2. Hogyan bánnak az antikrisztusok azokkal, akik náluk erősebbek?

Amikor az antikrisztusoknak a saját hírnevük és státuszuk megóvására irányuló vágyáról van szó, nem csupán a természetlényegüket mutatják meg és tárják fel, amikor megmetszik őket – az antikrisztusok sok másféle helyzettel és dologgal találkoznak. Ezért a második téma, amelyről beszélni fogunk, az, hogy miként tartják fenn az antikrisztusok a státuszukat és a hírnevüket az embercsoportokban. Miközben emberek csoportjában vannak, milyen viselkedésformákat tanúsítanak az antikrisztusok, amelyek szemléltethetik, hogy mindenben, amit tesznek, megpróbálják a saját hírnevüket és státuszukat óvni? Világos ez a téma vagy sem? Nagy vagy kis terjedelmű? Jellemző vagy sem? (Jellemző.) Ez a téma közvetlenül kapcsolódik az antikrisztusok természetlényegéhez. Milyen megnyilvánulásokat mutatnak az antikrisztusok, miközben emberek csoportjai között élnek? Milyen hozzáállást és milyen cselekedeteket használnak arra, hogy megóvják a hírnevüket és a státuszukat? Mindenekelőtt: ha az antikrisztusoknak nincs státusza, akkor is antikrisztusok vajon? (Igen.) Világosan kell értenetek ezt a fogalmat. Ne gondoljátok, hogy csak a státusszal bíró emberek rendelkezhetnek az antikrisztusok lényegével és lehetnek antikrisztusok, illetve hogy a státusszal nem rendelkező hétköznapi emberek nem antikrisztusok. A kör valójában elég nagy. Az antikrisztusok lényegével rendelkező bármely személy még mindig antikrisztus, függetlenül attól, hogy van-e státusza vagy nincs, illetve hogy vezető-e vagy átlagos hívő – ezt a lényege dönti el. Nos, milyen megnyilvánulásokat tanúsítanak az antikrisztusi lényeggel bíró emberek, miközben hétköznapi követők? A természetlényeg mely megmutatkozásai szolgálnak elegendő bizonyítékául annak, hogy ők ténylegesen antikrisztusok? Először nézzük meg, hogyan élnek az emberek csoportjaiban, hogyan bánnak másokkal, illetve hogyan állnak az igazsághoz. Amiről a leginkább beszélnünk kell, az nem az, hogy mit esznek, mit viselnek az antikrisztusok, hol laknak, vagy miként jönnek-mennek, hanem az, hogy miként óvják a hírnevüket és a státuszukat a csoportokban. Még ha hétköznapi hívők, akkor is állandóan próbálják óvni a hírnevüket és a státuszukat, állandóan ezt a fajta beállítottságot és lényeget fedik fel, és az efféle dolgokat teszik. Ez tehát lehetővé teszi számunkra, hogy egyet előbbre lépjünk az antikrisztusok beállítottságának és lényegének megértésében. Akár van státuszuk az antikrisztusoknak, akár nincs, és bármikor és bárhol legyenek is, az antikrisztusok beállítottsága és lényege mindig feltárul és megnyilvánul bennük. Ez nem korlátozódik semmilyen térre, földrajzi helyre, illetve emberekre, eseményekre és dolgokra.

Amikor az antikrisztusok kötelességet végeznek – legyen az bármi, és függetlenül a csoporttól, amelyben vannak –, megkülönböztethető magatartásformát tanúsítanak, nevezetesen mindig mindenben ki akarnak emelkedni és előtérbe akarják állítani magukat, mindig hajlamosak arra, hogy korlátozzák és irányítsák az embereket, mindig vezetni akarják az embereket és dirigálni akarnak, mindig reflektorfényben akarnak állni, mindig magukra akarják irányítani az emberek tekintetét és figyelmét, és mindenkitől csodálatot akarnak. Amikor az antikrisztusok csatlakoznak egy csoporthoz – függetlenül attól, hogy hányan vannak, kik a csoport tagjai, illetve mi a foglalkozásuk és az identitásuk –, az antikrisztusok elsőként felmérik a dolgokat, hogy lássák, ki tiszteletet parancsoló és kiemelkedő, ki ékesszóló és ki lenyűgöző, valamint, hogy ki képzett és kinek van tekintélye. Kiértékelik, hogy kit múlhatnak felül és kit nem, és azt is, hogy ki tesz túl rajtuk és ki alsóbbrendű. Ezeket a dolgokat nézik meg elsőként. Miután gyorsan felmérik a helyzetet, a tettek mezejére lépnek, és egyelőre félreállítják és mellőzik azokat, akik alattuk foglalnak helyet. Először azokhoz mennek, akiket felsőbbrendűnek vélnek, akiknek van némi tekintélye és státusza, illetve adottsága és tehetsége. Elsőként ezekhez az emberekhez mérik magukat. Ha ezen emberek bármelyikét nagyra becsülik a testvérek, vagy az illető régóta hisz Istenben és jó hírben áll, akkor az antikrisztusok irigységének célpontjává válik, és persze vetélytársnak tekintik. Az antikrisztusok ezután csendben ezekhez az emberekhez hasonlítják magukat, akiknek van tekintélyük, státuszuk, és akik kivívják a testvérek csodálatát. Elkezdenek töprengeni ezeken az embereken, és megvizsgálják, hogy mit tudnak megtenni és mit sajátítottak el, és hogy miért becsülik őket egyesek. A szemlélés és a megfigyelés során az antikrisztusok rájönnek, hogy ezek az emberek egy bizonyos szakma szakértői, valamint arra a tényre is, hogy azért tartja őket mindenki nagyra, mert hosszabb ideje hisznek Istenben és meg tudnak osztani valamennyi tapasztalati tanúságtételt. Az antikrisztusok „prédának” tekintik az ilyen embereket, és ellenfélként tekintenek rájuk, aztán cselekvési tervet szőnek. Miféle cselekvési tervet? Megvizsgálják azokat az aspektusokat, ahol nem érnek fel az ellenfeleikhez, majd elkezdenek dolgozni ezeken az aspektusokon. Például, ha egy bizonyos szakmában nem olyan jók, mint ők, tanulni fogják azt a szakmát, többet olvasnak könyveket, többet néznek utána mindenféle információnak, és alázatosan többet kérnek útmutatást másoktól. Az adott szakmával összefüggő mindenféle munkában részt vesznek, fokozatosan tapasztalatot gyűjtve és fejlesztve a saját erejüket. Amikor pedig úgy vélik, hogy megvan a tőkéjük ahhoz, hogy versenyre keljenek az ellenfeleikkel, gyakran előállnak, hogy kifejezzék a saját „ragyogó nézeteiket”, és gyakran szándékosan cáfolják és becsmérlik az ellenfeleiket, hogy megszégyenítsék őket és besározzák a nevüket, és ezáltal kiemeljék, ők maguk milyen okosak és rendkívüliek, valamint elnyomják az ellenfeleiket. A világosan látó emberek látják mindezeket a dolgokat; csak az ostobák és a tudatlanok, valamint azok nem látják, akikből hiányzik a tisztánlátás. A legtöbben csak az antikrisztusok lelkesedését, törekvését, szenvedését, külsődleges jó viselkedését, valamint azt látják, hogy árat fizetnek, a tényleges helyzet azonban az antikrisztusok szíve mélyén rejtőzik. Mi a fő céljuk? Az, hogy státuszt szerezzenek. A cél, amelyre az összes munkájuk, az összes fáradozásuk, valamint az összes általuk fizetett ár összpontosul, az a dolog szívükben, amit a legjobban imádnak: a státusz és a hatalom.

Annak érdekében, hogy hatalmat és státuszt szerezzenek, az antikrisztusok első dolga a gyülekezetben az, hogy megpróbálják elnyerni mások bizalmát és megbecsülését, hogy több embert tudjanak meggyőzni, és közülük többet rávegyenek, hogy felnézzenek rájuk és imádják őket, ezáltal elérve abbéli céljukat, hogy övék legyen a végső szó a gyülekezetben, és hatalmat gyakoroljanak. Amikor a hatalomszerzésről van szó, igen ügyesek a másokkal való versengésben és küzdelemben. Az elsődleges vetélytársaik az igazságra törekvő emberek, azok, akiknek tekintélyük van a gyülekezetben, és akiket szeretnek a testvérek. Mindenki a vetélytársuk, aki fenyegetést jelent a státuszukra. Rendíthetetlenül versengenek azokkal, akik erősebbek náluk; a náluk gyengébbekkel pedig bármiféle szánalom érzése nélkül kelnek versenyre. A szívük harci filozófiákkal van teli. Úgy vélik, hogy ha az emberek nem versengenek és harcolnak, akkor nem tudnak majd semmiféle előnyhöz jutni, és csakis versengés és küzdelem árán szerezhetik meg az általuk akart dolgokat. A státusz elérése, valamint annak érdekében, hogy előkelő helyet foglaljanak el egy embercsoporton belül, bármit megtesznek, amire csak szükség van ahhoz, hogy versenyre keljenek másokkal, és nem kímélnek egyetlen embert sem, aki veszélyt jelent a státuszukra. Nem számít, kivel állnak kapcsolatban, dúl bennük a harci kedv, és még akkor is küzdenek, amikor öregszenek. Gyakran kérdezik: „Legyőzhetném azt az embert, ha versenyre kelnék vele?” Aki csak ékesszóló, valamint logikus, strukturált módon és módszeresen tud beszélni, az irigységük és az utánzásuk célpontjává, sőt, még inkább a vetélytársukká válik. Az is a vetélytársuk lesz, aki az igazságra törekszik és akiben van hit, valamint képes gyakran segíteni és támogatni a testvéreket, és képessé teszi őket arra, hogy kiemelkedjenek a negativitásból és a gyengeségből, ahogyan bárki olyan is, aki egy bizonyos szakma szakértője, és a testvérek becsülik valamire. Aki eredményeket ér el a munkájában és megkapja a Fennvaló elismerését, az természetes módon még nagyobb versenyforrást jelent majd számukra. Melyek az antikrisztusok mottói, függetlenül attól, hogy mely csoportban vannak? Osszátok meg a gondolataitokat. (Másokkal és a Mennyel harcolni végtelen szórakozás forrása.) Hát nem őrültség ez? Ez őrültség. Van még? (Isten, vajon nem így gondolják: „Az egész világegyetemben egyedül én vagyok a legfőbb uralkodó”? Vagyis ők akarnak a legmagasabban lenni, és bárkivel is vannak, mindig túl akarják szárnyalni az illetőt.) Ez az egyik elképzelésük. Egyéb? (Isten, én négy szóra gondoltam: „A győztes a király.” Úgy vélem, hogy mindig mások fölé akarnak kerekedni és ki akarnak tűnni, akárhol is vannak, és azon igyekeznek, hogy a legmagasabban álljanak.) A legtöbb dolog, amiről beszéltetek, egyfajta elgondolás; próbáljatok valamiféle viselkedést használni a jellemzésükre. Az antikrisztusok nem feltétlenül akarják a legmagasabb pozíciót elfoglalni, akárhol legyenek is. Amikor elmennek valahová, van egy beállítottságuk és mentalitásuk, ami cselekvésre készteti őket. Mi ez a mentalitás? Az, hogy: „Versengenem kell! Versengeni! Versengeni!” Miért három „versengeni”, miért nem csak egy „versengeni”? (A versengés az életükké vált, aszerint élnek.) Ilyen a beállítottságuk. Olyan beállítottsággal születtek, amely vadul arrogáns és nehéz fékezni, vagyis felülmúlhatatlannak tekintik magukat és rendkívül egoisták. Senki sem tudja megnyirbálni ezt a hihetetlenül arrogáns beállítottságukat; saját maguk sem tudják irányítani. Az életük tehát másról sem szól, mint harcról és versengésről. Miért harcolnak és versengenek? Természetesen hírnévért, nyereségért, státuszért, presztízsért és a saját érdekeikért versengenek. Nem számít, milyen módszerekhez kell folyamodniuk, amennyiben mindenki aláveti magát nekik, és amennyiben előnyöket és státuszt szereznek maguknak, elérték a céljukat. A versengési szándékuk nem átmeneti szórakozás; egyféle beállítottság, amely sátáni természetből ered. Olyan, mint a nagy vörös sárkány beállítottsága, amely harcol a Mennyel, harcol a földdel és harcol az emberekkel. Nos, amikor az antikrisztusok másokkal harcolnak és versengenek a gyülekezetben, mit akarnak? Kétségkívül hírnévért és státuszért versengenek. Ha azonban státuszt szereznek, mi hasznuk lesz belőle? Mire jó az nekik, ha mások hallgatnak rájuk, csodálják és imádják őket? Az antikrisztusok maguk sem tudják megmagyarázni ezt. Valójában szeretik élvezni a hírnevet és a státuszt, szeretik, ha mindenki mosolyog rájuk, valamint, ha hízelegve és hajbókolva köszöntik őket. Így hát minden alkalommal, amikor egy antikrisztus egy gyülekezetbe megy, egyetlen dolgot tesz: harcol és verseng másokkal. Még ha hatalmat és státuszt nyer is, nem áll meg itt. Státuszának megóvása és hatalmának bebiztosítása érdekében továbbra is harcol és verseng másokkal. Mindhalálig ezt fogja tenni. Az antikrisztusok filozófiája tehát ez: „Harcolj, amíg élsz!” Ha egy ehhez hasonló gonosz ember van a gyülekezeten belül, fogja az vajon zavarni a testvéreket? Tegyük fel például, hogy mindenki csendesen eszi és issza Isten szavait és beszélget az igazságról, békés a légkör és kellemes a hangulat. Egy antikrisztus ilyenkor elégedetlenségtől fortyog. Féltékeny lesz azokra, akik az igazságról beszélgetnek, és gyűlölni fogja őket. Elkezdi támadni és megítélni őket. Vajon nem fogja ez megzavarni a békés légkört? Gonosz ember, aki azért jött, hogy megzavarjon másokat és undort keltsen bennük. Ilyenek az antikrisztusok. Előfordul, hogy az antikrisztusok nem törekszenek arra, hogy tönkretegyék vagy legyőzzék azokat, akikkel versengenek és akiket elnyomnak; amennyiben megszerzik a hírnevet, a státuszt, a hiúságot és a büszkeséget, és elérik, hogy az emberek csodálják őket, megvalósították a céljukat. Miközben versengenek, egyfajta nyilvánvaló sátáni beállítottságot tárnak fel. Milyen beállítottság ez? Olyan, hogy bármelyik gyülekezetben tűnnek is fel, folyton versengeni és harcolni akarnak másokkal, folyton hírnévért, nyereségért és státuszért akarnak versengeni, és csak akkor érzik úgy, hogy megvalósították a céljukat, amikor a gyülekezet rendetlenségbe és zűrzavarba süllyed, amikor státuszt szereztek és mindenki enged nekik. Ilyen az antikrisztusok természete, miszerint a versengést és a harcot használják a céljaik elérésére.

Mi az antikrisztusok mottója, bármelyik csoport tagjai is? „Versengenem kell! Versengeni! Versengeni! Versengenem kell, hogy a legfelsőbb és a legnagyobb legyek!” Ilyen az antikrisztusok beállítottsága; ahová csak mennek, versengenek és megpróbálják elérni a céljaikat. A Sátán szolgái, és megzavarják a gyülekezet munkáját. Az antikrisztusok beállítottsága ilyen: azzal kezdik, hogy körülnéznek a gyülekezetben, hogy lássák, ki az, aki sok éve hisz Istenben és van tőkéje, kinek van némi adottsága vagy tehetsége, ki válik a testvérek hasznára az életbe való belépésükben, kinek van több tekintélye, ki rangidős, kiről mondanak jót a testvérek között, kiben van több pozitív dolog. Ezek az emberek lesznek a vetélytársaik. Összefoglalva, az antikrisztusok minden olyan alkalommal, amikor emberek csoportjában vannak, mindig ezt teszik: versengenek a státuszért, versengenek a jó hírnévért, versengenek azért, hogy övék legyen az utolsó szó a dolgokban és joguk legyen döntéseket hozni a csoportban, ami, miután megszerezték, boldoggá teszi őket. Képesek-e vajon tényleges munkát végezni, miután megszerzik ezeket a dolgokat? Egyáltalán nem: nem azért versengenek és küzdenek, hogy tényleges munkát végezzenek; az ő céljuk az, hogy mindenki máson felülkerekedjenek. „Nem érdekel, hogy hajlandó vagy-e engedni nekem vagy sem; ami a tőkét illeti, én vagyok a legnagyobb, ami a beszédkészséget illeti, én vagyok a legjobb, ami pedig az adottságokat és a tehetséget illeti, nekem van a legtöbb.” Bármilyen területről van is szó, mindig az első helyért akarnak versenyezni. Ha a testvérek felügyelőnek választják őket, versenyezni fognak a társukkal, hogy övék legyen az utolsó szó és a döntéshozás joga. Ha a gyülekezet bizonyos munkával bízza meg őket, ragaszkodni fognak hozzá, hogy ők dirigáljanak a megvalósítás módját illetően. Törekedni akarnak majd, hogy minden, amit mondanak, és minden általuk eldöntött dolog sikerüljön és valóra váljon. Ha a testvérek valaki másnak az ötletét fogadják el, azon túllépnek vajon? (Nem.) Ez bajt jelent. Ha nem hallgatsz rájuk, megleckéztetnek, azt éreztetik veled, hogy nélkülük nem boldogulnál, és megmutatják, milyen következményekkel jár, ha nem engedelmeskedsz nekik. Ilyen önhitt, gyűlöletes és oktalan az antikrisztusok beállítottsága. Sem lelkiismeretük, sem józan eszük nincs, sőt, egy szemernyi igazságuk sem. Egy antikrisztus cselekedeteiben és tetteiben az ember láthatja, hogy abban, amit tesz, a normális ember józan eszéből semmi sincs, és bár az ember beszélhet neki az igazságról, ő nem fogadja el azt. Akármennyire helyes is, amit mondasz, nem jut el hozzá. Az egyetlen dolog, amire törekedni szeret, a hírnév és a státusz, amit nagyra tart. Amíg élvezni tudja a státusz előnyeit, elégedett. Úgy hiszi, hogy az a létének az értéke. Függetlenül attól, hogy emberek mely csoportjában van épp, meg kell mutatnia az embereknek az általa nyújtott „világosságot” és „melegséget”, a tehetségét, az egyediségét. És mivel különlegesnek hiszi magát, természetszerűleg úgy gondolja, hogy vele jobban kell bánni, mint a hétköznapi emberekkel, hogy meg kell kapnia az emberek támogatását és csodálatát, hogy az embereknek fel kell nézniük rá, imádniuk kell őt – úgy gondolja, hogy mindez jár neki. Vajon nem pimaszok és szégyentelenek az ilyen emberek? Nem baj az vajon, ha ilyen emberek vannak jelen a gyülekezetben? Amikor történik valami, a józan ész szerint az embereknek arra kell hallgatniuk, aki helyesen beszél, annak kell alávetniük magukat, aki olyan javaslatot tesz, amely hasznára válik Isten háza munkájának, és annak a javaslatát kell elfogadniuk, akié összhangban áll az igazságalapelvekkel. Ha az antikrisztusok olyasmit mondanak, ami nem áll összhangban az alapelvekkel, akkor lehetséges, hogy senki más nem hallgat rájuk vagy nem fogadja el a javaslatukat. Ebben az esetben mit tesznek majd az antikrisztusok? Továbbra is próbálják majd megvédeni és igazolni magukat, illetve kitalálni a módját, hogy meggyőzzenek másokat, valamint elérjék, hogy a testvérek hallgassanak rájuk és elfogadják a javaslatukat. Nem fogják fontolóra venni, hogy milyen hatással lehet a gyülekezet munkájára, ha az ő javaslatukat fogadják el. Ez nem tartozik a megfontolásuk körébe. Mi az egyetlen dolog, amit fontolóra vesznek? „Ha nem fogadják el a javaslatomat, hogy tudok majd mutatkozni? Tehát versengenem kell és küzdenem azért, hogy elfogadják a javaslatomat.” Így gondolkodnak és cselekednek minden olyan alkalommal, amikor valami történik. Soha nem gondolkodnak el azon, hogy az összhangban áll-e az alapelvekkel vagy sem, és soha nem fogadják el az igazságot. Ilyen az antikrisztusok beállítottsága.

Hogyan nyilvánul az meg elsődlegesen, hogy az antikrisztusokból teljességgel hiányzik az értelem? Úgy hiszik, hogy vannak adottságaik, hogy tehetségesek, jó képességük van, és hogy másoknak imádniuk és támogatniuk kellene, Isten házának pedig fontos pozícióba kellene helyeznie őket. Továbbá azt hiszik, hogy Isten házának az általuk előterjesztett összes javaslatot és elgondolást el kellene fogadnia és népszerűsítenie kellene, és ha Isten háza nem fogadja el azokat, nagyon dühösek lesznek, szembeszállnak Isten házával, és megalapítják a saját független királyságukat. Az antikrisztusok beállítottságának és lényegének ez a feltárulása vajon nem okoz akadályozásokat és zavarásokat a gyülekezetben? Elmondható, hogy az antikrisztusok összes cselekedete óriási akadályozásokat és zavarásokat okoz a gyülekezet munkájának, valamint Isten választott népe életbe való belépésének. Amikor az antikrisztusok a gyülekezetvezetői pozíciókért és tekintélyért versengenek Isten választott népe körében, minden lehetséges eszközt felhasználnak arra, hogy másokat támadjanak, magukat pedig felemeljék. Nem gondolnak arra, hogy milyen sokat árthatnak Isten háza munkájának és Isten választott népe életbe való belépésének. Csakis arra gondolnak, hogy az ambícióik és a vágyaik kielégülhetnek-e, illetve hogy a saját státuszukat és hírnevüket biztonságban tudhatják-e. Az ő szerepük a gyülekezetekben és Isten választott népe körében a démonoké, a gonoszé és a Sátán szolgáié. Egyáltalán nem olyan emberek, akik őszintén hisznek Istenben, nem is Isten követői, arról nem is beszélve, hogy olyan emberek lennének, akik szeretik és elfogadják az igazságot. Amikor még nem valósították meg a szándékaikat és a céljaikat, soha nem gondolkodnak el magukon és nem ismerik meg önmagukat, soha nem gondolkodnak el azon, hogy a szándékaik és a céljaik egyeznek-e az igazsággal, soha nem keresik, hogy miként járjanak az igazságra való törekvés útján az üdvösség eléréséért. Nem az alávetettség lelkiállapotával hisznek Istenben, illetve választják meg az utat, amelyen járniuk kellene. Ehelyett a fejüket törik és így gondolkodnak: „Hogyan kerülhetek vezetői vagy dolgozói pozícióba? Hogyan versenghetek a gyülekezet vezetőivel és dolgozóival? Hogyan vezethetem félre és hogyan irányíthatom isten választott népét, és hogyan tehetem krisztust pusztán névleges vezetővé? Hogyan biztosíthatok helyet magamnak a gyülekezetben? Hogyan gondoskodhatok róla, hogy biztosan megvessem a lábam a gyülekezetben és státuszt szerezzek, hogyan kezeskedhetem afelől, hogy sikerrel járok és nem bukom el, és végül elérem a célomat, hogy irányítsam isten választott népét és megalapítsam a saját királyságomat?” Az antikrisztusok éjjel-nappal ezeken a dolgokon gondolkodnak. Miféle beállítottság és természet ez? Amikor például a hétköznapi testvérek tanúságtételi cikkeket írnak, azon gondolkodnak, hogy fejezzék ki írásban hűen a tapasztalataikat és a megértésüket. Így hát abban a reményben imádkoznak Isten színe előtt, hogy Ő több megvilágosodást nyújt nekik az igazságot illetően, és lehetővé teszi számukra, hogy nagyobb és mélyebb megértést nyerjenek róla. Ezzel szemben, amikor antikrisztusok írnak cikkeket, törik a fejüket azon töprengve, hogy miként írjanak oly módon, aminek köszönhetően több ember megérti őket, megismeri őket és csodálja őket, és ezáltal több ember elméjében státuszt szereznek. Ezt a leghétköznapibb, legapróbb dolgot akarják felhasználni a hírnevük növelésére. Még egy ilyen lehetőséget sem hagyhatnak ki. Miféle emberek ezek? Amikor látják, hogy mások tudnak tapasztalati tanúságtételről szóló cikkeket írni, egyes antikrisztusok valami olyasmit szeretnének írni, ami mindenki más tapasztalati tanúságtételénél csodálatosabb, abbéli erőfeszítésükben, hogy versenyre keljenek velük a státuszért és a tekintélyért. Így aztán történeteket gyártanak és plagizálnak. Még olyasmit is meg mernek tenni, hogy hamis tanúságot tesznek. Az antikrisztusok semmilyen szégyenteljes dologtól nem riadnak vissza annak érdekében, hogy nevet szerezzenek maguknak, hogy több emberrel megismertessék magukat és terjesszék a nevüket. Még a legapróbb lehetőséget sem fogják elmulasztani, hogy ismertté váljanak, státuszt szerezzenek, valamint hogy megbecsüljék őket egy embercsoportban, és különleges tisztelettel tekintsenek rájuk. Mi a célja annak, hogy különleges tisztelettel tekintsenek rájuk? Milyen következményeket és célokat kívánnak az antikrisztusok megvalósítani? Az antikrisztusok azt akarják, hogy mások rendkívüli embereknek lássák őket, olyan embereknek, akik bárki másnál nemesebbek, akik jeleskednek bizonyos területeken; jó benyomást akarnak kelteni mások elméjében, mélyreható benyomást, sőt, fokozatosan elérni azt, hogy a többi ember irigyelje, csodálja őket és felnézzen rájuk. Miközben minden erejükkel e cél eléréséért küzdenek, továbbra is ugyanazt az utat járják, mint előtte.

Nem számít, milyen embercsoportban vannak, függetlenül attól, hogy színlelnek vagy fáradoznak-e, az, ami az antikrisztusok szíve mélyén rejtőzik, semmi több, mint a státusz iránti vágy. A lényeg, amit felfednek és kinyilvánítanak, nem más, mint a harc és a versengés. Bármit tesznek is az antikrisztusok, státuszért, presztízsért és érdekekért versengenek a többiekkel. Ennek a leggyakoribb megnyilvánulása a jó hírnévért, a jó megítélésért és az emberek fejében elfoglalt státuszért való versengés, hogy az emberek becsüljék és imádják őket, valamint körülöttük forogjanak és köréjük gyűljenek. Az antikrisztusok ezt az utat járják; ezért versengenek az antikrisztusok. Függetlenül attól, hogy Isten szavai hogyan ítélik el és boncolgatják ezeket a dolgokat, az antikrisztusok nem fogják elfogadni az igazságot, illetve Isten szavainak ítéletét és fenyítését, és nem fogják feladni ezeket az Isten által megítélt és elítélt dolgokat. Épp ellenkezőleg: minél inkább leleplezi Isten ezeket a dolgokat, az antikrisztusok annál ravaszabbá válnak. Burkoltabb és még inkább minden hájjal megkent eszközöket vetnek be e dolgok hajszolásáért, hogy az emberek ne lássák, mit tesznek, és tévesen úgy higgyék, hogy feladták ezeket a dolgokat. Minél inkább leleplezi Isten ezeket a dolgokat, az antikrisztusok annál inkább megtalálják a módját, hogy fondorlatosabb és eszesebb módszereket találjanak arra, hogy hajszolják és elnyerjék őket. Ezenkívül tetszetősen hangzó szavakat használnak, hogy elrejtsék a hátsó szándékaikat. Összefoglalva, az antikrisztusok egyáltalán nem fogadják el az igazságot, nem gondolkodnak el a viselkedésükön, illetve nem járulnak Isten elé imádkozva és az igazságot keresve. Épp ellenkezőleg, a szívükben még elégedetlenebbek Isten leleplezésével és ítéletével, oly mértékig, hogy ellenséges hozzáállást vesznek fel ezekkel a dolgokkal szemben. Nemcsak hogy nem adják fel a hírnévre és a státuszra való törekvésüket, hanem még jobban dédelgetik ezeket a dolgokat, és azon gondolkodnak, hogyan rejtsék el és titkolják ezt a törekvést, illetve hogyan akadályozzák meg, hogy az emberek átlássanak rajta és észrevegyék. Bármi is legyen a helyzet, az antikrisztusok nemcsak hogy elmulasztják az igazságot gyakorolni; amikor felfedik a valódi arcukat, vagyis amikor véletlenül felfedik ezeket az ambícióikat és vágyaikat, még jobban aggódnak, hogy Isten szavai és az igazság alapján mások át fognak látni a lényegükön és a valódi arcukon, úgyhogy megpróbálják elrejteni ezt, és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy védelmezzék magukat. Mi a céljuk azzal, hogy elrejtik ezt? Az, hogy megóvják a státuszukat és a hírnevüket a veszteségektől, és hogy megőrizzék az erejüket a következő küzdelmükre. Ilyen az antikrisztusok lényege. Nem számít, mikor vagy mi épp a helyzet, a magatartásuk céljai és iránya nem fog változni, sem az életcéljaik, illetve a tetteik mögötti alapelvek, sem pedig a státuszra való törekvést célzó vágy, ambíció és cél a szívük mélyén. Nemcsak hogy minden tőlük telhetőt megtesznek majd abbéli igyekezetükben, hogy státuszt szerezzenek, de fokozni fogják az erőfeszítéseiket, hogy hozzájussanak. Minél többet beszél Isten háza az igazságról, annál inkább ügyesen kerülni fogják, hogy egyes nyilvánvaló viselkedésekkel és megnyilvánulásokkal éljenek, amelyeken mások átláthatnak és amelyeket felismerhetnek. Másféle módszerre váltanak, és keservesen fognak sírni, miközben beismerik a hibáikat és elítélik magukat, ezzel elnyerve az emberek együttérzését és elérve, hogy azok tévesen úgy higgyék, hogy bűnbánatot tartottak és megváltoztak, valamint megnehezítve az emberek számára, hogy tisztán lássák őket. Mi az antikrisztusoknak ez a lényege? Vajon nem fondorlatos egy kicsit? (De az.) Amikor az emberek ennyire fondorlatosak, ördögök. Tudnak az ördögök igazi bűnbánatot tartani? Képesek valóban félretenni a státuszra való törekvést illető ambíciójukat és vágyukat? Az ördögök inkább meghalnának, mint hogy félretegyék ezt az ambíciót. Akárhogy is közlöd velük az igazságot, hasztalan lesz, nem fogják félretenni ezt az ambíciót. Ha ebben a helyzetben elveszítik a harcot, és a testvérek leleplezik őket, akkor is tovább küzdenek és versengenek majd a státuszért, a látszatért, a végső szóért, valamint a döntéshozatal jogáért, amikor továbblépnek a következő csoportba. Versengeni fognak ezekért a dolgokért. Bármi is legyen a helyzet, és emberek bármely csoportjának tagjai legyenek is, az általuk mindig követett alapelv a versengésé: „Csak én vezethetek; engem senki más nem vezethet!” Egyáltalán nem hajlandók hétköznapi követők lenni, illetve elfogadni más emberek vezetését vagy segítségét. Ilyen az antikrisztusok lényege.