémáját. Igazat kell mondanod és gyakorlati dolgokat kell tenned. Néha az igazság kimondása azt fogja eredményezni, hogy megszégyenülsz és megmetszenek, de ekkor gyakoroltad az igazságot, az alávetettség Istennek és Isten megelégítése pedig abban az esetben meg fogja érni, és ez olyasmi lesz, ami vigasztalást nyújt neked. Bárhogyan is, végül képes leszel arra, hogy gyakorold az őszinteséget, végre képes leszel kimondani, ami a szíveden van, anélkül, hogy megpróbálnád megvédeni vagy igazolni magad, és ez az igazi növekedés. Függetlenül attól, hogy megmetszenek vagy lecserélnek, állhatatosnak fogod érezni magad a szívedben, mert nem hazudtál; úgy fogod érezni, hogy mivel nem végezted megfelelően a kötelességedet, helyes volt, hogy megmetszettek, és hogy felelősséget vállalj ezért. Ez egy pozitív mentális állapot. És mégis, milyen következményei lesznek, ha megtévesztésbe bonyolódsz? Miután belefolytál a megtévesztésbe, hogy fogod érezni magad a szívedben? Kényelmetlenül; mindig azt fogod érezni, hogy bűntudat és romlottság van a szívedben, mindig úgy fogod érezni magad, mintha vádolnának: „Hogy hazudhattam? Hogy tudtam újra megtévesztésbe bonyolódni? Miért vagyok ilyen?” Úgy fogod érezni, hogy nem tudsz emelt fővel járni, mintha túlságosan szégyellnél Istennel szembenézni. Legfőképp, amikor Isten megáldja az embereket, amikor elfogadják Isten kegyelmét, irgalmát és béketűrését, még jobban érzik, hogy szégyenletes megtéveszteni Istent, és szívükben még erősebb a szemrehányás érzése, és kevesebb a békesség és az öröm. Milyen problémát mutat ez? Azt, hogy az emberek megtévesztése a romlott beállítottság kinyilatkoztatása, ez Isten elleni lázadás és ellenállás, és ezért fájdalmat fog okozni neked. Amikor hazudsz és megtévesztesz, úgy érezheted, hogy nagyon okosan és tapintatosan beszéltél, és hogy egyetlen apró jelét sem adtad a megtévesztésednek – de később szégyent és vádat érzel, ami talán egész életedben végigkísér majd. Ha szándékosan és szántszándékkal hazudsz és tévesztesz meg, és eljön a nap, amikor felismered ennek a súlyát, késként fogja keresztüldöfni a szíved, és folyamatosan a jóvátétel lehetőségét fogod keresni. És ez az, amit tenned kellene, kivéve, ha nincs lelkiismereted, és sosem éltél a lelkiismereted szerint, és nincs emberi mivoltod és nincs jellemed és méltóságod. Ha van egy kis jellemed és méltóságod, és valamelyest éber a lelkiismereted, akkor, amikor felismered, hogy hazudsz és megtévesztéssel foglalkozol, ezt a viselkedésedet szégyellni valónak fogod érezni, gyalázatosnak és alantasnak; meg fogod vetni és gyűlölni fogod magad, és elhagyod a hazugságok és a megtévesztés útjait. A Sátán fajtájából hiányzik a normális emberi mivolt lelkiismerete és értelme; megfeledkeznek mindazokról a hazugságokról, amiket mondanak, és nem zavartatják magukat miattuk, sőt még elméleti alapjuk is van a hazugságaikhoz, vagyis, hogy egyetlen nagy tett sem vihető véghez hazugságok nélkül, ezért makacsul visszautasítják a bűnbánatot. A lelkiismeretes és értelmes emberek mások. Ezek az emberek csak keresztülmentek a Sátán rontásán, és habár romlott beállítottságokat mutatnak, nem gonosz emberek, éber a lelkiismeretük, rendelkeznek a normális emberi mivolt szükségleteivel, és a jó, igaz és pozitív dolgok szeretetére való hajlammal és szükségletekkel. Ezért amikor úgy érzik, hogy vádolja őket a lelkiismeretük, képesek elgondolkodni magukon és igazán megbánni. A Sátán egy rendkívül gonosz dolog. Nem szereti a pozitív dolgokat, nem szereti a jó dolgokat, és a természetében csak sötét és gonosz dolgok vannak, nincs más, csak romlott és rosszindulatú dolgok, nincs emberi mivolta, nincsenek a normális emberi mivoltra jellemző szükségletei, és nincs éber lelkiismerete. De az emberek mások. Az embereket Isten teremtette, van lelkiismeretük és értelmük; a lelkiismeretes embereknek éberség van a szívében, tudják érezni a lelkiismeretük vádját és megbánását, amikor megpróbálják megtéveszteni Istent vagy a többi embert, és ez a szemrehányás és vád fáj nekik. Amikor valaki érzi ezt a fájdalmat, amikor érzi ezt a szemrehányást és vádat, a lelkiismerete elkezd éberré válni. Felismeri, hogy az embereknek őszintének kell lenniük és az igazságra törekvés útját kell járniuk. Amikor megvan ez az igénye, az egy jó dolog. Most éreztek valamiféle szemrehányást és vádat, amikor hazudtok és megtévesztetek? (Igen.) Az, hogy éreztek szemrehányást, azt bizonyítja, hogy van valamiféle éberség a lelkiismeretetekben és még van némi remény számotokra; ez az abszolút minimum szintje az éberségnek és annak a fajta viselkedésnek, ami szükséges ahhoz, hogy elérjétek az üdvösséget. Ha a lelkiismeretetek nem érez szemrehányást, ez problémás, és azt jelenti, hogy nincs emberi mivoltotok. Nos, tudjátok-e, hogy meg kell bánnotok, miután hazudtatok és megtévesztettétek a többieket? Ha makacsul visszautasítjátok a bűnbánatot, mi lesz a következmény? Menthetetlenek lesztek. Most már mindannyian láthatjátok, hogy Isten meg fogja menteni azokat, akik rendelkeznek lelkiismerettel, értelemmel, a normális emberi mivolt szükségleteivel, a jó és a rossz megkülönböztetésének képességével, a pozitív és a jó dolgok szeretetével, a gonosz gyűlöletével, és az igazság elfogadásának a képességével. Az ilyen embereket meg lehet menteni.

2017. november 30.